Szittyakürt, 1990 (29. évfolyam, 1-6. szám)
1990-01-01 / 1-2. szám
6. oldal **ITTVAKÖ*T 1990. január—február hó nem használja ki nemzeti érdekeinknek megfelelően. Csak romániai magyar kisebbségről beszélnek. Elhallgatják Erdély 1920-ig Magyarországhoz tartozó szoros viszonyát, az ottlakó magyarok, székelyek őslakos tényét, ehelyett az új román kormányt elismerve azt hangsúlyozzák, hogy „a magyarság sorsának rendezését Románia területi integritásának, szuverenitásának tiszteletben tartása mellett lehet érdemben elősegíteni.” Kosáry Domokos történész Magyar Nemzet című lapnak adott véleménye szerint: „...a rendszer bukásával még korántsem tűntek el az előzmények hatásai, azok a szomorú történelmi tények, amelyekkel a jövőben is számolni kell.” „...az elnyomó rendszer a magyarokat bűnbaknak használta fel, hogy a saját maga által okozott nehézségeket elfedje. Nos, a rendszer megbukott, de hosszú időnek kell eltelni ahhoz, hogy ez az érzés eltűnjék a köztudatból. Ehhez hozzá kell tennem, hogy a román nacionalizmus köztudottan nem Ceausescuval kezdődött, a kialakult ellenségképnek — szomorú de megkerülhetetlen tény — mély gyökerei vannak!” „Sok román ismerőssel beszéltem az utóbbi esztendőkben, közöttük szakemberekkel is, akik között számos, becsületesen gondolkodó értelmiségit ismerhettem meg. Ezeken a beszélgetéseken mindig szembetűnt azonban, hogy ők jóval erősebben nemzeti kategóriákban gondolkoznak, mint mi. Nos, nekünk nem határokban és területben, hanem az emberi jogok érvényesülésének dimenziójában kell töprengeni közös dolgainkról.” „Meg kell nyugtatni Romániát, hogy a mi célunk az emberi jogok érvényesítése, az intézményi, emberi és gondolati szabadság biztosítása, a szabad utazás lehetőségének megteremtése.” Vajon hogyan képzeli Kosáry történész úr a saját maga által tapasztalt mély gyökerű nacionalizmusban és erősebb nemzeti kategóriákban gondolkodó románok meggyőzését a magyar életigényeket illetően „emberi jogos” alapon? Az eddig tapasztalt román—magyar viszonylatban milyen biztosíték van erre? Ilyen bárgyú felfogással a maradék országcsonk kiárúsítása is betetőzést nyer. Erősen kételkedünk Kosáry történész úr magyar történelemszemléletében. A nemzetárulásban méltó társa lehet Károlyi Mihálynak. A Szabad Demokraták és a Demokrata Fórum a néhány ezret számláló csonka-országi nemzetiségek jogaiért, önkormányzatukért küzdenek lázasan. Propagandájukból úgy tűnik, mintha újabb Trianont készítenének elő. Hol van az évezredes magyar érdekekért való kiállás? Ők is csak emberi jogokat, demokráciát hangoztatnak nemzeti életigények nélkül. Mind a kormányzatban, mind az Vicéi Károly ártatlan A szabadkai bíróság elvetette a vádat Vicéi Károly délvidéki magyar író, zentai lakos ellen — kétévi huzavona és egy közbeeső, két és fél évi börtönbüntetést kiszabó elsőfokú ítélet után. A vádlott időközben ártatlanul négy hónapig letartóztatásban volt. Azzal vádolták, hogy 1976-1986 között lakásán és munkahelyén, faji, nemzeti és vallási gyűlölködést szított. ellenzékben történelmi- és hivatástudathiányban szenvedő pártpolitikusok vannak, akik nem rendelkeznek államvezetői bölcsességgel. A mai csődtömegből csak nemzettudatos felkészült hazafiak előrelátó politikája építhet Új-Magyarországot. Az utóbbi kilenc évtized alatt különböző cégérek és jelszavak alkalmazásával, a hatalmat gyakorló pártok és személyek uralma pusztulásba vitte népünket. Az osztályokra felekezetekre bontott nemzetet a lejáratott pártszemléletek alapján képtelenség összefogni és életjogait biztosítani. Az ezredforduló közelségében ugyanaz a feladat hárul nemzedékünkre, mint ezerszáz évvel ezelőtt Árpád Nagyfejedelemre és népére: a Kárpátmedencének, mint a szittya, hun, avar, magyar népek életterének birtoklása. Akkor, a Vérszerződésben kinyilvánított közös akarattal, minden nehézséget legyőzve, az ősi erények és jogok alapján történt meg Magyarország megszervezése. Ma is az ősi történettudatból táplálkozó hivatástudat képezhet összefogó erőt az új országépítésre. A Kárpátmedence birtoklásának kérdése a magyarság számára az életet, vagy a megsemmisülést jelenti. Az a politikus, pártvezér, egyházi