Szittyakürt, 1999 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1999-05-01 / 5. szám

10. oldal «ITtVAKÖfcT 1999. május EBREDES PURIM UTÁN ERDEY ZOLTÁN Szekfű Gyula „Három nemzedékiében a ma­gyar élet antinómiái között említi a zsidókérdést. Németh László e mű kapcsán maga is vizsgálat tárgyává teszi e kérdés körül feszülő ellent­mondásokat és úgy látja, hogy az egy olyan új magyar erkölcsiséggel oldható meg, „mely a zsidóságból, mint értéktisztelő népből, az első türelmetlen mozdulat után, a kiválóság féltékeny versenyét fogja kiváltani“. (1) Nagy író-tudósunk ábrándos reménykedésére világháború előtti történelmünk sem szolgáltatott semmi alapot, az Európa népeire kényszerített két világháború, a zsidó-bolsevik forradalmak exportja és az 1945-öt követő, hazánk nemzeti középosztályát és mindennemű értékhordozó elitjét kiirtó Purim-ünnep tanulságai azonban végleg arra kényszerítettek bennünket, hogy Marschalkó Lajossal együtt felismerjük: a zsidósággal a békés koegzisztencia lehetősége megszűnt és a „velük való együttélés nem illik bele a magyar társadalom egyetlen jövendő élet­formájába sem!“ (2) Nemzeti létünk, utódaink szabad és elfogulatlan élete ebben a hazában attól függ, hogy Kölcsey, Széchenyi, Kossuth pusztába kiáltott figyelmeztetései után felismer­­jük-e végre azoknak a „vesztünkre esküdt ádáz hatalmaknak“ törekvéseit, és természetét, melyek leleplezésére a száműzött Marschalkó Lajosnál többet talán senki sem tett és elfogadjuk fel­hívását a Világhódítók elleni szövetkezésre: (3) „Világ antijúdaistái -amíg nincs későn- egyesül­jetek!“ A Parlament által 1993 márciusában elfo­gadott „biztonságpolitikai alapelvek“ szerint: “Magyarországnak nincs ellenségképe“. Hogy Magyarországnak nincs, az biztos; hogy a szabadkőműves elkötelezettségű liberál-demokra­­ta, liberál-szocialista kormányzatnak nem lehet, az is biztos. De, hogy nekünk ennyi meggyalázás, kifosztás, megaláztatás és három nemzedék életének tönkretétele után kell legyen, az is biztos, különben elveszünk. Nem mondanánk azonban újat, ha csupán elődeink leszűrt, kikristályosított tanításait ismételnénk. Tovább kell mennünk az általuk kezdett úton és a felismert ellenséghez meg kell keresnünk a fegyvert és kidolgoznunk ellene a stratégiát... Nép és nemzet - annyiszor szándékosan összekevert fogalmak. A mindennapi szóhasz­nálatban már szinte szinonima-szerűen használják őket, jóllehet - tudat alatt is érezzük e két fogalom mögött rejlő tartalmi és minőségi különbséget. Hiába tudjuk, hogy egy nyelv sohasem alkot két szót egyazon fogalom jelölésére, az értelmi tisztázást szinte lehetetlenné teszi a médiák következetlen szóhasználata - azoké a tömegtájékoztatási eszközöké, melyek egyik legfontosabb feladata éppen a fogalmi kon­fúzió növelése. Már pedig elég nehéz, példának okáért, nemzeti érdekről beszélni addig, amíg nem tisztázzuk a nemzet fogalmát. Az a szokásos definíció, hogy a nép nemzetiségi, a nemzet pedig politikai kategória, semmit sem ma­gyaráz meg, legkevésbé a zavart szóhasználatot. A nemzet több és kevesebb, mint a nép. Több azért, mert a népet minőségileg jeleníti meg más népek, nemzetek előtt, és kevesebb annyiban, hogy csupán része a népnek, melyet reprezentál. A közös történelmi sors és faji nemesedés során mennél nagyobb hányada válik a népnek a nemzeti eszme tudatos hordozójává, annál maga­sabb lesz a nép kulturális színvonala és annál sta­bilabb az általa létrehozott államalakulat. A nép egésze azonban csak ritka történelmi pillanatok­ban válik nemzetté, hiszen az emberek többsége mindennapjait mint egyén, mint „én“, és nem mint népe szerves tagja, mint „mi“ éli meg. Hogy ez a minőségi átalakulás