Szittyakürt, 2001 (40. évfolyam, 1-6. szám)
2001-05-01 / 3. szám
8. oldal »IfTVAKÖfct 2001. május-június HONFITÁRSI FIGYELMEZTETÉS: A kommunista nem vész el, csak átalakul... A magyarországi kommunista vezető- és középkáderek, miközben fennen hangoztatták a lenini szocializmus elveit, az 1980-as évek elejétől már a kapitalista piacgazdaság fogalmaiban gondolkodtak, és főként gondoskodtak magukról és családjaikról. A Kádárkorszaknak ezek a hanyatló évei a kádereknek jól jövedelmező időszaka volt. Ezekben az években kellett a magyar középosztálynak elkótyavetyélni megmaradt értékeit, eladni lakásából a képeket, porcelánokat, ezüstöket, szőnyegeket, mindent, amit a háború viharán és az azt követő évtizedek során átmenteni tudott. Ez volt az az időszak, amikor Bécsből, de más távolabbi fővárosokból is átjártak Magyarországra vásárolni, noha a külföldieknek csak az áru kisebbik, kiselejtezett része jutott, a java, az oroszlánrésze, honi kommunisták zsákmánya lett. Ugyanekkor kezdték meg az elvtársak rózsadombi bázisaikról kiindulva, a Gugger-hegy, Sas-hegy, Zugló kertvárosi részeinek meghódítását, a Pest környéki (pl. Szentedre), Balaton vidéki és más frekventált helyeken lévő telkek, parasztházak felvásárlását is. A legnagyobb üzlet persze a Budapest belváros területén lévő öröklakások voltak. Az újonnan épült lakásokat, amelyeket az elmúlt évtizedben amúgy sem a szükségletek, hanem az „érdemek” (a haza, a nép, a nemzet elárulása, egy idegen imperializmus szolgálata és mérgező ideológiájának terjesztése) szerint osztogattak, szinte kizárólagossággal sikerült a kezeikbe kaparintani. Egy-egy középkáder család átlagosan 2-4 lakást szerzett meg, az ügyesebbje és a vezetőkáderek akár 5-7 lakást is. Lakása lett a férjnek, feleségnek (külön-kiilön ám!), de lakástulajdonos lett a 3 éves kisunoka és a 83 éves nagymami is. A többi lakást nyaralóház címen, vagy fiktív neveken bújtatták. 1990 után, amikor az Antall-kormány meghagyta őket bántatlanul, akkor már nyílt sisakkal álhattak ki a porondra, bőséges aratása következett a korábbi és ügyes húzásoknak. A kormány (Antall és társai) - ahol persze a hasonszőrűek kormányoztak, - hagyta, sőt támogatta, hogy az elsőszámú közszükségleti cikk: a lakás, a kereslet-kínálat függvénye legyen. Ugyanakkor egy népvándorlás húzott keresztül az országon, keletről-nyugatról egyaránt özönlöttek befelé az embertömegek. Az új háziurak, a régi, a múlt rendszer szimbólumának kikiáltott gonosz háziuraknál sokkal lelketlenebb vérszopónak bizonyultak. Míg az előbbiek az átlagfizetés felében vagy harmadában állapították meg a havibért, ők mindjárt az elején teljes havi fizetést, majd vérszemet kapva 2-3, sőt 4 havi bért követeltek meg. A budai Fillér utcában „elvtársi alapon” osztott, majd privatizált káderlakások egy havi bérlete, ma a teljes vételár 2-3-szorosa. Számszerűen: az akkori 25-30 ezer forintokért megvett lakás havi bérlete 50-60 ezer forint lett. De nem „filléreskednek” az elvtársak a Rózsadombon és a Belvárosban sem. Az a menekült, aki külföldön nem szerzett vagyont, akár haza se próbáljon jönni. Elvett lakása helyett, hosszas huzavona után, egy-két havi lakbérnek megfelelő - nem pénzt - hanem értékjegyet kapott, nyugdíj-jogosultságát csak hónapokig vagy évekig tartó bürokratikus huzavona után ismerik el. A börtönévek igazolása sem könnyű. Az 50-es évek titkosított politikai pereinek aktái ma is titkosak. Beletekinteni szabad, de elvinni vagy fénymásolni TILOS! így azután ez az idő sem számolható bele a nyugdíjba, nemhogy jóvátétel, kártérítés