Szittyakürt, 2002 (41. évfolyam, 1-6. szám)
2002-05-01 / 3. szám
2002. május-június ttlîîVAKÔfcî 5. oldal Amiről a történelemkönyvek nem írnak Az újabb Holocaust évenkénti megismétlésnek az időpontja rövidesen megérkezik. Csupán arról lesz szó újra és mindenkor, hogy ezt a példátlan gaztettet a német nácizmus készítette elő, és hajtotta végre. Semmi sincs távolabb az igazságtól, mint ez a világszerte elfogadtatott hazugság, melynek szinte ma már bibliai értéke van az egész világon. Könyvek ezrei jelentek meg a második világháború befejezése óta, újra és újra tálalva a borzalmakat, hogyan is irtott ki a nácizmus hat millió zsidót. Csupán azt felejti megemlíteni az életben lévő propaganda gépezet, mely egy helyről van irányítva most már lassan közel 60 éve, hogy a zsidótlanítás valóban Németországban kezdődött el, melynek okait a zsidók okozták féktelen hatalmi vágyukkal minden téren. Kezükben tartották a politikai, pénzügyi, kereskedelmi hatalmat, sőt az ügyvéd, orvos, tanári állások nagy százalékát is a zsidók uralták. Evvel egyidőben a Szovjetunióból beszivárgott kommunista ügynökök több helyen saját embereiket ültették hatalomba, akiknek nagy többsége szintén zsidó volt. Ennek a németországi lassan elhatalmasodó zsidó uralomnak lett a természetes következménye, hogy nem is egy német születésű ismerte fel a veszedelmet, aki Hitler Adolf néven lett világhírű. A hatalom átvétel után a nácizmusnak nem volt szándékában a zsidókat elégetni, csupán arra akarták kényszeríteni őket, hogy vándoroljanak ki békésen. Mivel ennek a kezdeti zsidóüldözésnek gyorsan elterjedt a híre külföldön, valóban elindult egy akció a megmentésükre, és hogy ez nem sikerült, annak legkevésbé Hitler volt az oka. A demokrácia hazájában, talán alig több, mint 100 évvel előtte, a 19. század elején a rabszolgaság kegyetlensége divatozott, az őslakos indiánokat pedig irtották milliószámra. Vagyis egy faj kiköltöztetése Németországból éppenséggel nem ilyen formában történhetett volna meg, ha a humanizmus világszerte összefog, és a segítségükre siet. Vagy talán Németországból kiszivárgott hírek éppen ezért elriasztották a befogadásra kért országokat a segítéstől? 1938 júliusában egy francia fürdőhely, Evians a helye annak a nemzetközi konferenciának, amelynek tárgyalási témája a Németországból kitelepítésre váró üldözöttéinek a megsegítése. Roosevelt kezdeményezte azzal az elgondolással, hogy mivel a zsidó menekültek problémája nemzetközi lesz, a segítés módozatait is csak nemzetközi összefogással - ezt irányító kormányközi bizottság felállításával - kellene mielőbb megtalálni, megoldani. A konferenciára való meghívást 32 országra kiterjesztik, és azok azt elfogadják, tervbe vették, hogy egyenként mindegyike engedélyezze legalább 17 ezer német zsidó bevándorlását. Ez összességében kb. 600.000 németországi zsidónak nyújtana menedéket, új otthont. Az USA külügyminisztériuma leszögezte, hogy a meghívólevelekben egyetlen országot sem fognak felkérni esetleges több bevándorló befogadására, mint amennyit az érvényben lévő törvényei megengednek. Ezzel az USA azt kívánta kifejezni, hogy a maga részéről a jelenlegi kvótarendszeren továbbra sem fog változtatni. Sőt külügyminisztériuma még azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az Evians-ban tartandó konferencia nemzetközi rendezvénynek számít, amiért és annak kimeneteléért, eredményéért nem az USA felelős. Az ilyen kijelentés után már alig volt remény arra, hogy a konferencia a németországi zsidóság szorongatott helyzetének megmentése érdekében érdemleges és lényeges előrelépést fognak tenni. Voltak olyan javaslatok, hogy a zsidó menekülteket a gyéren népesedett régiókba, gyarmatokra (pl. Dél-Afrikába) telepítsék. A konferencia eredménye az volt, hogy egyik ország sem változtatott érdemlegesen bevándorlási politikáján, a szigorú rendszabályokon és kvótákon. A zsidók ott maradtak a szokásos szimpátia-nyilvántartásokkal elhalmozva, de semmi mással. Az evians-i konferencia létrehozott ugyan egy kormányközi bizottságot a német és osztrák zsidók segítésére, de annak munkásságát korlátok közé szorította az, hogy a különböző kormányok végül is nem voltak hajlandók nagyszámú zsidó menekültet befogadni! így a német kormányra maradt az egyre erősbödő probléma megoldása, melyet elősegített