Szittyakürt, 1989 (28. évfolyam, 8-12. szám)
1989-10-01 / 10-11. szám
«ssxxxxxxxxxxxxxxxxxttrassssas&as^^ „Szövetségünk soraiba tömöríti mindazokat, akik 1945-től napjainkig szóval vagy fegyverrel álltak szemben a pártállammal, másodrendű állampolgárként éltek és élnek azóta is” — 4. oldal____________________________________________________ MlttVdlKdfct___________ amelyik nyíltan kimondja, hogy ha kell, fegyveres hatalomátvétellel is lehetségesnek tartja az ún. szocializmus vívmányainak megvédését. — Hát Kedves Dolgozók, csak nem akarjátok, hogy ezek vegyék át a hatalmat? Ennél százszor jobb a reformkommunisták programja, tehát erre kell szavaznotok. Az ellenzékre sem érdemes szavazni, hiszen százfelé húz, nem egységes, mindenki csak a hatalomra tör. Tehát áll a zászló a reform-kommunistává átvedlett kommunisták választási győzelméhez. Vigyázzunk! Ne hagyjuk megtéveszteni és félrevezetni magunkat. Másokat is világosítsunk fel, hogy ne dőljenek be ezeknek a manipulációknak. Előadásom második részében, mint bevezetőmben említettem, szövetségünkkel a politikai foglyok és üldözöttek szövetségével fogok foglalkozni. Mindenekelőtt le szeretném szögezni, hogy büszke vagyok és ti is legyetek büszkék arra, hogy Magyarország legöntudatosabb, legelkötelezettebb, és rövidesen legnagyobb létszámú ellenzéki szervezetének vagyunk tagjai. Engedjétek meg, hogy ezt az állításomat megcáfolhatatlan tényekkel támasszam alá. Szövetségünk soraiba tömöríti mindazokat, akik 1945-től napjainkig szóval, vagy fegyverrel álltak szemben a pártállammal, másodrendű állampolgárként éltek és élnek azóta is. Kik tartoztak ide? Nézzük időrendi sorrendben: 1. Az ún. „háborús bűnösök”. Most nem azokról a szadistákról beszélek, akik minden rendszerben megtalálhatók, és visszaélve a kiszolgáltatottak helyzetével, kegyetlenkednek. Ezek rég elnyerték megérdemelt büntetésüket. Azokról beszélek, akiket a háború nyugatra sodort és onnan viszszatérve, mint nyugatosok, előítéletekkel kezelve a közéletből kiszorulva kénytelenek voltak az ellenzék felé közeledni, és a későbbiekben ezekből konstruálta az ÁVH a különböző összeesküvéseket, szervezkedéseket, végezte ki és zárta börtönbe a résztvevőket. Idetartoznak mindazok, akik 1948 után szovjet fogságban voltak és különböző vádakkal 10-20 évre ítélték őket, majd miután 1950-ben átadták őket a magyar hatóságoknak az ÁVH táboraiban és rabszolga munkahelyein töltöttek el hosszú éveket anélkül, hogy családjuk bármit is tudott volna róluk. 2. Közénk tartoznak mindazok, akik különböző címeken és vádpontok alapján internálva voltak. Továbbá, akik azért kerültek B listára és váltak szinte földönfutókká, mert az 1945 előtti években közéleti tevékenységet folytattak. 3. Sorainkba hívunk mindenkit a még élők közül, akiket mindenüktől kiforgatva kitelepítettek, hogy sokszor állati körülmények között tengessék életüket. 4. Közöttünk van a helye mindazoknak, akik az ún. kuláklisták áldozataként az emberi lét alapjaitól megfosztva, teljes kiszolgáltatottság állapotában harmad, negyedrendű állampolgárként vegetáltak évekig és ki voltak téve a különböző koholt perek ítéleteinek. 5. És azok a legbátrabbak, akik a megaláztatások és üldözések hatására valóban szervezkedtek és az ellenállás útját választották, a félelmetes elnyomó terrorgépezet fogaskerekei között morzsolódtak fel. Itt van a helyetek nektek is közöttünk, akik együtt szenvedtétek végig az elnyomatás éveit. 6, Szövetségünk alapvető bázisát képezik az ún. 56-osok, akik október 23-án és azt követően fegyvert fogtak a felálló diktatúra ellen. Résztvettek a különböző munkástanácsok és forradalmi bizottságok munkájában, aminek eredményeként október 30-ig győzött a forradalom. A forradalom győzelme és a fővárosba betört szovjet csapatok részbeni megsemmisítése, és a főváros területének elhagyására kényszerítése, döntő hatással volt a későbbi eseményekre. Nagy Imre és reformer társai csatlakoztak a győztes forradalomhoz és becsületükre legyen mondva, ahhoz mindhalálig hűek is maradtak. A Szovjetek második támadása október 30-án a Szovjetunióból átvezényelt friss csapatok beözönlésével kezdődött. November 4-én összehangolt és általános támadást indítottak a forradalmi erők ellen. Az aránytalan küzdelem néhány nap alatt eldőlt. Ehhez az aljas orvtámadáshoz adta utólag nevét Kádár és környezete, és kezdett olyan bosszú hadjáratot, amihez képest Haynau rémuralma és Horthy ún. fehér terrorja dilettáns kezdeményezésnek tűnik. 