Szittyakürt, 2002 (41. évfolyam, 1-6. szám)
2002-09-01 / 5. szám
A KÁRPÁTOKTUL LE AZ AL-DUNÁIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! A HUNGÁRIA SZABADSAGHARCOS MOZGALOM LAPJA 1956. OKTÓBER 23. XXXXI. ÉVFOLYAM 5. SZÁM - 2002. SZEPTEMBER-OKTÓBER Ára: 2,25 US dollár Szalay Róbert IGAZSÁGOT Az elmúlt 12 évben tanúi lehettünk annak, hogy a reformkommunisták, a liberális kozmopoliták és a kommunistákból szocialistákká vedlett elvtársak milyen ravasz és körmönfont módon igyekeztek és igyekeznek 1956 történelmét meghamisítani. Tények elhallgatásával és elferdítésével azt bizonygatták és bizonygatják, hogy 1956 lényegében a kommunista rendszer megjavítására irányuló törekvés volt. így a forradalom előkészítői, vezetői, hősei és mártírjai alapvetően a reformkommunisták voltak, akiket a forradalom leverése után Kádár hívei kivégeztek és bebörtönöztek. Ezt a hazug beállítást nemcsak az SZDSZ szellemiségén, Soros és Horn pénzén működő ú. n. 56-os Intézet hirdeti és terjeszti, hanem beállt a sorba dobverőnek az MSZP, illetve annak vezetői is. Kovács, Horn elvtárs és társaik fennhangon hirdetik, hogy Nagy Imre, Maiéter és a többi mártír az ő hősük, mivel ezek kommunisták voltak és elveiket soha nem tagadták meg. Ez igaz! Nem véletlen, hogy a szégyenletes 2002-es választások után ez a kommunista kormány tervezi egy „Nagy Imre Kitüntetés” alapítását, amivel néhány félrevezetett vagy karrierista egyént próbál majd lekenyerezni. Azonban tisztázzuk a cáfolhatatlan tényeket! A forradalomhoz a reformkommunistáknak semmi, de semmi közük nem volt! Igaz, az október 23-án du. 14.00-ra hirdetett tüntetést ők kezdeményezték, a rendszer megjavításának (és ezzel megmentésének) szándékával, azonban mire a tüntetők a Bem szoborhoz értek, a kezdeményezés kicsúszott a szervezők kezéből és a tömeg határozott szovjet és kommunistaellenes jelszavakkal forradalmi irányba tolódott el. Ekkor kezdték kivágni a SZU-ra emlékeztető címereket a zászlókból és vált a lyukas zászló a forradalom jelképévé. A reformkommunisták még egy utolsó, elkeseredett kísérletet tettek, hogy a kezdeményezést magukhoz ragadják. A Parlamentbe cipelték Nagy Imrét, hogy a tömeget lecsillapítsa, azonban próbálkozása csúfos kudarccal zárult. Ettől a pillanattól kezdve a reformkommunisták és kommunista elvtársaik a forradalom esküdt ellenségei, a kibontakozás kerékkötői, végső soron a forradalom árulói voltak. A forradalom leverése után néhány reformkommunista kivégzése és bebörtönzése nem volt más, mint a kommunisták hagyományos egymás közötti marakodása a hatalomért. Aki mást állít, az aljas módon meghamisítja a történelmet! A szigorú tények azonban önmagukért beszélnek! A Pesti Srácok által megsemmisített páncélos és lőszeres gépkocsi az Üllői úton Lehet, hogy néhány naiv párttag hitt a rendszer megreformálhatóságában, és ezért 23-án kiment tüntetni, de a rádiónál leadott ÁVH-s sortűz után (ezzel kezdődött a forradalom) csak azok maradtak az utcán, akik utálták a kommunista rendszert és a szovjet megszállókat. Ok szereztek fegyvert, és vették fel az elkeseredett küzdelmet a szovjet hadsereggel és a magyar kollaboránsokkal. Ezek voltak a forradalmárok! E fegyveresek nem a rendszer megjavításáért, hanem annak megdöntéséért indultak a harcba. -folytatás a második oldalon -Major Tibor OKTÓBERI VETÉSEK A pusztulás,az enyészet, a halál szellemének számysuhogását halljuk e szóból: Mohács! Nemzetünk nagy tragédiájának egyetlen szóba tömörített szimbóluma, végzetes századok kiindulópontja. Ezeknek a szomorú évszázadoknak egyik leggyászosabb napja lett 1849. október 6-a. E gyászos emlékű napon az aradi vár árkában tizenhárom honvédtábornok életét oltja ki egy tőlünk lélekben, érzésben, nyelvben idegen uralkodóház zsarnoki önkénye. Amikor herceg Windischgrätz Alfréd tábornok 1848-ban átlépte Magyarország határát, azt hitte, hogy tulajdonképp csak karhatalmi feladatai lesznek és munkájának tetemes részét