Szittyakürt, 2002 (41. évfolyam, 1-6. szám)

2002-09-01 / 5. szám

2. oldal **lîfVAKÔfcî 2002. szeptember-október folytatás az első oldalról -Néhány nap alatt kivívták a világ csodálatát. A félelmetes kommunista államgépezet napok alatt összeomlott. A szovjet csapatok súlyos veszteségeket elszenvedve 6 nap után kénytelenek voltak egységeiket kivonni Budapestről. Ugyanakkor Moszkva hatalmas katonai egységek és több ezer páncélos felvonul­tatásával újabb támadásra készült, ami november 4-én következett be. A forradalom 12 napja alatt a reformkommunisták - Nagy Imrével az élen - csak a forradalmárok ellen tevékenykedtek, a legszorosabb együttműködésben a. Szovjet Hadsereggel. Előbb statáriumot és kijárási tilalmat hirdettek ki, és kérték a Szovjet Hadsereg bea­vatkozását. Mikor mindezek ellenére győzött a forradalom (okt. 29-én), megpróbálták annak irányítását átvenni. „Elismerték a forradalom győzelmét,” mintha ők is ezt akarták volna. Hamis szavakkal megtévesztették a jóhiszemű embereket - nagyon sok harcost is -, de a kulisszák mögött továbbra is a forradalom ellen dolgoztak. Szabotálták a Nemzetőrség felállítását és felfegyverzését. Szétzüllesztették a hadsereget. Félrevezették az embereket a Szovjet Hadsereg kivonulásával hitegetve. Megakadályozták az ellenállást és elárulták az ellenállni akarókat. A számok nem hazudnak! Ha a számok alapján vizsgáljuk meg a forradalom mérlegét, égbekiáltóan mutatkozik meg a történelemhamisítás! A forradalom leverése után kivégeztek öt és bebörtönöztek néhány évre 25-30 (reform) kommunistát. Ezzel szemben a forradalmárok közül meggyilkoltak (bírói Megsemmisített szovjet üteg ítélettel) több mint 400 embert (a bírói ítélet nélkül agyonvertekről és a harcok alatt elesettekről most nem írok), 22.000 embert bebörtönöztek. Sokan közülük a 10-15 éves büntetésüket az utolsó napig leülték. 16.000 embert internáltak. Az üldözés elől 200.000 ember menekült ki az országból. Milyen aljas és elvetemült arcátlanság kell ahhoz, hogy dicsőséges forradal­munkat néhány (reform)kommunista hőstetteként mutassák be, ugyanakkor 40.000 forradalmárról - akik soha be nem gyógyuló sebet ejtettek a világkommunizmus vezető erején, a Szovjetunión - alig ejtenek szót. Az igazat, és csakis az igazat! Ezt kellene írni az 56-ról szóló tanulmányoknak, könyveknek, de főleg a tankönyveknek. Ne hazugságokkal vezessék félre az embereket, és főleg a fiatalokat. Mert ha a történteknek csak az egyik felét közük, a másik felét pedig elhallgatják, az féligazság. A féligazság pedig hazugság! Medgyessy Péter miniszterelnök - a volt D-209-es ügynök - már több alkalom­mal leírta az 56-osokat, mint öreg embereket, akik lassan kihalnak és nem kell foglalkozni velük. De még sokan élnek az idős, de legendás Pesti Srácok közül! Még az ő életükben, az ő tanúságtételük mellett kell megtenni mindent, hogy 56 igaz története a maga valóságában és nagyszerűségében kerüljön be az emberek tudatába, és ragyogja be történelmünk aranylapjait.- folytatás az első oldalról -A magyarság közép-európai keresztény államiságának ezer esztendejét több kor­forduló jellemzi, melyek végül is kialakították a sajátságos európai magyar élet formát. Ezeknek a korfordulóknak mindig megvoltak a nagy alakjai. Mind a nemzeti kirá­lyaink között, mind azokban a nagy hazafiakban, akiknek többször sikerült a ma­gyarságot a ránktörő ellenséggel szembeállítani, hogy a magyar szabadságot és függetlenséget megvédjék. Az isteni küldetés mindig állított valakit a magyarság élére, aki kezébe vette a Nemzet sorsának irányítását. így volt ez 1944. október 15-én is! A II. világháború győzteseinek „történészei” éveken át rágalmakat szórtak a 1945-ös legyőzöttekre. Egyik legtöbbet ócsárolt személyiség ma is Szálasi Ferenc nemzetvezető, akit a kommunisták 1946-ban kivégeztek. Számtalan írásműben gyilkosnak nevezték, a németek bábjának, a magyar zsidók elhurcolójának, Eich­­mann cinkostársának. A leghihetetlenebb álhíreket terjesztették róla, s mindezt evangéliumi bizonyossággal. Lassacskán azonban komoly történelem tudósok újra átvizsgálták Szálasi Ferenc nemzetvezető ügyét, és végkövetkeztetéseik más képet nyújtanak a Hungarista Mozgalom vezetőjéről. Elsőnek Macartney angolszász történész „October fifteenth” (Október tizenötödike) című, a két világháború közti Magyarország történetét tárgyaló kétkötetes művében. Szálasi Ferenc agyonrágalmazott emlékét professzor Macartney messzemenően rehabilitálja. Macartney kifejezetten szembeszól a halálos ítéletet hozó ,,népbí­róság” és a hazai kommunista sajtó megállapításaival, amelyek a mártír Szálasi Ferencen semmi jót nem hagytak, őt árulónak, németbérencnek, tömeggyilkosnak