Szittyakürt, 2005 (44. évfolyam, 1-6. szám)
2005-11-01 / 6. szám
2005. november-december «lîîVAKÔfcî Mecseki János Fenyő Miksa Macartney könyvéről avagy akik nem bírják elviselni az igazságot A kiválasztott népiségűekkel vegyes baloldali emigráció nagy méltatlankodással és felháborodással fogadta és kommentálja C. A. Macartney professzor „October fifteenth” című művét. Hogy haragudni fognak rá, mert eddig zabolátlan történelemhamisításukra a tények, bizonyítékok és tárgyilagos analízisek nyomasztó tömegével rácáfol, az várható volt. Az azonban még minket, tengernyi rágalomhoz és méltatlan bánásmódhoz szokott hungaristákat is meglepett, hogy különben oly mesteri képmutatással színlelt „toleranciájuk” és többi „demokratikus” erényük álarcát azonnal levetették, amint politikai érdekeikbe ütköző tárgyilagos történelemábrázolással találták magukat szembe. Macartney könyve kihozta őket a sodrukból, mert a tragikus magyar közelmúlt eseményeit, indítékait és összefüggéseit nem azzal az elfogultsággal és részrehajlással tárgyalja, amelyhez az e tekintetben 13 éve [ma már 60 éve, a szerk.] alaposan elkényeztetett magyar baloldali emigráció és kapcsolt nemzetidegen részei hozzászoktak. Az a megbeszélés, amelyet Fenyő Miksa a Látóhatár című, titóista hajlamairól hírhedt „irodalmi és politikai” emigrációs orgánum f. évi 3. számában az „October fifteenth”-nek szentelt, tanulságos példa arra a felháborodott sértődöttségre, amellyel ezek a körök ellenvéleményekre reagálnak, még ha azokat oly pártatlanság és tárgyilagosság tünteti is ki, mint Macartney munkáját. Fenyő Miksát aligha kell bemutatnunk irodalmi kérdésekben jártas olvasóinknak. Azoknak a nemzetidegen, a magyar irodalom körül fontoskodó irodalmi menedzserek csoportjához tartozik, akik a múlt század második felében a magyar hírlapírás és könyvkiadás mellett hatalmukba kerítették a szépirodalmat is, és tőkeerejük révén a magyar irodalmi élet „szervezésében” élték ki becsvágyukat. Fenyő Miksa, akinek a nagyapját még biztosan nem „Fenyő”-nek hívták, Ady Endrét és költőtársait „karolta föl” az általa szerkesztett és szubvencionált Nyugatban. Ennek a nagylelkű gesztusnak aztán nemcsak az lett az eredménye, hogy folyóiratában Adyéknak fórumot biztosított s az ő hírnevük szelének szárnyán ő maga is bevitorlázott a magyar irodalomtörténetbe, hanem az is, hogy sikerült őket befognia végső fokon az őszirózsás és kommunista forradalmakhoz vezető, az első világháború hadszíntéren harcoló hadsereg szellemét züllesztő, Nagymagyarország feldarabolásához jócskán hozzájáruló, „progresszív”-nek álcázott szélsőbaloldali agitáció szekerébe. Mindez lehetséges volt a magyar irodalomnak abban az „aranykorában”, amelyben egy élenjáró magyar irodalmi folyóirat egyetlen magyar szerkesztőt sem mutathatott fel. A Nyugat akkori főszerkesztője, Ignotus (Veigelsberg) Hugó, és szerkesztői, Fenyő Miksa és Osvát Ernő, egytől-egyig a kiváltságos idegen népi kisebbség tagjai voltak, nemkülönben Hatvány Lajos báró, Ady és a Nyugat körének másik mecénása. Fenyő úr még otthonos környezetű New-Yorki száműzetésében, életének kilencedik évtizedében sem tudott leszokni arról, hogy magyar sorskérdésekbe beleszóljon. Mondanunk sem kell, hogy ezt még ma is ugyanabban a pökhendi hangnemben szokta tenni, amely a hamisítatlan lipótvárosiaknak mindig is sajátjuk volt. A Macartneykönyv megbeszélését a szerző személyére vonatkozó, fogvicsorgását leplező hízelgéssel kezdi: ,jeles angol tudós”-nak, a magyar