Szittyakürt, 1993 (32. évfolyam, 4-5. szám)
1993-04-01 / 4-5. szám
12. oldal ÍZITTVAKÖfcT 1993. április—május New York-i tüntetés a bősi vízlépcső ellen A cseh követség előtt tHUNbbPIAN api IENVIPQNmfm J'HKfMFHÍÜ Az ENSZ előtt A DUNACSŰNYI vízlépcsővel a szlovákok 1992.október 20-25. között a Dunát 31 km hosszú szigetelt felvízcsatornába terelték. Ezzel súlyosan megszegték az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződést, amely szerint a Rajka és Szob közötti 142 km-es szakaszon a Duna határfolyó. A mindenkori — évi 65—75 milliárd köbméter — vízhozam fele-fele arányban közös természeti kincs. A minket megillető fele vízmennyiség csak akkor tudja táplálni 39 km hosszúságban a szigetközi talajt és élővilágot, ha a vízhozam 100 százaléka a közös anyamederben és a Mosoni-Dunában folyik le. Az idei vegetációs időszak megkezdéséig már csak másfél hónap van hátra. Ha addig a Duna vizének visszaterelése a szigetközicsallóközi anyamederbe nem történik meg, akkor megkezdődik a Szigetköz pusztulása; (Fotó: visegrádi HELM ÁRPÁD) ez pedig nagyobb nemzeti vagyonértéket képvisel, mint amekkora a dunacsúny— bősi vízlépcsőrendszer értéke. Nem az országhatár geometriai, térképi vonala vitatott — amelyet senki se akar módosítani —, hanem az a meghatározó, hogy a szlovákok a nemzetközi jogot és a győztes hatalmak által garantált békeszerződést felrúgva, az egyik legnagyobb természeti kincsétől fosztották meg Magyarországot. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeparancsban Csehszlovákia a pozsonyi hídfőnél 10 km hosszban kapta meg a Duna mindkét partját. Az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeparancsban további 12 km-es folyamszakaszt kapott meg. Az 1992. évi Duna-eltereléssel újabb 39 km vált Szlovákia tulajdonává. Molnár István—Hábel György Könyvismertetés Magyarországon ma hivatalos segítséggel csak olyan könyv jelenhet meg, amelyik liberális, kozmopolita, és posztkommunista ideológiai vezérek szájaízének megfelel. Más könyvek, amelyek az igazi rendszerváltozásért, vagy a tömegek elnyomorodása ellen emel szót, esetleg leleplezi a magukat reformkommunistáknak mondó elvtársak manipulációit, csak magánkiadásként jelenhet meg, és ez az itthoni nyomdai árakat figyelembevéve, szinte emberfeletti feladatot jelent. Ezért van nagy jelentősége Polgárdy Géza ,,Nyisd fel hát a te szemeidet” című könyvének, amelyben a szerző harminc rövid újságcikk és tanulmány során mutatja be, hogy az elmúlt három évben a kormánykoalíció gyengesége, és az ún. ellenzék nemzetellenes acsarkodása következtében nem volt rendszerváltás. A könyv elolvasása hozzásegíti a tisztánlátáshoz azokat, akiket a liberális és posztkommunista irányítású tv. rádió, sajtó, stb. ideig-óráig megtévesztett. GAZDAGOK & SZEGÉNYEK Mióta az emberek szervezett társadalomban élnek, mindig voltak anyagi különbségek a különböző társadalmi rétegek anyagi helyzetében. A történelmi példák közül most csak azokkal foglalkozom, amelyeket a ma Magyarországon élő generációk is tapasztalhattak az elmúlt évtizedekben. A két világháború között a “felső tízezer” és a “három millió koldus” ellentéte volt szembeszökő. Ez a társadalmi feszültség csak 1938 után a háborús konjunktúra kapcsán oldódott és akkor szűnt meg végleg, amikor a háború után a “felső tízezret” a kommunisták gazdaságilag és jórészt fizikailag likvidálták. A kommunizmus évtizedei alatt a gazdasági feszültség nem volt annyira érezhető, hiszen a legmagasabb és legalacsonyabb fizetések között “hivatalosan” alig 3-5-szörös volt a különbség. Az egyéb juttatások: szolgálati luxuslakás, luxusvilla, gépkocsi, utazás, reprezentációs költség stb. elsősorban pártfunkcionárusoknak és párthüségükért állami és gazdasági vezetőknek kinevezett elvtársoknak volt a kiváltsága és így a szociális feszültség inkább politikai síkra terelődött. A tömegek nyomora sem volt annyira érzékelhető, hiszen nem volt munkanélküliség, koldus, kukában turkáló nyomorgó csak elvétve volt látható. Az elmúlt három évben azonban olyan gazdasági különbségek és ebből adódóan olyan társadalmi feszültségek alakultak ki, amit a ma egyszerű és gondolkozó embere nehezen tud elviselni. Ma hazánkban a politikai és gazdasági “hatalmi elit” három év alatt olyan látványos, sokszor szemérmetlen módon gazdagodott meg, amivel szemben a becsületes dolgozók, az évtizedekig