Szittyakürt, 2001 (40. évfolyam, 1-6. szám)
2001-11-01 / 6. szám
8. oldal «IttVAKÖfct 2001. november-december Főszerkesztő: vitéz Rácz Sándor József Közlemény Az 56-os szervezetek szeptember 14-i Koordinációs Értekezletén résztvevő, alulírott szervezetek képviselői örömmel állapítottuk meg, hogy a mai napon lefolytatott beható, őszinte eszmecserével - a még meglévő véleményeltérés ellenére - újabb előrelépés történt az 56-os forradalommal és a különböző politikai elítéltek helyzetével foglalkozó szervezetek együttműködésének kialakítása érdekében. A Koordinációs Értekezlet résztvevői egyhangúlag egyetértettek az alábbiakkal: 1. ) Az 56-os forradalom és szabadságharc 45. évfordulójának méltó megünneplése érdekében közösen készülnek fel és közösen vesznek részt. A Honvédelmi Minisztériumban megrendezésre kerülő központi 56-os ünnepélyen. 2. ) A 45. évforduló alkalmából közös Nyilatkozattal fordulnak a magyar nemzethez és a világ közvéleményéhez, amelyben méltatva 1956 világtörténelmi jelentőségét, támogatásukról biztosítják a polgári kormányt, különös tekintettel a közeledő választásokra. 3. ) Megerősítették az 56-os Szövetség országos elnökének felkérését egy kis létszámú Koordinációs Bizottság sürgős létrehozására, amelynek összetételét és működési rendjét a következő Koordinációs Értekezlet hagyja jóvá. 56-os Szövetség, 56-os Magyarok Viágszövetsége, 56-os Munkástanácsok Szövetsége, Magyar Vidék Országos 56-os Szövetség, MagyarNemzeti Gárda, Nemzetőrség, Igazolt Magyar Szabadságharcosok világszövetsége, Igazunk ‘56, Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete, Recski Szövetség, Történelmi Igazságtételi Bizottság, volt Magyar Politikai Foglyok Világszövetsége KIK VOLTAK A „PESTI SRÁCOK”? „Corvin közi srácok voltak, Géppisztollyal, étien, szomjan Verekedtek, - s édesanyjuk Egyikről sem tudta, - hol van." így élnek bennünk, ahogy hősiesen, halált megvető bátorsággal harcoltak az 56-os forradalomban ezek a gyermeklányok és fiúk. Szavakkal nem lehet kifejezni, milyen hazafias öntudattal harcoltak a „pesti srácok”! Gyermekszívvel feláldozták életüket a hazáért! Nincs a világtörténelemben ehhez hasonló tiszta forradalom, ahol 12-14 éves gyermekek ilyen önfeláldozó bátorsággal harcoltak a szabadságéit. A világ nemzeteinek és a jövő nemzedéknek irányt mutatva bebizonyították, hogy a hősies bátorság és a hazaszeretet még a világ legnagyobb hadseregével is szembeszáll a szabadságért! A „pesti srácok” a lángoló hazaszereteten és bátorságon kívül azért voltak erre képesek, mert a zászlójukra láthatatlanul is az volt írva: „Mindent a Hazáért!”. Ezen kívül még lobogott bennük az egyetértés, az összetartás és az igazi bajtársiasság. Nem a parancs kényszerítette őket a bátorságra, hanem a haza szeretete, és ez több volt minden fegyvernél! A Kócos, a Jutka, a Zsuzsa és a többi lányok fegyverrel harcoltak és mind, mint Zrínyi Ilonák, Dobó Katicák írták be nevüket a magyar történelembe, és irányt mutattak a jövő lányainak! És ti, „pesti srácok”: a Bajusz, a Pongrátzok, a Gyurka, a Falábú Jancsi, az Attila, a Doki, a Pufi és a többiek mind, akik ott harcoltak. Amíg igaz magyar él a Föld bármelyik részén, büszkén emlékezik Rátok! Kivívtátok a világ elismerését és megingattátok a „megingathatatlan” kommunizmust, és rést