Szittyakürt, 1990 (29. évfolyam, 1-6. szám)
1990-01-01 / 1-2. szám
1990. január—február hó »imAKökt 5. oldal ANDRÉKOVICS PÉTER: Magyar új esztendőt, új magyar évezredet! A jókívánságoktól hangos új év kezdetén rendhagyó módon: magyar új esztendő és új magyar évezred óhajával, igényével köszöntjük balsorsverte magyar testvéreinket. A karácsonyi időszak szinte túlterhelt az üdvözlésektől, jókívánságoktól. A keresztény világ templomaiban Jézus születését ünnepli. A valóságban — különösen az észak-amerikai földrészen — karácsonyt vásárlási idénnyé züllesztették: egy pirosöltözékes, kenderszakállas pocakos pojáca fémjelzésével. Karácsony jelentősége eltorzult a mai modern életben: Jézust kivették belőle, s a kalmárszellem az üzletet tette helyébe. így a jókívánságok is legtöbbször üres szólamokká váltak. Az ó-év búcsúztatása és újesztendő köszöntése általánosságban vidám hangulatban történik — amiben nincs semmi kivetnivaló — de az alkohol gőzétől megmárosodott agyak nehezen gondolkodnak: kevesen tartanak számvetést a múltról és végeznek felmérést a jövőt illetően. így elvonatkoztatjuk magunkat ettől az irányított tömegszemlélettől és nemzeti sorskérdéseink időtávlatokat magában foglaló képletében — őszinte jókívánságaink mellett — végzünk kiértékelést, tettrekészséget igényelve a magyar jövő alakítására. Az évszázadot lezáró új évtized kezdetén: politikusok, közgazdászok, a nemzetközi sajtó irányítói, érdekeik szerint magyarázzák az eseményeket, s bocsátkoznak jóslatokba a jövőt illetően. Népünk, hazánk jelentősége kiértékeléseikben nem játszik méltó szerepet. Mindenki előtt nyilvánvaló: az 1989-es évben a szovjet érdekkörbe taszított Közép-Keleteurópában korszakváltó események történtek. A nyugati — főleg amerikai — tőkések támogatása révén létrehozott és rendszeresen megsegített szovjet kommunista diktatúra minden szerkezetében megroggyant és hullafoltjait semmiféle szépségtapasszal sem lehet eltüntetni. A pénzvilág szovjetrajongói látják ezt — és mielőtt a Jelcin orosz politikus szerint megjósolt szovjet rendszert elsöprő forradalom bekövetkezne — valamilyen módon szeretnék a kommunista diktatúrát „fogyasztói társadalommá” átalakítani. (Közben kimenteni a vezetőréteg jórészét, amenynyiben hiba csúszna a számításba.) Ezért az átmeneti időszakot igyekeznek nagyon ügyesen megoldani: nehogy baj érje azokat az „elvtársakat”, akikkel együttműködtek, mert az új „demokrata szocialista” vagy „liberális” rendszerben továbbra is hasznos üzlettársak lesznek. Hazánkban a kommunizmuz hullaszagát közelebbről érző vörös államvezetők, hivatalnokok, igazgatók a gorbachovi „peresztrojka” és „glasztnoszty” alapján ügyesen áthasonulnak a demokratikus szocialista rózsaszínbe, de a félmegoldásokat elutasító közhangulat hatására: az előrelátó elvtársak a pártmagaslatról — nemzetiszínű köntöst öltve — még időben átejtőernyőznek valamelyik „ellenzéki csoportba”. Ugyanakkor ha valaki említést tesz a felvidéki és erdélyi magyarság jogairól, a trianoni békeparancs igazságtalanságairól: ezek az újdonsült „ellenzékiek” mindjárt nacionalizmust, irredentizmust, sovinizmust, sőt még antiszemitizmust is kiabálnak. Az elmúlt esztendő a nagy hazugságok, álnokságok leleplező időszaka volt. A tömegtüntetések hatására szinte napok alatt megingott a kommunista kormányok hatalma. A „proletárvezérekről” kiderült nyíltan is: a sokat szidott hajdani grófoknál, hercegeknél, királyoknál fényűzőbb életmódot folytattak a mérhetetlen nyomorban tartott nép kárára. Legszembetűnőbb a keletnémet, cseh és budapesti pártvezérek mellett a nyugati államfők által támogatott és kitüntetésekkel elhalmozott „Kárpátok Géniuszaként” titulált sátáni fajzat: a román Ceausescu. A mindig szenzációt hajhászó nemzetközi sajtó, TV kezdetben a lengyel és magyar eseményeket méltatta. Rövid ideig az 1956-os magyar felkelésnek tulajdonította a szovjet hatalom tekintélyének megtépázását és a keletnémet menekültek támogatásából a berlini fal leomlását következtette. Miután a mindenható Párt alatt Bulgáriában