Szittyakürt, 2000 (39. évfolyam, 1-6. szám)
2000-05-01 / 3. (4.) szám
2000. május-június szít ÍVAKÖfcT 5. oldal ROSSZ AZ ALAPÁLLÁS A szerbek által Koszovótól megvont autonómia és az azt követő polgárháború (nemzetírtás, versus önvédelmiharc), valamint az a tény, hogy a Délvidéket 1920-ban Jugoszláviának ítélte az ENTENTE, most olyan történelmi helyzetet teremtett, melynek jelentőségét a politikusok, a média, a magyarság jelentős hányada és a nemzetközi vélemény, vagy nem képes, vagy nem akar tudomásul venni. A NATO beavatkozása a belháborúba egyfelől megállította a borzalmas öldöklést és pillanatnyilag elhallgattatta a fegyvereket, másrészt a helyzet végleges megoldását, a béke teljes helyreállítását a nagyhatalmak, vagy ha úgy tetszik az ENSz rövidlátása igen bonyolulttá tette. Magyarul, nem tudják mit csináljanak. Most lenne végtelenül fontos, hogy a magyar kormánynak olyan tagjai legyenek, akik a történelmünket jól ismerik és olyan bátran mernének kiállani, mint tették azt a horvátok, bosnyákok, koszovóiak képviselői. Más szóval most lenne szükségünk egy Deák Ferencre. De mivel nincs nekünk, hazájukat szerető, felelősségtudattal, történelmi ismeretekkel rendelkező, öntudatos magyaroknak kell odahatni, hogy hazánk kormánya olyan politikát folytasson, mely megoldja az átkos Trianon okozta megcsonkításunkat. szétszaggatottságunkat. A megoldás nehézségére rávilágítanak a szerbek által hangoztatott vélemények, mint például Nenad Canak-é, a Vajdasági, Szociáldemokrata Liga elnökéé, hogy „...Az eddigi tapasztalatok bebizonyították, hogy minden etnikai elven nyugvó AV érés érkezett lapunkhoz a Verőcei Polgármestertől, hogy a mellékelt levelet, ha arra mód van, tegyük be a lapba. A kérésnek örömmel teszünk eleget, mert mi is szeretnénk, hogy a bolsevista jelképek helyett, dicső múltunkra emlékeztető emlékművek, szobrok emelkedjenek országszerte, hogy a felnövekvő új nemzedék ezek előtt tisztelegjen! VERŐCE KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL H-2621 Verőce, Árpád u. 40. Tel.: 27 350-033, 350-179 • Fax: 27 380-381 Kedves Olvasó! Verőce a festői Dunakanyar balpartján, Budapesttől 40 km-re a Börzsöny hegység lábánál fekszik. Már a rómaiak által lakott volt, a honfoglaláskor Szovárd, Kadosa és Huba serege foglalta el és adta az itt folyó pataknak és településnek a Verőce nevet. Az Ybl Miklós által megálmodott függőteraszos Duna-part kialakítása egyedülálló az egész folyó mentén. Verőce Község a millennium alkalmából a magyarság szellemiségének erősítése céljából méltó emléket kíván állítani. A település középpontjának átrendezésére, Géza fejedelem életnyagyságú bronz lovas szobrának felállítására 50 millió forint szükséges. A lovas szobor elkészítéséhez a Magyar Millenniumi Kormánybiztosi Hivataltól pályázat útján nyertünk 5 millió forintot, azonban még a műalkotáshoz 5 millió forint hiányzik. Kérem Önöket, hogy támogassák kitűzött célunkat. Szeretnénk ha a bolsevista jelképek eltüntetése után méltó emléket állíthatnánk keresztény fejedelmünknek, országalapító Szent István királyunk édesapjának. Ez lesz Magyarországon az első Géza fejedelem lovas szobor. A pénzadományt az OTP Váci (2600 Vác, Széchenyi u. 3/7.) fiókjánál vezetett 11742094-15394095 számlaszámra kérjük átutalni, bármilyen pénznemben. A milenniumi emlékszobor felszentelése és felavatása 2000. augusztus 19-én du. 15 órakor lesz, melyre Önöket