Szittyakürt, 1998 (37. évfolyam, 1-7. szám)
1998-06-01 / 4. szám
XXXVII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM - 1998. JÚNIUS-JÚLIUS A KÁRPÁTOKTUL LE AZ ALDUNÁJG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR (Petőfi) UltTVAKÖfct A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA Magyarország választott Leváltottuk a baloldalt Igazságszolgáltatást! Sorsalakítást! Az úgynevezett „rendszerváltás” óta harmadszor járult az urnák elé Magyarország lakossága, hogy a demokrácia szabályainak megfelelően négy évre megválassza a többpárti parlamentet. Azonban már az 1990-es választások is kurtán-furcsán alakultak... Amikor a kommunista rendszer 1988-ban recsegni-ropogni kezdett és nyilvánvalóvá vált, hogy előbb-utóbb összeomlik, az elvtársak a süllyesztőből előkotorták az 1956-os reformkommunistákat, hogy ha már át kell adni valakinek a hatalmat, legalább olyanoknak adják át, akik lélekben soha nem távolodtak el tőlük és egy esetleges „rendszerváltás” esetén megvédhetik őket a nép haragjától. E levitézlett reformkommunisták azután ügyes taktikával létrehozták azokat a szervezeteket, amelyek nagyhangon hirdették a demokrácia szükségességét és 1956 követeléseinek megvalósítását. így jött létre a Történelmi Igazságtétel Bizottság, a Fiatal Demokraták Szövetsége, a Szabad Demokraták Szövetsége, melyek mindegyikében a régi (reform) elvtársak és azok pereputtyái lettek a hangadók. Azért, hogy a tömegek éberségét elaltassák, vad antikommunista szólamokat hangoztattak és 1956 szellemi örököseinek kiáltották ki magukat. El is érték, hogy az 1990-es választásokon a megtévesztett emberek jelentős pártként szavazták be őket az Országgyűlésbe. A kommunisták lapítottak, és várták a jobb idők beköszöntét. Közben az MDF - a választások fölényes megnyerésének ellenére - a beígért nagytakarítás helyett megkötötte a paktumot az SZDSZ-szel, ami egyet jelentett a rendszerváltás elszabotálásával. S valóban, az 1990-94 közötti parlamenti ciklusban a nemzeti erők visszaszorultak és előretörtek a liberális postkommunisták. E küzdelemnek meghatározó ereje volt a FIDESZ, mely fiatalos lendülettel akkor a nemzeti erők elleni küzdelem rohamcsapata és az SZDSZ szilárd szövetségese volt. Az 1994. évi választások közeledtével egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a liberális erők tért nyernek és a kommunisták is - látva a „nagytakarítás” elmaradását - vérszemet kaptak és ismét harcba indultak elvesztett hatalmuk visszaszerzéséért. A visszarendeződés veszélyét látva a világosan látó nemzeti elkötelezettségű politikusok és az emigráció tisztánlátó gondolkozói megkísérelték a veszélyt elhárítani és létrehozták a Magyar Egyeztető Testületet. A MET célul tűzte ki a magukat nemzetinek mondó pártok egyesítését, hogy egy közös listán indulva próbálják meg a visszarendeződést megakadályozni. Azonban az egyes, magukat nemzetinek mondó pártok vezetői mindenekelőtt,, egyénileg akartak megtnéretkezni”. Elbizakodottságukban el sem képzelték, hogy a választásokon alulmaradhatnak. A MET minden érvelése, eszmei és anyagi erőfeszítése meddőnek bizonyult. A ’94-es választások eredménye közismert. A kommunisták 54%-os parlamenti többséggel alakítottak kormányt. Ekkor a kozmopolita, liberális SZDSZ is kimutatta foga fehérjét és a „legantikommunistább” párt koalícióra lépett a kommunistákkal, hogy együtt 72%-os parlamenti többséggel megvalósítsák a kommunista-liberális