Szittyakürt, 1997 (36. évfolyam, 2-5. szám)
1997-07-01 / 4. szám
1997. július—augusztus «ITTVAKÖM________________________________ ___________________5. oldal NYITOTT SZEMMEL BÁLLÁ GÁBOR: Emlékezni kötelesség A hazai közvéleménynek —jó ötvenévi elhallgattatás és tiltás után — még mindig nincs tudomása arról, hogy a magyar Hősök Napját, minden év május utolsó vasárnapján meg kell ünnepelni, méltó megemlékezésekkel. Ehelyett a „Gyermeknapot” erőltetik, amelyet szintén erre a napra jelöltek ki, valamikor. Pár éve kisebb helyi és fővárosi megemlékezések ugyan történnek, de az idei évben fordult elő, hogy nagyobb megemlékezés volt a Hősök-terén, a megváltoztatott magyar hősök emlékkövénél, de erről majd később. Az országban lezajlott megemlékezéseket egy rövid mondatban csak a rádió éjféli híre (!) mondta be, de a TV és más műsorok erről hallgattak. Mi több, a rádió Vasárnapi Újság című műsora meggyalázta ezt az emléknapot, mert a fél műsoridő zsidó propagandával telt el. Igaz, hogy felolvasták a volt nyugati hadifoglyok erről szóló levelét egy debreceni hallgatótól, de külön megemlékezést a rádió egyetlen műsora sem adott, a lapok is agyonhallgatták ezt a meglévő rendezvényekről pedig cinikus, gúnyos hangnemben szóltak. Érdekesen tudósított a győr-sopronmegyei lap, a „Kisalföld” másnapi száma. Sopronbánfalván a hősi temetőben emlékeztek meg koszorúzással, s erről a győri rádió reggeli adása is előre beszámolt. A műsorvezető még a bevezetőben gyorsan hozzátette, hogy az ő korosztályuk mit sem tud erről az évfordulóról, de hogy kiknek a hibájából, azt elfelejtette közölni. A lap beszámolója semmitmondó, ám a mellékelt kép annál beszédesebb, l'gyanis az emlékhelyet pár éve (mivel német katonák is fekszenek ott) a német hadisírgondozók egyesületének pénzéből állították helyre. Ha a németek nem segítenek ebben, saját érdekükből is, akkor magyar kezdeményezés nem lett volna, mint ahogy az egész országban elhanyagoltak, nem feltártak a magyar katonasírok! Néhány települést kivéve. Ugyanakkor Németországban minden magyar katonasír gondosan helyrehozva látható. Nos, az említett képen alig 10—15-en láthatók, annak ellenére, hogy a rádió is előre beharangozta a megemlékezést. Hol voltak a tanárok? Hol voltak a megye vezetői? S ez a kép szinte általános — még az egész országban. A lap beszámolt a mosonmagyaróvári megemlékezésről is, itt már képmelléklet nélkül. A polgármester beszédéből idéz a lap: „Ma már nem lehet vitás, hogy mindkét háború résztvevői hősök voltak, bármilyen politikai szándék űzte is őket a harcmezőkre.” Itt kellett volna emlékeztetni arra, hogy 1945 óta minden évben megemlékeztek a volt ellenséges katonai temetőkben (oroszok, románok, angolok, amerikaiak, bolgárok), de a német és főként a magyar katonai hősökről tilos volt megemlékezni, 1989-ig! Magyarul: az ellenséget kellett dicsőíteni, míg saját áldozatainkról hallgatni kellett. Egy nyugalmazott repülős alezredes így lett idézve: „A mosonmagyaróvári példa nem általános. Az ittenitől eltérően, különféle szándékok akadályozzák, hogy a minden katonának kijáró tisztelet és kegyelet megadassék.” Szót ejtett arról is, hogy még mindig késik néhány katonatiszt teljes politikai és katonai