Szittyakürt, 2004 (43. évfolyam, 1-6. szám)
2004-11-01 / 6. szám
ANTISZEMITA-KÁTÉ (7.) Szerkesztette: Ráth Ferenc és Zimándy Ignác — 1884. «itmKitef_____________________leiEPICIgTT VIUIGHODITOK IX. fejezet 120. Kik ellen kell küzdeniük az antiszemitáknak? Küzdeniök kell: 1- ször, a dúsgazdag, ármányos és világszerte szövetkezett zsidóság ellen. 2- szor, hatalmas pártfogóik és uszályvivőik ellen, 3- szor, az őket védelmező magas kormány ellen, 4- szer, a zsoldjukban álló féktelen sajtó ellen. 121. Kik a zsidók pártfogói és uszály - vivői? Nálunk a főurak közül igen sokan pártfogolták a zsidókat, és uradalmaikban mindent az ő tetszésük szerint intéznek. Az ilyeneknek a zsidó a legmeghittebb emberök, tanácsadójuk, legkedvesebb vendégök; mert már látása is pénzt jelez, s a sok eladó tárgynak ő fizeti meg az árát. Tehát aki pénzelni akar, igen tanácsos, hogy jó viszonyban legyen Mózes népével; mely a főuraknál élvezett nagy befolyása által más számtalanokat is eltántorít. 122. Miért védi a zsidókat a Tisza-kormány? Mert mindig sok pénzre van szüksége, s azt máskép nem tudja előteremteni, csak zsidókölcsön által, melynek ugyan az ország busásan megadja az árát, de a zsidó hitelezők még más kedvezményeket is kívánnak azért a lekötelezett kormánytól: különben a legnagyobb pénzszükség idején cserben hagynák. A roppant hatalommal rendelkező kormány pedig számtalan tisztviselőivel és fogdmegjeivel kitűnő szövetséges. 123. Hát a sajtó miért pártfogolja a zsidókat? Mert szolgálatukba szegődött. Ők fizetik és tartják főn azért, hogy nekik szolgáljon föltétlenül, s ő érdekeiket pártolja, védelmezze minden irányban. 124. Más zsoldosai már nem volnának a zsidóknak? Vannak még számtalanok, akik függő viszonyban állanak velők s pártfogóikkal; pedig ezeknek száma igen nagy, mert az országban most kevesen vannak, akikről biztosan el lehetne mondani, hogy minden irányban függetlenek, nemcsak személyök, hanem rokonság, sógorság, komaság tekintetéből is; nem várva egyetmást, de nem is félve senkitől. Mindazok, akik ezen független kis csoporthoz nem számíthatók, ha nem is képeznek támadó hadsereget az antiszemiták ellenében, legalább nem mernek hozzájok csatlakozni, habár meggyőződésökön erőszakot kell is elkövetniök. 125. Tehát kevés antiszemita van hazánkban? Úgy nyilatkozott egy országgyűlési képviselő egy antiszemita lapszerkesztő s képviselő előtt, hogy az antiszemita párt csupa vezérekből áll; holott annak ellenkezője jobban megközelíti a valót; mert arról igen könnyen meggyőződhetik bárki is, hogy Magyarországban a köznép mind s az úri osztálynak is nagy része antiszemita, csakhogy egy része nem mer, a többinek pedig nincs alkalma nyilatkozni; mert nem akad sem az egyes választókerületekben oly egyén, aki a fáradsággal és egy kis költséggel is járó vezetést elvállalná; a központ pedig nem fejt ki kellő erélyt a költségek fedezetének hiányában. Végre vállalkozók sem igen akadnak a képviseletre, minthogy sült galamb az antiszemitának sem röpül a szájába a választáskor; aztán pedig épen nincs kilátása a húsos fazékra, hanem komoly küzdelem várja őt megfelelő jutalom nélkül. Az antiszemita köznép pedig magára hagyatva, prédája lesz bármely csábitónak, vesztegetőnek, vagy el sem megy a választásra. Ha azonban vezetők és vállalkozók akadnának, már a közelgő választások alkalmával diadalmaskodnék az antiszemitizmus. X. fejezet Az antiszemiták bajtársairól 126. Kiknek segítségére számíthatnak az antiszemiták? Csupán azokéra, akik mellőzve minden önzést és magánérdeket, saját előnyük feladásával is készek szembeszállni az ellenfél nagy hatalmával és kimeríthetetlen segédeszközeivel, csupán a közjóért; hogy a haza sírásóit feltartóztassák vérlázító munkájokban. De a mostani pénzvilágban vajmi kevesen vannak ilyenek, s a köznép úgyszólván magára van hagyva ezen élet-halálharcnak kivívásában. 127. Tán csak segíti ebben a megye közönsége választott tisztviselői által? Felkopik az álluk a megyebeli antiszemitáknak, ha hazafias küzdelmökben választott tisztségviselőik támogatására számítanak. A régi vármegye már el van temetve daliás alakjaival, önérzetes tisztviselőivel együtt, s utánok siet már búsan a temető felé a zaklatott haza is, hogy ne lássa a mostani mégyének kormánybábjait választóikkal szemben állani a honmentő harcban. 128. Lehet-e a népnek reménye, hogy ezen harcban győzni fog? A győzelem el nem maradhat, ha a nép nem lesz árulója saját ügyének; ha sem ígéretekkel, sem fenyegetődzéssel, sem pénzzel, sem borral nem hagyja magát eltántorittatni, félrevezettetni, megvesztegettetni; hanem szilárdan ragaszkodik igazságos követelményeihez, és annak idején községi elöljáróknak, megyei tisztviselőknek, országgyűlési képviselőknek csupán olyanokat választ, akikban teljesen megbizhatik. Ez pedig hatalmában áll, minthogy a választók többségét képezi. Csak egyszer válasszon országszerte zsidóellenes képviselőket, megnyerte a csatát, s élvezni fogja győzelme áldott gyümölcsét. 