Szittyakürt, 2001 (40. évfolyam, 1-6. szám)
2001-05-01 / 3. szám
DR. ERDEY ZOLTÁN ÖSSZEÁLLÍTÁSA 4. oldal________________________________«IttVÀKÔfet________ ÖRÖKLÖTTSÉG, VAGY KÖRNYEZETI HATÁS A fentiekben, JENSENRE hivatkozva, némileg már választ is kaptunk erre a kérdésre. Duke a továbbiakban egy- és kétpetéjű ikrekkel végzett inteligencia vizsgálatok eredményeivel támasztja alá azt az ősidők óta köztudott és a ‘ 80-as évek közepéig a kutatók túl-nyomó többsége által sem vitatott tényt, hogy az intelligencia öröklődik. Megfigyelték, hogy a különböző környezetben nevelt egypetéjű - tehát azonos génkészletű - ikrek IQ-ja sokkal közelebb áll egymáshoz, mint az azonos környezetben nevelkedett kétpetéjű ikreké. Ugyancsak az örökletesség elsődlegességét támasztja alá az is, hogy szorosabb kapcsolat mutatható ki az adoptált gyerekek és a genetikai szülők, mint a nevelt gyerekek és a nevelőszülők IQ értékei között. Ám, ha ennyire egyértelmű a helyzet, akkor joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért és kik tagadják a tudományos eredményeket? A kérdéskört boncolgatva mindjárt az elején egy különös megfigyelést tehetünk. Rá kell döbbennünk, hogy az a liberalizmus, amit nemzetünk nagy szellemi vezére, gróf Széchenyi István még a nép felemelése és a nemzeti géniuszunk kibontakoztatása eszközének tartott, és amiről ORTEGA Y GASSET úgy ír „A tömegek lázadása” c. művében, hogy az „az ember legnemesebb kiáltása, amit valaha is hallatott a földön...”, mára már egy világuralmat szervező kisebbség kezében, a középkori sötétség és ideológiai terror eszközévé torzult. Miként azzá vált ugyanezen, faji alapon szerveződő hatalmi csoport kezében másfél ezer éve az ember megtisztulását és önmaga fölé emelését célul tűző kereszténység is csak úgy, mint később az emberiség megannyi szellemi vívmánya, a Curieházaspár felfedezésétől a legújabb genetikai kutatási eredményekig. A szellem, mely a középkorban a dogmára hivatkozva küldte máglyára Giordano Bruno-t és citálta inkvizíció elé Galileit ugyanaz, mint amely ötven éve cionista népbírósági perekben ítélte halálra a magyar hazafiakat, ma pedig a liberalizmus nevében közösíti ki, hallgattatja el a másként gondolkodókat, vagy távolítja el katedrájáról Jensenhez hasonlókat, akik ki merik mondani, hogy a fajok keveredése nem a fejletlenebb rasszcsoportok felemelkedését, hanem a fejlettebbek alászállását eredményezi. Jóllehet, ezzel a ténnyel egyébként minden gazdálkodó ember ősidőktől tisztában van. E biológiai alapigazság ismeretében senkinek sem jutna eszébe - példának okáért - telivér ménesét a vándorcigányok félvak gebéivel keresztezni „liberális megfontolásból”. Nagyon érdekes megállapításokat tesz a fentiekkel kapcsolatban TOKAY László már hivatkozott könyvében, éppen az Egyesült Államok társas-közösségére vonatkozóan. Az állam általános jellemzésével kapcsolatban világosan kifejti ugyanis, hogy eltérő életmódú társasközösségek egyetlen társasképletbe (állam) foglalása sohasem lehet egészséges. Akár a befogadott, akár a befogadó nép kultúrfoka magasabb, a társasközösség élete zavart lesz: első esetben a befogadó a befogadottal- Folyatatás -szemben élősködő életmódot folytat (az ebből eredő feszültség okozta a mongol és török birodalmak összeomlását), a második esetben pedig a befogadott (nomád jellegű) társas-közösség adaptációs zavarai okoznak feszültségeket (ld. cigányság helyzete Európában, vagy a négereké Amerikában). Ámerika helyzete ebből a szempontból is speciális. Ebben a rendkívül heterogén közösségben, ahol a vérkeveredés a természetes ellenszenven kívül semmi intézményes tiltásba nem ütközik, sok korcs leszármazott: kreol, mulatt, mesztic, zámbó található. Egy rendkívül alacsony kultúrfokú kevert népesség és a sokkal fejlettebb, európai kultúrával rendelkező fehér - Duke szóhasználatában arya - faj együttélésének sajátos kombinációját láthatjuk. Egyfelől tapasztalható a magasabb kultúrnívójú (fehér) társasközösségbe ékelődött, nomád jellegű színes közösségek élősködő életmódra való berendezkedése (szociális segélyből, bűnözésből élők nagy számaránya), másfelől pedig az a liberális terror, mely a fehér