tömeges méretekben bekövetkezzen, ahhoz a közös kultúrán kívül történelmi kényszerhelyzet és társadalmat aktiváló elit, ha úgy tetszik nemesség azaz nemzeti elit kell. SPENGLER (4) úgy definiálja a nemzetet, hogy az nem más, mint elevenné formált nép. Ha egy társadalomban a nemzeti elit helyett a világpol­gár veszi át az irányítást, annak eredménye egy formátlan, és ezért történetietlen néptömeg. Ha egy társadalomban, általában sohasem elszigetel­ten, hanem történelmi folyamatokhoz kap­csolódóan, a fellah-eszményeket képviselő világ­polgár kerül uralomra, ez a nemzet halálát jelenti. (Melyek ezek a „fellah-eszmények“? A cseléd­szemlélet, a gyávaság és a kapzsiság - korunk megannyi társadalmi szimptómája, a történelem és egyéni sorsa formálásáról lemondott csandala­­nép erkölcsi hanyatlásának kórképe. És az út végén ott vár ránk a zsidó-fellah szellem áldoza­tául esett Szibarisz sorsa, s ami marad nemzeti létünkből: a Berzsényi által megénekelt „rút szibarita váz“.) Az eltömegesült, nemzeti elittel (nemességgel) és nemzeti eszmével (öntudattal) nem rendelkező népek esetében nemzetről tehát nem beszél­hetünk. Mégis, ha magyarságról beszélve a nemzet szót használjuk fel kell tennünk magunkban a kér­dést: csupán téves szóhasználatról van-e szó, vagy nemzeti öntudatunk utolsó szikrája felcsil­lanásáról? Több-e ma a magyarság, mint néptömeg (popu­­lus), és ha igen, hol van a nemzet? Nos, a nemzet elvérzett a csatákon, kiirtották a háborút követő zsidó Purim-ünnepen, agyon­kínozták az ÁVO pincebörtöneiben és fél évszázados zsidó-kommunista-liberális agy­mosással gondoskodtak és gondoskodnak róla, hogy az istenadta népből nehogy újratermelőd­hessen. A nemzeti megújuláshoz tehát nemzeti elit kell. Ez az első lépés, melyet, ha nem teszünk meg az előttünk álló ezermérföldes útból, nem tettünk semmit sem. Nemzeti elhivatottságú közgazdá­szokra, kereskedőkre, történészekre, nyel­vészekre, a magyar fajt a külföld előtt is méltó módon reprezentáló szakemberekre, politikai vezetőkre van szükség, hogy kiszoríthassuk az a nemzetekfeletti hegemón érdekek szolgálatába Szegődött, zsidó-szabadkőműves érintettségű és eszmeiségű réteget, mely immár egy évszázada bitorolja a mi hibánkból a politikai, gazdasági, pénzügyi, kulturális és tudományos vezető posz­tokat hazánkban. Ösztönözzük gyerekeinket továbbtanulásra, de ne úgy, hogy azt mondjuk: legyél fiam lányom közgazdász, mert az ma a „menő“, azzal lehet sok pénzt keresni, hanem legyen tanult ember azért, mert a nemzetnek szüksége lesz rá. Mert nem az most a kérdés, hogy mekkora jólétet tudunk magunknak teremteni, hanem az, hogy emberek maradhatunk-e, vagy lesz tovább a ma­gyarság sorsa az örök szolgaság, a legtehetsége­sebbeké pedig a kivándorlás és beolvadás az Új Világrend kiszolgáló elitjébe. Fokozatos sül­lyedésre ítélte-e magát ez a nép, vagy fel­­emelkedésre. De ahhoz, hogy ezt mondhassuk, tiszta szívvel adhassunk ilyen tanácsot és erkölcsi útbaigazítást gyerekeinknek, ahhoz nekünk kell olyan feltételeket és helyzetet teremtenünk, hogy min­denki érezhesse, itt igenis szükség van rá, mint pótolhatatlan emberre. Mert mi ma a helyzet? Ma az a helyzet, hogy tehetséges gyerekek - ma­gyar gyerekek - maradnak ki az egyetemekről, mert szüleik képtelenek taníttatásukat finan­szírozni és, mert sokszor maguk sem látják értelmét a tanulásnak, hiszen a vezető állások azoknak vannak fenntartva, akik a más fajúak kirekesztése céljából horribilis tandíjú iskolákban hitközségek és faji diszkriminációt segítő alapítványok támogatásával szereztek valamilyen kvalifikációt. Ma az a helyzet, hogy a numerus clausus, a felvételi rendszer csak a tehetséges magyar gyerekekre