Szittyakürt, 2004 (43. évfolyam, 1-6. szám)
2004-11-01 / 6. szám
8. oldal imzn YERißcn cs pRozfißnn «itmicokt BENEDEK ELEK TESTAMENTUMA (1.) i. Megírom már most a végrendeletemet, fiam. Ne félj, még nem akarok meghalni. Szeretnék élni bár még annyi esztendőt, amennyit eddig éltem. Szeretném megérni bár azt a pillanatot, amelyben szárnyadra eresztlek. Ha kisebb testvéreid szárnyrakelését is megérhetném, Istennek különös kegyelmét látnám e nagy jótéteményben. De nem is merek reményleni ennyi jót. Pedig, amikor e sorokat írom, a legszebb férfikorban vagyok. Tele élet és munkakedvvel. Szeretném, ha száz kezem volna, hogy dolgozhatnám sokat, megmérhetetlen sokat. De vannak napok (eleinte csak pillanatok, később órák, most már napok), amikor lelkemre nehezedik valami megmagyarázhatatlan, sejtelmes borongás, s a két kezemet is sokallom; amikor sötétnek, hidegnek látom az egész világot; amikor csak egyetlenegy gondolatom van: a halál. A halál, mely orozva lep meg. Talán épp abban a pillanatban rántja ki kezemből a tollat, amikor áradozó szívvel írom: de szép az élet, ó de szép! Az élet semmilyen körülményei közt nem értem magam gyávaságon, fiam. De a haláltól félek, a halállal szemben megdöbbentően gyáva vagyok. Néha megesik, hogy, menvén az utcán, a szívem elszorul, s mintha egy láthatatlan kéz megmarkolná kegyetlenül: fájdalmasan vonaglik. Tudom, hogy nincsen szívbajom, s én mégis megreszketek egész valómban. Istenem, ha meghalok itt, az utcán, messze tőled, tőletek, egy búcsúszó, egy búcsúcsók nélkül!... Én hát csak megírom a végrendeletemet, fiam. Majd elolvasod, ha nagy leszel. Ha öreg kort érek, talán ki is pótolom, élőszóval vagy írással, ahogy lehet. Vagyonról nem kell rendelkeznem. Az nincs. Nem is lesz. Néhány könyv, amit írtam és írok még talán, amelyek második kiadást sohasem érnek, nyilván azért, mert elsőt sem kellett volna émiök: ez a te örökséged. Jó magyarán mondva: „hat ökörnek kötele, három vasvilla nyele”. De ez téged ne búsítson, fiam. Voltak ugyan rövid időszakok az én életemben is, amikor bántott a magam szegénysége s a mások gazdagságát irigyelem. Nem mintha kényelemben, pompában kívántam volna élni, de szerettem volna nagy jókat cselekedni. Letörülni az árvák, elhagyottak könnyeit, s szövetkezvén a jók legjavával, megnépesíteni hazámat a nemzeti kultúra templomaival. Ám kérdés, hogy, ha milliókkal bírnék, ugyanígy gondolkoznám-e. A gazdagság, a jólét nem rontaná-e meg szívemet; nem ölné-e ki keblemből az idealizmust s a sok izmus közt azt, mely a századvég modern, kozmopolita fiainak szemében a legnagyobb mértékben nevetség tárgya: a chauvinizmust? Inkább maradjak szegény, semhogy a vagyon kiforgasson a valómból. Inkább maradj te is szegény, aki jó szívvel ad egy darab kenyeret a nálánál is szegényebbnek, semhogy dúskálván a földi javakban, szív nélkül, tüntetőén, az egész világ szemeláttára dobj kalácsot az éhezőnek. Ameddig csak vissza tudok menni régi írások kalauzolása mellett: a mi famíliánk az arany középszeren felül sohasem emelkedők. Sem anyagi, sem szellemi javakban. Épp annyira volt nagyapádnak, ükapádnak, hogy a maga lován, a maga kardjával szolgálta a hazát és a királyt. Verekedtek törökkel, tatárral, burkussal, franciával s ezenközben pusztult otthon a gazdaság. Soványodott és fogyott a föld. Nekem már sem ló, sem kard, sem föld nem maradt. Ami kevés föld reám nézett, tudományra cseréltem. Tudományra! Kevés földdel még tudományt is keveset lehet venni, fiam! Ha megnőssz, s