Szittyakürt, 1997 (36. évfolyam, 2-5. szám)

1997-07-01 / 4. szám

1997. július—augusztus

n ITTVAKÖkT

7. oldal

Nyílt levél Gosztonyi Péternek

1989—90-ben, a remélt rendszerváltás várakozással teli hónapjaiban, úgy gondoltam, hogy dicsőséges forradalmunk, valósághű történetét hiteles dokumnetumok és a még élők visszaemlékezései alapján, lehetőségünk lesz megírni — és 35 év hazudozásai után, az igazságot tárni a közvélemény, és főleg az ifjúság felé.

Sajnos, nem ez történt! Az elmúlt 5—6 évben, összeállt egy liberális reformkommunista társaság, amelyiknek fő célja, a forradalom kisajátítása, s amelyikhez szükséges a forradalom történetének meghamisítása. Természetesen ezt a hamisítást nagyon ügyesen és nagyon ravaszul teszik. Amit leírnak az mind igaz, de az igazságnak ez csak az egyik fele. És a féligazság még a hazugságnál is rosszabb, mert nehezebb cáfolni. Sunyi dolog összemosni a reformereket és a forradalmárokat! Neked tudni kell, hogy a Petőfi Kör kommunistái reformért küzdöttek. A kommunizmust akarták megreformálni, de eszükbe sem jutott forradalmat csinálni, a rendszert megdönteni, a Szovjetunióval szakítani, stb. E reformkommunistákat úgy beállítani, mint a forradalom előkészítőit, a valóság meghamisítása.

Neked tudni kell, hogy a honvédség vezetése, a forradalom kirobbanásának első pillanatától kezdve október 28-án, 13.30-ig a Szovjet Hadsereggel és az ÁVH-val szorosan együttműködve, csak a „felkelők” ellen harcolt, statáriumot hirdetve, lőve vagy lövetve azokat. Október 29-ike és november 3-ika között semmit nem tettek az ország és a főváros védelméért — november 4-én pedig letették a fegyvert az egész hadsereggel. Azokat a helyezkedő tábornokokat, akiket később Kádárék felelősségre vontak, legfeljebb szánalomra méltó mártíroknak lehet tekinteni, de aki forradalmárrá kozmetikázza őket, az megsérti azokat a valódi forradalmárokat, akik fegyverrel harcoltak, nem a reformokért, hanem a szovjet hadsereg és magyar csatlósaik ellen.

Péter, Te mindezt nálam is jobban tudod, mert neked rendelkezésedre áll

mind az az 56-ra vonatkozó dokumentum, ami az egyszerű halandó számára 50 éve titkosítva van.

Nem is fogtam volna tollat, ha nem olvasom a „Demokrata” 1997. január 16-i számában „A gettóból az ÁVH-ba” c. cikkedet. A zsidókérdéshez nem kívánok hozzászólni, mert ebben a témakörben nem folytattam kutató munkát, azonban a cikk 56-tal kapcsolatos része, enyhén szólva megdöbbentett, írásodban, az említett „zsidó vezérőrnagy felelős beosztásban kezdettől fogva támogatta a forradalmat”. Fel sem merem tételezni, hogy ez a Te értékelésed. Felelős történész, nem írhat le ilyen nyilvánvaló valótlanságot. Ezt csak megtévesztő „tanácsadóid” sugalmazhatták, mert ez a történelemhamisítás mintapéldánya.

1991-ben cáfolhatatlan tények, hiteles dokumentumok és megdönthetetlen bizonyítékok alapján cikket írtam „A forradalom elárulásáért tábornoki előléptetés” címmel. Ebben az általad említett zsidó vezérőrnagy viselt dolgait írtam le, aminek végső tanulsága az volt, hogy az említett személy 56-os ténykedéséért, nem előléptetést érdemelne, hanem hadbíróság elé kellett volna állítani és legsúlyosabb ítélettel elmarasztalni. Kérlek olvasd el a mellékelt cikkemet, és ha egyetlen tárgyi tévedést is találsz benne, megkövetlek.!

A nemzet elárulására nem lehet mentség a kommunisták egymás közötti marakodása során elszenvedett börtönbüntetés! Egy hithű kommunistát, a forradalom kibontakozásának legfőbb akadályozóját, a honvédelem egyik legfőbb szabotálóját, végső soron egy árulót, még akkor sem nevezhetsz forradalmárnak, ha az véletlenül zsidó volt.

Ne haragudj nyílt reagálásomért, de nagyon elszomorítana, ha Te is besorolnál az ún. „56-os Kutató Intézet” reformkommunista történelemhamisítói közé.

A régi barátságra emlékezve, üdvözlettel: SZALAY RÓBERT

Történelmi igazságtétel reformkommunista módra

Hazánk legújabbkori történekével foglalkozó kutatók, hivatásos és önművelő történészek gyakran bukkannak olyan dokumentumokra, amelyek történelmünk egy-egy epizódját, vagy a történelmi események egyik-másik szereplőjét nem úgy ábrázolják, ahogy azt a hatalmon lévő politikai rendszer egyes vezetői szeretnék a tömegekkel tudatosítani.

