Szittyakürt, 2004 (43. évfolyam, 1-6. szám)
2004-07-01 / 4. szám
iinzn ygrsrgr es pRoznnnn BANDI UR... (2.) Részlet Felpétzi Győry Jenő „A soproni zsidókapu” c. történelmi regényéből (Szeged, 1941. 66-72. old) Egy alkalommal Rudival behízelegtük magunkat Çsanker úrnál, a Dóm-templom szolgájánál, akitől egy kis tömjént kaptunk ajándékba. Ez most rendelkezésünkre állott. Tömjénezőnk is volt. Hármas zsinegre akasztott, körül megfelelően kilyuggatott konzervdoboz. Ezt Rébi kezébe nyomtuk a konyhából csent három szál kénesgyufával egyetemben és azzal az utasítással, hogy mihelyt Bandi úr, - akit küldöttségileg hívunk meg - velünk, t. i. az országnagyokkal együtt a zsidógang ajtajánál megjelenik, a tömjénezőt azonnal gyújtsa meg és ügyesen lóbálva, alázatosan meghajolt testtartással kísérjen bennünket a királyi palotába, a lombsátorba. Minden tervszerűen történt. Bandi urat megfelelő szónoklatokkal meghívtuk, Rébi ügyesen és hűségesen végezte dolgát, a tömjénező vastag füstfelhőket okádott magából... éppen csak a hét közül, három zsidógyerek szeleit el őrhelyéről, mialatt távol voltunk. A megmaradt négy, köztük Márki, a fajelméleti tudós, tisztességesen állták a sorfalat. Jóllehet magunkban a szökevények ellen irtózatos bosszút fogadtunk, az ünnepség komolysága érdekében és Rébi megnyugtató szemhunyorgatására, hogy ő is elintézi majd velük a dolgot, úgy tettünk, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Higgadtságunkat megóvtuk. Sajnos, azonban nem sokáig maradhattunk így. Egy megdöbbentő közjáték teljességgel kisodort lelki nyugalmunkból. A sátor közelébe érve, két gyanús bocskort láttunk ajtaján kikandikálnl. Orral az ég felé voltak fordulva, vagyis tulajdonosuk bent a mi sátrunkban hanyatt-fekve hűsölt. Kicsoda? Ki más, mint Goel, aki nemrégiben fogadta meg, hogy velem többé nem fog kikezdeni. Amíg mi Bandi úrért jártunk, szemtelenül bevette magát a sátorba, a hűvös lombok alá. Látva ezt az aljasságot, szemeim olyan fenyegető villámokat szórhattak Rébi és a zsidósorfal felé, hogy Rébi eldobván a füstölőt, fejvesztett futásnak eredt és a zsidógyerekek, kivéve a komoly Márkit, utána viharoztak. Első elhatározásom az volt, hogy Rizához futok fel és Goellel szemben a legszigorúbb megtorló lépéseket követelem. Már indultam is, de Bandi úr visszatartott.- Tán Rizához akarsz menni panaszra? - kérdezte mosolyogva, amiből megtudtam, hogy Bandi úr mindenről a legalaposabban tájékozva van.- Oda - feleltem dacosan. - Tűrhetetlen, hogy ez a vadalak minden alkalommal beleköpjön a tálamba.- Megállj csak öcskös, majd én elintézem őt.- Tán megpofozza?- Úriemberek nem szoktak verekedni, majd máskép! Mikor Bandi úr lehajolva benézett a lombsátor ajtaján, az eddig hanyattfekve nyugodtan cigarettázó Goel szemlátomást meghökkent. Ügy látszik, nem várta Bandi urat. Mint később kitűnt, Rébi figyelmeztette rá, hogy a sátort Bandi úr számára készítettük, de Goel nem hitte el. Most hirtelen felült:- Nem tudtam, Erdélyi úr... azaz nem akartam elhinni, hogy öné a sátor.- így minden bizonnyal azt hitte, hogy az öné? Persze, persze, a kiskorúaktól bátran el lehet venni. A játékrontásból a gyengébbekkel szemben a sémiták nem szoktak lelkiismereti kérdést csinálni... Goel nagyot fújt, ellenségesen nézett Bandi úrra és nyomban kezdett kifelé kászolódni a sátorból!- Pardon! - mondta orrhangon és indulni készült..- Szabad még egy szóra? Goel visszafordult.- Tessék parancsolni! - mondta kissé fölényes, de annál kirívóbb taglejtéssel.