Szittyakürt, 1997 (36. évfolyam, 2-5. szám)
1997-07-01 / 4. szám
Én mindig A hazai rádiónak egyik még elviselhető rovatában, a Vasárnapi Újságban szerepelt, vagy szerepeltetve volt Szuhay Balázs, a valamennyire ismert műkedvelő. Szövegének címe és lényege az volt. hogy ő mindig a kisebbséghez tartozott, akkor is amikor Antall Józsefet minden irányból erősen támadták. minthogy a többség elállt mellőle. Való igaz, hogy Antall Józsefet már majdnem kezdettől fogva erősen támadták. Csak azt kell tisztázni, hogy kik és miért?. Okkal vagy ok nélkül? Nos nézzük csak közelebbről a kérdést! Antall még az elő, azaz az 1990-es választások előtt az MDF-elnök és miniszterelnök jelöltje lett. Hogy hogyan? Most ennek részleteivel ne foglalkozzunk... Folytak az első választások 1990 március vége és április eleje között. A két turnus közti időben Antall, mint erőteljesen várományos, kijelentette, hogy az SZDSZ-szel csak patthelyzetben lesz hajlandó leülni tárgyalásra. Valószínűleg ez volt az MDF álláspontja is. És mit adott Isten és a magyar nép józansága? Fölényesen győzött a nemzeti vonal: 59%-kal, kb. úgy mint az 1945-ös választásokon, így Antall lett a miniszterelnök (Kohl német kancellár csak kisebb eredményekkel van 12 éve kormányon). És mit csinált Antall? Szinte napokon belül leült tárgyalni az SZDSZ-szel és paktumot kötött vele: a kozmopolita, nemzetietlen társasággal. Nagy volt a fölháborodás a magyar táborban. Hát akkor miért szavaztunk az MDF-re? kérdezték az egyszerű magyarok. Mert tudták, hogy ez nem más. mint a megígért nemzeti program elárulása. De az MDF vezetősége sem fogadta a lépést egyöntetű lelkesedéssel. Csakhogy Antall nem az az ember volt. aki könnyen megadja magát. Amikor el akarták tőle venni a pártelnökséget, kijelentette: akkora miniszterelnökségről is lemond. így ezt a botrányt és bonyodalmat az. M DF vezetősége nem merte vállalni, bel- és külpolitikai okok miatt. A kritikai érzékkel bíró becsületes magyarok tudták, hogy a paktum mivel jár. A fölényes választási eredmény után a rádió és tévé posztkommunistakozmopolita garnitúrája már be is csomagolt, útra készen. A paktum után kicsomagoltak. Tudták, hogy maradhatnak, azaz nem lesz semmi a választási programban megígért tavaszi nagytakarításból. Tehát, ők folytathatták lélekmérgező tevékenységüket, most már MDF-es jóváhagyással. De Antall már nyeregben volt és folytatta felelőtlen játékát, ismételve kedvenc szólását: a politika a lehetőségek művészete (a görögök a közösség szolgálatának tartották ugyanezt). Tehát Antall megy tovább: semmibe vette, hogy az MDF köztársasági elnökjelöltje Für Lajos volt — őneki jobban tetszett az eszdéeszes Göncz Árpád. Rövid idő alatt két súlyos szószegés. így a magyar nép nagy többsége hátat fordított ennek az öszvérpolitikának: az őszi, tehát az. 1990-es helyhatósági választásokon az MDF csúfosan leszerepelt. Elvesztette fölényes helyzetét és a harmadik helyre csúszott le. Majd az 1994-es választásokon is változatlanul ott volt kénytelen maradni, magával húzva lefelé koalíciós partnereit is, mindkét esetben. Nos, eme kisebbséggel tart Szuhay Balázs. Dicsekszik is vele, mint olyan elvszerű magatartással, ami abból áll, hogy a jellemes ember kitart meggyőződése mellett, még viszontagságok, 1997. július—augusztus «ItfVAKÖftT »outai többséghez tartoztam nehézségek közepette is... De a sor folytatódott. Antalinak volt egy szép és félrevezető kijelentése: Ő a 15 millió magyar miniszterelnökének érzi magát. De nagytitkosan megkötötte Ukrajnával az alapszerződést, véglegesnek ismerve el a trianoni határt, autonómia nélkül, holott már ott előzőleg volt olyan népszavazás, ami azt biztosította és Helsinkiben már 1975-ben lehetségesnek tartották a határoknak tárgyalásos utón való megváltoztatását... De a lejtőn nem lehet megállni. Előkerült a nemzet legfontosabb kérdése: a magyarság tragikus fogyása. Ismét hivatkozunk az M DF választási programjára: ott szerepelt ennek a katasztrofális folyamatnak a megállítása, illetve visszafelé fordítása. És mit tett Antall? 