ütöttetek azon. Ezzel olyat cselekedtetek, amely egyedülálló a világtörténelemben. Ez azonban már kötelez benneteket! Ugyanúgy tartsatok öszsze, olyan bajtársak legyetek egymáshoz, mint akkor, és kéz a kézben menjetek a végső cél felé! Ne legyen széthúzás köztetek még akkor sem, ha nehezebb élet jutott nektek, mint azoknak, akik ott kint az idegenben élnek. Nektek itthon volt nehéz sorsotok, a halál elől elmenekülteknek pedig ott kint az idegen világban, még akkor is, ha a látszat sokszor csal! Tudnotok kell, hogy a történelmünk azért hozott annyi szenvedést ránk, mert nem egység volt, hanem széthúzás! Az ellenség kihasználta - most is ugyanazt teszi - a bomlasztást, a megosztást. Erre gondoljatok! Szeretnék Füst Milán költő és író gondolataival elbúcsúzni tőletek: „A szívem vérzik, egész létemben megrendülve állok, felejthetetlen hőseink holtteste előtt, már sírni sem tudok és nem is tudom, mit kellene mondanom ennek a csodálatos magyar ifjúságnak! Egy összetört aggastyán szól hozzátok, aki zokogni szeretne, zokogva szeretné forró szívetekre hajtani elfáradt fejét, és arra kérni benneteket, hogy akármi következik is ránk, ti még forróbb szeretettel zárjátok édes, fiatal szívetekbe hazátokat, ezt a sokat, mérhetetlenül sokat szenvedett Magyarországot!”. Isten segítsen benneteket! Lángi A. Mária Szeleczky Zita, egy igazi magyar asszony - emlékmű Nekézsenyen Sinka István Üdv Néked Ifjúság Üdv néked, Ifjúság! Üdvözlégy magyar nép! ki lángban és vérben születtél meg újra három nagy éjszakán vad ágyúdörgésben! Melyik nép írta fel mostanában nevét így, hogy aranyat adott kezébe Isten ujja? S mely nép beszélt így az önmaga nevében, mint angyal, mikor a harsonáját fújja? Bús igájának fájára írja hát, S mint annyiszor a megsárgult ezer évben vérrel és vassal tanítja zsarnokát. (Buda, 1956. október 26.) ,, A kommunistái ól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszon élvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt. ” Mórái Sándor A NEMZETI EMIGRÁCIÓ NEM ÁLLT SZÓBA A „BIZOTTMÁNYOSOKKAL”- a száműzetés évtizedeiben -Kővágó József köztudomású, hogy a bolsevista betörés ellen harcolú magyar nemzeti hadsereg szökevénye volt, majd az összeomlás zűrzavaros napjaiban pártizánvezérként tüntette ki magát, sőt életrehívója volt annak a partizánszövetségnek is, amely Magyarország bolsevizálása érdekben kifejtett szolgálatkészségét azzal bizonyította leghatásosabban, hogy az ÁVO keretlegénységének összeválogatásához odaadta a maga jól kipróbált és az oroszokszempontjából megbízható partizánjait. E szolgálat egészen kiváló teljesítménynek bizonyult, amiért már megjárt a különleges jutalom. S a jutalom valóban nem mardt el, mihelyt a partizánvezér hajlandó volt aláírni dorogi Farkas Ákos budapesti polgár-mester (a „népfrontosok” szemében háborús bűnös) ellen megszerkesztett vádiratot. A vádirat alapján a Bizottmány, illetőleg a mai „Magyar Bizottság” egy másik tagja, Pfeiffer Zoltán „népügyészsége” azután elvégezte a maga feladatát, s e véres munkához Nagy Ferenc kormánya biztosította a „legális politikai látszatot”. Kövágó-Kuronya József pedig a magyar főváros „népdemokratikus polgármestere” lett. Kővágó József 1958. nyarán a san-paulói Szabadegyetemen vendégként, a Szent Imre Kollégiumban tartott előadást. A