szeretettel várjuk. autonómia traktorokon végződhet.... Ezt mi soha és semmilyen körülmények között nem tudjuk támogatni.” Ő ezzel választ ad az autonómiát követelőknek. Egy másik vélemény Milán Komnenictől, a Szerb Megújhodási Párt alelnökétől származik: „...Hirtelen most keletkezett a vajdasági probléma? Ha voltak gondok, korábban miért hallgattak róla? Vagy most Szerbia nehéz helyzetét használjak ki szomszédaink?” Erre a válasz; ha a délvidéki (vajdasági) magyarok korábban jöttek volna elő kívánságaikkal, akkor most magyar holttesteket szednének ki a sebtében ásott délvidéki tömegsírokból. Azt, hogy kihasználjuk a helyzetet, a kívánságunk csak az lehet: „bár csak mi is használnánk ki”! Ezek és a többi szerb politikusok nem akarják elismerni a tényeket, mégpedig azt, hogy a délvidéki magyarság ki lett szorítva az állami intézményekből, a vezető beosztásokból. Emberjogi szervezeteik, tömegtájékoztatási, kúlturális intézményeik igen hátrányos anyagi megkülönböztetésben részesülnek. A magyarság szellemi genocídiumát, számarányuk csökkentését 1915. óta folyamatosan, de különösen a horvátok elszakadása óta fokozatosan telepítenek dalmáciai-, bosnyák-szerbeket, sokácokat, dobrojovácokat és más szerbeket a többségükben magyar településekre, s ezt ma is úgy hajtják végre, mintha mi sem történt volna a közel múltban. A magyar házak falain ma is jelennek meg fenyegető feliratok. Igen szomorú, hogy a magyar kormány úgy tesz, mintha ezekről a tényekről nem tudna és rábízza a döntést a délvidéki magyarokra, továbbá ezeket a tényeket nem hajlandó felhasználni a nagy „szövetségeseinkkel” való tárgyalásaik során. Ha akkor jók voltunk, amikor repülőterekre volt szükség a koszovói háborúhoz, akkor is legyünk jók, amikor csak azt kérjük, hogy ami a miénk volt több mint 1000 évig, azt adják vissza, hiszen jogtalanul vették el. Kevésbé hatásos ugyan, de még elszomorítóbb tény, hogy valami okból (vegyes házasság, egyéni érdek, elfásulás, hiányos történelmi ismeretek, karakter hiány, stb) meghasonlott, nemzetidegenné vált honfitársaink, a magyarácok maguk is a rossz oldalra állnak és olyan hajuknál fogva előráncigált érvekkel jönnek elő, mint például: a „határrevíziót követelőket” irredentáknak bélyegzik, vagy délvidéki összeköttetést keresnek a hasongondolkodásúakkal, mert sajátmaguktól nem képesek eldönteni, hogy a délvidékkel kapcsolatosan mi is legyen a véleményük? Ismét mások arra intenek, hogy addig nem szabad hangoztatni a határreviziót, amíg azt az ENSz meg nem engedi. Úgy tűnik, egy dolgot mindenki elfelejt. Elfelejtik a szerbek., (románok, szlovákok, ukránok, osztrákok, stb.), a magyarácok, az ENSz, a NATO és még a magyar kormány is, hogy baj van az alapállással! Az alapállás pedig az, hogy az elszakított területeink 1000 évig a Magyar Szent Korona tulajdona volt és hogy ezekhez az országrészekhez a bitorlók, csak mintegy 80 évvel ezelőtt kaptak jogot(?) az ENTENT-tót, teljesen igazságtalanul. E vitathatatlan tényt a szerbek - és a többi haszonélvezők - úgy állítják be, mintha fordított lenne a helyzet, t.i. a miénk volt a Délvidék (Erdély, Felvidék, stb.) 80 évig és az övéké 1000 évig. Ezt a fejjel lefelé fordított „délibábot” látja és hiszi a külföld is. Az a szomorú, hogy az autonómiát károgók is ebből a ferde szemszögből nézik a dolgok állását. Ezerszáz évvel ezelőtt nem mi költöztünk Szerbiába, hanem 80 évvel ezelőtt a korábban