rendeletek, felhívások és kiáltványok fogalmazásával töltötte. A Honvédelmi Bizottmány tagjait és a magyar kormánybiztosokat „törvényen kívülieknek és földönfutóknak” nyilvánították. Kijelentették azt is, hogy azok, „akik a pártütő kormánytól akármi csekély parancsot elfogadni vagy annak engedelmeskedni merészelnek, rögtönitélő bíróáság által tüstént ki végeztetnek.” Pozsonyban Kempen altábornagy később az osztrák csendőrség első főfelügyelője, Pápán gróf Althann alezredes örömmel élt a lehetőségekkel és megkezdte a „vértanúgyártást”. Mindent összevéve azonban ezidőtájt Magyarországon kevesebb embert végeztek ki, mint Olaszországban. Az olaszországi kegyetlenségek közt a legkirívóbb a bresciai volt, amelyet a hesseni választófejedelem törvénytelen fia, báró Haynau Gyula rendelt el. Annak ellenére, hogy 1849. április 22- én Haynau kegyetlenkedéseivel az osztrák kormány is kénytelen volt foglalkozni, Ferenc József a megvert Windischgrätz és báró Weiden táborszernagy helyére új főparancsnoknak nevezi ki a magyarországi hadsereg élére a táborszernaggyá előléptetett tömeggyilkos Haynaut. Mihelyt Haynau Pozsonyba ér, megkezdődnek az akasztások. Lipótvár védői közül Mednyánszky alezredest és Gruber századost végezteti ki, majd a lelkes pozsonyi evangélikus pap, Rázga Pál következik. Haynau méltó segítőtársa Susan vezérőrnagy, aki a nagyigmándi főhadiszálláson megbotoztatja a kocsi és a tatai református papot, a bánhidai plébánost,a csákberényi református és katolikus papot pedig agyonlöveti. Az aradi vértanúkról Haynau először Radetzkynek szóló levelében tesz említést. „Törvényes királyuknak nem adták meg magukat, mert lázadó vezérek, számszerint 11-en, féltek hogy felkötettem őket" - írja, majd meglepő fordulattal a következőképp zárja levelét: „A föld népe mindenhol jóindulatú, csak eddig a forradalmárok félrevezették, és rettegésben tartották szegényeket - ha néhány százat felkötnek és agyonlőnek, nyugalom lesz.” Egy másik levelében pedig így ír: ,,A lázadó vezéreket fel fogom köttetni, és minden cs. és kir. tisztet, aki a forradalmárok szolgálatában állt, agyon fogok lövetni, gyökerestől kiirtom a gazt, és egész Európának példát fogok mutatni, hogyan kell bánni a lázadókkal és hogyan kell a rendet, nyugalmat és békességet egy évszázadra biztosítani. A magyarok háromszáz év óta mindig lázadók, csaknem valamennyi Habsburg király idejében törtek ki forradalmak. Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat, mert ismert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen mód intő példát szolgáltat minden jövendő forradalomnak.” 1849. október 6-án 13 magyar tábornok halt mártírhalált, mert hittek abban, hogy csak szabad nemzetnek van értelme és jövője. E hős katonák mártíromságát úgy viselte a magyar nemzet, mint nagyszerű példaadást, tudván, hogy a mártírok szelleme erősebb az elnyomók erejénél, és előbb-utóbb legyőzi azokat Míg ők bitófán véreznek el, fajtánk legtisztább hajtása, a magyar paraszt idegen földön, egy idegen uralkodóház családi érdekeiért ontja hiába vérét. Az elesettek és meg nem született magyarok helyét pedig elfoglalja a ránk uszított idegen népek szapora tömege. A kivégzett 13 honvédtábornok életáldozata csak egy megrázó stációja volt a magyar mártírok hosszú sorában. Hédervári Kont 30 nemese éppúgy egy idegenvérű zsarnok uralkodó áldozata, mint Hunyadi László, vagy a Wesselényi féle alkotmányvédő szövetség tagjai, s az eperjesi hóhér, Carajfa által legyilkolt magyarok. A 13 honvédtábornokkal nem zárult be a magyar mártírok végtelen sorozata. Az 1919-es proletárdiktatúrában az idegenvérű terrorkülönítmény parancsnoka, Szamuelly Tibor akasztatta, gyilkoltatta a magyar vezetőréteg legjobbjait, mint a Habsburgok zsidó-fattya teljhatalmú tábornoka, Haynau. Történelmünk leggyászosabb korában, 1945^16-ban a szintén idegenvérű Rákosi Mátyás már magyarokkal, Tildyékkel, Nagy Ferencékkel végeztette el a magyarirtást, -folytatás a 2. oldalon -