parlamenti diktatúrát. Még azt a luxust is megengedhették maguknak, hogy a FIDESZ-t „átengedjék” az ellenzéknek - mert nélkülük is megvolt a 2/3-os többség. A taktika tökéletesen bevált. Az 1994-98-as parlamenti ciklusban az MSZP-SZDSZ koalíció megvalósította mindazt, amit a nemzetközi pénzvilág a Világbank, és a Nemzetközi Valutaalap diktált. A kommunistákból kapitalistákká váló elvtársurak, összeolvadva a liberális kozmopolitákkal kiárusították az országot. Ők maguk és rabló-kapitalista partnereik zsebre „privatizálták” át a nemzeti vagyont és lassan milliomossá, milliárdossá válva létrehozták az „új elitet”, amely személyi összetételét tekintve kísértetiesen hasonlít ahhoz az „Új osztály”-hoz, amit a kommunizmustól megcsömörlött Milovan Gyilasz írt le az 50-es években, s amiért kegyvesztett és bűnös lett a jugoszláv és a nemzetközi kommunista vezető elvtársak előtt. A postkommunista, liberális koalíció négy év alatt olyan társadalmi formációt valósított meg, amely kísértetiesen hasonlít a dél-amerikai államokban kialakulthoz, ugyanis egy szűk milliomos réteg uralkodik az egyre szélesedő, elszegényedő tömegek felett. Ez a helyzet kedvezett a FIDESZ-nek, amely a tömegek elégedetlenségét meglovagolva, a média maximális támogatásával, magát nemzetinek hirdetve erősödött. A „közvélemény-kutatók” adataival, a tömegeket megtévesztve rövidesen a „legnépszerűbb” párt szerepében sütkérezve várta az 1998-as választást. A kommunisták, a liberális kozmopoliták okosan taktikáztak. Úgy gondolták, ha a szavazók kiábrándulnak a koalícióból és annak leváltását tűzik ki célul, akkor ne legyen más alternatíva, mint a FIDESZ. Ugyanis a FIDESZ - mely közben Magyar Polgári Párt-nak nevezte el magát - győzelme esetén hangzatos szavakon és az elkerülhetetlen személycseréken kívül valószínűleg nem sok történik. Kormányváltás lesz, de a valódi rendszerváltás már teljesen a feledés homályába merült. Ehhez azonban szükség volt a ,,nemzeti pártok” szétverésére. A sort az MDF-fel kezdték, amikor Szabó Iván, Jeszenszky Géza és társai kiléptek az MDF-ből, és létrehozták a Magyar Demokrata Néppártot. Hasonló sorsra jutott a KDNP is. A soraikban meghúzódó liberálisok (Surján, Izsépy, Latorczai, stb.) belülről szétbomlasztották a pártot és utána bemenekültek a FIDESZ védőszárnyai alá. Hetvennyolc esztendeje, hogy a háború és legyőzetés, a forradalmak és a kommunista rémuralom után az első világháború győztes hatalmai 1920. június 4-én könyörtelen katonai és gazdasági kényszer alkalmazásával rákényszerítették Magyarországra Mohács utáni történelmünk legnagyobb tragédiáját, a trianoni békeparancsot. Sajnos nem állt módunkban megszerezni a trianoni határmegállapító bizottság japán tagjainak névsorát, akik ahol csak lehetett, a magyar ügyet támogatták. A gyászos emlékű tárgyalások alatt ennek a küldöttségnek volt köszönhető, hogy legelőször a nagy japán lapok emeltek szót a világtörténelem legnagyobb igazságtalansága: Magyarország megcsonkítása ellen. Azt viszont ismerjük, hogy amikor a trianoni békeparancs egyik nagy igazságtalansága, a román agrárreform miatt, az úgynevezett optáns üggyel a Népszövetséghez fordultunk, az ügy előadója, Adati Mineitiro, a nagy japán diplomata és jogász félreérthetetlenül a magyar igazság mellé állt, s mert az akkori genfi légkörben, ahol a szabadkőművespáholy irányítása dominált, a reánk nézve igazságos döntést nem tudta kiharcolni, lemondott előadói