1992. augusztus 20-án kijelentette: tévednek azok, akik a magyarság kihalásáról beszélnek, mert az igazság az, hogy most itt vagyunk annyian, mint a század elején. Ez igaz csak aki megáll, az lemarad. Mert ugyancsak a század elejétől számítva a szomszédaink megkétszerezték lélekszámúkat. Szégyen, hogy művelt ember ne tudjon logikusan gondolkodni... És határozottan készítették elő a törvénytervezetet az abortusz további engedélyezéséről. Erről eddig csak rendelet szólt, az ő kormányának előterjesztésére törvény lett belőle... Haladunk a nemzeti kiöregedés felé. Húsz-harminc év múlva mind kevesebben lesznek nemző, fogamzásképes korban... A török uralom következtében kisnemzet lettünk. Az abortusz által engedélyezett magzatgyilkolással törpenemzetté válunk. Történelmi méretű bukás. Ki a felelős? És még nem beszéltünk a mezőgazdaság területén elkövetett baklövésekről, fölháborító melléfogásokról. Holott éppen ezen a területen tudnánk mi kivételes helyet biztosítani magunknak kedvező talajunknak és éghajlati viszonyunknak köszönhetően. Valamikor, úgy 1992 végén megírtuk a ,,Károlyimihályantalljózsef’ című cikkünkben: amint Károlyi vacak politikájából keletkezett a gyalázatos tanácsköztársaság, úgy kerül majd Antall után a baloldal ismét hatalomra. Ez a hetilap, ahol ez a cikk megjelent Magyar Feltámadás nem sokáig élt. Az újságcsomagok a vidéki postahivataloktól fölbontatlanul jöttek viszsza. Hogy hogyan? Nem tudom. Mindenesetre a cikk megjelenése után Antall nyilatkozott: Ő nem lesz második Károlyi Mihály! De lett. bár halála miatt nem tudhatta meg. Hogy Antalit mi vezette ebben a „nagystílű”politikájában? Mindenesetre azt tudjuk, hogy egyik őse, az ezerhétszázas esztendőkben Németországból vallásüldözési okokból jött Magyarországra. Dunántúlon egy faluban letelepedett, fölépíttetett egy kúriát a tv mutatta az emeletes épületet —, katolizált... Ez a személyi háttér. M inket a történelmi, azaz a jelenkori események érdekelnek. Miért és hogyan jutottunk ide, ahol vagyunk, történelmünk legkilátástalanabb korszakába? Ezt a kérdést tárgyilagosan kell vizsgálni és azoknak is, akik még nem tudnak Antall bűvöletéből kiszabadulni —, mert különben nem tudjuk a föl- és kiemelkedés föltételeit megteremteni. Dr. Komáromi Szilveszter, Esztergom BOGNÁR JÓZSEF: A HALOTT JOGA — Horn Gyulának szól az üzenet — TRAGIKUS sorsú nép vagyunk, évszázadok óta nem tudjuk a szükséges időben és helyen eltemetni halottainkat. Nagyjaink egy része száműzetésben, vagy más méltatlan körülmények között halt meg. II. Rákóczi Ferenc, Thököly Imre, Zrínyi Ilona majd kétszáz évvel halála után került csak magyar földbe. 1945 után is sok igaz magyar halt meg emigrációban és került szándéka ellenére idegen földbe. Az 1945-ben felülre került idegen érdekeket szolgáló hatalom, többezer magyart gyilkoltatott meg, majd ásatott el, köztük államfőt, miniszterelnököket, minisztereket, tábornokokat, tudósokat. Sokukról ma sem tudjuk, hol fekszenek. Nem adatott meg nekik a tisztességes eltemetés lehetősége. Amilyen igazságtalan volt velük szemben a bírósági eljárás, ugyanolyan tisztességtelen a holttestükkel való bánásmód is. Ferencz József és Haynau még megengedte az aradi vértanúk tisztességes eltemetését. Az 1945-ben hatalomra került győztes kommunista hatalom nem. Valószínűleg, mert félt a nemzettől. Félt, hogy kegyhelyek lesznek a sírok. Ahogy talán attól is fél mind a mai napig, hogy e gyilkosságokért egyszer lesz felelősségrevonás. Ami teljesen indokolt lenne. A helyzet azóta is szinte változatlan. Egy olyan hatalom uralkodik ötvenkét éve az országon, amely az emberiség legalapvetőbb normáinak betartásától is retteg. De emlékezzünk Horthy Miklós kenderesi temetésének körülményeire is, hogy gyalázkodtak a humanisták, az emberi jogok védői, a toleránsok! Pedig minden halott elemi joga, hogy tisztességgel, lehetőleg szerettei, tisztelői