vonatkozik; a zsidó gyereket, legyen az bármily tehetségtelen is, egyszerűen beíratják valamilyen felvételi vizsgát mellőző iskolába, ahol a magas tandíjat könnyűszerrel állják a magas jövedelmű szülők vagy a hitközség, vagy a Soros-alapítvány, és a kis Fekete (Schwarz) Samu számára a karrier biztosítva van. Teljesen mind­egy, hogy hogy tanul. A magyar diák pedig, ha óriási erőfeszítéssel be­kerül az egyetemre és végez, elmehet Schwarz Samu cégéhez beosztottnak; ha tudományos pályán helyezkedik el, az ösztöndíjakat a schwarzsamuk szipkázzák el előle, közgazdasági végzettsége legfeljebb vállalati könyvelői stá­tuszra jogosítja, egyéb egyetemi végzettsége pedig nem ritkán a munkanélküliségre és a nyomorgásra. Ma az a helyzet, hogy azok a szülők, akik, vagy akiknek szülei segédkeztek a judeo-bolsevizmus­­nak a nemzeti elit felszámolásában és dübörögve hirdették, hogy „rabok többé nem leszünk!“, azok most örömmel, szégyenérzet nélkül lelkendezik, hogy lányuk a négerek cipőit pucolja Taszáron és jó üzletnek tartják ha egyetemista lányuk holland, vagy izráeli zsidókhoz szegődik el baby-sitternek, pelenkát mosni, házi cselédnek és fiuknak sike­rül valami török vendégmunkás-státusszal egyenértékű külföldi munkavállalást kibulizni. Azzal, hogy mindez szégyen órájuk és szégyen az egész magyarságra nézve, legkevésbé sem törődnek. Ma az a helyzet, hogy azok, akik pár évtizede még öklüket rázva lobogtatták a transzparenseket, hogy „Földet vissza nem adunk!“, bagóért adták el földjeiket németeknek, hollandoknak, ezzel is megnehezítve a nemzeti újjászületést. Mert e földek haszna ugyanúgy kivándorol az országból, mint a vegyes-vállalatoké, bankoké, biztosító társaságoké. E földek már a burgenlandi parasztok hasznát gyarapítják, ráadásul a magyar bérmunkások verejtékével. A föld nemcsak meg nem újítható természeti erőforrás, hanem nemzeti létalap és élettér. Aki ezt külföldieknek eladja, a szó legszorosabb értelmében vett hazaárulást követ el. Mi mindig hangoztatjuk: nem haragszunk a zsidókra, hanem tanulni akarunk tőlük. Tanulni összetartást, pozitív faji diszkriminációt, határo­zott nemzeti érdekvédelmét. Mert nézzük még mit mond a földkérdésről a zsidóság erkölcsi kódexe, a Talmud: „Ha valaki egy izraelita telket megsemmisít, az az írás szerint annyit tesz, mint­ha az egész világot semmisítette volna meg; és mindaz, aki egy izraelita telket megtart, annyit tesz, mintha az egész világot megtartotta volna... Ha egy izraelita egy olyan földet, mely egy másik izraelita földjével határos egy nemzsidónak eladott, akkor ki kell őt közösíteni, mert a szom­szédja azt mondhatja: Te egy oroszlánt telepítettél a határomba... Nem szabad másvallásúaknak semmiféle ingat­lant eladni, szabad azonban tőlük megvenni, mert írva vagyon: Ne könyörülj rajtuk! Ne engedj nekik letelepülést a földön!...“ (5). És most tegyük kezünket a szívünkre felebará­taim és válaszoljunk őszintén: tartotta-e valaki valaha is ilyen szabályokhoz magát, amikor vett, vagy eladott? Nem, soha. Mi „toleráljuk a másságot“, mi orosz­lánokkal telepítjük be a határainkat, mi keblünkön melengetjük a kígyót és fajtársainkra fenekedünk és kárhoztatjuk azokat, akik évezre­dek óta tartva magukat a fajvédelem e legevi­­densebb törvényeihez most megérdemelten fölénk kerekedni látszanak. Mi olvassuk e hegemóniára törekvő faj napilap­jait, könyveit, és magunkévá tesszük rontásunkra, erkölcsi és fizikai ellenállásunk megtörésére kiagyalt elméleteiket egyenjogúságról, gyer­mekeink szabados neveléséről stb. Ha már most, számot vetve helyzetünkkel, meg­próbáljuk megkeresni nemzeti újjászületésünk reális lehetőségeit be kell lássuk, hogy ez csak kitartó, összehangolt