rehabilitációja. Nos nemcsak néhány katonatiszt rehabilitációja késik, hanem az összes magyar ártatlané, a többezer magyaré, civilé, katonáé, akiket „háborús bűnösség” címén kivégeztek, halálra kínoztak, börtönbe vetettek, vagy elűztek. Követeljük az egykori elítéltek teljes rehabilitálását! Követeljük az ártatlanul kivégzettek neveinek és földi helyeinek, maradványaiknak a telje» nyilvánosságra hozását! Mert nem voltak háborús bűnösök! Ha a kommunista gyilkosokat (Rajk és társai, Nagy Imre és társai) kikaparták a földből, és emlékhelyeket építettek nekik, akkor az ártatlan magyarok ezreinek hollétéről pontos képet szeretnénk kapni! Mert az adatok megvannak, csak nyilvánosságra kellene hozni az illetékeseknek. Győrben a Radó-szigeti emlékműnél is történet megemlékezés, adja hírül a „Kisalföld”, képpel együtt. A Hősökterei megemlékezést Pesten a lapok java agyonhallgatta, főleg a Kurír gúnyolódott a rendezvényen és ők számoltak be a legbővebben. A Duna-TV-ben pár éve adják a háború előtti filmhíradókat, s ezeknél a részleteknél gyakran feltűnik a Hősök Emlékkövénél történő koszorúzás. A közelmúltban látható volt az 1935- ben Magyarországra látogató agg, első világháborús hős, Mackensen tábornok koszorúzása, majd más alkalommal Göring koszorúzása. Azért érdekes ezeknél a pótolhatatlan képeknél kitérni, mert a megkopott filmkockákon azért elég jól kivehető az eredeti Hősök Emlékköve, amelynek pontos neve: Nemzeti Hősök Emlékköve, s 1929. május 26-án avatták fel. Az egydarabból készült emlékkő tetejét egy fekvő kereszt borította, a környezete szépen ki volt alakítva, az első oldalán az 1914—1918-as évszám, míg a hátoldalán „Az ezeréves határokért” felirat volt látható, ami a filmeken is jól látszott. Mondanom sem kell, az idegen szellemiségű és vezetésű Duna- TV, bár adott különműsort (ismételve is) a Hősök-tere kialakulásáról, máig tartó helyzetéről, de külön erről az emlékműről mindig hallgattak, s ez nem véletlen. Ennek a titoknak a felfedezésével foglalkozik egy derék magyar honfitársunk — megérdemli, hogy nagybetűvel írjuk a nevét —, POLGÁR LAJOS — aki az életét tette fel arra, hogy ez az emlékkő az eredeti állapotba kerüljön oda vissza, mert ami most ott látható, az a magy ar hősök meggyalázását szolgálja, minden tekintetben. Egészen a közeli évekig itt a kőnél tartották a külföldi államférfiak a koszorúzásokat és a gyászmagyar vezetők is, de a kő és környéke mocsokban, fertőben volt. miközben idegen turista ezrei látogattak oda. Az utóbbi években katonai díszegység vigyázza, de ebben sincs köszönet, ugyanis az eredeti emlékművet kellene mielőbb visszaállítani. Polgár Lajos szemtanúja volt annak, hogy 1958-ban, tavasszal, miként távolították el az eredeti emlékkövet Kádárék parancsára. Több évtizedes kutatómunkával egy közel hatvan oldalas összeállításban, dokumentumok sokaságával alátámasztva, Polgár Lajos bemutatja az emlékkő hányatott sorsát, amely sürgős kiadásra vár. Aki segíteni szeretne a kiadásban és a szervezésben, címét a szerkesztőség megadja. — Összeállításának címe: „Miért sír hős halottaink szelleme?” Addig nem vagyunk méltóak hőseink szelleméhez, amíg ez a kiadvány terjesztésre nem kerül és vissza nem kerül oda az eredeti emlékkő. Jellemző, hogy