is megrendült a talaj: az óvatos csehek is bátrabbá váltak, és gyorsan menesztették a Husák-féle vörös kormányt. Aztán a hírközlemények fontossági sorrendjében háttérbe szorult Magyarország. A közérdeklődés központjába az 1968-as „prágai tavaszt” idéző újraszülető cseh demokrácia, a két Németország egyesülésétől való félelem és Románia került: egyre csökkentve Tőkés László magyar református pap hősies kiállásának jelentőségét, a rengeteg magyar véráldozatot, melynek következményeként tört meg Ceausescu rémuralma. Az erőszakkal összetákolt szovjetbirodalom rabszolganépei: a balti államok, kaukázusi köztársaságok, moldvaiak, turkmének, de az ukránok is önállóságot követelnek. A természet is megbosszúlja az ellene elkövetett bűnöket. A chernobili atomerőmű katasztrófája mellett nyilvánvalóvá vált a zsarnoki szovjet államvezetés következtében létrejött természetszenynyeződés: az Arai tó és környékének, Ukrajna, Szibéria óriási területeinek pusztulása. Az azonos sátáni szellemből fakadó materialista szemlélet kapitalista és kommunista változataiban, mind nyugaton, mind keleten, profitéhségében és hatalmi tobzódásában felborítja a természet rendjét: elszenynyezi, megmérgezi a levegőt, vizeket, lakhatatlanná, sivataggá teszi a termőföldeket. A gépesítés fejlődésével szinte kétszeres arányban történik az egészséges életkörülmények rombolása. Az ezredforduló határán olyan politikai, gazdasági, szellemi és erkölcsi válságban van az emberiség, amiből csak új, a természet törvényeihez alkalmazkodó társadalmi rend megteremtésével lehet kikerülni. A világpolitika jelenségeiben bebizonyosodott, hogy csődbe jutott az első és második világháborút követő világrendezés, a győztes hatalmak által teremtett rabszolga-béke. Ezt az állapotot hiába kényszerítették a világra — különösen Európa keleti felén —, mert az egészséges életösztön tiltakozik ellene. Legjobban nemzetünket sújtotta ez a sátáni világrendezés. A két nyugati győztes hatalom úgynevezett „gentleman” államférfia: Roosewelt és Churchill, nem voltak annyira „genfiemének”, hogy a postarabló tömeggyilkos Sztálinnál („good old Joe”) ne ültek volna le tárgyalni és követeléseit teljesíteni. Nem zavarta az angol királynőt sem nagybátyja II. Miklós orosz cár gyilkosainak utódaival, majd a tömeggyilkos Titoval s a karácsonykor dicstelen véget ért véreskezű népirtó Ceausescuval való vendégeskedése és lovaggá ütése. A vatikáni diplomácia Casaroli bíborossal az élen is együttműködött Ceausescu rendszerével a csángó magyarok elrománosításában és az erdélyi magyar katolikus egyház kiárusításában. A „hidegháború” korszakában a legmelegebb ölelkezések, alkudozások folytak a háttérben is, nyilvánosan is: kapitalista és kommunista méltóságok, úgynevezett „erkölcsi tekintélyt” képviselő egyházi nagyságok és valóságban papokat, hívőket üldöző, kivégző ateista kormányok között. Nemzeti érdekeink szempontjából — de az általános erkölcsi fogalmak szerint is —: az elmúlt kilenc évtized alatt lejáratta magát minden nemzetközi intézmény — Népszövetség, Egyesült Nemzetek és kapcsolt szervezetei — csődöt mondott a nyugati keresztény kultúra érvényének gyakorOLVASÓINK SZÍVES FIGYELMÉBE! LINGVATÉKA KFT H-1118 Budapest Nagyszalonta u. 2. Tel.: /36/-1-186-1740 Kedves Uram/Asszonyom! Nyelviskolánk 1990. nyarára magyar nyelvtanfolyamokat szervez Budapesten július hó 8-tól július 28-ig, illetve július 29-től augusztus 18-ig, háromhetes turnusokban, elsősorban Amerikában élő magyarok gyerekeinek, unokáinak számára, akik nem, vagy nem elég jól tudnak magyarul. A 90 órás intenzív nyelvoktatáson kívül különböző kulturális programokkal (múzeumok, színház, hangverseny); Budapest nevezetességeinek megismertetésével, félnapos kirándulásokkal a közeli történelmi városokba (Visegrád, Esztergom, Szentendre) és országjárással (Alföld, Balaton és környéke, Pécs, Sopron) megismertetjük az óhazát és kultúráját a résztvevőkkel. Kényelmes szállást, teljes ellátást, sportolási lehetőséget biztosítunk kb. 1390 dolláros áron. Ez az ár nem