Szittyakürt, 2004 (43. évfolyam, 1-6. szám)
2004-07-01 / 4. szám
2. oldal IIMMYTU «lîTVAKOfeî Major Tibor: Szent István napján (folytatás) szálljak meg. Attila az európai oldalt választotta. Evvel nemcsak hitvallást tett Európa mellett, de ott választva hazát, oda alapítva fővárosát, Budát, odatelepítve összes intézményeit, hitvallást tett amellett is, hogy kész azt saját élete árán is védelmezni, tekintet nélkül arra, hogy kik Európának urai. A sokat rágalmazott Attila nemcsak megteremtője volt Európa civilizációjának, hanem egyúttal megalapítója is azon határainak, melyek nélkül megvalósítható a mai Európa sosem lett volna. Attila elgondolása az avarokban élt tovább. Az avarokkal - ismét turáni-türk néppel - biztos kézbe került a Kárpát-medence, és csak ennek a biztonságnak köszönthető, hogy Európa emelkedni kezdett és abban megalakulhatott Nagy Károly frank birodalma. Nagy Károlynak királlyá-császárrá való felkenése nemcsak a hatalom keresztény jelentését és tartalmát, azaz az erkölcsi rendnek alávetett szolgáló szerepét fejezte ki, hanem a pápaság és a császárság összefogását is, amely a Civitas Dei megvalósítását célozta. Az emberi együttélésnek azt a rendjét, amely szerint az emberiség Egyetlen Test, az istenközösségben és szeretetben elő emberek és népek nagy családja. Nagy Károly azonban Róma eszméit igyekezett életre kelteni. Csak saját magával törődött és saját birodalmával, de nem Európával. Kincseiért a nem védett nyugati oldalról megtámadta és kirabolta az avar birodalmat. Nagy Károly szétverte az avar birodalmat, valóságban Európa védelmét, vagyis magát Erópát verte szét. Szétverte, mint olyan lakó, aki szétveri azt a házat, amelyben lakik. A frank birodalmat az Alpok nem védte, az avar pusztulásba Nagy Károly birodalma is belepusztult. Ilyen csapásra a védtelenül maradt Európának is szét kellett esnie, és jobban szétesett, mint a római birodalom bukása után. Megszűnt minden államhatalom, feledésbe ment a tudás és műveltség. Hatalmuk csak a rablóknak maradt, és ha fenn akarták magukat tartani a fejedelmek, a rablókkal kellett összefogniok. A vagyon rablás útján cserélt gazdát, és egyedüli értékes árucikké a rabszolga vált. Az egyházi hatalom sem állt jobban. A világi hatalomnak Byzancba költözésével az egyházi is oda költözött, és a római pápának a hatalma egy vidéki püspökségéig süllyedt. Ha a szerzetesrendek nem őrizték volna meg az írásnak tudományát, azt is újra fel kellett volna találni, avagy abból is a türkök örökségét, Attila rovásírását kellett volna átvennie Erópának. Ebből a borzalmas összeomlásból, melyre második példát a világtörténelemben nem találunk, Európát csak egy újabb turáni-türk népnek a Kárpátmedencébe telepedése emelte ki. A magyarok honvisszafoglalását követi Németország születése, és azét a többi állam megalakulása. „A magyarok honvisszafoglalása ad módot a Cluny-i bencés apátságnak olyan mezőgazdasági tudás szerzésére és terjesztésére, melyből felépül Európa mezőgazdasága. Az emberek ismét megtanulnak házakat emelni, és abban a biztonságban, amelyet egy állami életet elő népnek a kárpát-medencei őrtállása nyújt, megindul a gazdagodás, nő a közbiztonság, és a jómóddal kivirul olyan műveltség, mely a magyaroktól behozott szittya-hellén motívumokból és római hagyományokból táplálkozik. Magyar segítséggel a római egyház poraiból magasabbra emelkedik, mint volt és lesz valaha. Taksony fejedelem szövetsége a pápával a Vatikánnak tizedik századbeli emelkedése köszönhető. A clunyi mozgalomnak időrendben az utolsó, de jelentőségében talán a legnagyobb győzelmét a magyarok első keresztény királya, Szent István vezette be a történelembe azáltal, hogy a római (nyugati) kereszténységhez való csatlakozásával attilai örökségünket, a Kárpát-medence egész területét, az európai nyugati kultúrkörbe építette be. E területet akkor még sem a római, sem a bizánci hitterjesztés nem tekinthette a maga neghódított birtokállományának. A szentistváni döntés jelölte ki évszázadokra kiható és azóta is kétségbevonhatatlan