Szittyakürt, 2000 (39. évfolyam, 1-6. szám)
2000-05-01 / 3. (4.) szám
6. oldal »IttVAKÖfct 2000. május-június 1945. május 9-én ért véget Európában a II. világháború. Ez hatalmas anyagi veszteségeket: 50 millió halottat követelt és lehetővé tette a bolsevizmus 45 éves esztelen tombolását. Elkerülhető lett volna ez a mérthetetlen pusztítás és szenvedés ? Erre mutatok rá ebben az írásban, mely vázlata és rövid kivonata annak a tanulmánynak, amely csak akkor lehet teljes, ha majd feloldják egész Európában (nálunk is) az elmúlt 55 év és a további 30 év titkosan kezelt dokumentumait. A történelem nagy tévedése az első Világháborút követő Párizs környéki un. békékhez nyúlik vissza, ahol a vesztes államok olyan megalázó és kegyetlen feltételeket voltak kénytelenek elfogadni, ami magában hordozta a II. világháború csíráit. Történelmi tévedés volt már ez a „békesorozat” is, közte Trianonnal, a június 4-i gyásznappal, melynek következményei máig éreztetik hatásukat. Németország az elvesztett területekkel, a kifizethetetlen jóvátétellel, a hat millió munkanélkülivel, a történelem addigi legnagyobb inflációjával, (ezt csak Magyarország szárnyalta túl 1945-46 ban) és egymással marakodó pártokkal terhelve, 1933- ban, demokratikus választásokon hatalomba emelte a Német Nemzetiszocialista Munkáspártot. Ezt követően Németország hihetetlen fejlődésen ment át. Megszűnt a munkanélküliség és az infláció. A gazdasági élet fellendült. A munkásosztály életszínvonala olyan szintre emelkedett, ami előzőleg elképzelhetetlen volt. Május 1-ét állami ünneppé tették. Azok a munkások, akik előzőleg a Kommunista és Szociál-demokrata pártra szavaztak, tömegesen álltak a Nemzetiszocialisták mögé. Természetesen ennek az átalakulásnak voltak vesztesei is. Azok a kommunista, szociáldemokrata és szakszervezeti vezetők, akik elvesztették hatalmukat, befolyásukat, és biztonságos életüket. Ezek mindent megtettek az új rend ellen, agitáltak, szervezkedtek és ezért el lettek ítélve. 1938- ban hozzávetőleg néhány tízezer politikailag megbízhatatlan ember volt börtönben, koncentrációs táborokban és közülük pár százat kivégeztek. Ez mai szemmel embertelen cselekedet volt. De ha összehasonlítjuk, hogy ugyanekkor mi volt a Szovjetunióban, ahol tízmilliók haltak éhen, milliók sínylődtek a GULAG táboraiban és két millió embert végeztek ki, el kell gondolkodni. A változásoknak másik nagy vesztese a zsidóság volt. Ugyanis a nemzetiszocializmus célul tűzte ki a zsidómentes Németországot. Előbb a politikai, majd a gazdasági életből lettek kiszorítva, később megvonták állampolgárságukat és minden módon szorgalmazták, hogy a zsidóság hagyja el Németországot. - Ez egyébként tökéletesen megfelelt a cionizmus alapeszméjének, ami saját országot akart a zsidóknak. - Vihették minden vagyonukat, csak menjenek és legyen ország, amelyik befogadja őket, vagy hozzanak létre egy saját zsidó államot. De a nyugati államok nem fogadták be a zsidó menekülteket! Közismert az az eset amikor egy hajó, több ezer zsidó menekülttel a fedélzetén, országrólországra, kikötőből-kikötőbe vándorolt, de sehol nem fogadták be őket. Végül Libanon partjainál aknára futott, vagy megtorpedózták. A hajó elsüllyedt és a menekültek nagy része a tengerbe veszett. A Világban szétszórtan, főleg az Egyesült Államokban élő zsidóság, aggodalommal figyelte Németországban élő hitsorsosainak viszontagságait, ami a későbbiekbe csak fokozódott. 