társadalmat nemcsak ennek elviselésére, hanem ráadásul e primitív népcsoportok által képviselt lemúriai-jellegű szubkultúra elfogadására is kényszeríti. Az eltérő kultúrák egymásba ékelődésének ebből a kettős szorításából akar Amerika fehér társadalma egy végső erőfeszítéssel, az e könyvben körvonalazott „ébredés-mozgalommal” kitömi. Amerikában világosan megfigyelhető az is, hogy a nagyfokú kültenyésztettség nemhogy csökkentené, hanem rendkívüli mértékben megnöveli a tulajdonságbeli különbözőségeket és ebből eredően a társadalmi feszültségeket. Nő az értelmi képességbeli különbség, a távolság a végletek között, azaz a kulturális szakadék. Ezért az USA társasközösségének általános kulturális színvonala - dacára a folyamatos európai bevándorlásnak és a „brain drift”-nek - ma sem éri el a Nyugat- és Közép-Európai átlagot. Mindebből pedig - tanulságként a magunk számára is - legalább két következtetés vonható le. Az egyik, hogy genetikailag is determinált kulturális szakadékokat nem lehet fajkeveredéssel áthidalni. Az öröklött inteligencia sem tanulással, sem környezeti hatással nem befolyásolható. A másik tanulság viszont az, hogy a genetikai keveredés mindig a magasabb kultúrfokú közösség degenerációjához vezet és az ebből eredő kár sokkal nagyobb, mint amekkora előny származhat a primitívebb közösségek kismértékű felemelkedéséből. Az amerikai „ melting pot" elv a fehér faj öngyilkosságát jelenti. Európa és az európai nemzetállamok számára az amerikai példa tehát nem követésre csábító, hanem elrettentő erővel kellene bírjon. Mindazok, akik az emberek közötti egyenlőtlenség kérdésével behatóan foglalkoztak, egyöntetűen vallják az egyenlőtlenségek létét nemcsak az egyes emberek és nemzetségek, hanem néprétegek és embertípusok, között is, sőt bizonyos az is, hogy egyes típusok és rétegek emelése egyszerűen lehetetlen. Az emberi hajlamok, képességek, az értelmi kapacitás annyira a biológiai adottság kérdései, hogy azokat az egyénre gyakorolt környezetváltozási, vagy nevelési hatásokkal nem lehet közös nevezőre hozni. De maga a társas-közösségi életforma törvényei sem ismerik az emberi egyenlőséget, melynek hangoztatása nem tekinthető többnek politikai jelszónál. (Tokay) "Végezetül adjuk meg a választ e fejezet bevezetőjében feltett kérdésre: milyen célt szolgál és kiknek áll érdekében a tudományos eredmények meghamisítása és a közvélemény félreinformálása? Munkahipotézisként feltételeznünk kell, hogy a tudományos igazsággal azoknak is tisztában kell lenniük - hacsak nem idióták -, akik annak az ellenkezőjét állítják. Ezért alapos okunk van azt hinni, hogy a liberálisok nem véletlenül sulykolják a köztudatba ezeket a tévtanokat. Az egyenlőség hangoztatásával, az alacsonyabb néprétegek befogadásának erőltetésével, az azok igényeikhez szabott tömegoktatás- és kultúra terjesztésével nem ezen rétegek felemelését, hanem a fejlettebbek szellemi színvonalának leszállítását akarják elérni, hogy kialakíthassák az Új Világrend primitív embertípusából álló öntudattalan biomasszát, mely a globálissá váló hatalommal szemben már sem egyéni, sem nemzeti ellenállást nem lesz képes kifejteni. Ezt jelenti a liberalizmus homo nouvo-ja: a magatehetetlen tömegembert, nem pedig az ember és ember közötti különbség megszűnését. A kérdéskör megkerülését jelentené azonban, ha ezzel a megállapítással lezárnánk annak vizsgálatát. Á jobboldal politikai stratégiája kialakítása szempontjából sem mellékes ugyanis annak tisztázása, hogy milyen tömegigényt elégítenek ki a liberális kormányzatok, amikor a társas-közösségekkel gyakorlatilag elfogadtatják önleértékelésük, végső soron önfelszámolásuk programját? Másként fogalmazva: miért válhatott ez a politikai jelszó a demagóg népvezérek száján hatásos szólammá? Mert az kétségtelen, hogy ezt az öngyilkos programot a társadalom számottevő ellenállása nélkül, sőt annak támogatásával hajtják végre. Mint már utaltunk rá, a Természetnek alaptulajdonsága a különbözőségre való törekvés. Az egy és oszthatatlan ÉLETnek egyfajta próbálkozása ez arra, hogy megfelelő választ tudjon adni minden lehetséges élethelyzetre. Az ember öntudatra ébredésének pillanatától