tartalmazza az útiköltséget. Úgy véljük, hogy programunk a magyar nyelv és kultúra terjesztését szolgálja, amely közös ügyünk, így szeretnénk, ha az Önök segítségével minél több honfitársunk szerezne tudomást róla. Ehhez kérjük közreműködésüket, mely azt jelentené, hogy szíves válaszuk után elküldenénk ismertetőnket, így azt Önök sok magyar számára hozzáférhetővé tudnák tenni. A magyarságtudat erősítése, a magyar kultúra továbbélésének elősegítése mindannyiunk célja. Várjuk mielőbbi válaszukat, kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményes, boldog új esztendőt kívánunk! Budapest, 1989. december hó 14. Czövek István U.I.: Nagyon megköszönnénk, ha — kapcsolatfelvétel céljából — elküldenék az Önök által ismert, országukban működő magyar klubok, egyesületek címeit. lata. Mindannyiunk előtt vitathatatlan: a demokrácia, liberalizmus, szocializmus, marxizmus, internacionalizmus különböző jelszavaival fémjelzett rendszerek magyarságpusztító ténye. Mindkét párizskörnyéki (1920— 1947) úgynevezett „békeszerződés” szövege, de főleg következménye élő bizonyíték erre. A „keresztény” Franciaország és Anglia a „szabadság hazájának” hirdetett Egyesült Államok szabadkőműves politikusai, liberális vagy szocialista demokratái agyalták ki és kényszerítették reánk. Sajnos, sem a két világháború között, sem utána államvezetésünk nem tette közzé a békeszerződések szövegét, közép- és felsőiskoláinkban kötelező ismeretét. A másik nagy bűn volt 1945 után történelmünk eltorzítása, majd iskoláinkban a történelemtanítás évekig való szüneteltetése. így a felnövő nemzedéknek — ha valaki magánszorgalomból nem igyekezett — nem lehet nemzeti történettudata. Egyébként történelmi tudatfogalmunk Habsburg- és egyházpolitikai okokból korábbi évtizedekben és századokban is hiányos volt. Különösen torz volt államvezetésünkben századunk elején, a világháború alatt: amikor IV. Károly személyében egy erélytelen királyt és állítólagos „béke érdekében” ellenséggel összejátszó feleségét; nem akadt magyar államférfi, aki ellensúlyozni tudta volna, hanem csak egy tehetségtelen, liberális eszméktől megkótyagosodott gróf Károlyi Mihály. Cinkosaival kiárusította az országot, s a hatalmat átjátszotta Kun Béla nemzetközi magyargyűlölő csoportjának. Századunk elején a Sarajevoban történt gyilkos merénylet indította el a század végéig tartó gyilkosságok világméretű sorozatát, amely legvégzetesebb volt nemzetünkre. A mérhetetlen szenvedések, erkölcsi és anyagi károsodások, népirtások — főleg magyar veszteségek — után felmerül a kérdés: kik a felelősek mindezekért? Gonosztevőktől nem lehet jól várni. Ellenben azok az „államférfi urak”, akik a két világháború utáni békéket: az önrendelkezési jog, humanizmus, félelemmentes élet, s emberi jogok jegyében létrehozták, valóságban az ellenkezőjét követték el. Hiába tetszelegnek az igazságosság tógájában, 1989 végére beigazolódott bűnrészességük a népirtásban. A polgári perrendtartásban, aki segédkezet nyújt rabláshoz, gyilkossághoz: a bűnözővel egyszinten kezelik. A nemzetközi politikában vagy diplomáciában ezek a törvények bár nincsenek érvényben, de a történelem és a természet törvénye valamikor büntet érte. Trianonban, Jaltában, Párizsban teremtették meg előfeltételeit mind annak a gonoszságnak, amelyet Kelet- Európa népeinek, különösen a magyarságnak el kellett szenvednie. Bebizonyosodott hét évtizeden keresztül, hogy a cseh, román, szerb kormányzatok — bármilyen politikai színben is tetszelegjenek — alkalmatlanok államvezetésre: céljuk az uralmuk alá juttatott magyarság megsemmisítése. Bebizonyosodott, hogy az 1945 utáni „magyarnak” nevezett, de valóságban idegenérdekű kormányzat a legelemibb követelményeket sem tette meg a csonkaországon belül és az elszakított területeken élő, kisebbségi sorsba taszított őslakos népünk életjogainak biztosítására. Bebizonyosodott — a magyar tiltakozásból, véráldozatból következett —: Ceausescu bukása kapcsán létrejött új történelmi helyzetet a jelenlegi magyarországi kormány és ellenzék