érvénnyel a nyugati kultúrkör dunatáji határát. E döntés akadályozta meg, hogy a pogány Római Birodalom két keresztény császári örököse e tájra is kiterjeszhesse a maga hatalmi versengését. Ez a szentistváni gondolat. Nem kevesebb, nem is több, de sorsunk mennyi alapvető tételét magában foglalja ez a meglátás. De nem jelenti távolról sem jelenti azt, hogy ennek értelmében önként kellene magunkat megfertőzni mindenféle nyugaton felburjánzó járvánnyal. Az a kultúra, civilizáció és eszmevilág csak szükségszerűen a miénk, ami a Nyugatot Nyugattá, az emberi szellem, a haladás, a szép, a jó, az igaz hordozójává, értékes tényezőjévé teszi. A Nyugat, a történelmi értelemben vett Nyugat arculatát kialakító tényezők közül lényegében csak a kereszténység, a krisztusi gondolat a maradandó és örök. Más, a korokkal változó eszmék, divatok nem egyszer aláássák, gyengítik, létében fenyegetik azt a Nyugatot, amelyiknek mi hazánk helyzetéből és múltjából folyóan részese vagyunk. A kereszténység emberfogalmunkban, a családról, munkáról, társadalomról, államról a népek együttéléséről alkotott felfogásunkban elválaszthatatlanul rányomta anyajegyét az európai kultúrára. A kereszténység nem gazdasági rendszer, nem szociális program, nem politikai-hatalmi célkitűzés. A kereszténység minden értekét felölel és megtermékenyít, hogy emberhez méltó, Isten gyermekének megfelelő életkörülmény alakulhasson ki. A kereszténységnek van evilági küldetése és felelőssége is. Az európai keresztény kultúra (Corpus Christianum) szinte parancssszerűen írja elő a földrész nemzetei számára, hogy történelmi életükben, egymással összebékülve, a Civitas Dei eszményének államszekezeti megvalósításán dolgozzanak. Isten földi országa eszményére durvább cáfolatot el sem képzelhetünk, mint amilyent a II. világháború győztesei Erópának idegen hatalmi érdekkörökre való szétszakításával nemzetközileg engedélyezték, hogy az istentagadó moszkovita bolsevizmus iszapja öntse el a nyugati kultúrkörből letépett országterületeket. A II. világháború után Európa népei majdnem egyértelműen nyilatkoztak meg a keresztény demokrácia mellett. Itt nemcsak politikai állásfoglalásról volt szó csupán, hanem világnézetiről is. A szociáldemokrata-liberalista elvek helyett a népek a keresztény valláserkölcsi elveken nyugvó politikában látták a jövő életépítő erejét. Európa egységnek csak a keresztény társadalom tud megfelelő szerkezetet adni, amely mind alapvető egység, mind pedig a történelmi különbözőség valóságát tiszteli és azok egészséges harmóniája megteremtésével eleget tud tenni korunk és földrészünk szükségének. „Az, ami Európa, az a kereszténység, s ebből a kötelékből, ebből a minden európai tünet alatt meghúzódó általános alapanyagból kellene Európa tervszerű és intézményes eszmei, és ebből politikai egységének létrejönnie - írja Padányi Viktor A nagy tragédia című könyvének 38^10. oldalain - úgy, mint ahogy másfélezer évvel ezelőtt is ebből a tényből bomlott ki az a zűrzavaros és erjedő káosz, amit a monasztériumok szellemgócai között feszülő erő Európává rendezett. Ez volna az Európa-egység gondolatának egyetlen természetes és történelmi és lélektani útja...” Napjainkban az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozóján elfogadott alkotmányos szerződés szövege nem tartalmaz semmilyen utalást földrészünk keresztény gyökereire. A keresztény világrend megtagadása Európa tragédiája. Történelmünk olyan, mint István király volt. Kemény, komoly, méltóságteljes. Nem tűr kétkulacsosságot, ide-oda hajlongást, ficánkolást. A föld, a jog, a hagyományok évszázados és évezredes védelme a mi történelmünk. Erópát egyedül az Attila hagyományoknak a magyarokban élő tisztelete mentette meg. A világszerte naponta hallott déli harangszó mai napig hirdeti, hogy ez az elgondolás hogyan védte meg Európát Hunyadi János fővezérrel az élen. Szent István a Kárpát-medence népeit a krisztusi szellemnek jegyében akarta összetartani. Egy ilyen nagy népcsaládnak nem lehet más összetaró ereje, mint a