Szittyakürt, 2002 (41. évfolyam, 1-6. szám)
2002-05-01 / 3. szám
4. oldal St IttVAKÖfcf 2002. május-június IK Mielőtt rátérnék a 2002. évi választások ismertetésére, nem érdektelen emlékezetünkbe idézni az elmúlt 150 év választásainak néhány epizódját és társadalmi összefüggését, melyeknek fényében egyértelműen megmutatkozik az utóbbi évtizedben unos-untalan hangoztatott „demokrácia” alkalmatlansága (a jelen gazdasági feltételek mellett) arra, hogy valóban a nép akaratát és érdekét szolgálja. Akinek a kezében van a pénz, azok diktálnak! Napjainkban a Rádió, TV, sajtó, régebben a szóbeszéd, a pálinka, az eszemiszom, furkósbot, fokos, (újabban base-ball ütő) dönti el, hogy ki képviselje a népet. Petőfi Sándornál nem ismerni nagyobb népbarátot, mégis amikor az 1848-as forradalom után szülőföldjén a „szép Kis-kunságon” indult a választásokon, a szabadszállási „nép” furkósbottal kergette el. Vegyünk fáradságot és olvassuk el Mikszáth Kálmán „Két választás Magyarországon” c. regényét, amit „Körtvélyesi csíny” címmel évekig sikeres darabként mutattak be a színházak, Mikszáth hosszú ideig tagja volt a Parlamentnek és első kézből mutatott rá az ott folyó „munkára.” Az első demokratikusnak tekinthető titkos választás 1945-ben volt hazánkban. Ekkor a Kommunista Párt 17 %-os eredményt ért el, miközben a Kisgazda Párt 57 %-os abszolút többséget kapott. Igaz, nem volt 57 % kisgazda az országban, de mivel jobboldali pártot nem engedtek indulni, mindenki, aki utálta az orosz „felszabadítókat”, a kommunistákat, az idegeneket kiszolgáló kollaboránsokat az a kisgazdákra szavazott. A kommunisták a kudarcukat látva, a törvényes négy év helyett már 1947-ben kierőszakolták az újabb választást. Ekkor a polgári pártok ellehetetlenítése mellett többszázezer kékcédulás szavazattal szerezték meg a parlamenti többséget. Vagy emlékezzünk az 1960-70-80-as évek „választásaira” amikor a Népfront jelöltjei 99.9%os eredménnyel képviselték a népet, miközben TSz-ekbe terelték az embereket, tízezrek sínylődtek börtönökben, és az AVH utódja tartotta rettegésben az országot. Az 1990-es un. rendszerváltó választáson, 1945-höz hasonlóan a kommunisták ismét csúfosan leszerepeltek, és a rendszerváltást beígérő pártok impozáns fölényt szereztek. Azonban az SZDSZ, amely párt a legkommunistaellenesebb jelszavak hangoztatásával került a Parlamentbe, köpönyeget fordított és a halálos ellenségének kikiáltott kommunistákkal fogott össze. Ez megakadályozta a nemzeti pártok munkáját abban, hogy végrehajtsák az igazi rendszerváltást. Ehhez persze hozzájárult az a hazaáruló paktum is, amit az MDF kötött az SZDSZ-el. - Ez Antall József megbocsájthatatlan bűne! Az MDF-ből kiábrándult emberek 1994-ben visszaszavazták a nyakukra az internacionalista MSZP és a kozmopolita SZDSZ 2/3-os uralmát, mely éveket - a Bokros csomaggal együtt legjobb lenne elfelejteni. 