tisztségéről. Magyarbarátságának legfényesebb bizonyítéka, hogy ő ült a Hágai Nemzetközi Bíróság elnöki székében akkor, amikor ez a világbíróság a Pázmány Péter Tudományegyetemnek a cseh államkincstár ellen indított perében az a magyar álláspont mellett döntött és a Csehszlovák köztarsaságoi súlyos kártérítésre kötelezte. Magyarország az 1920. június 4-én aláírt ,,békeszerződéssel" történeti tradícióitól megfosztva, természetes földrajzi kereteiből kiforgatva egy országpusztulás minden borzalmával, területének 68% -át, lakosságának 68%-át és a magyar népnek nem kevesebb mint 33%át elveszítve, erejében meggyengítve és védelmi lehetőségeitől megfosztva kikerülhetetlenül zuhant a második világháborút követő ítéletnapi összeomlásba: az 1945-ös országvesztésbe, a szovjet katonai megszállásba és a zsidó-kommunista országlásba. A második világháború győzteseinek 1947. február 10-én kihirdetetett párizsi békediktátuma még hírhedt elődjénél is igazságtalanabb, bosszúállóbb és kegyetlenebb volt. Az első világháború után a magasztos jelszavakkal életre hívott Népszövetség ugyanúgy nem érvényesítette Wilson amerikai elnök híres 14 pontját, amelynek szellemében kellett volna már a trianoni békeszerződéseket megkötni, mint ahogy soha nem érvényesítették a Népszövetség 19. cikkelyét sem, amely erkölcsi és jogi alapot teremtett a békés revízióra irányuló magyar törekvéseknek. Nem érvényesült soha Mitterand francia köztársasági elnök ugyancsak híres kísérőlevele sem. A második világháborút követő párizsi békediktátumokban pedig a kisebbségvédelmi garanciáknak azonban még a legkisebb nyomát sem lehet megtalálni. Európa területileg megosztott, csonka és nyomorék maradt. A győztesek visszaállították a trianoni Magyarországot és rendelkezéseikben kifejezetten megfosztották a csonkaország népét a békés revízió minden lehetőségétől. Évezredekkel ezelőtt harsogott bele a szittyák kürtje a Történelembe. Évezredekkel ezelőtt adott hangot a népek országúján, hogy egy nagy fajta él, élni akar és élni tud. Hogy vérében tehetség van, hogy szelleme az ő sajátos útján fúrja bele magát a Föld kérge fölött az elet tilkaiba. Közben már ágazott a szittyák népe, de a kürt sehol sem szűnt meg harsogni a szittya-szellemet... A Kárpátok koszorúja is vaskos szittya-ágat ölelt körül, évezredek alatt odagyökerezve: szittya-magyar törzs, nép és nemzet lett belőle. A 896. évi honvisszafoglalással Árpád fejdelem a kárpátmedencei országalapozással és államszervezéssel felszabadította és állandósította azt az Európa-rendező erőt, amit Grandpierre K. Endre történetkutatónk ércbe kívánkozó szavaival élve: csak a magyarság álarcos árulói tagadnak. „Azt, hogy a magyarság őslakos a Kárpát-medencében, s roppant tömegeiben már itt élt évezredekkel az Árpádi honvisszafoglalás előtt. Itt élt Attila korában, mikor a hun-magyar nép a világ első hatalma volt. Itt volt a roppant hun birodalom központja. Itt volt a hatalmas avar birodalom, itt virágzott évezredeken át a magyar államiság. ” A 896. évi magyar honvisszafoglalás Európa-rendező történelmi tényező volt és hosszú évszázadokon át az is maradt. Más európai államok, mint Franciaország, Itália, Németország vagy Spanyolország csak századokkal a magyar országalapozás és államszervezés után, és csak véres küzdelmek árán jutottak oda, hogy természetes államterületüket és népük egységét politikai szervezetbe fog(Folytatás a 2. olda(Folytatás a 2. oldalon)