vezető, aki ezt nem ismeri fel és az utóbbi kilenc évtized tapasztalata nem volt elég arra, hogy bizonyítva lássa: az idegenérdekű államvezetés és ellenségeinknek kiszolgáltatott állapot nemzetpusztuláshoz vezet; annak nincs semmi keresnivalója a magyar közéletben. Aki nem méri fel, hogy a mohácsi katasztrófától 1918-ig tartó Habsburg uralom milyen sorsra juttatta népünket, az nem vállalhat politikai szerepet. A magyargyűlölő Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolása miatt — Tisza István miniszterelnök tiltakozása ellenére — kényszerült országunk az első világháborúba, amiért Trianonban nemzetünket büntették meg. Az az Ausztria, amelynek trónörököse miatt vitték bele népünket a háborúba: területet kapott Burgenland néven Magyarország testéből. Románia az 1916-os bukaresti titkos szerződés alapján, melyet Nagy Brittania, Franciaország, Olaszország és a cári Oroszország nagyköveteivel kötött — árulásért kapta meg Erdélyt. Ezt figyelmébe ajánljuk a hazai politikusoknak, történészeknek. Mikor Hitler Németországban hatalomra került és Angliával, Franciaországgal háborúba bonyolódott: a románok elsőként lettek Hitler szövetségesei, cserben hagyva a franciákat és angolokat. Amikor a szovjet hadsereg elérte Románia határait: 1944. augusztusában a román kormány cserben hagyta német szövetségesét és átállt a szovjet oldalára. Később aztán a szovjet táborban is külön utakat járt a román kommunista vezetés. Tehát a román politika két dologban mindig következetes maradt: a magyargyűlöletben és az árulásban. Félévezred történelmi tapasztalata alapján végre jussunk el annak felismeréséig: Magyarország vezetői magyarok legyenek. Nem névszerint, hanem Árpádi lelkűiét tel, bölcsességgel, áldozatvállalással. Egy lelki vérszerződésben kell összeforrnia a magyar vezetőknek a magyar néppel: amit az őstörténelmünkön, szent hagyományainkon alapuló Magyar Hit. Ezzel a Magyar Hittel készülünk a magyar új esztendőre és a hat év múlva esedékes Árpádi honszervezés ezerszázadik évfordulójára, hogy lerakjuk alapjait a XXI. század követelményeinek megfelelően az Új magyar évezrednek! LÁSSUNK TISZTÁN... Könyvek-emberek — Nagyon érdekes műveltség-bölcseleti tanulmányt olvastam. Hamvas Béla: Az öt géniusz c. kb. 112 oldalas művét (Életünk Könyvek Kk. Bpest, 1988) már a szerző halála után vesszük kezünkbe, munkásságának szerény, de jelentős jelképeként. Magyar jellem-, vagy jelleg(?)-tannak, karakterológiának tartják egyesek, de inkább a címben jelzett „helyi szellemiség”, a „Genius Loci” újszerű, mélyenszántó elemzése. A géniuszok, a vüág szellemi tájainak találkozása magyar földön, nemzetünkben — egy egyedülálló szintézisben. Élettani (biológiai) és műveltségi (kulturális) hagyományainkat a puszta, Bizánc, Róma, Észak- és Nyugat-Európa termékenyítette meg. Tájaink különbözően reagáltak ezekre a szellemi hatásokra, úgy minőségi, mint mennyiségi tekintetben. Hamvas szerint a magyarság jellemében Európa nyolc „geniális alkotóerejéből” öt benne van; vagyis, mint Dúl Antal szerkesztő mondja utószavában „a magyarság e földbe öt gyökérrel kapaszkodik”. Hamvas fel is térképezi a szellemi kincset s igen elgondolkoztató az értékek ilyen gazdagsága egy nemzetben, egy kultúrában. A jelen súlyos válságainkból való kibontakozás — a helyes alapálláshoz, „a status absolutushoz” való visszatéréssel érhető el, amit a „brahman kaszt” a szellem embereinek kell megmutatniok, vezetniök. Remélem, hogy ezzel ízelítőt adtunk a külországi magyarság előtt alig ismert bölcselő életművéből. Ezt kiegészítjük a fenti könyv másik tanulmányának megemlítésével, mely „A bor filozófiája” címen számíthat minden honfitársunk érdeklődésére. Ez is bölcseleti mű, mely a bort mint égi adományt fogja fel, mert Isten „a főtt sonkában is jelen van”: mindenben és ő adta az életörömöt is, az emberiség vigasztalására. Ez nem csak a görög filozófia düonüszoszi eleme egy dunántúli magyarnál — de gondolom, hogy ez lenne az ekológiai kérdés megoldása is; tisztelni, tisztán tartani minden teremtményét a Földnek. Emlékszem gyerekkoromban, hogy a székely korsójából, vagy poharából az első cseppet mindnyájunk szülőjének a