kereszténység szelleme. A kereszténység számunkra nem jelenthet mást, mint istenfélelmet, krisztusi erkölcsöt. Ez az egyetemes keresztény erkölcsi világrend, amely nem a szavakon, hanem a tetteken kell nyugodjék, kell, hogy összetartsa a Kárpát-medence népeit. Más népek olajból, szénből vagy acélból akarnak szabadkőműves profitnyereségre emberi közösséget alkotni, addig a Kárpátok alján a Duna-Tisza-Dráva-Száva táján lelkekből szeretnénk magunknak egy népi, nemzeti és szociális alapokon nyugvó népekközösségét felépíteni. A mi feladatunk a keresztény-nemzet eszméjének teremtő erejét és alkotó hatását felismerni, az európai tájban és magyar történelemben szemlélni, hogy a korfeladatok teljesítésében mulasztás ne történjen. Ifj. Tompó László: Megállt az óra (folytatása) iskolák eltörlését, a szerzetesek elleni háborút. (...) Még plébános is csak az lehetett a fővárosban, aki előbb végigkilincselte a nagyrészt zsidó városatyák lakásait s nem egyszer szinte kézcsókra kellett görnyednie zsidó asszonyok előtt, hogy katolikus plébános lehes-sen. A színházakban ellentmondás nélkül folyt az örök szemérmetlenkedés, amelyet még azzal is tarkítottak, hogy időnkint papokat és apácákat vittek a színpadra, lehetőleg pikáns jelenetek közé. (...) A papság maga sem állott mindenütt színvonalon. Voltak egész egyházmegyék és szerzetesrendek, amelyeknek erkölcsi híre nem volt a legtisztább. Vezető helyen nem ritkán olyan egyháziak ültek, akiket politikai ’érdemeik’, egy vallásminiszter kegye vagy a puszta születési előkelőség és udvarképesség emelt olyan pozícióba, amelyet dísszel és haszonnal betölteni nem tudtak. (...) Nem csoda, ha a hitélet néhány szerzetes- templom kivételével végzetesen lecsökkent s amint az egyik szabadkőmíves újság akkor diadalmasan ki is emelte, még a 16 (budapesti, Ifj. T. L.) plébániatemplom is feleslegesen soknak bizonyult. A nagyobb vidéki városokban a helyzet hasonlókép alakult. A már akkor 130 ezer lakosú, túlnyomóan katolikus Szegeden például olyan terrort fejtett ki a zsidó-szabadkőmívesség, hogy a város egész szellemi, művészeti és irodalmi élete egy zsidó többségű város benyomását keltette. Akkoriban hat napilapja volt Szegednek, mind a hat zsidó s egyik túltett a másikon szabadszájúság és egyházgyűlölet dolgában. Az Urak Mária-kongregációjába sem sikerült Szegeden 3-4 fiatal tanárnál többet tömöríteni s mikor egy szerzetes hitszónok Szegeden az Isten létéről hitvédelmi előadást tartott, másnap a zsidó lapok durván nekitámadtak s annyi szitokkal és gúnnyal halmozták el, mintha legalább is nemzetfelforgató tanokat hirdetett volna. Még a katolikusok is oly kevéssé vették komolyan a kötelességüket, hogy a Katolikus Kör elnöke, míg a Kör nagytermében az említett előadás folyt, maga is a szomszéd helyiségben tarokkozott. (...) Ugyanilyen állapotok voltak a megyékben, a többi vidéki városba, az egész országban. A magyar erkölcsiségre különös fényt vetett a tény, hogy külföldön az idegen származású prostituáltakat sokfelé egyszerűen hungarának, ’magyar nő’-nek nevezték. A ’magyar nő’ egyet jelentett a perditával.” Hogy Bangha aggodalma, nemzetféltése mennyire indokolt volt, mutatja a „Világ” című, Budapesten megjelent, szabadkőműves szellemű lap 1912 márciusában megjelent cikke, amelyben ilyesmiket olvasunk: „Arany János magyar nyelve kultúrfül számára nem elég zamatos. A magyar nyelv esetlen tenyeres-talpas, sőt hájas nyelv. A magyar paraszt vérmérséklete, szelleme, látása, érzése merevedett meg benne. Az éneklő, a kultúrával átitatott zsidók új magyar nyelve ki fogja szorítani az Arany János és Gyulai Pál kultúrfül számára nem elég zamatos magyar nyelvét.” Mintha Landeszmann főrabbit olvasnánk... És akkor még nem is említettem Ady Endrét, aki 1912-ben megállapította, hogy sok mindent várhatunk a hazai zsidóságtól, de azt nem, hogy magyarra tanítson bennünket. Aztán itt van az Európai Unió, amelynek korifeusai fennhangon hirdetik, hogy szó sincs a nemzeti jellegek feladásáról. Miközben ezt harsogja az MSzP, SzDSz, Fidesz, olvasom