én is élek, nem lesz nehéz észrevenned ismereteimnek nagy hiányosságait. Ám én az iskolákban, mesterekben nem válogathattam, édes fiam, S amikor kiléptem az életbe, csak akkor láttam nagy szívbeli keserűséggel; mennyire el vagyok maradva a sors ama kegyeltjeitől, akiket tudós tanárok és nyelvmesterek kísérnek bölcsőtől a sírig. Hanem egyben mégis előnyben voltam fölöttük, fiam! Abban, hogy falun születtem, gyermek- és ifjúkorom javát a mezőn, mesélő, nótázó parasztok közt töltöttem el. Hogy megismertem fenékig a népnek minden örömét, búját-baját, sok nagy nyomorúságát. Hogy részem volt munkában, sanyarúságban, s ez megedzé testemet, lelkemet. Te fiú! Neked hiányozni fog a falu egész életedben. Félek, hogy üvegházi növevény maradsz, mely az első szélfuvíntásra elhervad, letörik. Ha én nem élnék serdülő korodban, nehogy te idegen országokba való „tanulmányutakra” indulj. Ráérsz arra későbbet is. Éredj le az atyádfiáihoz, azokhoz a derék, szorgalmas gazdaemberekhez, de nem uraskodni, hanem végy a kezedbe kapát, sarlót, kaszát s dolgozz versenyt velők. Hidd meg nekem, hogy csak az a valamennyire egész ember, kinek könnyű a toll s nem nehéz a - kasza. Látod, fiam, ha én hivatalnok volnék, sohasem félnék a kormány ellen szavazni. Kiűzhetnének a hivatalomból, lehetetlenné tehetnének mindenféle pályán: volna még mindig egy biztos menedékem: a falu. A föld, az édes anyaföld, melyet ha becsületesen megművelsz, meg nem csal. Egyszer többet, másszor kevesebbet, de mindig ád valamit. Hát én úgy nevelődtem, hogy: egyik kezemben sarló, a másikban könyv. A te nagyapád, ez a szegény öreg ember nevelt így, aki sohasem olvasott paedagógiai könyveket, de a természetes esze többet ért sok tudományos, innét-onnét összeollózott könyvnél; aki filozófusok könyveit sem olvasta, de életfilozófiája okvetlenül tisztább, többet érő volt annál, mint amit könyvekből össze-vissza szedhetsz. Ám azért csak olvasd el a könyveket is. Nem lehetetlen, hogy író lesz belőled. Már most sokat firkálsz s korodhoz képest elég ügyesen. Meglehet, hogy éppen az apád mesterségét folytatod: újságot írsz, csinálsz majd te is. Egy szóval sem tanácsolom, hogy újságíró ne légy. Te később ezen csodálkozol, mert hallani fogod, hogy a legtöbb apa a maga mesterségét ócsárolja s a fiának mindenféle pályát ajánl, csak a magáét nem. Fiam, tudván, hogy e soraimat érett korban olvasod, megmondhatnám már most, hogy az apáknak ebben az egy dologban rendesen nincs igazuk. Minden pálya terhes többé-kevésbé, s azok az emberek, akik erősen megdolgoznak a mindennapiért, nem látják a mások nehéz munkáját, talán mert nem érnek rá a magukétól. És nincs pálya, mely a kellemetlenségeknek, időnként lehangoló, elkeserítő momentumoknak egész sorával ne kedveskednék. De ha van pálya, ahol a szegény ember aránylag boldognak érezheti magát: az újságíró pálya ez. Az egyetlen, ahol a szegény ember függetlenségét, szabadságát megőrizheti. Ezrek, milliók gondolatának, érzelmeinek lehet tolmácsolója egy egész életen keresztül, tollával megvédelmezheti az elnyomottat, az ártatlanul üldözöttet; egy cikkel, melyet úgy röptiben vet a papírra, ezreket vigasztalhat meg; egy röpke szózattal milliókat bátorít, tüzel nemes akcióra; egy rövidke újdonsággal leleplezi, pellengérre állítja a becstelent, aki köztiszteletet bitorolt addig, holott titkos üzelmeivel régen rászolgált a közmegvetésre. Egyáltalán a vagyonszerzést életed céljául ki ne tűzd. Jó, ha van; jó, ha Isten becsületes munkásságodat