Különösen ál! ez az 1956-os forradalom és szabadságharc történelmi értékelésére és az abban résztvevő személyek megítélésére. Harmincnégy évig voltunk szenvedő alanyai annak a történetírásnak nem nevezhető propagandának, ami 1956 dicsőséges forradalmát, vérgőzös ellenforradalmárok népellenes lázadásának próbálta bemutatni. Az önzetlen, életüket is feláldozni kész forradalmárokat bűnöző gonosztevőkké aljasították, ugyanakkor a forradalmat eláruló gyilkos kollaboránsokat nemzeti hőssé magasztosították.

A történelmi események és személyek tárgyilagos megítélése azonban még napjainkban, a demokrácia szárnybontogatása időszakában is számos kívánnivalót hagy maga után. Különösen megmutatkozik ez akkor, amikor a napi politikai érdek, vagy egyes csoportok vezetőinek politikai ambíciója diktálja azt, hogy kit kiáltsanak ki bűnösnek vagy ártatlannak, megalkuvónak vagy hősnek.

így kerülhetett sor arra, hogy a közelmúltban a Történelmi Igazságtétel Bizottság javaslatára altábornagygyá léptették elő Kovács István vezérőrnagyot, aki 1956-ban a V. K. F. volt a forradalom leverése után a megtorlás éveiben 3 év és 5 hónapot töltött Kádár börtönében. Azonban, ha alapos vizsgálat tárgyává tesszük Kovács István egész életútját, a politikai beállítottságát érzékeltető tényeket, az 1956-os forradalom dokumentumait: jegyzőkönyveket, jelentéseket, visszaemlékezéseket, peranyagokat — egyértelműen kirajzolódik egy olyan hithű kommunista portréja, amelyik a forradalom egész menete alatt annak elgáncsolását szorgalmazta és az „ellenforradalmárok "elleni gyűlöletében vetemedett november 4-én hajnalban arra az árulásra, amit minden ország hadbírósága egyértelműen hazaárulásnak minősít, golyó általi halállal és mélységes megvetéssel büntet.

De nézzük a tényeket:

Kovács István 1917-ben Nádudvaron született. Anyja: Weisz Nelli. 1935- ben érettségizett. 1940-ben munkaszolgálatra hívják be. 1942-ben át szökik a szovjetekhez, partizánnak jelentkezik. 1944 májusában vetik be a német és magyar csapatok ellen. Miután a szovjet hadsereg egész Magyarországot elfoglalta és megszállva tartotta, Kovács István előbb az országos pártközpontban, majd a partizánszövetségben töltött be vezető beosztást. A fordulat éve, a totális kommunista hatalomátvétel után. amikor Farkas Mihály vezetése alatt megkezdik a hadsereg szovjet mintára való átszervezését, Kovács Istvánt a hadseregbe küldik. Itt gyorsan halad a ranglétrán. 1954-ben már ezredes és ő a hadműveleti csoportfőnök. 1956. október 31-én vezérőrnagy és a V. K. F.

Ezután nézzük meg, hogy október

23-a után milyen ,,forradalmi cselekedetet" hajtott végre, amivel kiérdemelte a 34 év utáni megdicsőülését.

Október 23-án késő este megérkezett a Honvédelmi Minisztériumba a székesfehérvári szovjet hadtest parancsnoka és éjfél után az első szovjet csapatok is beértek a városba, ahol már fegyveres összecsapásokra is sor került a felkelőkkel.

24- én délelőtt a HM-ben a szovjet és magyar csapatok tevékenységének öszszehangolására magas szintű értekezletre került sor. Ezen az értekezleten részt vettek: a párt K. V. részéről egy bizottság Apró Antal vezetésével, Malinyin hadseregtábornok a szovjet hadsereg vezérkarából, Bata honvédelmi miniszter, Hazay vezérőrnagy politikaifőcsoportfőnök, Tóth vezérőrnagy V. K. F. és Kovács István a hadműveleti cs. f, valamint helyettese Szűcs Miklós ezredes.

25— 26-án a fenti bizottság folyamatosan ülésezett és szervezte a szovjet és magyar csapatok együttműködését a forradalom leverésére.

A főfeladat ebben az időben Kovács István vezette hadműveleti csoportfőnökségre hárult.

Az egyik ülésen Apró Antal kijelentette, hogyfel kellenefegyverezni budapesti munkásokat, hogy védjék a rendszert. Kovács István és Szűcs Miklós tiltakoztak ez ellen, attól félve, hogy azok esetleg a felkelők kezébe kerülnek

és azokat a hatalom urai ellen fogják felhasználni.