mióta „rendszerváltás-gengszterváltás” van nálunk, azóta a gyászmagyar vezetők koszorúzása láthatóan megcsappant a Nemzeti Hősök Emlékkövénél, sőt Demszky főpolgármesternek olyan őrült ötlete is támadt, hogy a Hősökterét meg kéne fúrni, a tér alatti „hasznosítás” miatt. Egyetlen hazai nemzeti szervezetnek sem lehet hitele, ha ebben az emlékkő visszaállításban és a dokument-gyűjtemény kiadásában sem segít. Ellenséges hangok A hazai rádiónak nincs olyan műsora, amely ne tartalmazna magyar-ellenes kirohanást, uszítást vagy becsempészett hazudozást. Prohászka Ottokár püspök halálának 70. évfordulóján a rádió is megemlékezett. De hogyan? Az, hogy korábbi marxista egyháztörténész kap szót mindig (Gergely Jenő, egyébként „másvallású”), ez már bevett gyakorlat, de Szabó Ferenc jezsuita (a vatikáni rádiónál volt korábban) is beállt a félrevezetők sorába. Nemcsak az „Új Ember” című lapban állít hamisságokat az egyik legkiválóbb, halhatatlan püspökünkről, hanem ezt ismételgeti a rádióban is. Májusi adásban azt állította, hogy a mostani püspöki körlevél úgymond, Prohászka szellemében kezd kibontakozni a megújúló katolikus egyház(?). Idézem a-Prohászka püspök szellemi örökségét legjobban kiforgató mondatát: „Mindenképpen ki kell aknáznunk az ő szellemi örökségét. Mindazt ami pozitív, előremutató, akár szociális kérdésben, akár az egyház reformjára vonatkozóan. Ezt próbáljuk tenni az ébresztésre.” Ezek szerint Prohászka püspöknek voltak negatív és nem előremutató örökségei is? Lehet, hogy a hungarizmus megfogalmazója, szellemi és gyakorlati formába öntése nem kívánatos a mai egyházszónokoknak? Ugyanott folytatják, ahol a marxista békepapok, el akarják törölni a valós múltat, el akarják hallgatni a mai nemzedékek előtt a valódi Prohászkát. Ez megmutatkozik abban is, hogy műveinek teljes listáját is agyonhallgatják, nem teszik közzé, és legfigyelemre méltóbb: máig szóló igazságairól hallani sem akarnak. * * * Lipótváros hangjában (rádió) Gosztonyi Pétert állandóan a mikrofonok elé cibálják, s ő ennek nem tud ellenállni. Főleg akkor nem, ha a magyarság legjobbjait kell áztatni. A Vasárnapi Újság műsorában a háború utáni emigráció katonai szervezeteit és lapjait emlegették, melyben Gosztonyi, mint „szakértő” sütötte el közismert rágalmait. Először a volt csendőrszervezeteket csepülte, az MHBK-át, miközben a „Hadak útján” című tartalmas, jólszerkesztett lapot csak megemlítette. Többek között röviden szólt a „Szittyakürt”-ről és a mögötte álló szabadságharcos mozgalomról is, de az adás akkor érte el csúcspontját, amikor a hasonszőrű riporter ezt kérdezte: És a hungarista mozgalom? Innentől kezdve szó szerint idézem Gosztonyit: „A hungarista mozgalom az egy olyan titkos mozgalom volt. Én kerestem hozzájuk a kapcsolatot. A Szálasi egyik helyettese, Henney Árpád magyar királyi altábornagy, aki a Szálasi-időszak utolsó hónapjaiban a Szálasi melletti minisztériumot vezette. Ő volt az irányítója. Senki nem állt velük szóba. Kapcsolataik a különböző nyugati kormányokkal vagy intézményekkel egyenlő volt a nullával.” Ebből a magyar hallgató csak arra következtethet, hogy az emigrációban élő és tevékenykedő hungarista mozgalom Európán át, Ausztráliától kezdve egészen