Szittyakürt, 1998 (37. évfolyam, 1-7. szám)
1998-01-01 / 1. szám
2. oldal n ITTVAKOfcT 1998. január-február WERNER LÁSZLÓ SZABADSÁGHARCOS NEMZETTESTVÉRÜNK POSTHUMUS ÍRÁSA A SZITTYAKÜRT OLVASÓIHOZ (Folytatás az 1. oldalról) következő volt: A kádári garnitúra látszólag visszahúzódik és átengedi a nyilvános szereplést a reformkommunistáknak és utódaiknak, akik majd levezénylik az átalakulást. S valóban az 1956 után mellőzött, esetleg tesséklássék felelősségre vont kommunisták úgy léptek a politikai élet porondjára, mint a forradalom előkészítői, vezetői, hősei, mártírjai és így elsőszámú jogosultjai a „rendszerváltásnak". A taktika tökéletesen bevált! A rendszerváltás elsikkadt a reformerek kezén, éppen úgy mint 1956-ban. A politikai, a gazdasági, a kultúrális élet területén, mindenütt azoké lett a vezető szerep, akik lélekben azonosultak vagy el sem szakadtak az 1989 előtti szemlélettől. Hogy a rendszerváltásban reménykedő és bízó tömegeket félrevezessék és az elégedetlenséget leszereljék, ismét a megtévesztés évtizedes kommunista hazugságaihoz kellett visszatérni. Egy újságcikk keretei nem adnak lehetőséget a hazugságok széles skálájának bemutatására, amelyek át-megátszövik politikai és kultúrális életünk minden szféráját. Jellemzőként ragadjuk ki a kultúrának az oktatással, azon belül Ls a történelem-oktatással kapcsolatos kis szegmensét. A jelenleg hatalmon lévőknek a legveszélyesebb ideológiai ellenfele a nemzeti gondolat. Az internacionalizmus és kozmopolitizmus édestestvérek. Ezeknek egy nemzettudat nélküli, hazátlan konglomerátum felel meg legjobban. A nemzetközi liberális tőkének szintén, ahol csak egy hatalom és cél van: a pénz; ez pedig az ő kezükben van. Ezért kell tűzzel-vassal hamis elméletekkel és hazugságokkal pusztítani a nemzeti öntudatot, a nemzeti önérzetet, a nemzeti összetartás érzését. Az elmúlt évben egy történész találkozón előadást hallottam „Történelemhamisítás őskortól napjainkig" címmel. Itt mutattak rá arra, hogy történelemhamisítóink, történelemkutatásunk mai irányítói, döntő részben azok soraiból kerül ki, akiknek érdeke, a magyar nép történelmi nagyságának elhallgatása, sőt a történelmi események ferde beállításával és értékelésével a nemzetben a kisebbségi érzés, nemegyszer a bűntudat felébresztése. .. Karácsony Szívéből gyúrt kalácsot anyám, Egy rég elmúlt Karácsony éjszakán. Kint sötét ült a tájon, és hideg, De gyermeklelkemet fűtötte a meleg. Kicsi piros szív, kalács, életgyökér, a múlt minden könnye ma visszatér. A bölcsőálmok sikolyát Visszhangozza a görnyedő hát. Jelenem a térben lépeget, Lelkem feltépi a jeget, Mit korok vaskarma páncéllá Formált húsomon, s: olvasztá. Életgyökér, üdítő, hűs folyam, Anyám szíve, tedd széppé az utam. Szereteted hintsd a tengerárra, Meg morzsákat, hitedből reája. És egyszer majd. Karácsony éjszakán, Ha már eljött érettem a halál, A szívedet rakd a szemfedőmre, s Fogadd vissza testem, örök pihenőre, Ott, a bakonyalji régi temetőbe. Dr. Kárpáthy Horváth Ernő Tovább szűkítve a történelemkutatás területét, nézzük legújabbkori történelmünk, ezen belül is 1956 történelmének kutatását, illetve a forradalom történelmének meghamisítását. Az 1956-os forradalom nem csak a magyar, de az egész világ emlékező közvéleményének tudatában úgy él, hogy bátor Fiatalok haláltmegvető bátorsággal szálltak szembe a mérhetetlen túlerővel, és bár elbuktak, de bukásukkal is, soha ki nem heverhető csapást mértek a kommunizmusra. Ezzel szembe mi történt 1989 után? Azok a kommunisták, akik 1956-ban reformernek mondták magukat, de a forradalomhoz semmi, de semmi közük nem volt — legfeljebb a forradalom kibontakozásának lassításában és elárulásában jeleskedtek — nagysietve forradalmároknak kiáltották ki magukat. Kihasználva a kádár-időkbeni mellőzöttségüket, esetleg rövid büntetésüket, nagy sietve tüntették ki egymást és igyekeztek — nem is sikertelenül — megfelelő pozícióba kerülni. Mindenekelőtt létrehozták az ún. 56-os Kutató Intézetet. Itt a Soros Alapítvány finanszírozásával összegyűjtötték azokat a „történészeket”, akik hajlandók voltak 56 történelmének meghamisítására. Sorra rendezték a történelmi konferenciákat, sorra jelentették meg a könyveket, monográfiákat, tanulmányokat a forradalomról. Természetesen mindegyiknek az volt az alapgondolata, hogy 1956 minden eseménye, dicsősége a reformkommunistáké. A felelőtlen, kalandvágyó, kétes egzisztenciájú lövöldöző fiatalok szerepe elenyésző volt. Nem véletlen, hogy ebben a „kutatóintézetben" a reformkommunisták mellett, egyetlen valóban forradalmárt sem találni. 