Földanyának áldozta. Hamvas, hol finom humorral, hol komolysággal tanít a helyes ivásra, evésre. Mit, mikor, mivel és hogyan fogyasszunk a számos, jobbnál-jobb magyarországi boldogító nedűkből. Mindezt olyan mély bölcsességgel, tudással teszi Hamvas, hogy ez az esszé is szervesen kapcsolódik az „Öt Géniusz” magyar filozófiájához. Vegyük a fentebb ismerteti gondolatokat bevezetésnek Hamvas Béla hatalmas életművébe: a „Magyar Hyperion” (1936), mely „görög korszakának” lecsapódása, a „Scienda Sacra — az őskori emberiség szellemi hagyománya” (1943-44) és „Patmosz” (esszék, 3 kötet, 1959-1966). Mindezen művek együttesen keresik, kutatják, hogy „mi e népnek az üdvtörténeti küldetése”, tehát mindnyájunk érdeke, kik nemzetünk felemelkedésén dolgozunk, a néhai nagy magyar bölcselő gondolatainak megismerése. Hasonló fontos társadalom-bölcseleti munka Kunszabó Ferencné: „A halál pillanatai”(Pécs, 1989). Két mottója is van a szerzőnek — egyik eszménye, Széchenyi István Hunniájából — amely szerint a legnagyobb magyar saját korát romlottnak, züllöttnek ítélte, mondván: „a szégyennek azon legmélyebb fenekén ülünk, hol jó és rossz határ többé nincs”. A másik, paraszti ősének, a táltos ivadéknak szentenciája: „A halálnak nem egy pillanata van, de száz. És sose tudhatod, melyik az utolsó.” Ezen ősmagyar életszemlélet a könyv címe és tartalma. Felméri a modern világ előnyeit és hátrányait — kezdve a (túl)táplálkozás, (túl)öltözködés, lakás, berendezés, tisztálkodás, kozmetika, kényelem szeretet, környezet szennyeződés, nikotin és más mérgekkel való visszaélés és végül az iszákosság, egyéni, társadalmi és nemzeti veszedelme. Nemcsak a biológiai állományunkat pusztítja, de a nemzeti vagyont is alaposan megcsapolja. „Magyarország lakossága jövedelmének kb. 10%-át italra költi. A svédekkel és finnekkel versenyzőnk a vüág elsőségért, azok sokkal magasabb átlagos jövedelmével szemben”. A dohányzás elleni küzdelem általános. Kisebb veszélye azonban nagyobb visszhangot kelt, mint a szesz, amely a klasszikus „mondolat” szerint: „öl, butít s nyomorba dönt”, bár talán e sorrend nem egészen pontos? Aztán a gyógyszer és kábítószer szedés ma már szintén komoly társadalmi probléma kis hazánkban is. De az autózás túltengése, mely Amerikában már az egyik fő halálok és levegőszennyező tényező, pld. a Los Angeles-i „smog”, elérte szülőföldünket is, telitalálattal! A magyar népmozgalom, a demográfia minőségi és mennyiségi vizsgálatával világos, hogy a nemzet biológiai állománya végveszélybe került. Ehhez veszi még Kunszabó a korszerűen termelt táplálékkal bekebelezett mérgek ember- és állatpusztító hatását. Ebben szintén igyekezünk megközelíteni Amerikát. De szó van a paraszti életforma, a földmívelés, a falusi élet válságáról, természetellenes „fejlődési” irányáról, a falvak kiürüléséről, melyben szintén utolérjük a vüágtendenciát. A gazdasági helyzet válságos, beteg. TV és média — túltermelés mindenben. Fogyasztó (konszumer) társadalom — mindent el kell adni, illetve megvenni! A közöny, a szenzáció éhség, a „haladás”, „modernség” hamis tanai — az erkölcs tisztátalansága — a családi élet szétdúlása — az iskolázás romlása — és a többi baj. Mindezekből kitűnik, hogy kis anyaországunk és népe ugyancsak malomkövek között őrlődik, mint a mi „fejlett” nyugatunk. S most, hogy politikai reform, demokrácia, nyitott határok, eladó ország következnek — félhetünk, hogy nemcsak a jó áramlik be hozzánk, hanem a sok rossz is, ami itteni társadalmunk rákfenéje. Illetve ott is van már! A szabadságot összefogják téveszteni a szabadossággal; a mérgeket a társadalmi haladással, fejlettséggel; a józan paraszti eszet a mélylélektan pecérei helyettesítik majd a nevelésben, tanításban, az életben. Nem tudom Kunszabó könyvének otthoni visszhangját a reformlázan vajúdó nemzetben. Olvastában megint kimondom meggyőződésemet: erkölcsi újjászületés nélkül nincs megujjúlás. Ha a vörös materializmus maszlagát a sárga anyagelvűséggel, az aranyborjúval helyettesítjük be, ha nem találjuk meg a saját történelmi hagyományaink folytatását jelentő utat, akkor nincs magyar föltámadás. „Mi, magyar szabadságharcosok tovább harcolunk!