számba jöhetne. A múlt rendszer kiszolgálóinak nincsenek ilyen gondjaik. A függetlenített pártfunkcionáriusként eltöltött, az Országos Büntető Intézetnél, vagy az AHV-nál leszolgált évek beleszámítanak a busás nyugdíjba. Ugyanis a III/III-nál, a belügynél, vagy valamelyik kormányszervnél való kártékonykodás, nemzetárulás évei bőségesen jutalmaztatnak meg. Igaz is, minden médiánál, hírközlőszervnél (rádió, TV, stb.) a régi „jól bevált szakemberek” ülnek. Az ország legjobban szerkesztett lapja még annyi fáradságot sem vett, hogy rosszhangzású nevét megváltoztassa... Az egész kommunista garnitúra, amely pedig még pár év előtt habzó szájjal üvöltött halált a burzsoáziára, most 180°-os fordulattal milliomos magánzóvá avanzsált. Látható vagyonuk csak a jéghegy csúcsa, pénzeik osztrák és svájci bankokban, külföldi értékpapírokba fektetve bújnak meg. Arrogáns juppivá lett fiaik, unokáik, feledve a moszkvai egyetemen tanult internacionalista lenini elveket, kozmopolita világpolgárok lettek, a globalizáció lelkes hívei. Névjegykártyáikon „üzletkötők” - „KFT tulajdonosok” - „média igazgatók”, és farizeus módon sajnálkoznak a szegény néprétegeken, munkanélkülieken, miközben éhbérért dolgoztatják üzemeikben a Romániából átmenekült férfiakat és nőket. Ezek a páriasorban tartott menekültek (akikért pár évvel előtte könnyes szemmel énekeltük titokban a Székely Himnuszt!) nyolcan-tizen laknak egy szobában, éhbérért dolgoznak, és a legpiszkosabb, legnehezebb munkát végzik. Igaz, a Nyugatról hazatért honfitársakat sem várták fehérruhás, virágot szóró leánykák, ők sem a Kék-öböl partján kötöttek ki idehaza, de az erdélyi menekültek sorsa ennél is égrekiáltóbban igazságtalan! Magyarország végre, kétes dicsőség ugyan, újra bekerült a GUINESS-be. A világ legnagyobb inflációja után (1945-46) hazánkban kell egy lakásért legtovább dolgozni. Egy 50 négyzetméteres Budapest-belterületén lévő lakás, pl. egy bolti eladó 50 évi fizetését teszi ki! A kommunista garnitúra, mely a múltban, hogy a kapitalizmus újjászülethessen, egy parasztcsalád háztáji gazdaságát 1 (egy) hold földben maximálta, most megkezdte a rablóit vagyon tőkésítését. Kéz kezet mos „elvtársi alapon” passzolják át egymásnak a nemzet vagyonát. Csak a Parlamentbe juttatott képviselők szavazhatnak meg majd egy olyan (Ratroaktív) törvényt, amely ezeket zsebrákokat kipenderíti rablott vagyonukból, és azt jogos tulajdonosaiknak juttatja vissza. (A cikk 1992-ben íródott, külföldön jelent meg az ÚJ VILÁG című újságban.) Talán aktualitását nem vesztette el még közel 9 év elmúlása után sem, mert Magyarországon azóta sem sokat változott a helyzet e téren. Rév ff y László RÉGI HAZAI TÖRTÉNET Meghitt baráti találkozás (Akár hiszed, akár nem, ez a hazai történet közel 50 éves. De az AVO-s szereplők egyike még él, közel a nyolcvanhoz. O volt a történet szenvedő fele.) Magyarországon, azokban az időkben, amikor a hamis tanúzás, az ártatlanok lefogása divat volt, sőt nem egy esetben a meggyanúsított az akasztófán végezte, kinéztek az AVO-sok egy szép lakást Budán, valahol a Pasaréti út környékén. Mivel annak lakója a régi világból ott maradt nyugdíjas, ártatlan ember volt, valamit ki kellett találni ahhoz, hogy egy reggel becsengessenek. A feleség először megkérdezte az ajtón keresztül, hogy ki csengetett. - Az Államvédelmi Hatóság, engedjen be azonnal! - jött a válasz. Az asszony ajtót nyitott, mert ezekkel vitatkozni nem volt szabad. Hárman nyomultak be a lakásba és egy papírt lobogtatva azt állították, hogy házkutatást fognak tartani. A nyugdíjas