Szolovjev Wladimir orosz bölcselő sorait 1900-ból: „1950 körül, jóllehet korábban Kína és Japán leigázzák Európát és egy ideig itt uralkodnak. Ekkor alakul Európában az Európai Egyesült Államok birodalma. Ekkor fog születni a világ legnagyobb lángelméje, az Antikrisztus, akinek csak egy hibája van, hogy magát jobban szereti, mint az Istent és a Sátán által elcsábítva, magát istennek és az emberiség megváltójának tekinti. O lesz az Európai Egyesült Államok elnöke, később világcsászár és „isteni-felség”-nek címezted magát.” „Nincsenek nemzetünkért élő, azt szerető vezetőink!” - hallom naponta a panaszt, miközben a hivatalos történelemkönyvek Hitlert gyalázzák. De nem mindig volt ez így. Koszterszitz József (Koszter atya) a két világháború között a fővárosi Szent Imre Kollégium prefektusa volt, klasszikus nevelési könyvek szerzője, így írt Hitlerről „Fulgur” c. ifjúsági regényében - 1944-ben: „A germán nép vezére kivételes történelmi egyéniség: s amit öt év alatt kihozott a népéből, annak nincs mása a múltban.” Kár, hogy ez nem mondható el új hercegprímásunkról, Erdő Péterről. Igaz, ő nem politikus, ám attól még lehetne vezető. Lelki vezető. De milyen lelki vezetője népünknek az, aki tavaly augusztus 20-ára egy Schönborn nevű osztrák érseket hívott meg, hogy mondjon szentbeszédet németül, a budapesti Szent István Bazilikában? Magyar pap nem akadt, aki magyarul beszélt volna? Mit keresett itt egy Schönborn, nem volt belőlük elég? Ha nem is olvasta, de hallott Bartha Miklós könyvéről, a ,,Kazárföldön”-ről? Nem kellene kicsit többet foglalkoznia a magyar történelemmel? Nem gondolja, hogy egy Schönborn meghívása szembeköpése a magyaroknak? Hercegprímás uram, szokott tükörbe nézni? Az idézett könyvek mellé teszek most egy szerkesztőségünknek címzett levelet, amelyet közlésre átadtam a Magyar Fórum szerkesztőségének. (Meg is jelent azóta.) Egy kaposvári magyar édesanya írta. Idézem: „Szíveskedjenek levelemet elolvasni, s ha módjukban áll, segítségünkre lenni. Rólunk röviden: átszervezés miatt 2004. áprilisában munkanélkülivé váltam, azóta 38.210 Ft munkanélküli-járadékból próbálunk megélni. Fiamat egyedül nevelem. Gyermekem ez évben felvételt nyert a pécsi főiskola biológia-, laboratóriumi operátor szakára. Kisgyerek kora óta biológusnak készül. Családi pótlékot már nem kapok utána, mivel júniusban befejezte a szakközépiskolai tanulmányait. Februárban, amikor beadtuk a jelentkezését, még biztosnak hittem munkahelyemet, így mertük vállalni a továbbtanulást. Tudtuk, hogy nagy lemondások árán, de megoldjuk, végigcsináljuk. Büszke is vagyok a fiamra, hogy továbbtanul, azt fogja csinálni, ami nagyon érdekli. Az élet közbeszólt, és nem tudok a gyerekem szemébe nézni. Képtelen vagyok a tandíjat befizetni, a jegyzeteket megvenni. Ez 150 ezer forint lenne. Eddig is nagyon szerényen, beosztással tudtunk életben maradni, adminisztrátori fizetésemből, lakótelepi panellakásomban. Kevéske tartalékom elment a ballagási öltönyre, tablóképekre, bankettre. Munkahelyet nem találok. Mindenféle munkát elvállalnék, dolgozni akarok! A hónapok múlásával csak az adósságom gyűlik. Éjszakánként azt álmodom, hogy kitesznek a lakásomból. Eddig már ötvenezer tartozásom van. Mutassa meg valaki, hogyan kell beosztani 38.210 Ft segélyt. A Munkaügyi Központban munkát nem tudnak adni. Ok azt mondják, mindent megtettek, kapom a segélyt. Csak annyit kértem a Sorstól, hogy adja meg azt az örömöt nekem, hogy megérjem a fiam diplomaosztóját, akkor elmondhatom, érdemes volt élni. Köszönöm, hogy elolvasták levelemet, jó volt elmondani bánatomat, jól kibőgni magamat.” (Név és cím szerkesztőségünkben.) Olvasom hát egy magyar anya torokszorító sorait, miközben a tévéből, rádióból, sajtóból ömlik a szenny, a hazugság. A nép fásult, közönyös, a megélhetési politikusok mindent elherdálnak, mindenünkből kifosztanak, ezért nem tudom másra kérni a Mindenhatót, mint amire kérte kivégzése előtt Bárdossy László: „Istenem! Szabadítsd meg az országot ezektől a banditáktól!"