jelenlétében temessék el. A halottak esetében nem szabad, hogy számítson bármilyen személyes vagy politikai indulat. Ezt a szabályt, ezt az ősi törvényt csak ritkán szegték meg korábban. Azok pedig, akik ezt tették, azokon vagy utódaikon átok ült. A magyar történelemben ritka az ilyen elvetemültség. A kommunizmus, illetve a liberalizmus világszerte történt 1945-ös totális hatalomrakerülése e téren is nagy — negatív — változást hozott. Az 1956 után meggyilkolt hazafiakat néhány éve jelképesen újratemették. De mi van az 1945—1956 között legyilkolt hazafiakkal, a „háborús bűnösökkel”? Néhányukat (Bárdossy László, Jány Gusztáv) már „rehabilitálták”. Viszont a többieket is, ugyanolyan mondvacsinált vádak alapján, ugyanazok a bírák ítélték el. Velük mi lesz? Meddig lesznek még jeltelen sírban, ha egyáltalán ott vannak? Az 1956 után ártatlanul kivégzettek jelképe Nagy Imre lett, és ebben kemény kommunista manipuláció rejlik. Mert például Mansfeld Péter vagy Tóth Ilonka autentikusabb jelkép lenne. Az 1945—1956 között politikai okokból kivégzetteknek szimbolikus alakja viszont csak Szálasi Ferenc lehet. Ő a nemzetvezető, a rangban legelőkelőbb, a „sátán”, az „ördög”. Külön elgondolkoztató , hogy ő az utolsó államfő, aki még ezeréves szokásaink szerint lett beiktatva, s a Szent Koronára tette le az esküt. Van tehát egy bűnös-bűvös név a magyar közgondolkozásban. Van egy híres-hírhedt, ezerszer áldott és átkozott név:Szálasi Ferenc. Ő a tabu, a feldolgozatlan, a kibeszéletlen, és a kibeszélhetetlen. Ő az, akit csak gyalázni szabad, ő az, akivel szemben tilos a tárgyilagosság. Szálasi tehát egyelőre emészthetetlen, de ennek ellenére nem lehet megkerülni, sem kitörölni a múltból. Együtt kell vele élni. Akkor viszont miért nem lehet tárgyilagosan viszonyulni hozzá? Szálasi részünk, része a magyar történelemnek. Fel kellene tudni dolgozni őt. Talán példát lehetne venni az olaszoktól. Ott Mussolini nem okoz ilyen problémát. Nincs úgy ördögiesítve, mint nálunk Szálasi. Ugyanolyan történelmi alakja az olasz múltnak, mint Garibaldi vagy Mazzini. Özvegye élete végéig nyugdíjat kapott az olasz államtól. Míg a néhány éve elhunyt Lutz Gizella sok év börtönbüntetést kapott csak azért, mert alig két hétig Szálasi Ferenc felesége volt. De a románok vagy a szlovákok is feldolgozzák múltjuk egy részét (Antonescu, Codreanu, Tiso, Hlinka, stb.). Mert ők sokkal inkább törődnek nemzetük lelki higiéniájával, mint mi. Szálasit helyére kell tenni. Ennek első lépcsőfoka pedig vele szemben is a minden embert, halottat megillető jog teljesítése. Szálasit (és a többieket) tisztességgel el kell temetni. És el kell temetni mindenkit, akit 1945 után politikai okokból kivégeztek. Függetlenül attól, hogy jogtalanul vagy .jogosan”. Törvényesen vagy törvénytelenül. És függetlenül attól, hogy ki mit gondol róluk. Joga a mérlegeléshez csak az utókornak és a történészeknek van. A halottak tisztességes eltemetése viszont ősi jog és kötelesség. Horn Gyula két hónappal Kádár Csermanek János temetése előtt jelentette ki a M ÚOSZ székházában: „Minden olyan magyar politikusnak kijár a kegyeleti jog, aki hatással volt a magyar történelem alakítására”... — Talán fel lehetne őt kérni, hogy hátralévő idejében vesse be befolyását e kérdés megnyugtató lezárása érdekében. Dózsa György unokája Dózsa György unokája vagyok én, Népért síró, bús bocskoros nemes. Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni Kaszás népemmel, mert a Nyár heves. A Nyár heves, s a kasza egyenes. Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl, Mi lesz, hogy ha Dózsa György kósza népe Rettenetes, nagy dühvei özönöl? Ha jön a nép, hé nagyurak, mi lesz? Rablóváraitokból merre fut Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel Lecsukjuk a kaput? A dy Endfe Nincs jövője annak a nemzetnek, amely elfelejti múltját és elveszti történelmi hivatástudatát! „CSAKIS EGY MAGYAR SZELLEMŰ, MAGYAR HITÜ ÉS MAGYAR LELKŰ IFJÚSÁG TUD MAGYAR JÖVŐT TEREMTENI.”