történelem „speciálistájának” nevezi, aki „tudással, páratlan szorgalommal, mondhatnók passzióval foglalkozik a magyarság történelmi problémáival...” Ez a nyájas hang azonban már cikkének harmadik bekezdésében megváltozik, amikor méltatlankodva megállapítja, hogy „Macartney ... nem látja a fáktól az erdőt” s értékeléseit, „ha szükséges s bizony gyakran szükséges”, át kell értékelni. „Távol áll tőlünk,” - lódítja - „hogy Macartneyt rosszhiszeműséggel vádoljuk, viszont meg kell állapítanunk s ezt bizonyítani próbáljuk - hogy gyakran, s éppen a fontos dolgokban, fölületes s fölületessége olykor könyökével súrolja a rosszhiszeműséget.“ Miután tehát, holott „távol áll” tőle, a szerzőt gyakorlatilag mégis rosszhiszeműséggel vádolja, a kilátásba helyezett „bizonyítás” ellenére semmit sem bizonyít, hanem „becsületszóra” kijelenti, hogy a dolgok nem úgy voltak, ahogy Macartney őket megírta, hanem ahogy őfenyősége őket állítja. Ezzel semmivel alá nem támasztott, egyéni, szubjektív véleménye számára olyan bizonyító erőt igényel, amilyen csak tárgyi és érdemi bizonyítékoknak jár ki. De ez a szépséghiba őt a legkevésbbé sem zavarja. Példának okáért ex cathedra kijelenti, hogy Macartney forrásai közül Baross Gábor, Bartha Károly és a „német náci” Veesenmayer s Rahn adatai kevesebb hitelt érdemelnek, mint az ő, Fenyő Miksa, politikai felfogásához és érdekeltségéhez közelebb álló Apor Gábor, Bakách-Bessenyei György és Szegedi-Maszák Aladár adatai. Hasonló megalapozású Fenyő Miksa érvelése amellett, hogy Kassát 1941 nyarán nem orosz, hanem német repülőgépek bombázták, így provokálva ki Magyarország hadbalépését Németország oldalán: „Nem volt Magyarországon ember, ki ne tudta volna, hogy az orosz jelzésű gépek német eredetűek voltak - a sarki hordár is tudta.” Őfenyősége tehát felsőbbséges kézmozdulattal egyszerűen asztal alá söpri Macartney kínos gondossággal, pro és kontra, összehordott bizonyítékanyagát, amelynek alapján a kassai támadás német szerzősége legalábbis valószínűtlennek tűnik. Ehelyett az országban állítólag keringő mendemondákra hivatkozik. Ezen a szilárd bizonyíték-alapon aztán azzal vádolja az általa is , jeles tudós”-ként elismert szerzőt, hogy „meglehetősen elkeni a dolgot”. Különben is: aligha hisszük, hogy a „sarki hordárnak”, aki bizonyára magyar ember volt, annyira érdekében állt volna a németek ludas voltáról meggyőződve lenni, mint a lipótvárosi kávéházak közönségének, amelynek véleményét a harcias kritikus nyilvánvalóan összetéveszti a magyar közvéleménnyel. Igen fájnak Fenyő Miksának azok a jellemrajzok, 11. oldal amelyeket Macartney professzor a magyar politikai élet vezető alakjairól ad. Módszeréhez hűen, ismét csak nem bizonyít, hanem gyanúsít: Macartneyt gyanúsítja jobboldali politikusok iránti „lojalitással”, vagy mint Imrédy Béla esetében, irántuk táplált „baráti érzés”-sel, amely „feledteti vele a százezreket, kiket Imrédy politikája indított el a gázkamrák felé.” Fenyő úr nyilván elvárja, hogy a „gázkamra”-érv elől a történész tárgyilagos kutatómunkája éppúgy visszariadjon, mint napjaink opportunista politikusainak és újságíróinak gyávasága. Különben nem merné felhozni ezt az érvet éppen szegény Imrédy Béla ellen, akinek a magyar zsidótörvényekhez volt ugyan köze, de a „gázkamrákért” még közvetve és tudatlanul sem felelős. Bárdossy személyének és politikájának megítélésével kapcsolatban Fenyő már minősíthetetlen gyanúsításának általánosítására vetemedik: „Általában Macartney