1956 igaz történetének feltárása szempontjából tragikus esemény volt az 1994-es választások után a kommunisták visszatérése a hatalomba. Az „1956-os Dokumentációs és Kutatóintézet”, amely Soros György pénzén működött, 1994 után, mint költségvetési szerv működik tovább. Az Intézet 24 fizetett alkalmazottal és 12 kuratóriumi taggal (kivétel nélkül liberális, kozmopolita és SZDSZ elkötelezettségű) működik. Ügyesek, ravaszok, csak olyant írnak le, ami valóban megtörtént, de ez csak az egyik fele a történteknek. A másik — talán lényegesebb — felét elhallgatják. Tehát amit leírnak az féligazság. A féligazság pedig a hazugságnál is rosszabb, mert igazságelemei miatt nehezebb cáfolni. Ráadásul, hogy a hazugságokra fény hogy ne derülhessen, az összes 1956-ra vonatkozó dokumentumot 50 évre titkosítottak. Csak az Intézet kutatói férhetnek azokhoz, és a dokumentumokat úgy csoportosítják, azt hozzák nyilvánosságra és azt hallgatják el, ahogy az céljaiknak legjobban megfelel. Összegezve. Hazánkban ma a legsötétebb, de sajnos legeredményesebben működő hazugsággyár az ún. 56-os Kutató Intézet! Legyen kötelessége minden becsületes, gondolkodó magyarnak, hogy napról-napra mutasson rá e reformkommunisták hazugságaira, leplezze le azokat a mesterkedéseket, amelyek el akarják lopni a forradalmat azoktól, akik azt győzelemre vitték, legtöbbet áldoztak érte, és legméltóbbak arra, hogy 1956-ot, a forradalmat képviseljék. WERNER LÁSZLÓ Corvin-közi Bajtársi Közösség iigyv. elnöke Budapesten, 1997. november 3-án ismétlődött az 1956-os terror A történelem kitermeli azon személyiségeket, akik egyéni képességeik alapján vezetőkké válnak. A társadalmi környezet, mint szelektív szűrő, nem minden esetben az erkölcsi normáknak megfelelően működik és nem mindig az egyén pozitív tulajdonságainak a gerjesztésében futtatja fel a vezető személyiségeket. Nagyon gyakran a körülmények és a véletlenek tér-időbeni egymásra borulása termeli ki a saját helyzetemberkéket, akiket úgy a saját kortársaik, de az utókor is egyértelműen szégyell. Ezen helyzetbe került Magyarország is, ahol 1945-től a politikusok olyan helyzetemberkék, akik a pillanatarcú emberkékből kerültek ki, és nem bizonyultak és nem bizonyulnak méltóknak arra, hogy egy ország vezetésében részt vegyenek. Ezeket az embereket jellemzi, hogy a szándékos felejtés mocsarába leledznek. Ugyanaz az ember: ellenálló, kommunista, párttitkár, forradalmár, verőlegény, szocialista miniszter, nagytőkés, újgazdag, demokrata; és pimaszul, cinikusan elvárja, hogy a tömeg tisztelje és toleránsán borítson fátylat minden múltbeli köpönyeg forgatására. Hisztérikusan, agresszív mohósággal ledorongozzák, ha valakiben van annyi politikai kurázsi, hogy színvallásra próbálja kényszeríteni őket. Ezen helyzetemberkék megrázkodó gesztusok keretében stílus-érzéketlenséggel és spirituális gondolatisággal vádolják meg a felszólalót és ajánlják számára a belső meditációt saját bűneiről, mely az öntisztulást fogja eredményezni. Zsarnoki viselkedésmódjukkal, buldózer okfejtésükkel, hasbeszélő taktikájukkal és a selypegve hazudozó média támogatásával igyekeznek szalonképtelenné tenni a bírálókat és a személyük elleni érthetetlen gyűlöletről és rágalomhadjáratról fennkölten siránkoznak. Ők az új földbirtokosok, az új gyártulajdonosok, az új mágnások és bankárok, akik kétszínűségükkel egy elrongyolódott politikai garnitúrát képviselnek és akik a nemzetzüllesztést közszolgálati feladattá avanzsálták. Ezen pillanatarcú helyzetemberkék uralták és uralják a magyar zártkörű, nyafogó politikai elitet és kulcspozíciókat töltenek be a protekcionista gazdasági és pénzügyi lobbyban is a vérségi előd- és utódnemzedékek által. Őket menetrendszerűséggel