129. Hát lehetne antiszemita többséggel is kormányozni? Miért ne lehetne? Csakhogy a kormánynak is zsidóellenesnek kellene lennie, legalább annyiban, hogy a honmentő mozgalmat ne akadályozza, s üdvös működésének útjába ne álljon. Aztán az antiszemiták is, bármely párthoz tartozzanak, viszonozni fogják a kormánynak jó szolgálatát azal, hogy az állam nélkülözhetetlen szükségletinek födözését készséggel mgszavazzák. 130. Adnak-e aztán a zsidók költsön az államnak? Igen jól teszik, ha nem adnak költsönt; megélünk mi a magunk becsületéből is; csak igazán a valódi szükségletekre szorítkozzunk kiadásainkban. Alig van az államháztartásban oly tényező, melynél nem lehetne megtakarításokat eszközölni, ha nem fényűzőleg, hanem háziasán akarunk berendezkedni. A mellőzhető kiadások törlése, s a köztudomású visszaélések megszüntetése által könnyen meg lehet annyit takarítani, hogy az egyensúly háztartásunkban helyreáll. És ha ezt látják a zsidó pénzhatalmak, készséggel adnak kölcsönt rendkívüli szükség esetén. 131. Kire számíthat még is legbiztosabban a nép zsidóellenes küzdelmében? A papságra, tartozzék ez bármely keresztény vallásfelekezethez, minthogy a papok a nép között élvén, s ezzel folyton közvetlenül érintkezvén, leginkább tapasztalják azon erkölcsi és anyagi méreg rombolásait, mellyel a zsidók, egyrészt haszonlesésből, másrészt pedig 9. oldal vallási tévtanaik követelménye szerint, elözönlik a hálójokba kerített keresztényeket. Ezt a papságnak hivatásánál fogva nem szabad tétlenül néznie; hanem elengedhetetlen kötelessége, minden rendelkezésére álló törvényes eszközökkel arra törekednie, hogy a gondozására bízott keresztény nyájat a ragadozó farkasok fojtogatásaitól megóvja, s a felmerülő élet-haláltusában erélyesen védelmezze. 132. Nem gátolja-e meg ezt a hatalmas kormány az egyházi elöljárók által? Az egyházi elöljáróknak a mig csak lehetséges, nem tanácsos avatkozni pártküzdelmekbe, habár eget-földet ígérne is nekik a kormány támogatásukért. Azonban, midőn nem politikai pártok, hanem az emberiség művelődését eszközlő és fönntartó Kereszténységnek kell védekeznie, a vesztére törő, s mindennemű ellenségeivel szövetkező zsidóság dühös támadásai ellen: akkor az egyházi elöljárók árulóivá lennének a Kereszténységnek, a polgárosodásnak és saját hazájoknak is, ha ezen világraszóló nagy küzdelemben, híveikkel szemben foglalnának állást, a minden jónak, nemesnek és szentnek alapját tervszerűen aláaknázó sakterhadnak oldalán. 133. Tehát mégis vallásüldözésnek mondható a zsidó elleni küzdelem? Hazánkban, s hihetőleg másutt is, eszébe sem jut akár a köznépnek, akár a műveltebb osztálynak a zsidó vallás. Csupán a tudománybúvárok ismerik e küzdelemnek vallási jellegét, tudván, hogy a zsidóság hajmeresztő tetteinek kútforrása a Talmudban s vallási könyveikben rejlik. 134. Ki kezdeményezte ezen elkeseredett nagy küzdelmet? Maguk a zsidók, de nem most, hanem már évezredek előtt, s azóta hol rövidebb, hol hosszabb szünetelés közbejöttével folyton tart a fontos küzdelem; feltűnőbbé, elkeseredetté azonban csak akkor válik, midőn az időviszonyok kedvezők a zsidóságra; mert ez olyankor hetyke, követelővé lesz, s elbizakodottságában nem is válogatva az eszközökben, nyilván s kihívólag űzi gaztetteit, melyeknek elviselhetetlen igája kényszeríti az örvény szélére szorított kereszténységet, fölvenni az arcába vágott keztyűt, és szembeszállni nemtelen ellenfelével. 135. Ki szokta aztán a rövidebbet húzni a nyilvános harcban? Mindig a kisebbszámú zsidóság; mert a végső elkeseredésben már sem a pénz, sem pártfogolás, sem cselfogás, sem sajtóroham nem használ, csak a nyers erő dönt. Innét fejthető meg azon történelmi tény, hogy ámbár a zsidók a múlt időkben is majd az egyik, majd a másik országban álnok mesterfogásaik hatalmi polcra jutottak; végre mégis a történelem tanúskodása szerint iszonyúan bűnhődtek, kikergették őket Európának majdegyik majd másik országából. De ennek dacára sem adták fel ezideig a veszélyes küzdelmet; hanem ellankadva ugyan, de meg nem törve később, mintegy varázshatalom buzdítására, - melyet kiváló Rabbinusaik bűvész mondatai gyakorolnak izgalmas kedélyeikre - újra kezdték a csatát fokozott buzgalommal; hogy ismét vereséget szenvedjenek. Korunkban, ugylátszik, tetőpontját éri hatalmuk, hogy a szédítő magasságról lezuhanva, teljesen összezúzodjanak és soha többé ne háborgassák a békeszerető kereszténység nyugalmát, óhajtott fejlődését és terjedését.-folytatjuk -Karikatúra a Mogendovid 1920. február 1-i számából