- Ugyebár ön írta a cikket a liberális lapba, mely szerint téves, sőt hazug állítás, hogy Mohács évében Sopronból erőszakkal távolították el a zsidókat, mert erkölcstelenül és tűrhetetlenül viselkedtek és különböző bűntényeket követtek el?- Nem űzték ki őket, önként távoztak! - felelte dacosan Goel. Bandi úr az utolérhetetlenül kedves, higgadt, de tudása révén mégis fölényes hangján oktatta ki a bochert,- Szívesen állok rendelkezésére bármikor, ha óhajtja, hogy kétségbevonhatatlan okmánybizonyítékokkal vélekedése helytelenségéről győzzem meg. Sem heveskedéstől, sem elfogultságtól a zsidókkal szemben nem kell tartania. Valóban megtörtént eseményeket, vagyis történelmet tárgyilagosan elfogulatlanul kell megvitatni. Az ilyen vitában alanyias szempontoknak sem mellette, sem ellene érvényesülni nem szabad. Már pedig az ön cikke, hogy úgy mondjam, kissé merész az igazság leplezésében és letagadásában... Amíg Bandi úr beszélt, a bocher kényelmetlenül feszengve rakta testnehézségét hol egyik, hol másik lábára.- Köztudomású, hogy ön a zsidókat gyűlöli.- Evvel ne üssük el a dolgot, kedves Goel úr! A kérdés az, hogy mint magyar hazafinak okom van-e erre, vagy nincs? Itt van mindjárt ez a kis könnyen hivő zsidó fiú, Móserer. Márkus. Gyere csak ide kisöcsém! Hiszen öcsém vagy, ha a magyarok és a zsidók egy fajtabéliek... Lássa, Goel úr, önök, zsidó nevelők, azt verték a fejébe, hogy a honfoglaló magyarok között zsidók voltak és Sopron város első ura is zsidó volt.- Pardon, nekem dolgom van, - szakította félbe Goel és elsietett. Valósággal üvöltöttünk a boldogságtól, hogy Bandi úr ilyen fényes győzelmet aratott rajta, hogy mégcsak vitába se mert bocsátkozni. A három cimbora hosszú orrot mutatva adta meg a díszkíséretet Goel úrnak egészen a kapuig. Annyira igyekezett, hogy hátra se mert nézni. Leheveredtünk a sátorban. Márkinak is közénk kellett jönni. Bandi úr cukorral kínált meg bennünket. Márkit is.- Hát ide hallgassatok fiúk, mindenekelőtt a honfoglaló magyarok állítólagos zsidóvoltát tisztázzuk.- Ugye nem igaz? - érdeklődtem türelmetlenül.- Nem igaz! Kitalálmány - felelte Bandi úr átsímítva szép magas homlokát. - Csakhogy van ebben az állításban valami igazság is... Mintha vipera csípett volna meg bennünket, olyan rémülten ugrottunk fel Bandi úrnak e kijelentésére. Márki gúnyosan mosolygott.- No, ne ijedjetek meg fiúk, te meg korán mosolyogsz, Márki, majd mindjárt megmagyarázom, üljetek csak le! - Felém fordult, mintha kizárólag nekem mesélne.- A zsidók a ferdítésnek utolérhetetlen mesterei. Valóságos művészek benne. Akár újságot, akár szépirodalmat, akár tudományos munkát írnak, ferdítésük és hazabeszélésük mindegyikből kiérződik! - de felismerni csak az tudja, akinek igazán széleskörű ismeretei vannak. A kevésbbé tanult, járatlan embert, meg azt is, aki lusta a dolgok mélyére hatolni, a zsidók könnyen megtévesztik... Rudi ásított, Frédi szórakozottan játszadozott egy lelógó gallyacskával. Mi ketten Márkival feszülten figyeltük szavait. Titokban egymásra pislogattunk, bírja-e a másik figyelemmel, értelemmel? Bírtuk mindketten!- A zsidó írásművek meggyőző ereje abban rejlik, hogy teljes egészükben sohase hazudnak. Abban, amit állítanak, mindig van valami igazság, jóllehet nem sok. Erre a csöpp igazságra építik fel a hatást, ezzel bizonyítanak, ezzel cáfolnak, s ha célszerű, ezzel lazítanak, uszítanak... Nagyon értelmesek, ügyesek, nehéz rájuk bizonyítani a csalfaságot, mert amivel ezt bizonyítani lehetne, a kisebb műveltségű ember nem érti meg. Márki olyan gúnyos öntudattal vigyorgott, mintha kész kis rabbi volna.