szolgálta és szolgálja ki az árnyékaktivista-szatellit. Ezen holdudvar megtanulta, hogy a lakosságot tudatosan, a médián keresztül, botrányfüggővé kell manipulálni, a hiányinformáció világát kell létrehozni a tömegek számára és be kell etetni a politikai ökumenizmus (korábban internacionalizmus, ma a másság) emészthetetlen gumicsontjaival. Ezen porkolábok kötelessége, az eleve korrumpálhatóság légkörének megteremtése és a tömegeknek a Hamupipőke állapotba való beágyazása. E siserehad „a nappalt éjjellé téve” törekszik a magyar társadalom életfunkcióit a tartós leépülés fázisába tolni és a tömegek hiperaktivitását a média csűrcsavaros félrevezető zenebonával telített labirintusában levezetni. A hazai pillanatarcú emberkék politikai ambíciója és stratégiája abban gyökerezik, hogy a gazdasági paletta minden értékét sajátmaguk számára szerezzék meg, és struccpolitikát folytatva a látszatkorrekciók folytán a társadalmi valóságban rétegtragédiákat okozzanak. Ilyen tragédiát hoztak létre Budapesten 1997. november 3-án, amikor egy békés tüntetést — A MAGYAR FÖLD NEM ELADÓ! címkézettet — kommandósok seregével vertek szét. A rendőrség emberei feltartóztattak minden kocsit, mely a háromszínű zászlót lengette; elvezettek embereket, mert a Himnuszt énekelték; és a rendőri fogdában találták magukat azok, akik térdepelve imádkoztak; s mindezt kamerákkal filmezték a Földművelésügyi Minisztérium tetejéről, az előre odavezényelt talpnyalók. A parlamentben ülő kommunisták azt kiabálták, hogy Pongrátz Gergelynek nem a kezére, hanem a nyakára kellett volna a bilincset tenni. A belügyminiszter a televízió nagy nyilvánossága előtt tagadja az erőszakot és ez a csúsztatás a legsötétebb Rákosi-korszakra emlékeztetett. Sajnos, ma Magyarországon nincs demokrácia, hanem féktelen diktatúra, amely semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy a jelenlegi szociálliberális kormány hatalmát átmentse a következő választási ciklusra is. öksági fóbiájukat a média zajossága elfedi és fiók-politikájuk révén összkuszált, hegemonisztikus, diktátumszerű ajánlásokat fogalmaznak meg a magyar nép számára. Torzszülött elméletek reinkarnációjával igyekeznek letargikus állapotba tartani az embereket, és mindent elkövetnek, hogy a tömegek a szellemi, dermedt, Csipkerózsika-szerű véleményálmukból nehogy felébredjenek, továbbringatván őket a reményvesztettség sötét vermeinek mélyén. A helyzetemberkék gyakran nem exportálják magukat az akadékoskodó tömegmentalitással szemben, hanem a totálisan kontrollált bájaik segítségével, a történelem ideoda mozgó ingajáratának vezető üléseire váltanak állandó bérletet. Ők, az ámítás mesterei a pályára állításban, jogi jelmezbe bújtatva a piszkos trükkök halmazát vetik be és az átlagpolgárt a mellébeszélés, az áthallás és a hazugság bűvkörébe burkolják és e közben sajátmaguk számára privilegizált védőpáncélokat építenek fel A hatalom mai urai azok, akik önkezdeményezésre fölmentik a Kádár-rendszer kegyeltjeit és besúgóit a magyar bolsevik rezsim minden bűne alól és önnönmagukat és holdudvaraikat, az egyedüli hiteles és szakmailag képzett csoportnak állítják be. Sajnos — a rózsadombi paktumnak megfelelően — elvtársi segítséget kapnak, az ellenzéki pártokba beépített szalámitaktikát végrehajtó kommunista nézeteket valló elvtársaiktól. A legsötétebb terror idejére emlékeztető események miatt, a Nemzeti Demokrata Párt felhívással fordul a magyarországi egyházakhoz, hogy tiltakozzanak a magyar kormánynál a szabad vallásgyakorlás akadályoztatása végett. Felszólítjuk a magyar politikai és civil szervezeteket, hogy tiltakozzanak a magyar szimbólumok (zászló, Himnusz) biztosítására, minden állampolgár számára az egész ország területén. Felszólítjuk az emigrációban élő magyarságot, hogy bojkottálják a kapcsolatot a jelenlegi kormánnyal mindaddig, amíg nem kérnek bocsánatot a magyar néptől a november 3-i vandál cselekedeteikért! Magyar testvéreim, távolítsuk el ezen helyzetemberkéket és talpnyalóikat, a nemzeti összefogás mezejéről! A Nemzeti Demokrata Párt Szövetség a Jövőnkért nevében DR. V1NCZE JÁNOS a Nemzeti Demokrata Párt elnöke