lakó otthonában éppen ott tartózkodott egy fiatalember, aki nem óhajtott az ÁVÓ-s legényekkel találkozni, ezért a nagyszoba kertre nyíló ajtajának földig érő függönye mögé bújt. A házkutatás már nagyban folyt a másik szobában, amikor az egyik ÁVÓ-s bejött abba a szobába, ahol a fiatalember rejtőzködött. Először körülnézett, majd kinyitotta a ruhásszekrényajtaját és ahol az ingeket tartják, becsúsztatott azok alá egy pénzköteget. A fiatalember éppen akkor lesett ki a függöny mögül, amikor ez megtörtént. Az ÁVÓ-s kiment, mire a fiatalember odament a szekrényhez és kivette az ingek alól az amerikai dollárköteget, majd a kertajtón át kiszökött. A következőket a fiatalember pár hét múlva tudta meg a ház urától: Az ÁVÓ-sok először a konyhában, majd a hálószobában tartottak házkutatást, majd a három nyomozó együttesen bement abba a szobába, ahol eldugták a dollárokat. A házaspár jelenlétében nyitották ki a ruhásszekrény ajtaját, de az oda elrejtett dollárköteg nem került elő. Egyre rémültebben kezdtek kutatni mindenhol, eredménytelenül. Az egyik nyomozó szinte kérdőn nézett a társára, aki a pénzt oda elhelyezte. Majd kihívta az előszobába, ahol hangosan vitatkozni kezdtek. Az asszony még hallotta is, amikor az „elrejtő” azt mondta: - „De esküszöm, hagy odatettem, őrnagy elvtárs...” À nóta vége az lett, volt-nincs, nem találtak semmit, elmentek. Evek múlva derült ki, hogy azt a bizonyos ÁVÓ-st, aki eldugta a pénzt a szekrénybe, 10 évre ítélték állami vagyon eltulajdonításáért. A fiatalembernek meg jól jött a 200 dollár ötösökben azokban a nehéz időkben. Ez esetben nem sikerült a Pasaréti út közelében lévő lakást államosítani az ÁVÓ-s őrnagy elvtárs részére. Rév ff y László (KANADAI MAGYARSÁG 2001. MAY 5.) Az 1956-os forradalom két kiemelkedő harcosa, v. Bánkuty Géza ezredes és Szalay Róbert alezredes találkozott Floridában, miután résztvettek a három napos csendőrtalálkozón. Ennek hivatalos bezárása után kötetlen, baráti beszélgetésen elevenítették fel a 45 év előtti dicsőséges napok eseményeit, melyek alapjaiban rázták meg nem csak a Szovjetuniót, hanem az egész kommunista, Szocialista Világrendszert. V. Bánkuty Géza a Budapesten, Széna-téri eseményeknek volt közismert alakja. Mint honvédhadnagy, aki nyolcszoros, motorkerékpáros országos bajnok volt, mágnesként vonzotta maga köré a fiatalokat. Ahol megjelent, köré csoportosultak azok, akik az ismert sportolóban, a katonatisztben a forradalmi események egyik vezetőjét látták. A forradalom után leszerelt a honvédségtől és a dermedtségből lassan magukhoz térő forradalmárok között - szinte illegalitásban - elkezdte a MŰK szervezését, ami nagy mértékben az ő nevéhez fűződik. A mérhetetlen terror és a lebukás veszélye elől, az utolsó pillanatban sikerült külföldre menekülnie. Jelenleg sikeres üzletember az USA-ban, a nemzeti emigráció kiemelkedő alakja. Szalay Róbert 1956-ban hivatásos katonatiszt, egy tisztiiskolán tanít. Október 23-án - párttagsága ellenére - az első pillanattól a forradalom mellé áll. Felkelőket vezetve már este 11-kor elfoglalják a Kilián laktanyát, és 24-én hajnalban az elsők között nyitottak tüzet a bevonuló szovjet csapatokra, ezzel megalapozva a Kilián későbbi világhírnevét. A forradalom leverése után, mint az „ellenforradalmárokkal együttműködő, megbízhatatlan tisztet” több hónapi vizsgálódás után leszerelik a hadseregből. Később egy koncepciós per kapcsán a Katonai Bíróság négy év börtönbüntetésre ítéli. Jelenleg nyugdíjas történelemtanár, az 56-os forradalom igaz történetének fáradhatatlan kutatója. G. M.