A kecskeméti gépkocsizó lövészezredet már előbb Budapestre rendelték és a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián helyezték el. 27-én ezt olvashatjuk az ezredparancsnok jelentésében:

,,Kb. 22.00 h-kor az ezredparancsnok, a második zászlóaljparancsnok és a harckocsi ezredparancsnok a Honvédelmi Minisztériumba ment eligazításra a Corvin elleni roham megindításával kapcsolatban. Az eligazítást Kovács István vezérőrnagy tartotta és egy szovjet altábornagy, valamint a Budapesten állomásozó szovjet páncélos alakulatok parancsnoka volt jelen. Az eligazítás lényege: az ezred személyi állományából 280 fő szovjet katona páncél-gépkocsikon és szovjet harckocsik támogatásával 06.00 h-kor 20 perces tüzérségi előkészítés után megrohamozza három irányból a Corvin mozit. ”

Szerencsére erre az akcióra nem került sor, mert másnap, október 28- án nyilvánvalóvá vált, hogy a forradalom győzelmet aratott. A kormány belátta, hogy fegyveres erőszakkal nem tud úrrá lenni a helyzeten és kiadta emlékezetes nyilatkozatát, mely elismerte a forradalom jogosságát, feloszlatta az A VH-t és megalakult az új kormány.

A kialakult új helyzet a HM hadműveleti csoportfőnökségét alig érintette, legfeljebb a forradalmárok elleni aktív harc szervezését szüneteltették és „lábhoz tettfegyverrel”várták a további fejleményeket. Jól jellemzi a HM- beli állapotokat Szűcs Miklós ezredes alábbi mondata: „A szovjet törzzsel együttműködésünk, a szovjet csapatok október 30-i kivonásáig szoros és zavartalan volt. ”

Tehát míg a forradalmárok a többször meghirdetett statárium ellenére elkeseredetten harcoltak a betolakodók ellen, mely harcok hevességére jellemző, hogy mindkét oldalon többezer halott és sebesült áldozatot követelt. Kovács István vezette hadműveleti csoportfőnökség együttműködése a legfelsőbb szovjet vezetéssel szoros és zavartalan volt. Azt hiszem ezek a tények önmagukért beszélnek és minősítik Kovács István forradalmi szerepét október 23. és 28. között.

De nézzük, mi történt október 28-a után? Itt érdemes a már idézett Szűcs

Miklós ezredes könyvéből két mondatot elolvasni, ami tökéletesen jellemzi az akkori helyzetei:

„1956. október 23. és 28. között, amíg a párt és állami vezetés egyértelműen ellenforradalomról beszélt, addig a hadseregből néhány fiatal tiszten kívül, akkori tudásunk szerint csak Maiéter — de ő sem nyíltan — átállt a másik oldalra. Amikor azonban a legfelsőbb vezetés október 28-án a történteket forradalomnak minősítette, a hadsereg tábornokainak és magas beosztásban lévő lisztjeinek egy része azonnal 'átnyergelt' és a megszokott módon, elvtelenül ‘hozzáigazította 'magatartását a felülről jött szózathoz'. "

Ekkor alakult meg a HM Forradalmi Bizottsága, aminek elnöke Vára di Gyula a Szovjetunióban tanult fiatal tábornok lett. Ekkor nevezték ki Kovács Istvánt V. K. F.-é. Ilku Pál lett a politikaifőcsoportfőnök, akinek sztálinista múltját nem kell bemutatni.

Október 31-én megkezdődött a friss szovjet csapatok beözönlése az országba és nyilvánvalóvá vált, hogy újabb támadás van előkészülőben a forradalom ellen. Kovács István, mint a V. K. F. ebben az időben jóformán semmit nem tett a csapatok harcértékének fokozására, hanem legfőbb gondja az volt, hogy a hadsereg tétlen maradjon.

November 1-én parancsot küldött a csapatok parancsnokainak, hogy vegyék fel a kapcsolatot a közelükben lévő szovjet csapatokkal, igyekezzenek jó kapcsolatot teremteni és elrendelte a szigorú tüzelési tilalmat. Ez soha nem lett feloldva és sok parancsnokot megbénított, amikor megindult a szovjet támadás.

Azonban a legfőbb árulást november 4-én követte el!

Miután 3-án éjfél előtt Tökölön lefogták, értelemszerűen a Genfi Konvenció hadifoglyokra kidolgozottpaszszusai voltak rá érvényesek. Tehát semmi felvilágosítást nem volt köteles adni az ellenségnek. Ezzel szemben, mikor 4-én hajnalban a zárkából felhozták, a küldöttség mindhárom lefogott katona tagja hajlandónak mutatkozott a szovjet csapatokkal való együttműködésre. Pedig akkor világosan kellett látniuk, hogy egyértelműen a kegyetlen sztálinista visszarendeződés indult meg. Ezt bizonyította maga a letartóztatás ténye, amiben magasrangú ÁVH-s tisztek is közreműköd-