és ezenkívül félkegyelműnek neveztek. Keletről-nyugatról egyaránt elhallgatják azt a gondolatot és tényt, hogy a két világháború között minden nemzeti mozgalom Európa életrendszerének korsze­rűsítésére és megerősítésére irányult, még öncélú utakon is. Mert nyugat felöl a gyarmati és profit-kapitalista érdekeltségek rontották már erősen Európa kontinen­tális kereteit, keletről a Magyaroszországot jármába fogó bolsevizmus fenyegette. A szolgálat, amit tulajdonképpen Európa valamennyi nemzete megtett, s amelynek során Magyarország 1944. október 15-én végső bizonyságot tett, nem a német imperializmusnak szólt, hanem a szövetséges német katonai erőnek. Mert ez nem­csak a német nemzetért harcolt minden fronton, hanem azért is, hogy Európa - Európa maradhasson. A magyar nép túlnyomó része 1945-ben nem tartotta ter­mészetesnek, hogy „háborús bűnösség” címén a Trianont követő Magyarország majdem valamennyi miniszterelnökét s legtöbb miniszterét kivégezzék. A háborús időszak magyar politikusai talán külpolitikai és katonapolitikai ítéleteikben téved­tek, de politikájuk motívuma a nemzet szolgálata volt. Magyarország nemzet­vezetője nem volt ,,Hitler Quislingje” Macartney professzor történelmi művében szinte rögeszmének tünteti fel a vértanú Szálasi Ferencnek azt a szándékát, hogy a hatalmat ,,csak a nemzet és az államfő közös akaratából” kívánja átvenni. Macartney továbbá maga emelte ki ismételten Szálasi Ferenc alkotmánytiszteletét és azoknak a belpolitikai rágalmaknak alaptalanságát, amely őt alkotmánytörés és államcsíny szándékával gyanúsították. 1944. október 15-ét az alkotmányellenes cselekmények egész sorozata előzi meg, amely a Lakatos-kormány puccsszerű kinevezésével veszi kezdetét. Ugyanis 1944. augusztus 24-én vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó a Sztójay-kor­­mányt lemondásra kényszeríti, s saját maga által összeállított kormánylistával kine­vezi Lakatos Géza ny. vezérezredest miniszterelnöknek. A kormánynak egyik előre elhatározott fő feladata a háborúból való kilépés előkészítése, és annak mindenáron való végrehajtása. Ennek a szándéknak a keresztülvitelére Horthy kormányzó a tör­vényhozás megkérdezése nélkül, mindent saját maga és „titkos tanácsosai” kezdeményeznek. 1944. szeptember 7-én Horthy Miklós koronatanácsot hív össze a fegyverszüneti tárgyalások kezdeményezésére. Jelenléte és személyes javaslata ellenére az éles ellentétek miatt határozathozatal nélkül oszlik fel a tanácskozás. 1944 szeptember 10-én Horthy ismét összehívja a „titkos tanácsosok” ülését, amely a fegyverszüneti tárgyalások azonnali megindítása mellett dönt. Mivel azon­ban az ülés felelős álláson kívül gyülekezete, döntését törvényesen is érvényre akar­ják juttatni, ezért másnapra Lakatos Géza minisztertanácsot hív össze. A miniszter­­tanács a koronatanácshoz hasonlóan elutasítja a fegyverszüneti javaslatot. A kettős kudarc következtében Lakatos beadja kormánya lemondását, majd a koronatanács­ban és minisztertanácsban a fegyverszüneti javaslat ellen felszólaló miniszterek kihagyásával új kormányt alakít. így alakul meg 1944. szeptember 11-én a második Lakatos-féle puccskormány. A koronatanács és minisztertanács elutasító magatartása ellenére a törvényhozók két házának megkérdezése nélkül, az illegális „titkos tanácsosok” döntésére támaszkodva Horty Miklós 1944. szeptember 28-án kiküldi Faragó Gábor altábor­nagyot Moszkvába előzetes fegyverszüneti tárgyalások kezdeményezésére. Nyil­vánvaló, hogy cselekedete és a fegyverszüneti feltételek elfogadása az alkotmány­ba s a kormányzói jogkörébe ütköző. Az 1920. l.s 1937: XlX.t. cikkek korlátozták ezt az államfői jogkört és azt az államfő és országgyűlés együttes feladatává tették, fegyvernyugvás elrendelését, fegyverszünet kötését nem lehet a „háborúviselés” fogalmi meghatározásából kikönyvelni. Éppen olyan ország- és társadalom sorskialakítás ez, mint maga a béke vagy háború. A magyar törvényhozás az állam­folyamatnak ezeket az életkérdéseit az államfő és az országgyűlés együttes döntése alá helyezte. Horthy hozzájárulásával Moszkvában 1944. október 10-én megkötött fegyverszüneti egyezmény arra kötelezte volna az országot, hogy a szövetséges Németországnak hadat üzenjen, s a német hadsereget megtámadja. 1944. október 15-én a kormányzó fegyverszüneti hadparancsának a rádióban beolvasása után a németek megtámadására irányuló hadműveleteknek Maünovski szovjet marsallal való megbeszélésére Nádas Lajos vezérkari ezredest, a honvédel­mi minisztérium hadműveleti osztályának vezetőjét jelölte ki. Mindezt szintén az országgyűlés tudta s előzetes hozzájárulása nélkül. -folytatás a 3. oldalon -

Next

/
Oldalképek
Tartalom