hozzánk menekült szerbek kapták meg a többségében magyarlakta Délvidékét. Ez az alapállás, amiből ki kell indulni!A magyar kormány kötelessége lenne az új szövetségeseink figyelmét felhívni arra a tényre, hogy Trianonban a rosszhírű, elmaradt Balkánt beengedték a kultúrált Közép-Európába, azzal, hogy a Délvidéket odaadták a szerbeknek. (Nem tartozik szorosan ide, de 1947-ben a győztes hatalmak Párizsban elkövették azt a szarvashibát, hogy a sok száz éve örökké terjeszkedő oroszokat beengedték a Kárpátok vonulatán belülre). Hogyan merik a határrevíziót követelő jó magyar hazafiakat irredentizmussal vádolni, amikor ők csak azt követelik vissza, ami több. mint 1000 évig a miénk volt. Miért nem vádolják (vádolták) a szerbeket, románokat, szlovákokat, osztrákokat, stb. irredentizmussal 1918-20-ban, amikor ők a mi jogos tulajdonunkat követelték, és kapták meg, csupán azon a jogon(?) hogy a mi beleegyezésünkkel, vagy anélkül ezek a népek Magyarországra bevándoroltak? Erre kérek választ! A szerbek (és a románok) a török terjeszkedés elől menekültek és kértek védelmet és bebocsájtást Magyarországra. Aki nem ismeri a történelmet, jobb ha elolvassa C.A. Macartney, „Hungary and her successors” c. könyvének legalább a 382-383. oladalait, mielőtt újra vádaskodni próbál. A szerbeknek abszolút semmi joguk sincsen a Délvidékhez. Ez az alapállás, és innen kell kiindulni Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, Martonyi János külügyminiszter úrnak. Ezen az alapon kell követelni nem csak egy részt, hanem az egész Délvidéket. Arra a tényre, hogy a szerbek többségbe kerültek, a válasz az, hogy 1941-ben a szerbek arányszáma a visszaszerzett területen 16% volt! Miért változott az arányszám? Mert kiirtottak legalább húszezer magyart 1944-45 telén. Elüldöztek (pl. ide Ausztráliába is) több tízezer magyart, a hátországba való áttelepülésre kényszerítettek igen sok magyart, az elüldözött, legyilkolt magyarok és svábok helyére szerbeket telepítettek a hátországukból, Szerbiából. Ezért kerültek ők többségbe. Hogyan lehet ezen változtatni? A háború után odaköltöztetett szerbeknek vissza kell menniök oda, ahonnan jöttek, vagy Szerbiába. A többiekkel úgy kell bánni, mint a litvánok (a bolha) az oroszokkal (medvével). Csak annak adnak állampolgárságot, aki kielégítően vizsgázik a litván nyelvből. Sikeres nyelvvizsga nélkül nincs szociális juttatás - betegbiztosítás, munkanélküli segély, nyugdíj - választói jog, stb. Nekünk is ezt kell tenni (nincs szükség etnik tisztogatásra). Mi még hozzátehetnénk vizsga tárgynak a magyar történelmet is. Aki sikeresen vizsgázik, legalább megtanulja az „igaz” történelmet, nem úgy, mint a vádaskodó magyarácok. Az autonómiások eleddig azzal ijesztgettek, hogy nincs hadseregünk, a szerbek meg a többiek egyből lerohannak, ha sokat ugrálunk. Ez az érv tovább nem áll fenn. NATO tagok vagyunk, a szerződés értelmében minden tagállamot ért támadást a szervezet hadereje visszaver, megtorol. Tudom, hogy nem ezért van a NATO, hogy elrabolt területeinket segítsen visszaszerezni, de hát miért nekünk kell örökké lemondani, örökké feladni. Nekünk nem szabad többet engednünk, mert a magyar nép végképp feladja a harcot és akkor teljesen elfogyunk, mint annyi más nép előttünk a történelemben. Tőlünk a „Nagyok” és „szomszédaink” kompromisszumot kívánnak, de miféle kompromisszum az, amikor az egyik fél örökké csak lemond, a