1939. szeptember 1-én elkezdődött a II. Világháború. Lengyelország lerohanásában a Szovjetunió is kivette részét és megszületett a Molotov- Ribbentrop paktum. Minden politikávál foglalkozó ember előtt világos volt, hogy ez a szerződés nem lesz hosszú életű, hiszen a nemzetiszocializmus és a bolsevizmus kibékíthetetlen ellenségek voltak, amit csak a pillanatnyi közös érdek altatott el. Hiszen Hitler már a „Mein Kampf’-ban kifejtette, hogy Németország élettere csak Kelet felé történő terjeszkedéssel képzelhető el. Sztálin pedig a kommunizmus világméretű győzelmét hirdette. - A tűz és a víz nem békíthető össze. -Lengyelország megtámadásakor Anglia és Franciaország hadat üzent Németországnak. így Lengyelország együttműködést tűzte ki célul. Kezdetben Curchill sem volt Hitler ellenes. 1935-ben „Hitler és Kísérete” c. írásában a következő olvasható: „Bár semmiféle későbbi politikai tettek nem feledtethetik a helytelen cselekedeteket, a történelem tele van olyan példákkal, amikor embereket, akik kegyetlen módszerekkel kaparintották meg a hatalmat, később életük egészét tekintve, mégis mint nagy alakokat tartottak számon, akiknek a tevékenysége gazdagabbá tette az emberiség történetét. Ez megeshet Hitlerrel is.” Churchillt elragadtatással töltötte az, amit Hitler 1935-ig elért. „ Újra európai nagyhatalommá téve Németországot. Nemcsak, hogy visszaszerezte országa hajdani pozícióját, hanem jelentős mértékben meg is változtatta az első világháború eredményeit.....Bárhogy is vélekedjünk ezekről az erőfeszítésekről, kétségtelen, hogy az emberiség legkiemelkedőbb eredményei közé tartoznak.” (82. 140. old.) 1937-ben a következőket írta: „Lehet, hogy némeösszeomlása után a háború tovább folytatódott. 1940. májusában megindult Nyugaton a német támadás és hetek alatt teljes sikerrel zárult. Franciaország megadta magát. Ezután egyedül Anglia állt szemben Németországgal és folytatta, az egyre kilátástalanabbnak tűnő háborút. A német vezetés előtt nyilvánvaló volt, hogy előbb-utóbb összeütközésre kerül a sor a Szovjetunióval. Ezt támasztotta alá az a tény, hogy Sztálin nem mondott le hódító terveiről. Az egész népgazdaságot a hadsereg fejlesztésére és kiszolgálására állították át. Hatalmas erőfeszítéseket tettek a hadsereg nagyütemű fejlesztésére, különös tekintettel a páncélos erők, a tüzérség és a légierő fejlesztésére. E három fegyvernem gyors és nagyméretű növelése, egyértelműen alátámasztotta, hogy a Szovjetunió katonai stratégiájának alapeleme a támadás! A németek tudták, hogy a szovjet előbb-utóbb támadni fog és ezt kell megelőzni, mielőtt a Vörös Hadsereg teljesen felkészül a támadásra. Ehhez el kell kerülni a kétfrontos háborút, tehát Nyugaton békét kell kötni, hogy minden erőt a bolsevizmus elleni harcra lehessen összpontosítani. Franciaország kapitulációja után erre minden lehetőség adva volt. Anglia nem volt „ősellenség” hiszen Hitler már régebben az angolokkal való lyeknek nem tetszik Hitler rendszere, de azért csodálják nagyszerű hazafias tetteit.......Ha az én hazám vereséget szenvedne, remélem mi is találnánk ilyen nagyszerű vezért, aki újra lelket öntene belénk és visszaszerezné helyünket a népek között.” (144. old. ) Hitler a jövőbeni együttműködés reményében tette lehetővé a francia összeomlás után az angol expedíciós hadsereg Dünkikchenből való kimenekítését. - Ezt akkor a német légierő feltétlenül meg tudta volna akadályozni. - E lovagias gesztus válasz nélkül maradt, hasonlóan Rudolf Hess angliai útjához. Ugyanis Hess azzal a szándékkal repült Angliába, hogy előkészítse a béke megkötését. Churchill azonban ekkor már a nemzetközi zsidóság befolyása alatt állt, és