a német nép türelmének kifutása. Amikor Németország Ausztriát 1938- ban bekebelezte, az osztrák zsidók is közvetlenül veszélyeztetett helyzetbe kerültek. A Nürbergi Törvényeket Ausztriára is kiterjesztették. Az Anschluss után Bécsbe érkezett Adolf Eichmann, és megszervezte a német zsidók kivándorlási központját. Rákényszerítette a zsidókat a kivándorlásra. Az utazáshoz szükséges devizát magas beváltási kulccsal a kivándorlási iroda bocsájtotta rendelkezésükre, de a vízumokat a kivándorló zsidóknak kellett megszerezni. Ezért a zsidó közösségek felsőbb utasításra egy kivándorlási alapot létesítettek a szegényebb zsidók részére, melynek összegét külföldi gyűjtéssel kívánták előteremteni. Tíz millió dollár gyűlt össze, ami akkor igen nagy összeg volt. így, rövid időn belül 100.000 osztrák zsidó hagyta el önként az országot. Sokan Palesztinába akartak letelepedni, de négy független arab állam követelésére a brittek beleegyeztek abba, hogy korlátozzák a zsidók bevándorlását a Szentföldre, sőt az angol parlament megszavazta 1939 májusában azt a törvényt, hogy az elkövetkezendő tíz évben a bevándorlók számát 75 ezer főben szabta meg, kikötve, hogy az évenként 10 ezernél több nem lehet. így a zsidó közösségek vezetői joggal érezték, hogy elárulták őket az angolok, és a legnagyobb szorongattatásuk idején zárták le a kaput előlük. Keserűségüket fokozta, hogy a menekültek „illegális" folyamatát az angolok tengeri blokáddal tartóztatták fel, amely katasztrófákat okozott. így süllyedt el a Salvador nevű hajó is, amikor még a törvény életbeléptetése előtt 25 ezer osztrák zsidónak sikerült legális bevándorlóként Palesztinába jutni, de illegálisan legalább ennyi érkezett meg Palesztinába. Az Anschluss hírére az USA annyiban segített, hogy egy tanács javaslatára neves osztrák entellektűelek bevándorlásának azonnal helyt adott, de a nagy többségű osztrák zsidó mehetett oda, ahová tudott... A németek „náci pogrom” néven indult kegyetlensége 1938 novemberében történt, az un. „Kristallnacht” elnevezéssel, melynek célja a zsidók mielőbbi menekülése. Legtöbben Franciaország felé vették útjukat, de ez a franciákat csak idegessé tette. A német és osztrák zsidók megsegítésében a franciák csak azt szerették volna elérni, hogy más országokba tartó zsidók ne utattanak keresztül Franciaországon. Avval védekeztek az európai szabadság hírvivői Párizsban, hogy országuk már elérte a telítettség legfelső fokát, és így több zsidó menekültre nincs szükségük. Beranger úr azt mondta: - „társadalmi egyensúlyunk fog felborulni további zsidó menekültek befogadásával...” A zsidókkal való „telítettséget” kezdte hangsúlyozni az akkori Nagy-Brittania is. Chamberlain szerint Nagy-Britanniában a „zsidók befogadásának egyik fő akadálya, hogy az felkeltené az antiszemita érzelmeket!” A franciákat és az angolokat az az elv is irritálta, hogy sem az USA, sem más kormányok nem voltak hajlandók zsidó menekülteket befogadni nagyobb létszámban. Az USA nem volt hajlandó több vízumot kiadni részükre, és a megoldást úgy gondolták, másik két úton kell keresni. Az egyik, hogy valahol gyarmati letelepedést kell a zsidóknak találni, a másik, hogy állapodjanak meg a zsidókkal a németek, és engedjék meg őket „normálisan” kivándorolni. Vagyis, hadd vigyék magukkal vagyonukat, és ne pénz nélkül érkezzenek más országokba. A franciák Madagaszkár szigetét ajánlották, de nem lett belőle semmi. Az USA felháborodottan vette tudomásul a „Kristallnach” állítólagos kegyetlenségeit, és csupán az a változás állt be, hogy 15.000 látogatóvízummal rendelkező zsidó további meghosszabbítást kapott hat hónapra. Később a kongresszus elvetette azt a törvényjavaslatot, hogy kb. 20 ezer, 18 éven aluli zsidó gyerek kapjon beutazási engedélyt. Sőt a külügyminisztérium meggátolta azt a javaslatot is, hogy 50 ezer zsidó menekült a csekély népességű Alaszkában telepedhessen le. A kifogás az volt, ami az angoloknál: - „a bevándorlási törvény enyhítése élesztené a látens antiszemitizmust”. Az amerikai közvélemény is ellene volt nagyszámú bevándorlásnak, és 1938 végén végzett közvéleménykutatások eredménye azt mutatta, hogy a magasabb kvóták engedélyezését a megkérdezettek 83%-a elutasította. így a hivatalos amerikai kormány mosta kezét, és a közvéleményre hivatkozott. Midez lerombolja azokat