hűség kedvéért meg kell említeni, hogy a kommunista előadáson körülbelül 260 főnyi közönség jelent meg, s ebből is legalább 120 személyre tehető azok száma, akik jogos felháborodásukban botrányt csak azért nem rendeztek, mert az „előrelátó” rendezőség a brazil rendőrséget vette igénybe bolsi-kollaboráns kegyeltjének védelmében. Az előadáson Cseh Tibor, a Szabadegyetem vicedekánja arról beszélt, hogy e nevezetes est előadási a „szellemi elitnek”, illetve az „intellektueleknek” szólnak: Az egyik előadó felszólalása után Mihály Ferenc kért a tárgyhoz hozzászólást. E hozzászólását az ő „szellemi elitjük” kicsit fülsértő stílusában éppen az a Markovits alezredes gátolta meg durva közbekiabálásokkal, aki emigrációnk első éveiben még olyan szívesen játszotta a „jobboldali politikus” szerepét. Pedig nem kellett wolna idegeskedniök, hisz Mihály Ferenc bajtársunk csak néhány „egyszerű” kérdést akart feltenni. Többek között azt is, hogy Kővágó partizán barátjuk valóban hány magyar katonát, papot, munkást, diákot és parasztot juttatott közvetvevagy közvetlenül a hóhér kezére? Megkérdezte volna talán azt is, hogy szabad-e ezzel az erősen kommunista múltú partizánnal egy teremben lenni, és megengedni, hogy tisztességes magyarok előtt egyáltalában beszélhessen? Arról nem is szólva, hogy úgy mutogatni a külföldi hatóságok előtt mint a szabadságharcos hazafiság egyik reprezentánsát!... Továbbá megkérdezte volna, milyen büntetés járna normális viszonyok között a magyar hadijog szerint annak a katonának, aki kommunista parizánvezérekkel kezetfog, s bűnös múltú egyéneket védelmébe vesz? A felszólalásokat megakadályozták ugyan, de ezzel mégsem érhették el céljukat. A hazaáruló kollaboránsokból összetevődő „bizottmányosok”, vagyamint újabban nevezik magukat a new-yorki „Magyar Bizottság” lélekmérgező és toborzó vállalkozását nem tudták a san-paulói magyarság körében végrehajtani. Gondunk lesz arra, hogy megfelelő adatokkal szolgáljunk azok részére, akiknek nem elég „Kővágó elvtárs” partizán szerepe és nem elég a gyilkos kommunista rémuralom alatt vállalt „magas tisztsége” sem. A mi meg nem alkuvó, anti-kommunista mély világnézetünk, nemzetszeretetünk és önzetlen közösségi szolgálatunk minden hozzánktartozó” számára eleven összetartó erőt képvisel, s azt nem lehet csak úgy könnyen letörni, körmöntfont ravaszsággal megírt riportokkal egyszerűen nevetségessé tenni. Mi tudjuk, hogy merre kell fordítani a tekintetünket, ha magyar sorsunk jövőjével szemben tájékozódást keresünk, őszinte és lelkes várakozással tekintünk a makulátlan múltú és jelenű „Magyar Felszabadító Bizottság” és a nemzti Magyarország jogfolytonosságát őrző „Országtanács” munkája elé. Nekünk Moszkva, vagy moszkvai avatású politikusokból rekrutálódó „szabadeurópás és bizottmányos” partizánkodás nem dirigálhat, mi megmaradunk a hősi katonai életszemlélet vallóinak és tisztelőinek. Rajongói vagyunk a „valódi magyar szellemi elit” alkotásainak, megcsodáljuk és tiszteljük a nemzeti alapon álló államférfíainak, akadémikusainak íróinknak, művészeinknek munkásainknak, parasztjainknak és iparosainknak csodálatos erőfeszítéseit és dicsőségeit, melyeket akár a múltban, akár a jelenben, akár odahaza, akár idekint az idegenben becsületes munkájuk elvégzésével a magyar nemzetnek