Hesst börtönbe csukatta, hogy küldetése ne kerülhessen nyilvánosságra. Nem véletlen, hogy az öreg Hesst a Spadaui börtönben meggyilkolták (?), és a Hess-re vonatkozó dokumentumokat újabb 30 évre titkosították. De a béke szándékával próbálták a németek légi háborút is korlátozni. Ugyanis az angolok a légi háborút a hátország stratégiai bombázására összpontosították, azzal a kifejezett céllal, hogy hajléktalanná tegyék a dolgozó lakosságot és szétzúzzák ellenálló erejét. Légierejüket is így fejlesztették a háború előtt. Repülőik nagy része többmotoros bosszútávú bombázókból álltak. A német légvédelem azonban olyan erős volt, (légvédelmi tüzérség és vadászgépek) hogy nappal lehetetlen volt tervszerűen nagy erőkkel támadni. Az éjszakai bombázásoknál a gépeknek csak egynegyede jutott a célpont közelébe. Az első támadást az angolok 1940 májusában intézték Hannover ellen. Hitler többször felszólított a terrorbombázások beszüntetésére és amikor ez hatástalan maradt, szeptember 7-én előzetes figyelmeztetés után bombáztatta Londont.Liddell Hart a „The Revolution in Warfare” c. könyve 72. oldalán a következőket írta: „Be kell ismernünk, hogy tagadhatatlan légifölényük ellenére, néhány héttel később, közös megegyezést javasoltak a városok bombázásának beszüntetésére. Sőt, számos esetben megszakították támadásaikat, amikor a sokkal hatástalanabb brit bombatámadások egy ideig szüneteltek.” Itt kell megjegyezni, hogy a terrorbombázásra épített stratégia eleve kudarcra volt ítélve, mert egy öntudatos, elszánt nemzet ellenállását ezzel a módszerrel nem lehet megtörni. Németországra a háború alatt annyi bombát dobtak, ami 400 atombomba robbanóerejének felel meg. A városok nagy része romba dőlt, de a haditermelés ennek ellenére fokozatosan emelkedett, egészen 1944 végéig. A Nyugaton élő zsidók előtt világos volt, hogy Német győzelem esetén, a békét követően Németországból és a német befolyás alatt álló országokból rövid idő alatt kitelepítik a zsidókat. Tehát ezt a békét meg kell akadályozni! Mivel az Európai országokban a zsidók elsősorban a gazdasági élet irány-tásában voltak érdekelve, - bankok, üzemek vezetői, nagykereskedők, földbérlők, ügynökök, szatócsok, stb. kevés bányászt, kohászt, földművest, kubikust, vasutast találni közöttük, - tragédia lett volna, ha egy önálló zsidó államba csupa bankár, ügynök, szatócs kerülne és nem volna paraszt, munkás, aki a termelésben venne részt. Tehát a zsidóságnak Németország és a Nemzetiszocializmus volt a fő ellensége és ezzel az ellenséggel szemben minden elképzelhető és elképzelhetetlen erőt fel kell sorakoztatni. Churchill megbocsájthatatlan bűne és történelmi tévedése, hogy mint mondta: Hitler ellen még az ördöggel is szövetségre lép. És valóban, az ördöggel, a bolsevizmussal lépett szövetségre. Churchill, aki egész életében a kommunizmus elleni harc élvonalában küzdött, most zsidó nyomásra, az „ősellenséggel” a Szovjetunióval szövetkezett. Minden józanul gondolkozó, a történelmi tényeket tárgyilagosan figyelembe vevő ember, főleg történész előtt egyértelmű, hogy az emberiség szempontjából a bolsevizmus, nagyságrendekkel nagyobb szenvedést, pusztítást zúdított a világra, mint a nemzetiszocializmus, mely főképen a zsidóság számára volt elsőszámú ellenség. Míg a nemzetiszocializmust 6 millió zsidó pusztulásával vádolják, - amit egyre többen kérdőjeleznek meg, - addig a bolsevizmusnak világszerte 100 millió áldozata volt. A két rendszer összehasonlítására, bűneinek és erényeinek, emberségességének vagy embertelenségének
