Szittyakürt, 1997 (36. évfolyam, 2-5. szám)
1997-03-01 / 2. szám
4. oldal «ITTVAKÖfcf 1997. március—április dorolt (és ezután beköltöző) pogromviselt telepesek, az immár cirka félmillióra növekedett kaftános hitsorsos biztonságának szavatolása, zavartalan uralmának biztosítása a magyar őslakók felett.Az elmúlt 50 év társadalmunkat annyira összetörte, oly kilátástalan helyzetbe sodorta, hogy hamarosan várható egy általános fölkelés korábbi és mai elnyomóink ellen. A kivénhedt hatalomnak nyilván nincs akkora ereje, hogy továbbra is elfojtsa az ösztönös, vulkánszerűen kitörő lázadást, ezért folyamodott — egy átlátszó ürügygyei — az „amcsi testvérhez”. Persze ők hangsúlyozottan nem megszállóként, hanem szövetségesként jöttek, s mindössze 1 —1,5 évre, ami persze (ismerve a német és japán mintát) könnyen eltarthat néhány évtizedig. Mert beengedni sokkal könnyebb volt őket, mint eltávolítani. Hiszen kiűzni nem tudjuk őket, felszólalásainkon pedig jóízűen vigyorognak majd. 56- ban orosz „barátaink” a Duna vizét hitték Szuezi-csatomának; lehet hogy ezek meg Kaposvárt tévesztik össze Szarajevóval? Megbízatásuk eleinte csak Taszár repülőterére és környékére szólt; ám hihetetlen gyorsasággal máris elfoglaltak két újabb repülőteret és négy szomszédos községet, továbbá Ferihegy jó részét is ők birtokolják. Ha így haladnak, csápjaikat rövidesen kiterjesztik az egész Dunántúlra, ahonnan már csak egy ugrás a termékeny Tiszatáj, a délibábos hortobágyi puszta, vagy a Börzsöny, a Mátra és a Bükk vadregényes tömbje. Szegény, fölültetett vállalkozóink lelkesen készültek az „amik” fogadására. Gondolták, egy ekkora támaszpont élelmezése, ellátása, igényeinek kielégítése révén nekik is leesik valami, s a számtalan munkanélküli honfitársunk is talál esetleg átmeneti megoldást őrlő gondjaira. Ám rövidesen kiderült, hogy egy texasi zsidó nagykereskedő végzi a fontosabb szolgáltatásokat; tőlünk csupán kenyeret és péksüteményt vásárolnak a beszerzők, még a palackos vizet is Németországból hozatják. Ne legyenek illúzióink! Hasznunk ebből a cirkuszból nem származik semmi, veszteségünk annál inkább. Ezt az egész „légyottot” végsősoron mi fogjuk megfizetni. Egyebek közt a környezet- és levegőszennyezésre, az utak és repülőterek károsodására, a Herculesek s a hatalmas szállító monstrumok által okozott épületrongálásokra (pl. Kaposújlakon alig van már ép ház, a legtöbbet látványos repedések díszítik), a fokozott járványveszélyre utalnék csupán. S aztán a föllendülő prostitúcióra, a potenciális kábítószerpiacra, meg a gyakori közlekedési balesetekre (eddig csak Kaposváron 25— 30, valamennyi az US Army vétke!). Vendégeink nemhogy a támaszpontért, a létesítmények használatáért nem fizetnek bérleti díjat, hanem a karambolokért (roncsolt testekért és sérült autókért) s egyéb — kézenfekvőén a jelenlétükből fakadó — balvégzetű eseményekért sem nyújtanak kártérítést (egyelőre ezt a magyar biztosító vállalta magára). Ennyit tehát az „amerikai álom” magyar vetületéről, a világrendőrség, a „legyőzhetetlen fiúk” bemutatkozásáról a kis Somogybán. Feltűnően gyanús az a mód, ahogyan Horn és Göncz a behívásukat intézte. A lakosságot természetesen meg sem kérdezték (ezen már nem is csodálkozunk!), ellenben a parlamentet is kész tények elé állították, így nem maradt más nekik, mint a fejbólintás. Elmondhatjuk azt is, hogy roppant egyoldalú a szerelem, mert Magyarország egyelőre nem léphet még a NATO-ba (bizzunk abban, hogy később sem!), a NATO viszont máris „belénk lépett”, pontosabban elfoglalt bennünket. Szlovák, román és szerb jószomszédaink nem titkolják, hogy további megcsonkításunkat tervezik. Ez a határtalan nagyravágyás sajnos nem nevetség! Együttvéve máris 9—10-szeres túlerővel rendelkeznek, s ütőképességük egyre nő; miközben nálunk — a Keleti Györgyszerű viaszbábok (leginkább Lindner Bélához hasonlít!) — további jelentős leszerelést (a jelenlegi 90 ezerről 35— 40 ezerre) foganatosítanak. így egy ellenséges támadást képtelenek lennénk eredményesen visszaverni. Amerika 1920-ban feldarabolt, 