- Ezt úgy hívják, hogy szellemi fölény — vetette oda Márki. Kis híjján rá nem ugrottam. Bandi úr viszonválasza akasztott meg benne.- Nincs igazad kis öcsém, mert ennek neve: tudatos tévesztés, ha pedig ezt a kifejezést nem értitek meg, másképp is megmondom: „becsapás és pökhendiség”.- Ilyen becsapás az is, hogy a magyarok zsidók voltak, úgy-e Bandi úr? - kérdeztem én.- Bizony becsapás! Mikor a régi zsidóországot leverték, feloszlatták, a zsidó népet pedig a babilóniai fogságba hurcolták, több zsidó törzsnek nyoma veszett. Hová lettek, Isten tudja. Valahol az Ural hegység tájékán élt egy nép, amely főleg pásztorkodással foglalkozott. Kazároknak hívták őket. Ezek a kazárok valóban rokonai voltak a magyar népnek, vele rokon-fajtabeliek. Tudjátok-e mit jalent ez a szó „kazár”, vagy „kozár”? Felragyogott az arcom, mert felelni tudtam erre a kérdésre. Sopron környékén horvát falvak is vannak, úgynevezett „vízihorvátok”, (Wasserkrovot) laknak bennük. Apró gyermekkoromban több horvát leány szolgált nálunk, a pesztonkám is horvát volt. Rendes fizetésükön kívül, édesapám havi egy forintot adott nekik azért, hogy engem, - amennyire játék közben lehet, - horvátul tanítsanak. Nem sokat tanultam, de valamicske mégis ragadt rám. Siettem fitogtatni Bandi úr előtt a tudományomat.- A kecskét horvátul „kozá”-nak nevezik, „kozár” pedig kecskepásztort jelent.- Jelesen feleltél - dicsért meg Bandi úr.- Ezek a kozárok turáni népek voltak, mint a magyarok is, nem pedig sémiták, mint a zsidók. Csakhogy, mivel ezek a kozárok hittek az egy Istenben és a lélek halhatatlanságában és valahogyan megismervén a zsidók vallását, ez az értelmes, szép tanítás megtetszett nekik, úgyhogy az egyébként pogány kozárok áttértek zsidó hitre. Tehát faji származásuk szerint nem voltak zsidók, de zsidók lettek a hitük szerint. Mint ahogyan például Kisvárdai csizmadiamester uram, jóllehet vérének minden porcikája magyar, mégis „görög”, mert görögkatolikus hiten van. Hát ez értelmes magyarázat volt, erre már Rudi, meg Frédi is kezdtek odafigyelni. Én, meg Márki lassankint pirosodtunk, én az örömtől, ő a kezdődő szégyentől, mert már sejtettük, hová fog Bandi úr kilyukadni.- III. Abderrahman udvarában, Kordovában, - amely város a meséből ismerős,- élt egy zsidófajbeli államférfiú. Igen hosszú, furcsa neve volt, úgy hívták: Chászdai ben Izsák Ibn Saprut. O hallott a zsidó hiten levő kazárok birodalmáról és azt hitte, hogy bennük az egyik elveszett zsidótörzset találta meg. Összeköttetést keresett velük és kitűnt, hogy a kazárok zsidó hiten vannak ugyan, de vérük szerint nem zsidók. Ezek a kazárok jöttek be hazánkba, mint a honfoglaló törzsek egyike, a honszerző magyarokkal... tehát igaz, hogy voltak honfoglaló őseink között zsidók is, bár nem olyan nagy számmal, mint Márki hiszi, de csak hitük szerinti és nem vérszerinti zsidók. Vagyis a magyar és a zsidó nem rokon, de a zsidó furfangosság azt a részbeni igazságot, hogy a honfoglalók között „zsidóhitűek” voltak, a saját hasznára ferdíti. Most már ismertem a valóságot, mellem csakúgy dagadt a büszkeségtől, hogy Márki nem mondott igazat. Az Ígért pofont nyomban le akartam neki kenni, de Bandi úr nem engedte.- Ne bántsd, ő nem tehet róla, ha így tanították! Abban azonban nem tudott megakadályozni, hogy Rudival, Frédivel háromszoros „éljen” és „le a zsidó”-val üvöltéssel fejezzük ki honfiúi boldogságunkat.