mindenképpen megjutalmazza. De amint föltetted magadban: pénzt és pénzt szerzek minél többet, számolj is le sok minden dologgal, amelyek bírása nélkül közelebb állasz az ördöghöz, mint az Istenhez. Ne mosolyogj e szóra: Isten, - ne mosolyogj, te századvégi gyermek! Mind hazudik, aki tagadja Istennek létezését. Okosabbnak, bölcsebbnek akar látszani más teremtett lényeknél csupán, de amint bajba kerül, az Istenhez fohászkodik. Az Istenhez, aki áld és ver. Aki megmegszomorítja a jókat is, nyilván azért, nehogy elbizakodjanak. Hiszen tanúja valál, hogy szegény nagymamád, kit fiatal korában ért a bús özvegység s ki egymaga nevelt föl nyolc kis gyermeket, dolgozván, megtoldván a napot az éjjel, amikor már munka, gond nélkül élhet vala, kényelemben, szerető gyermekektől, unokáktól környezetten - jön egy gyötrelmes betegség s szörnyű halálnak halálával hal meg! Hol itt az igazság? - kérdezed. Miért nem a késő öregségben halhatott meg, nagy kínok nélkül, csöndesen? Igaz, igaz, de tudhatja-e a gyarló ember, mit rejt méhében a jövő? Nem volt-e vájjon csekély az a kín, mit szenvedett, ahhoz képest, amely érheté vala, ha tán egy gyermekét szerencsétlennek látja majd? S nem az volt-e vájjon az ő rendeltetése, hogy nagyra nevelvén apró gyermekeit, még a testi kínok kínjait is szenvedje át; hogy azok, akik életüket adták volna életéért, nagy fájdalmukban megkönynyebbedést érezzenek: Istenem, csakhogy már nem szenved! Fiam! A természet rendje szerint én, elébb halok meg, mint édes anyád. Népes családom eltartása a te válladra nehezül talán. Jól megjegyezd, hogy azt a végtelen szeretetet, ezer gondot, aggodalmat, önfeláldozást, könnyet, azokat az átvirrasztott éjszakákat - soha vissza nem tudod fizetni az édes anyádnak! Lehetsz a legjobb fiú, a szíved arany; lehetsz figyelmes, gondos, anyádnak betegségben ápolója: századrészét nem fizetted meg az anyai szeretetnek. Az apa is tud szeretni: semmi ez az anya szeretetéhez. Az apa kínlódhatik, hullathatja véres verejtékét éj-nap, hogy meglegyen gyermekeinek a mindennapi: felét sem tette érettük annak, amit egy jó anya tesz. Nehogy azt hidd hát, hogy, ha majd édes anyádnak adsz annyi pénzt, amenynyiből megélhet, leróttad iránta minden tartozásodat. A szeretődet kifizetheted pénzzel, az édes anyádat nem. Szeretetért szeretetet vár az anyai szív. S ne feledd, hogy az anya, ha meg is szűnt dajkálni téged, nem szűnt meg aggódni éretted utolsó pillanatáig. Ismertem anyákat, kik a fiuktól kapott járadékot titkon félrerakták, hogy ha tán rosszra fordul fiuknak a sorsa, fölsegítsék. Hol az a fiú, aki szüleitől kapott pénzből ezzel a gondolattal félretesz? - S hát azt mondjame, hogy a legszegényebb anya hamarább állít sírkövet meghalt gyermekének, ha még olyan rossz vala is, mint a legjobb fiú az édes anyjának? Nem, nem folytatom az összehasonlítgatást. Olyan jó nem tudsz lenni az édes anyádhoz, amily jó ő te hozzád. Hát én nem is kívánok tőled lehetetlent; légy olyan jó, amilyen jó csak lenni tudsz. Példákban nem szűköködöl. Eredj János bácsihoz. Nézd meg, hogy eteti, itatja, dajkálja, őrzi az öreg nagymamát. S ez is semmi ahhoz, amire egy anya szerető szíve képes. A századvégnek két sötét foltja: a stréberkedés és hozományvadászat. Nehogy kísérteibe vigyen egy-két stréber könnyű szerencséje, fiam! Semmit meg ne kívánj, ami becsületes munkával el nem érhető. Sokszor félrelöknek talán utadból, de te ne csüggedj: ha van benned tartalom, erő, - stréberkedés, reklámhajhászat nélkül