munkától, az elpusztítá­sunkra esküdt ellenfél taktikájának és stratégiájá­nak össznépi felismerésétől és a nemzeti ellenál­lás megszervezésétől várható. Ez az első lépés. A második lépés, a nemzeti kulcspozíciók és erőforrások magyar kézbe vétele csak az első lépés sikeres megtétele után remélhető. A magyar nép „felrázására“, újra történelmi nemzetté formálására a jelenleg meglévő és las­san ébredező új nemesség ereje talán elegendő lehet, ha erőinket nem forgácsoljuk szét. A második lépés, a nemzeti hatalomátvétel azonban már az új, a szó szoros értelmében gyerekcipőben járó nemesség feladata lesz. A mi felelősségünk azonban, hogy nevelésüket ne engedjük át a korszellemnek. Vigyázzunk azonban: nem fanatikus, hanem reálisan gondolkodó emberekre van szükség, akik világosan átlátják, hogy a nemzeti jelszavak nem üres, politikai érdekcso­portok által ki-és felhasználható frázisok, hanem az élet törvényeiből következő axiómák. Ezek pedig a következők:- Nemzeti csoportérdek csak nemzeti keretek között védhető;- A mindenkori hatalom célja vagy az elnyomása vagy a nemzeti csoportérdek védelme;- A nemzeti csoportérdek védelme csak nemzeti kormánytól várható, a külföldi, vagy interna­­cionalis uralom mindig az elnyomást szolgálja;- Következésképp: az egyéni és nemzeti lét dák nemzeti keretek között teljesedhet ki. Mindezek alapján hirdetünk harcot és szervezünk nemzeti ellenállást a kozmopolita szemlélet ter­jedése és terjesztése, a liberál-bolsevista szubkultúra, az ország kiárusítása, befogadó-és tranzitországgá, nemzetiségi állammá alakítása, a nemzetiséi ellentétek szítása, az országban faji­vallási alapon szerveződő Ötödik Hadoszlop és az azt támogató bel-és külföldi pénzügyi csoportok, alapítványok, vallási szekták ellen. Nem jelszavak kellenek, nem demostrációk, nem „handa-bandázás“ és lefejezhető, semlegesíthető látszat-mozgalmak, hanem összeszorított foggal való következetes odafigyelés mindennapi cse­lekedeteinkre. Nem holnaptól, már ma iktassuk ki életünkből a negatív hatásokat. Már ma ellenőrizzük, mit és hogyan tanítanak gyerekeinknek az iskolában, már ma zárjuk el a tv-t és vonjuk ki magunkat a zsidó-liberális agymosás hatása alól, már ma követeljük levelek ezreivel az Országgyűléstől egy szigorú bevándorlási törvény meghozatalát, a gyűlöletet szító, vagy faji alapon szerveződő szekták és vallási felekezetek betiltását, a szabad­­kőműves szervezetek törvényen kívül helyezését és felszámolását és e szervezet tagjainak felfüggesztését az állami vezető tisztségekből.... Siker csak egy össz-társadalmi antiliberális bojkottól várható. Ezt a harcot nem vállalhatja fel sem egy személy, sem egy szervezet, vagy moz­galom - ezt a harcot mindenkinek személyesen kell a közjó érdekében csendben és szívósan megvívnia. Nem erőltetni a lehetetlent, de min­denütt elmenni lehetőségeink legvégső határáig. Megnézni melyik bankba tesszük a pénzünket, hol kötünk biztosítást, lehetőleg ne vásárolni hitelre, bojkottálni azokat a termékeket, melyeket a zsidó kézben levő liberális sajtó és elektronikus média reklámoz, nem vásárolni a liberális napi­lapokat és sajtótermékeket - mind megannyi lehetőség a kockázatmentes és anyagi áldozatot nem igénylő ellenállásra. Ez az a talpalatnyi tér, melyen nemzeti mozgalmunk és ellenállásúnk ha kibontakozik az Új Világ rendet meg fogja dönteni. Joggal merülhet fel már most a kétely: nem hiú ábrándozás-e ez csupán? Mi esélyünk lehet nekünk, maroknyi magyar nacionalistának egy computerhálózatokon át megszervezett olyan globális világhatalommal szemben, melynek rendelkezésére áll a világ leg­erősebb hadserege és parányi nemzetgazdasá­

Next

/
Oldalképek
Tartalom