- Hát Sopron első zsidó ura? Róla is meséljen Bandi úr!- Lajta-Szentmiklós és Pecsenyéd között, feküdt valamikor egy besenyőfészek: Röjtökör. Gazdaura egy Téka nevezetű volt. „Röjtökör” piros ökröt jelent.- Én ismerek egy Terkát a Pótschiutcában, - kockáztatta meg Rudi, aki már fájlalta, hogy ennyi ideig be kell tartania a száját. Ezért a buta megjegyzésért oldalba böktem.- Te mafla, nem „Terka”, hanem „Téka”, nem cselédről, hanem fejedelemről beszél Bandi úr! Bandi úr a bajuszkájába mosolygott. Komolyan folytatta:- Ez a Téka, Endre és Béla magyar királyok alatt Sopron grófja és várispánja volt. Neki is úgy, mint az előbb magyaráztam, -$*ITTVAKÖfct zsidó volt a hite. Csak a hite. Zsidó hite miatt, mert vonakodott kereszténnyé lenni, Béla király megfosztotta tisztségétől, aztán erőszakkal kényszerítette a keresztény vallás követésére. Ennyi igaz Márki állításából, semmi több...- No látod „marsch ki”, mekkorát hazudtál... most mit szólsz hozzá? - kérdeztem. Márki megrántotta vállát és szemtelenül jegyezte meg:- Miért az legyen igaz, amit Erdélyi úr mond és miért nem az, amit Goel úr tanított...?- Hát ő tanította és nem a rabbi, meg a könyvek? Elfutott a pulykaméreg. Az arcátlanságért, hogy Bandi úr szavaiban kételkedni mer, nekiestünk mind a hárman és mielőtt Bandi úr megakadályozhatott volna bennünket, Márkit kitessékeltük a kapun kívülre.- vége -Szabó Dezső ARS POETICA Legyen lelked is test, a tested is lélek, Millió patakban folyjon át az élet. Gazdagodj az anyag minden jóságával: Szeresd a szalonnát jó vereshagymával, Igyad a nehéz tejét a komor bivalynak S a bort: forró szárnyát a születő dalnak. Lobogó lángoknál báránycombot süssél, Megfojtott gondokon kacagó tort üljél. Az anyagban küld rád jó záport az élet, S megfrissült testedben kinyílik a lélek, Mint májusi eső szőke suhanásán A nagykelyhű virág az erdő tisztásán. Járjad az erdőket és járjad a rétet, Kutasd a völgyeket és vívjad a bércet. Vegyülj el az egész teremtett világgal, Barátkozz a széllel, esővel, villámmal. Értsd a tölgyfa csendjét, pipehúr beszédét, Napsütött bogárkák boldog zümmögését S nehéz hallgatását magános bikának. Nézd a csillagokat. És ha a hold árad, Hasson át a dolog szomorú szépsége. Légy Shakespeare-óceán merész tengerésze, Égesse lelkedet Ödiposz sírása, Nyargalj Rosszinánton és ne riadj hátra, Hogyha Dante hív át az örökös éjen; Barangolj a könyvek roppant erdejében. Ugorj fejest, hékás, az embertengerbe: Testedet-lelkedet ezer habban verje, Cirógasson, üssön, marjon, fojtson, sértsen, Emeljen, lehúzzon: éld meg ezerképpen, És millió arcban légy millió élet, Hit, tagadás, átok, áldás, csók és méreg. Merészen szeressél, győzőén csalódjál, Minden veszteségben mindig gazdagodjál Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen. A nőtest deltázzék az ölelésedben, Mint alkotó lelked megfrissült hulláma, Te pedig az erős csóknak mámorába Szeretőd leikévé parancsold a lelked. Egész éned élni legyen mindig merszed: Légy megvédő barát, félelmes ellenség, Ostromló akarat, győző kötelesség. Légy kard és légy eke, légy vár és légy zászló Mindig egész férfi, minden helyet álló, Lelked a lelkekben széjjelzáporozva: Sohasem gondolva az irodalomra. Sohasem gondolva az esztétikára, Köpve kövér-vígat minden esztétára, Cizellált szonettre s a műhelytitkokra, Betű-ötvösségre, elefánt-toronyra, Flauberti kínokra, stílus-vajúdásra És más fityfranc-beli vacak ripacsságra. Változó ugyanaz s végtelen mint tenger: Legyél barátocskám: teljes magyar s ember!