1998-ban végre úgy látszott, hogy sikerül a nemzeti erőknek az ország vonatát helyes vágányra vezetni, nem csak gazdasági, hanem politikai téren is. Jelentős gazdasági eredmények, társadalmi és kulturális építkezések mellett, legnagyobb eredmény a Kárpát-medencében élő 15 millió magyar, határrevízió nélküli egyesítésének célkitűzése volt, aminek első eredményei már megmutatkoztak. A nemzeti erőknek a látványos eredményei joggal kelhették azt a reményt, hogy a 2002-es választásokon újabb négy év bizalmat kapnak, hogy elkezdett és folyamatban lévő terveiket megvalósíthassák. Nem így történt! A magyar és nemzetközi közvéleménykutatók, a magyarországi közhangulatot figyelembevéve, egyhangúan a nemzeti erők győzelmét prognosztizálták. A magyar társadalom megdöbbenéssel vegyes csodálkozással vette tudomásul, hogy egy izraeli cég által irányított, ízléstelen, negatív választási kampány képes volt az emberek tudatában elhomályosítani az elmúlt néhány év eredményeit. Hamis szólamokkal, az irigy vagy elkeseredett, szűklátókörű emberekre hatva elérték, hogy azok, saját érdekük ellen visszaszavazzák azokat a hatalomba, akik 1945 és 1990 között ázsiai szintre züllesztették az országot és 1994 és 98 között is bebizonyították, hogy képtelenek a megújulásra. Kétkedő vagyok! Ekkora tévedést nehezen tudok többmillió ember részéről elképzelni. Lelki szemeim előtt felrémlik Petőfi Sándor menekülése Szabadszállásról. Felrémlenek az 1947-es kék cédulák. Felrémlik a liberálisok 95 %-os médiafölénye. Felrémlenek a furkósbotok és base-ball ütők és főleg az a számtalan lehetőség, - elsősorban a számítógépek, amivel a szavazatszámlálást manipulálni lehet. Ezt valószínűsíti az a közel 5000 bejelentés és több mint 500 rendőrségi feljelentés, ami a választás során észlelt szabálytalanságokra, csalásokra mutatott rá. Amikor e sorokat írom, az Országos Választási Bizottság nehéz helyzetben van! A bíróságokon nagyon sok helyen még a régi elvtársak emberei ülnek, akik sorra a baloldali jelöltek javára döntenek. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az OVB tagjai is esendő emberek, akik a választások után is - amennyiben a baloldal győz - a helyükön szeretnének maradni. Tehát valószínű, hogy az MSZP és az SZDSZ koalíció, bár minimális többséggel, de kormányt fog alakítani. És ekkor következik a FIDESZ és Orbán Viktor felelősége! Amennyiben „konskruktív ellenzékként”, - az ország érdekében (?) - kiszolgálják a baloldali kormányt, örökre lemondhatunk az igazi rendszerváltásról, a bűnösök felelőségrevonásáról, az ország vagyona szétrablóinak elszámoltatásáról, a nemzeti gondolat feltámadásáról, a 15 millió magyar lelki, gazdasági, kulturális, politikai, - határváltoztatás nélküli - egyesítéséről. A választás két fordulója között eltelt 14 nap megmutatta azt a mérhetetlen erkölcsi fölényt, ami a jobboldalon áll a baloldallal szemben. Ezt akkor láthatta és érezhette mindeki, hogy amikor Orbán Viktor 1 és 1/2 millió embernek beszélt a Parlament előtt, akkor Kovács László és Medgyessy Péter egy cukrászdában, néhány tucat és a cukrászda előtt álló néhányszáz ember előtt kampányolt. Ez a fölény már előbb is érezhető volt, a „Terror Háza” átadásakor, amikor több mint százezer ember hallgatta Orbán Viktort az Andrássy út 60 előtt, miközben a Hősök terén néhányszáz SZDSZ-es tapsolt a Pa-Dö-Dö lufieregető műsorának. Orbán Viktor kezében hatalmas erő van! Ha nem lenne „demokrácia”, a mellette felsorakozó milliókkal órák alatt elzavarhatná a baloldali klikket és végrehajthatná az igazi rendszerváltást. De Orbán Viktor demokrata és Magyarországon demokrácia