becsületesen dolgozó nyugdíjasok és a munkanélküliek értetlenül állnak. Százezer körül van azoknak a száma, akiknek jövedelme évi egymillió forint fölött van. Akik több tízmillió Forintos luxuslakásokban és luxusvillákban laknak, többmillió forintos gépkocsikkal szaladgálnak, nem csak ők, de gyermekeik is. Ezek legtöbbje adócsalással, “fekete munkások” alkalmazásával, sefteléssel szerzi jövedelmét, ami kimutathatatlan. A kimutatható jövedelmek sem alacsonyak. A parlamenti képviselők, miniszterek 100-200 ezer Ft körüli havi alapjövedelemmel rendelkeznek, de egy-egy nevesebb TV riporter is 100- 200 ezer körül keres havonta. Pedig ezek a Kádár rendszer éveiben sem nyomorogtak. Ezzel szemben egy kezdő diplomás orvos, tanár 11—12 ezer forint havi fizetéssel indul az életnek. A több, mint kétmillió nyugdíjas havi 7-8000 Ft-ból gazdálkodik, de egy fiatal pályakezdő munkanélküli 4000.—Ft segélyből kell, hogy megéljen. Amennyiben ezek a szociális feszültségek nem oldódnak, előbb-utóbb kiszámíthatatlan robbanásokhoz vezetnek, aminek hatása egy tüntetés, egy sztrájk vagy egy választás esetén alapvetően megváltoztathatja a társadalmi viszonyokat. RÉMÁLOM Tegnapról mára virradó éjjel szörnyű éjszakám volt. Azt álmodtam, hogy hazánkat idegen csapatok támadása érte. Mivel álmomban az Országház karzatáról a képviselőház plenáris ülését figyeltem, így minden apró történésnek szem és fültanúja lettem. Kezdetben minden olyan szépen indult. A díszes terem szokásos képét mutatta. Bár a harminckét már előre bejelentett távollévőt százhatvan előre be nem jelentett szaporította, a ház, ha hajszálnyira is, de határozatképes volt. Egy FIDESZ—es képviselő éppen a honvédség fenntartásának szükségtelenségéről ágált, amikor egy motorszemüveges, honvédegyenruhát viselő férfi a ház elnöke elé robogott, s annak markába egy papírlapot csúsztatott. Az álmában megzavart „notabilitás" kiguvadt szemekkel az írásra meredt, és miután tartalmát megértette, egyik jegyzőt télikabátjáért szalajtotta, kalapját a fejébe nyomta és a defetista makkabeust félbeszakítva a mikrofonba hörögte: „Az országgyűlés ÉBER—ügyi bizottsága Ferihegyentartja megbeszélését, az ülés vezetését átadom Vörös Vince képviselőtársamnak .” S, hátrahagyva csapotpapot télikabátját futtában felöltve kicsörtetett. Az ülésterem hirtelen megvadult méhkasként zsongott. Egy szabadkőműves kétségbeesett hangon sikította: ,Ki lopta el a pufajkámat? Egy perc sem telt el és a nagy zsivaj, lótás-futás, úgy ahogy jött, elült. A T. Ház szinte kongott. Csurka István székében kényelmesen hátradőlve a házelnök iménti bejelentését annak kozmopolita munkássága részeként értékelte és csöppet sem csodálkozott azon, hogy frakciótársainak több mint a fele szintén a ruhatárba loholt. A kapuban álló kormányőrök úgy elámuhak a sok rohanó sábeszdekli láttán, hogy még a miniszterelnök úrnak is elfelejtettek tisztelegni. A zsongás a városba lódult. Az egyik közel-keleti ország követsége előtt — születési jogon járó — azonnali állampolgárságért tízezrek tolongtak. Kaftános tisztviselők hada izzadva stemplizett. A. Szabad Európa Rádió rendkívüli adásban folyamatosan harsogta: Az Egyesült Államok kormánya befogad minden magyar útlevéllel rendelkező olyan állampolgárt, aki nem magyar. Három rabbi a Klauzál téren motoros körfűrésszel marxisták részére sliccenként száznegyven dollárért tömeges keresztelésbe fogott. A pénzt egy nemrégiben „függetlenné” vált államtitkárnő szedte, aki bizonyságként szoknyáját időnként megemelve büszkén mutogatta: ő már több mint ötven éve átesett a tortúrán. Estére a főváros nagyot sóhajtott. A szmog is elillant. A félnyolcas tvhíradóban újra megjelent Pálfy G. István bejelentette: „Az Országos Statisztikai Hivatal jelentése szerint Hegyeshalomnál a mai napon a szokásosnál háromszázezerrel több kilépőt regisztráltak,” És mit ad Isten? Másnap reggel volt áram, a gyárak termeltek, a mérnökök terveztek, az orvosok gyógyítottak, a földművesek földjüket művelték, a szállítók szállítottak, az üzletekbe került friss kenyér, hús, tej, és az újságok is megjelentek. A Magyar Hírlap magyar hírlap volt, a Magyar Rádió magyar rádió lett és a Magyar Televízióban sem trágálkodtak. Ki érti ezt? Ja! És mi lett a támadással? Hát nem mindegy?... Visszavonultak, mert az eseményeket úgy értékelték: Pannóniában járvány tört ki. Vajk István