nagyvonalú a megbocsátásban; igen szigorú a bocsánatos bűnök tekintetében - mint később majd ráidézzük -, de a főbenjáró bűnök dolgában megértést mutat s mintegy a görög sorstragédiák szükségszerűségét látja bennük.” Fölösleges mondanunk, hogy Fenyő úr mit sem „idéz rá” az „October fifteenth” szerzőjére, hiszen ahhoz érvekre és bizonyítékokra volna szüksége, hanem szokott módján ex cathedra kijelenti: „.. .Bárdossy nem, volt bűnbak, hanem felelős bűnös”. Legjobban azonban Fenyő Miksának a könyv „Szálasi-fejezete” fáj, „különösen a respektus”, amellyel a szerző „Szálasi személyének hódol”. Nagyon zokon veszi Macartneynak, hogy Szálasi Ferenc lángoló hazafiságát elismerte, amit ő annak a „szuggesztív erő”-nek tud be, amivel a Hungarista Mozgalom vezetője „Macartneyt megbabonázta“. Mert ilyen álnok, orv módszerekkel dolgozik őfenyősége: a tárgyilagosságra, tudományos értékítélet-mentességre kínosan ügyelő külföldi történészt „érdekeltség”-gel vádolja s csak azt felejti el megmagyarázni, hogy vajon miben állt, egyáltalában miben állhatott ez az „érdekeltség” egy brit állampolgárnál és történésznél, akinek pusztán nemzetiségénél fogva is inkább lett volna oka a nemzeti jobboldalt kedvezőtlen színben feltüntetnie - ha már Fenyő Miksa mindenáron elfogultságot akar róla feltételezni. ► FELHÍVÁS! C. A. MACARTNEY: OKTÓBER TIZENÖTÖDIKE A modern Magyarország története 1929-1945 című mű kiadásának támogatására NE VARJÚNK ÚJABB 50 EVIGl Köszönjük olvasóinknak az eddig beküldött támogatásaikat. Sajnos, a könyv korábbi reményeinkhez képest nem jelenhet meg az év végéig. A megjelenéshez feltétlen szükséges olvasói támogatások a reméltnél kisebb mértékben érkeztek szerkesztőségünkbe. A kiadó (Gede Testvérek Bt.) önerőből, egyedül nem tudja vállalni ilyen monumentális, kétkötetes mű nyomdaköltségeit, amely közel 30 000 USA dollár. Már eddig is több millió forintot költött fordításra, kiadási jogra, stb. Az ilyen hatalmas könyv kiadását a nagy baloldali kiadók is csak állami vagy más intézmények segítségével vállalják. Ha magyar érdekről van szó - a történelmi tapasztalat szerint -, ez szóba sem jöhet. A lapunkat kiadó Mozgalom - egy csekély támogatáson kívül - sem vállalhatja, hisz a Szittyakürtöt is fenn kell tartania, ami ugyancsak jelentős nehézségekkel jár. Ezért tisztelettel, de nyomatékosan kérjük olvasóinkat, hogy ezt a nemes és a nemzet számára szükséges és hasznos áldozatot tehetségűkhez mérten ismételten hozzák meg. Ez az áldozat, biztosan nem fog elveszni, semmivé válni. Biztosan meg fogja hozni gyümölcsét. A kiadó minden támogató nevét megörökíti a kötetben. Felhívjuk a tisztelt támogatok figyelmét, hogy csak azoknak tud a kiadó tiszteletpéldányt küldeni köszönetként, akiknek az adománya eléri vagy meghaladja a 150 USA dollárt. Bízunk benne, hogy az annyiszor meggyalázott, leköpött, „szélsőséges nyilas fasisztának" nevezett nemzeti és jobboldali olvasóink ma is tudnak és fognak anyagi áldozatot hozni a nemzeti ügyért, mint a múltban senki más annyiszor, hogy e páratlan könyvre nem kell a Nemzetnek várni újabb ötven évet, hanem a jövő év elején a magyar olvasók kezébe kerülhet, szétzúzva hatvan év hazugságait. Nemzettestvéri szeretettel előre is köszönjük mindig áldozatkész támogatásukat. Szittyakürt Szerkesztősége A támogatásukat csak USA dollárba kérjük a Szittyakürt Szerkesztőségének kiállítani és elküldeni. Cím: SZITTYAKÜRT SZERKESZTŐSÉGE P. O. Box. 35245, Puritas Station Cleveland, Ohio 44135, USA