1945- ben áldozatul dobott, 1956-ban elárult és cserbenhagyott, 1980 óta pedig sokszorosan kifosztott bennünket. Vajon ezekután mellénk áll-e önvédelmi harcunkban? Aki ilyesmiken töpreng, legjobb ha sürgősen orvoshoz fordul. Hiába Göncz és Hóm megalázó sündörgése Taszáron, az ugyanitt villámlátogatást tartó, arcpirítóan öntelt Clinton úgyszólván átnézett rajtuk. Kötelező udvariassága és széles mosolya mögött alighanem undort és megvetést érzett a két aprócska csúszó-mászó láttán. Sokkal kellemetlenebb azonban, hogy egész fajtánkat (talán torz, satnya vezetői nyomán?) valamiféle segédnépként (esetleg leendő golyófogóként?) kezeli, nem pedig egyenrangú partnerként. Mi viszont — ha már beengedtük a rókát a tyúkólba — előzőleg legalább kemény feltételeket szabhattunk volna, és megkísérelhettük volna bizonyos előnyök és kedvezmények kicsikarását Big Bilitől. Mondjuk kifizetetthettük volna vele a háborús embargó miatt elszenvedett 3—4 milliárd dolláros veszteségünket. A közelmúltban ez már a negyedik közlemény, mely a magyarság népi állományának ijesztő csökkenésével foglalkozik, különös tekintettel a Dunamedencei magyarságot körülvevő népek rendkívüli szaporodására. A nemrégen alapított „Túlélés alapítvány” (Survival Foundation) a magyar gyermekek születési számának növelését és a magzatelhajtás megakadályozását hivatott szolgálni, megbízható magyar barátaink segítségével. Ez utóbbi kitételre számosán aggodalmukat fejezték ki, már ami az adományozott pénz helyes, cél-és-rendeltetésszerű felhasználását illeti. Ki biztosít bennünket a becsületes ügykezelésről? A kérdés jogos és logikus, tekintettel a mai romlott világra. A feleletet erre a nehéz, nyomasztó kérdésre a véletlen szerencse adta meg akkor, amikor a múlt ősszel a clevelandi Magyar Kongresszus alkalmával városunkban tartózkodó dr. Sasváry Lászlónak, aki a Svájci Magyar Egyesületek főtitkára, említettem a kérdést, aki Roszik Gábor evangélikus lelkészhez utasított, lévén ő, a Tessedik Sámuel Anya- és Gyermekotthon igazgatója. Roszik Gábor leikés dr. Sasváryn keresztül egy részletes prospektust juttatott el hozzám egy levél kíséretében, melyben megemlíti, hogy a Gödöllői Gyermekotthon kuratóriumának tagjai többek között Tőkés László püspök, Katona Szabó István író, Deme Zoltán ev. lelkész, Hajdú Lajos református presbiter. A prospektus a továbbiakben elmondja, hogy általában az itt lakók várandós állapotban kerülnek ide, de néhány esetben újszülött kisbabával is. Egy szobában két kismama és két kisgyermek van, s egy másik szoba lakóival használnak közösen egy fürdőszobát. Az emeleti rész nagy nappalija alkalmas hely arra is, hogy ott különbö-Hazánk visszavonhatatlanul hadiösvényre lépett, a csapatmozgások egyik fő iránya lesz, az átvonulások és átmeneti állomásozások révén. A jenkiken kívül feltehetőleg más IFOR-erők is (talán éppen az oroszok?!) grasszálnak majd itt; megannyi jámbor tatár horda. Az évek óta légterünkben végzett korlátlan felderítő tevékenységről, tetszőleges megfigyelésekről s a szintén átvonuló ENSZ-csapatokról már el is feledkeztünk. Hazaáruló kormányunk gusztustalan farkcsóválással készül a NATO- tagság elnyerésére, s az áhított célért bármely áldozatra kész (Naná, nem a saját bőrét kockáztatja! Máris 500 önkéntes magyar katonát vezényelt munkaszolgálatra a halálzónába, hogy ott hida(ka)t építsen, ill. egyéb nem fegyveres, műszaki feladatokat oldjon meg. A csóró bakák persze kaptak az alkalmon, hiszen havi 1000 dollár nem csekély összeg a mai ínséges időkben. De ha aknára lépnek, orvul lelövik őket vagy más módon megnyomorodnak, rögtön kiderül, hogy milyen olcsó lett a magyar élet. „Előrelátó” vezérkarunk, majd — enyhén szólva — nem elszánt hazafiakból álló országgyűlésünk ugyanis könnyelműen megszavazta, hogy kis csapatunk mindössze kézifegyverekkel induljon útnak akkor, amikor mások állig páncélban és nehéztüzérséggel körülbástyázva teljesítik békemissziójukat. A gyengeelméjűséget súroló naívsággal feltételezték, ha mi nem lövünk, tán minket sem lőnek. Vagy ha mégis, hát majd