átérzi egyéni és kollektív (faji) különbözőségét csak úgy, mint léte végességét. Az viszont kultúra kérdése, hogy az ember hogyan tudja feldolgozni magában ezt a két „természeti igazságtalanságot”. Mint látjuk, a hit és világnézet nélküli modern ember sehogyan sem. Az adott faj egyedei, így az ember és ember közötti különbözőség is a képességek különbözőségében jelentkezik elsődlegesen. Az örökölt kiválóság minden korban presztízshordozó, mert megfogalmazhatatlan és lemásolhatatlan. Az örökölt kiválósághoz tapadó előnyöket és presztízst a társasközösségben élő ember vagyon és társadalmi rang formájában jogilag is igyekezett örökletessé tenni. A jogilag „átörökített” tulajdonságok egy része idővel szintén beágyazottá és presztízshordozóvá vált. Ezzel az örökölt különbözőséggel azonban most nem foglalkozunk, jóllehet az ember és ember közötti különbségnek ugyanúgy alapját képezi, mint a genetikailag 2001. május-június „Kezdem hinni, hogy a nemzet szempontjából tagjainak intelligencia szintje sokkal fontosabb, mint természeti erőforrásainak mennyisége.” (David Duke) örökölt tulajdonság. Az örökölt rang és cím mögött a tömegember ösztönösen érzi a nemest is - mint ORTEGA írja - és gyűlöli, mint rajta kívül állót. A presztízs mögött a nemest, s benne a kiválóságot gyűlöli és tagadja annak örökölhetőségét. Azonban a dőre tagadás magában nem segít. A modern ember ezért két sajátos megoldást keresett az őt nyomasztó presztízs lerombolására, azaz megfogalmazhatóvá tételére: a marxizmust és a liberalizmust. Mindkét tömeguralmi rendszer kiválóság ellenes. Az előbbi a társadalmi elit kiirtásával és újratermelődésének megakadályozásával próbált kitörni a genetikai predesztináltságból, az utóbbi pedig azzal, hogy a minőségi értékek helyett egy materiális egyenértékest tett meg értékmérőnek: a pénzt. A kommunizmus (szociáldemokrácia) és a liberalizmus egyaránt a nemesség kiirtását, nem pedig a javak igazságos elosztását jelenti. Mindkét rendszer jogegyenlőséget hirdet, de az egyenlőség jelszavával végeredményben egyik sem a jogilag, hanem a genetikailag örökölt különbözőséget támadta meg. Azzal elégít tehát ki tömegigényt, hogy a tömegemberben a biológiai és - ezt extrapolálva - társadalmi „egyenértékűsége” hamis illúzióját kelti. A tömegember, a demokrata élete tehát örök, reménytelen küzdelem a végzettel, mindazzal, amit a tradicionális létszemlélet az élet lényegének és értelmének tekint. Ebben a világnézetbeli különbségben pedig már nem a mesterségesen kreált politikai jobb- és baloldal konfliktusát vehetjük észre, hanem a világ sokszínűségét igenlő „pogány" (őskeresztény) kultúrateremtő erő és az emberi faj egységét hangsúlyozó zsidó-keresztény egaltariánizmus ellentétét. Kirekesztő vagy, fasiszta magyar! Őseid földjén születtél, eleid ezred éve véreinek e hazáért. Apád, nagyapád forradalmár volt 56- ban. (Nem pufajkás áruló.) Hóhér végzett velük, esztendőket börtönben ültek, Vagy kitelepítették családodat a piszok kopasz országosakor. Kellett jamik a mohó bérenceknek. Kirekesztették őket Az emberi életből, állatokkal jutottak egy sorsra. S még évtizedekig mindentől megfosztva, elzáiva éltek. Az volt aztán az igazi kirekesztés! S most te lettél a kirekesztő, aki meg mered Vallani magyarságodat. Aki nem országlakó vagy, Nem vagy szálláscsinálója hazánk kifosztóinak. Te még ki mered mondani, hogy magyar vagy. Tudod mi ez? Kirekesztés, sőt fasizmus, A magyar egyenlő azzal, hogy fasiszta! Az olasz, f onda vagy a roma megválthatja Nemzetiségét, ő lehet büszke őseire. Te nem! Te egy pusztulásra ítélt országban élsz! Trianon halálra ítélte ezt a nemzetet, Hol százával, hol százezrével ölték a magyart. De te nem sirathatod őket, mert akkor fasiszta vagy! Tehetsz akármit, ha nem tagadod meg nemzetedet. Akkor fasiszta vagy! Micsoda ela\iilt szó ez: magyar! Nem szégyelled még kiejteni is a szádon?! Ha szót emelsz azért, hogy idegenek kifosztják az országot, Fasiszta vagy! Vagyis magyar! Ha nem hagyod gyalázni fajtádat és őseid emlékét, Fasiszta vagy! Vagyis magyar! S te mindezek ellenére büszkén magyarnak vallód magad? Szorísd meg a kezem, a testvéred vagyok! Atányi László