Dél-Amerikáig valójában semmit sem csinált, jelentéktelen volt. Jellemző, hogy Gosztonyi, a hamiskártyás, a hungarista mozgalom máig is létező lapjairól hallgatott, s arról még inkább, hogy ezek a lapok itthon az utóbbi pár évben valamilyen hatást, eredményt azért váltottak ki, hiszen közel ötven évig az emigrációnak még a nevét sem volt szabad kimondani, nemhogy velük kapcsolatot tartani. Gosztonyiban az Á VÓ-s vér kerekedik felül, mert egy másik szervezetnél kibökte, hogy oda beépültek az ÁVÓ- sok is, hogy belülről bomlasszák az egyik emigrációs szervezetet, Nyugodtan hozzátehette volna — a tárgyilagosság kedvéért —, hogy ezek az ÁVÓ-s bomlasztok ma is aktívan tevékenykednek itthon és külföldön. Gosztonyi szellemét jól illusztrálja a mellékelt kép, ami az ÁVÓ—s könyvkiadás remekéből való (Hollós Ervin—Lajtai Vera: Hidegháború Magyarország ellen, 1956., Kossuth Kiadó, 1982). Miért érdemes ezt a szennykönyv-példát felhozni? Azért, mert nagyon tanulságos, napjainkra nézve is, hiszen az emigrációs magyar szervezetekről, ha nagyon hézagosán is csak 1982-ben mertek közzétenni valamit a magyar olvasóknak, mivel erről semmiféle képe nem volt a magyarságnak itthon, a tökéletes elhallgatás miatt. Akkoriban csak a Csoóri- Csurka-félék és a hozzájuk hasonló társaik utazhattak a kommunista rendszer megbízásából a nyugati emigráció közelébe. Ehhez viszont „nemzeti” álarcot kellett felvenniük, hogy az ügynöki valójukat eltakarják. Érdekes, erről az emigrációs „szakértő” Borbándi Gyula hallgat a könyveiben. Azért is érdemes kitérni a könyvben szereplő képhez, mert az itt szereplő lapokat a mai rendszer is üldözi, nem engedi terjeszteni. Valójában ugyanott folyik az üldözés, ahol negyven évvel korábban. Ettől függetlenül néhány lap így is bejut Magy arországra — és arra kérjük Gosztonyit, hogy lehetőleg tartsa meg magának mondókáját, mert ilyen kommunista előélet után egyáltalán nem vagyunk kíváncsiak rája. Legközelebb a rádió az emigráció hiteles képviselőit szólaltassa meg, a lapok hazai terjesztését pedig a Szittyakürtöt is beleértve — ne akadályozzák. * * * Ugyanebben, a fentebb említett rádióműsorban szólalt meg Sára Sándor is, a Duna-TV elnöke. Őt csak azért érdemes megemlíteni, mert Király B. Izabella vezetésével, szervezésében immár a második tiltakozó tüntetés volt Sára tv-je előtt (először március 15-én, aztán május 4-én). A tüntetés kiváltó oka a tv magyarellenes, nemzetellenes műsorpolitikája, különös tekintettel a megszaporodott zsidójellegű műsorokra, Dávid-csillag szellemében. Közismert, hogy Sára a Kádár-Aczél korszak kedvezményezettje volt, mint filmrendező, s most a műsorpolitikájukat bírálók szemébe azt vágja, hogy ennek főleg anyagi okai vannak, amit senki sem hisz el. Az adó valódi célja, hogy az izraeli nézők minden igényét kielégítsék. A két tüntetésről a sajtó és a Duna-TV teljes hallgatásba burkolózott. Sára azért megjegyezte: „Magyarországon vannak bizonyos elmarasztaló hangok.” Sára azt ígéri, pár év múlva nem lesz panasz a TV-jére. Lehet, hogy arra gondol, hogy akkor már az EU és a NATO fogja megszabni a TV műsorpolitikáját is...? Ami könnyen lehet, hiszen az eddigi fejlemények erre utalnak. Amondó vagyok, ne várjunk addig, amíg ez a