van! Ne is legyen diktatúra! (burkolt baloldali se.) Azonban, ha Orbán Viktor nem használja ki a most még mögötte álló hatalmas erőt és demokratikus úton nem kísérli meg a hatalom visszaszerzését, akkor a „jobb” emberek csalódni fognak, mert a szavak mögött nem látják a tetteket. Az nem lehet, hogy az országban és az ország határain kívül élű magyarok, - akik feltétlenül nagy számbeli fölényben vannak a baloldallal szemben - tétlenül nézzék egy kisebbség nemzetellenes, idegen érdekeket szolgáló uralmát! Figyelünk és várunk, hogy mikor jön el az „igazság pillanata!” Szalay Róbert Római katolikus történelemtanár Piaci történet Az utóbbi hónapokban többször hallottam, hogy az egykori Lehel-piac helyén felépült vásárcsarnok építészetileg kritikán aluli, ízléstelen, a környéket elcsúfító építmény. A közelmúltban a Lehel-téri templomban, ill. a plébánián volt elintéznivalóm és úgy gondoltam, egyúttal megnézem a sokat bírált vásárcsarnokot. A külső megjelenés tényleg megdöbbentő volt. A rikító színű, stílustalan építmény valóban, a városképbe nem illő, giccses, a városligeti vurslira emlékeztető benyomást keltett. Nem tudom ki volt a tervezője és ki fogadta el a tervet, de az biztos, hogy nem válik a XIII. kerület díszére. Azonban az igazi meglepetés a csarnokba való belépés után ért. A földszinten sorakoztak az őstermelők eladópultjai, és férjemmel arra gondoltunk, ha már itt vagyunk, megvesszük a másnapi ebédhez szükséges kelkáposztát. Odaálltunk az egyik pulthoz, ahol szép kelkáposztát láttunk. Az eladó, egy középkorú férfi, egy másik vásárlóval beszélgetett, így akaratlanul is fültanúi lettünk az épületes előadásnak. A kofa nagy hangon és közben gesztikulálva a kövezkezőket magyarázta: „Végre eltűnnek a rablók! Laci bácsi lesz a külügyminiszter, kimegy Amerikába és annyi pénzt fog hozni, hogy 1-2 év alatt rendbeteszi az országot.” Belém bújt a kis ördög és naívságot színlelve megkérdeztem, ugyan, mondja már meg ki ez az ügyes Laci bácsi? A kofa szava elakadt. Kimeredt szemmel fordult felém és tekintetéből gyűlölet sugárzott, mintha provokációt szimatolna, de ártatlan, naív tekintetemet látva megenyhült és most nekem kezdett nagy hévvel magyarázni: „Hát ki más, mint Kovács László. Ő volt már külügyminiszter, érti, hogy mitől dögtik a légy, mit akarnak nyugaton hallani. Nagy tekintélye van Amerikában. Meglátja, csodát művel két év alatt.” Megköszöntem a felvilágosítást és kértem egy fej kelkáposztát. A kofa jóságos leereszkedéssel, bőven megmérte az árút és nem is számolt többet a kelletténél. Elgondolkoztam. Az emberi naivitásnak, butasággal felérő vaksága tükröződött a kofa megnyilatkozásában. Lehet, hogy édesapjának a padlását azoknak a kommunistáknak az elődei söpörték le, akiket ő a szavazatával most ismét hatalomba segített. Hiszékeny, naiv ember, csak szánni tudom! Azonban szívből kívánom, hogy Laci bácsi utazzon ki Amerikába és dollármilliárdokkal térjen haza. (Csak legyen, aki majd a kamataival együtt vissza tudja fizetni!) Akkor talán a mi kofánk is olcsóbban számítja meg a kelkáposztát. De az is lehet, hogy a kapitalista rablógazdálkodás szele őt is megcsapja, és a mostani árak dupláját kéri az árújáért, mert a „szabad piacgazdálkodásba” minden belefér! G.M.