is eléred célodat, csak a célt erődhöz mérjed. Ha nem, akkor te is stréber vagy, fiam, s megérdemled, hogy visszaessél. Csak minél kevesebbet beszéljenek rólad! Mai világban nemcsak az az aszszony gyanús, akiről sokat beszélnek, hanem a férfiú is, hacsak nem politikus. Könyvet, ha írsz, ne bántson se a malicíózus kritika, se a malíciózus hallgatás. S bár a nagyközönség nem lát a kulisszák közé, ne házalj a redakciókban reklámok után. Az a tudat, hogy bár egy embernek is igaz lelki gyönyört szerzettéi írásoddal, nekem legalább többet ér, mint száz írótársnak a reklámja, émelygős, hazug dicsérete. A házasságodba nem szólhatok bele. Remélem, oly nőt veszel feleségül, akit szeretsz és aki téged szeret. Ma ugyan ez nem szokás, de te csak ne szegyelj szeretni, fiam! Jó, ha pénzt hoz a házhoz a feleséged, de jobb ha nem hoz. A férfi dolgozzék, az asszony tartsa rendben a házat, nevelje a gyermekeket. Nem is lehet igazi boldogság ott, ahol a holnapra semmi gond. Ez forrasztja, ez, az élet gondja, egy lélekké a férjet és a nőt. Nem tudom, mi célja lehet az oly életnek, mely mindent készen kap s csak arra van gondja, hogyan verje el a pénzt és időt? Hol a legtöbb boldogtalan házasság? A gazdagok közt, ahol az asszonynak soha sincs alkalma megsímogatni a férj gondoktól redős homlokát; ahol sohasem érzik egy pár gyermekcipő megszerzésének örömét; ahol nem veszi észre a férj, ha ma egy tál étellel több került az asztalra, mint tegnap; ahol van minden, de minden, csak gond nincs! Gúnyoljanak papucshősnek, filiszternek: ne törődj vele. Nevessenek, hogy nem jársz kávéházakba, nem vacsorálsz korcsmákban, te csak siess haza, ha munkádat elvégezed. Hidd el, sehol úgy nem örülnek neked, mint odahaza. Senki oly édes csókkal nem vár, mint a feleséged, gyermeked. Senki a te gyöngéid iránt nem oly elnéző, mint a feleséged, a családod. Sehol oly puha ágyat nem vetnek, mint otthon. Senki oly hamar észre nem veszi, ha bántja a szívedet valami, mint a feleséged, és senki oly igaz lélekkel nem igyekszik megvigasztalni, mint a feleséged. Hát - ne félj, ne szégyelj szeretni, fiam! ...És aztán ne félj, ne szégyeld szeretni a hazát! Ma a világpolgáriasság a divat, de te ne hódolj e divatnak. Inkább légy „vad magyar”, mint „szelíd hazafi”. Mennél jobban szaporodnak a szelíd hazafiak, annál inkább lesz szükség a vad magyarokra. Ám ezzel éppenséggel nem mondtam azt, hogy a politikába beleártsd magadat. Legfőképpen honatyaságra ne aspirálj. Ez nem szegény embernek való. Várd meg az idők és emberek javulását, amikor pénz nélkül is meg lehet szerezni a dicsőséget, hogy mint törvényhozó szolgálhasd a hazát! ... De érzem, hogy ebbéli tanácsom kárba veszhet... Tégy bölcs belátásod szerint. Most jer velem, jer az udvarra ki és hallgasd azt az édes-bús éneket, mely a budai völgy öléből minden este fölszáll ide hozzánk. Tudod-e, miféle ház az odalent? Árvaház, fiam ... Árva gyermekek énekelnek esteli imát. Hallod, fiam, hallod? Hálaéneket zengnek a jó Istenhez, aki az árvákat nem hagyja el. Áki gondot visel rád is, ha én meghalok.-folytatjuk — Nagy Attila Egy mondat a zsarnokságról (Illyés Gyula után szabadon) Zsidó pofák a TV-ben, A színházban, az emelvényen. Zsidó könyv és zsidó zene, Nem kérdezik, szeretem-e. Megmondják, mit hog véljek, Megmondják, hogy hogyan éljek! Mindenhol csak őket halljuk, Ha akarjuk, ha nem akarjuk! Egy igazság van: az övék, Ezt harsogja minden pribék. Ha belátsz a lapjukba, Antiszemita vagy nyomba! Budapest, 2004