szereztek. Megmaradunk a magunk módján a nemzeti eszmények őszinte, érdeknélküli szolgálatbanvárunk koncot,a mi büszkeségünk a koncot nem fogadja el. A koncot dobni szokták, azon marakodni szoktak, marakodjanak hát mások! A koncért valamit adni kell, és ezért a koegzisztencia-lesők sohasem a magukéból adnak. Mindig valakinek a rovására ajándékoznak, s mindig a máséból! Igazi szellemi elitnek lelkiismeretét szeretnénk felrázni, és számukra, ha kell áldozattal is kinyitni azokat a kapukat, amelyeket féltékenyen őriznek a tehetségtelenek, csak azért, hogy a saját hiúságuk cirógattatására őket egy beteg kisebbségi emigrációs csoport íróknak politikai vezetőknek, művészeknek, stb. nevezhesse. Új keresztény renaissance előkészítsére harcos akarattal rendelkező a holnapért küzdeni tudó egységes emigrációt kívánunk. Nem süllyedhetünk el a szándékosan teremtett ideológiai zűrzavar posványában. A pillanatnyi világpolitikai helyzet által adódott lelki csüggedésből csak egy áldozatos magyar lelkű, igazi „szellemi elit” segíthet ki bennünket. Az a „szellemi elit”, amely nem adta és nem adja el magát „szabadeurópás”, valójában azonban kisantant-érdekeket szolgáló társaságoknak, vagy kommunista partizánvezérekkel alkotott úgynevezett „Magyar Bizottságnak”. Befejezésül pedig az alábbiakat üzenjük Kővágó József „polgármester-elvtársnak,” és az őt támogató, önmagát leleplező „szellemi elitnek”:- Büszkék vagyunk arra, hogy Kővágó kéretlen délamerikai „kirándulásának” nem magyar iparosok és munkások tapsoltak. Örülünk annak is, hogy a valódi „szellemi elit” sem volt a tapsolok soraiban. Minket nem lehet félrevezetni azzal az ajánló levéllel, melyet megszédült újságírók fennen lobogtattak, melyből azonban kimaradt Kővágó partizánvezér igazi múltja. Ez a tapsoló „jövőtlen gyülekezet” megbocsájtást ad kommunista pribékeknek, Prohászka szobor döntögetőknek, de mi nem bocsátunk meg nekik. Mi büszkén és szívesen álljuk azt a támadást, amelyet 12-éves emigrációs idő alatt kaptunk és kapunk azoktól, akiknek van pénzük arra is, hogy minden alkalmat felhasználva valótlant állítsanak. Végeredményben nekem katolikusnak az volt a legmegrázóbb, hogy magyar katolikus egyházi támogatással rendezett előadás kommunista szónokának juttatott tapsok eljutottak messze a budapesti Kerepesi és Farkasréti temetők árkaiba, megzavarták azoknak a hősöknek és mártíroknak békés, örök álmát, akiket éppen a kommunista pártvezér Kővágó József és társai juttattak oda.-(Á.S.)(Magyar Egység, 1958. szept.) A Szittyakürt szerkesztősége és a Nagy Szittya Történelmi Világkongresszus elnöksége őszinte részvétel és nemzettestvéri együttérzéssel közli a szomorú hírt, hogy OROSZ SÁNDORNÉ, született ORBÁN GIZELLA nemzetesasszony életének 61. esztendejében, 2001. június 11-én Windsorban (Ont. Canada) visszaadta lelkét Teremtőjének, a magyarok Istenének. A windsori magyar rádióban hiányzik egy drága magyar édesanyai hang... Emléke azonban itt marad velünk! OKTÓBERI EMLÉK robbant szét a gránát perzselt a láng tüze kis gyermek leesett az utca kövére merevedett teste felfreccsent a vére koktél volt kezébe nézett fel az égre október volt akkor vér áztatta földet szabadságot kértek akik harcba mentek október emléke megmarad szívünkbe lyukas zászló lenge mennynek peremébe! Ferencz Amália