másik meg sohasem enged. Tegyük végre félre a nemes, lovagias gesztusokat, álljunk ki hazánk, népünk érdekében, mint a többi náció teszi, addig amíg lehet. IGAZSÁGOT MAGYARORSZÁGNAK! Rozgonyi András UTAZÁS A NAGYMAGYARORSZÁGBA Olyanformán vagyunk mi magyarok az elveszett Nagy-Magyarországgal, mint a vagyonbukott földesúr az idegen kézre került családi kastélyával. Vasrácson át nézzük, sóváran és fájó szívvel, hogy milyen gyönyörű, milyen elképesztően változatos és gazdag, művészi, természeti- és történelmi szépségekben milyen kifogyhatatlan. Miért nem tudtunk neki jobban örülni, mikor még miénk volt? Mohóbbaknak kellett volna lennünk, be kellett volna barangolnunk minden hegyét-völgyét, el kellett volna zarándokolnunk minden természeti nevezetességéhez, minden műemlékéhez, meg kellett volna látogatnunk minden városát, várkastélyát, apátságát. Birtokunkba kellett volna vennünk Szent István Birodalmát, nem csak az iskolakönyvekben, hanem a való életben is. Mit kerestetek külföldön, mielőtt még alaposan megismertétek volna saját hazátokat? Miért laktatok szűk szállodaszobákban, mikor üresen állott a ti nagyúri otthonotok? Mert igaza volt Petőfinek: Nagy- Magyarország csakugyan bokréta volt Isten kalapján. A földnek itt mágikus ereje volt, aminek hatását megérezte ember, állat és növény egyaránt. A magyar réteken nőttek Európa legszebb vadvirágai, a lankákon a világ legjobb gyümölcse, a tavainkban és folyóvizeinkben termettek a legnemesebb halak, erdeinkben a legerősebb szarvasbikák, havasainkon a leghatalmasabb medvék. Milyen hihetetlenül változatos a nagy magyar tájkép! Mert magyar az alföldi rónaság és a Magas Tátra, magyar a Balaton, a Kazán szoros páratlan folyamvölgye és az Erdős Kárpátok üdén zúgó lomb-óceánja. És a vidéki városok! Milyen családiasán intimusok, milyen vendégmarasztalóan kedvesek. Észak- Magyarország és Erdély ősi polgári települései a fa- vagy erődtemplomaikkal, a komor vártomyaikkal és a hallatlanul eredeti városházaikkal. Ha Nagy-Magyarország, a turisztikai és az autósport korában, egy kézben volna, egy kézben, mely gondot fordít az utakra, milyen kimeríthetetlen élvezet volna bekalandozni az országot, Herkulesfürdőtől Bártfáig, Fiúmétól az Ojtozi szorosig. De Szent István Birodalmának legfőbb nevezetessége és páratlan érdekessége mégis a népe volt. Az a sokféle nyelvű és sokféle arcú nép, amelynek lelkében évszázadok folyamán a közösen vívott harcok, a közösen végzett munka és a közösen viselt szenvedések testvéri vonásokat róttak, amilyenek csak egy anya gyermekein láthatók, és amely népnek sokfélesége a népviselet, népzene, és a népművészet kábító gazdaságában nyert gyönyörű kifejezést. A művészet jogával élve nyissuk meg a határsorompókat, amelyek a Csonka- Magyarországot elválasztják Nagy- Magyarországtól és futó pillantást vessünk a kincsekre, melyek a múltban a miéink voltak.- Az emberiség ma már eljutott oda, hogy Európa betegségét a népek önrendelkezési jogának érvényesítésével kívánja meggyógyítani, ha pedig a Kárpátok karéjában megtelepült emberek népek szeme elől eloszlik a mesterséges köd, melyet idegen propaganda fejlesztett, és ha megint tisztán felismerik saját érdekeiket, akkor meg fogják érteni azt is, hogy csak egy gondolat van, amely biztosítani képes valamennyiük jobb jövőjét és az a szentistváni gondolat. Herczeg Ferenc (1938. december A Pesti Hírlap karácsonyi albuma.)