az illúziókat, amelyek az USA „mentési akcióiról” a második világháború után kialakultak. A kongresszus a zsidók megmentéséért jóformán semmit sem tett, sőt Roosvelt is nagyon keveset. Az elnök szerepét illetően, amit bármikor felhozhatott mentségére, vitatható csak az lehet, hogy annyit tett-e, amennyit akart, vagy csak ennyit tehetett? Tényként megállapítható, hogy volt lehetősége egy humánus megoldásnak, ha a német zsidók kikerülhettek volna még az 1939^10-es években. A lengyelek is szívesen vették volna, ha országukban élő zsidó tömegek a növekvő antiszemitizmus miatt kivándorolnának valahová. így merült fel náluk is Madagaszkár neve, mely francia gyarmat volt 1896 óta, és valahogy „vonzónak” bizonyult mindenki számára, aki a lakosság bizonyos zsidó csoportjától meg akart szabadulni. 1937-ben már felmerült a terv a franciák részéről, hogy országon kívüli területekre, köztük Madagaszkárra kellene telepíteni a zsidókat. Erre a tervre és elgondolásra az USA külügyminisztériuma, és - a palesztin nyomás miatt - a brit kormány is komoly érdeklődést mutatott. Persze ebből sem lett semmi. A kivándorló magyar zsidók száma már 1938-tól jelentősen emelkedett, de az is tény, hogy inkább kiemelkedő személyek, és módosabbak hagyták el az országot, megfelelő pénzzel a zsebükben, így könynyen találtak befogadó országot. Vagyis a tények azt is mutatják, hogy a holocaust elkerülhető lett volva, ha a szavak helyett - tettek bizonyították volna más országok kétszínű kinyilatkozásait a legsúlyosabb időkben. Az a bizonyos beszorultság, amibe a zsidók ily módon kerültek, abban mutatkozott meg, hogy az egyik oldalon - saját hibájukat is figyelembe véve - kitaszították, vagy kitaszítani igyekeztek hazájukból őket, az ún. „demokratikus” és „szabadság” országaiban, az un. „nemzeti” érdekek előtérbe állításávala menekülés szélesebb útjait elzárták tőlük, és így védtelenné tette őket a további következményekkel, az „endlősung”-gal szemben. Mintha napjainkban a történelem ismételné önmagát... Révffy László ÁRPÁD Tomory Zsuzsa Árpádként emelt a sors, s a nép magasba. E név mögött ott vonul távol városok sora, daliáik mind e névre egyesültek új célokra, s lelkűk virágát, mint színes szőnyeget, vitték magukkal az ősi műveltséget: Nimród, Kálnéh, Niníve és Erek voltak állomásaid Egyiptomig hol Hun ősödnek, s Csabának emeltél elsőként kúpos csodát, üveghegyből peremes palotát. Árpádként ott voltál mindenütt, hol élet fakad, magyar dal terem Dajkák ajkán, s a férfi szívekben. De Te ki vagy, csillagszemű etelközi fiú kit sok erős kar emelt maga fölé Árpádul? Nagy e tisztség, bárki megrokkan bele, Te ifjan vállaltad a sorsot, mit Isten vállaidra vetett, mert tudva tudtad, útad hova vezet. Tudtad: az ősiből új, erős hont teremt Árpádok rendjének legújabb hajtása. Nincs e rendnek ma közel se mása! De mint ember, lelked már repesve szállt ott hová gyermekkarod szíve mindig vágyott. Kiev vár ablakában, mint ifjú palánta Lelked a messzeséget szívta magába, de nem viking tenger volt vágyának tárgya. Sasként szállt a Kárpátok fölébe, S nyugodott meg Alföldünk ölében. Felkereste családod ős fészkét Botok birodalmát, bodrogközi otthont mit Atilla király egykor családodra hagyott. Követni akartad regősök énekét az ősi hazába, Hunor s Magor léptét a kenyeres, dalos, szép Pannóniába. Oly sokszor akartad, oly sokszor álmodtad Turul vezérelte örömteli utad. Árpád a hadvezér, világ hét sávjának ura, Szerető fiúként érkezett ősei honába, S védte Magyarországot, mint jó apa. Ostudata nyomán erre emlékezett népe Árpádnak sokáig fiát egy sem keresztelte, Tudták nem illik névként az Árpádi rend neve Csak Isten kiszemelt vezérének tisztjére. Árpádban mindenki az apát tisztelte, Ki hazája oltárára tette önmaga, s fiai életét. Máig is ígérik, megőrzik szeretett nemzetét: „...Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted, Nem vész el az, ha eddig el nem veszett...” Múlnak az évek, a sors fordulóban Az Árpádok rendje most van támadóban, A szent halhatatlanok ébredőben vannak. Látni fog a világ ezernyi sok csodát, Csillagos égből jövő ezernyi daliát Látni fog a magyar várva várt csodát Igazság Istene küldi most Árpádját, Felemelni népét kit oly nagyon szeret S új Tündérhont teremt hol zúg a Duna, A Tisza, a Maros, a Kőrös, s a Szeret. így legyen!