megvédenék bennünket a brit zsoldosok, ha indokoltnak látják. No, erre megint nem tennék egy lyukas garast sem. Végül ző kultúrális programokat, zenei, irodalmi estéket rendezzünk. Két évvel ezelőtt — folytatja a prospektus — létrehoztuk a Tessedik Sámuel Társaságot, ami az egész országra kiterjedő szervezet, s oly nagy segítséget nyújt az otthon működéséhez, hogy anélkül lehetetlen helyzetbe kerülnénk. A Társaság tagjak nemcsak pénzadománnyal, hanem sok egyéb módon is támogatják az Anyaotthont; pl. ruhák küldésével, használt könyvvel, élelmiszerrel, varrni és szőni való anyagokkal. Ezt az ismertetőt is elsősorban azért készítettük, hogy számot adjunk arról, hogy az eddig kapott pénzeket nagy nehezen sikerült kialkudni néhány páncélozott járművet is, persze a szoká sós fegyverzet nélkül. Hát csatát nem fogunk velük nyerni, de a meneküléshez talán megfelelnek. Irgalmatlan balfogás volt részünkről ez az egész akció. A Balkánon még sosem volt szerencsénk, viszont utána mindig kijutott a megtorlásból. A boszszúszomjas szerbek most is etnikai túszoknak tekintik kiszolgáltatott vajdasági testvéreinket, s ez az oktalan kalandunk könnyen gerjeszthet ürügyet megsemmisítésünkre vagy elkergetésünkre a későbbiekben. (Az 1968- as felvidéki bevonulásunknak is az ottani magyarság itta meg a levét!) A kocka el van vetve. Isten csodája lesz, ha baj nélkül megússzuk, s „békeharcunkat” követően nem keveredünk körkörös háborúba a trianoni ordasokkal. * * * Alaposan megvizsgáltuk hazánk megszállásának módozatait. Mivel valamennyi feltétel messzemenően teljesült, leszögezhetjük, hogy totálisan megszálltak bennünket! Ez csupán az első lépcső végső szétszóratásunkhoz és elpusztításunkhoz. Kézzel-lábbal és minden energiánkkal azért kell küzdenünk, hogy újra kivívjuk szabadságunkat, függetlenségünket (szuverenitásunkat), garantált jogainkat és emberi méltóságunkat! Ebben sem a NATO, sem EU- tagságunk nem segíthet. A tengernyi ellenséggel szemben csak önmagunkra, saját bátorságunkra, törhetetlen hazaszeretetünkre, hősies kitartásunkra és nemes szolidaritásunkra számíthatunk! SIKLÓSI ANDRÁS jól és felelősségteljesen nemes célokra használtuk. Kérjük segítsenek. Eddig a prospektus, mely nagy gondot vett le a vállunkról. Reméljük, hogy Zrínyi Miklós, a költő mondása „Jó szerencse, semmi más” továbbra is kísérni fogja törekvésünket. Dr. Éles Géza A „Túlélés Alapítvány” (Survival Foundation) folyószámlájának címe: 1435 Warren Rd., Lakewood, Ohio 44107. Kérem, küldjék hozzászólásaikat a következő címre: Dr. Géza Éles, 12520 Edgewater Dr., Apt. 1103, Lakewood, Ohio 44107. Telefon: 216-226-1568. MOST KÉR A NÉP! A kiskőrösi Metész 12 pontban fogalmazta meg, mit akar a magyar gazda. Többek között követelik: nyilatkozzék a kormány arról és garantálja törvényben, hogy a termőföld nem kerülhet külföldi tulajdonába. Követelik, hogy törvény biztosítsa a belső piac védelmét. Zsikla Győző, a Metész alelnöke szerint: „Még mindig munkál a félelem, a földjeiket elrabló verőlegényektől, akik ma öltönyt viselnek, de ki tudja mikor húznak megint pufajkát. Ma már mindenki ráébredhetett, hogy a hatalmon lévők nem Kádár gyermekei, hanem Rákosi unokái, akik méltatlanok arra, hogy a parlamentben üljenek.” Tisztelt Magyar Nemzettestvéreink! A Hungária Szabadságharcos Mozgalom minden erejét megfeszítve igyekszik a nemzeti erők egységének megteremtésére, hogy a következő választásokon sikerüljön leváltani a jelenlegi liberális, posztkommunista kormányt. Ennek jegyében ingyen osztjuk szét a Szittyakürtöt Magyarországon azoknak, akik méltóak a nemzeti ügy képviseletére. Mivel anyagi lehetőségeink korlátozottak, kérjük azokat, akik nemzetmentö céljainkkal egyetértenek, hogy bármilyen szerény adománnyal járuljanak hozzá ahhoz, hogy lapunk minél nagyobb példányszámban jelenhessen meg az ország minden településén. Az adományokat egyszerű postautalványon az alábbi címre kérjük továbbítani: Budapest, S.Posta Pf. 637. Irányitószám: 1243 Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! JÓ SZERENCSE, SEMMI MÁS I