7. És végül sorainkba várjuk azokat a bátor fiatalokat, akik az ún. Kádári konszolidáció éveiben felemelték tiltakozó szavukat az ellen a politika ellen, ami romlásba vezette országunkat. Ezeknek börtön, gumibot, elhallgattatás jutott osztályrészül, vagy szerencsés esetben sikerült külföldre menekülniük. Sorainkba hívjuk és várjuk a megtorlás minden áldozatát és azok hozzátartozóit! A jelenlegi hivatalos adatok elismerik, hogy 1945-től napjainkig 5-6000 ezer ember lett politikai üldözés és megtorlás áldozata. Ha három tagú családokkal számolunk, mintegy 2 millió embert érintett közvetlenül, vagy közvetve az üldözés és következményei. Ha arra gondolok, hogy az elmúlt 45 évben sokan meghaltak, sokan külföldre menekültek, a félelem még ma is sok embert visszatart a politikától, akkor is sokszázezerre tehető azoknak a száma, akik feltétlenül kiállnak rehabilitálásukért, jogaik visszaszerzéséért. Hatalmas erő ez, ha figyelembe veszem, hogy jelenleg a legerősebb ellenzéki szervezet az MDF alig 20 ezer taggal rendelkezik, akkor világossá válik, hogy a politikai Foglyok Szövetsége az elkövetkezendő idők politikai küzdelmeiben döntő tényezőként lép majd fel. Ezért fél tőlünk a hatalom, mint ördög a szenteltvíztől. Mindent elkövet, hogy ne hallathassuk hangunkat. TV-nek, rádiónak közelébe sem jutunk, saját napi, vagy hetilapról csak álmodozunk. A legalapvetőbb szervezéshez szükséges eszközökben is hiányt szenvedünk. írógép, sokszorosítógép, telefon, stb. Mindennek az a következménye, hogy az érdekeltekkel még csak kismértékben tudtunk kapcsolatot teremteni, alig tudnak szövetségünk létezéséről és céljairól. Hogy mennyire tartanak szövetségünktől, csak egyetlen példát említek. Szinte minden újonnan alakuló párt, vagy szervezet felveszi programjába közelmúlt történelmünk, különös tekintettel az 1956-os forradalom értékelését, az áldozatok rehabilitálását. A kormány az ún. kerekasztal tárgyalásokon, amely mint ismeretes, háromszögű, minden résztvevő párttal tárgyal még akkor is, ha az csak néhány tucat, vagy néhány száz taggal rendelkezik. Mikor nehezményeztük, hogy ebben a kérdésben a legérdekeltebbek a POFOSZ tagjai, és rólunk, ne nélkülünk, a mi megkérdezésünk nélkül a fejünk felett döntsenek, udvariasan, de határozottan közölték, hogy részvételünk a tárgyalásokon nem kívánatos. Ezek után nem maradt más választásunk, mint a szervezetbe tömöríteni minden érdekeltet és ha 10, vagy százezrek nevében emeljük fel szavunkat, kénytelenek lesznek ránk odafigyelni. Most kezdik az érdekeltek megtudni, hogy létezik szövetségünk és most kezdődik az intenzív jelentkezés. Fő célunknak tekintjük a kivégzettek és harcok alatt elesettek kegyeleti emlékének megőrzését és a politikai üldözöttek egyéni és csoportos érdekvédelmét. Az MSZMP és a kormány, — mert a kettő jelenleg egyet jelent — létrehozott, ún. független bíróságokat az ügyek felülvizsgálatára. (Már amelyiknek az irataik megvannak.) Azonban a többszázezer ügy felülvizsgálata, így évekig tartana és 30-40 év elteltével tanuk hiányában eredményük szerfelett kétséges. Az igazság kedvéért meg kell mondani, hogy voltak már rehabilitálások. A koncepciós perek kommunista áldozatait már rehabilitálták, de mi van a többi százezerrel? Követeljük, hogy törvény mondja ki az összes politikai elítélt teljes jogi-, politikai- és anyagi rehabilitálását! A még életben lévő politikai üldözöttek kapják vissza elkobzott értékeiket, a börtönben eltöltött évek alatti anyagi kieséseiket méltányos végkielégítéssel, vagy nyugdíjának rendezésével orvosolják. Arra is gondoltunk, hogy míg az ország jelenleg ilyen siralmas gazdasági helyzetben van, ahova az MSZMP politikája juttatta, az anyagi rehabilitálás nagy megterhelést jelentene a népgazdaságnak, ezért az anyagi kárpótlást kizárólag a párt vagyonának átcsoportosításával képzeljük el. Ide sorolom a következőket: 1. A párt helyiségeinek, üdülőinek, vállalatainak nemzeti tulajdonba vétele és azok értékesítése. 2. A függetlenített apparátus átirányítása a termelő munkába és a felszabaduló bérek felhasználása a rehabilitáció céljaira. 3. A Munkásőrség feloszlatása és az erre fordított összeg felhasználása. 4. A jogtalanul szerzett nagyértékű, reprezentatív villák, nyaralók, lakások állami tulajdonba vétele és hasznosítása. Ez elegendő lenne a legkirívóbb és legfájdalmasabb sebek begyógyítására. Senki nem akar újabb pereket, felelősségrevonásokat. Ennek egyszer véget kell vetni! De akik a nemzet legjobbjainak üldözésével szerezték javaikat és kiváltságaikat, mondjanak le azokról, vagy ha nem akarnak önként lemondani, törvény mondassa le őket. Ez csak így becsületes, ez a politikai kiegyezés alapvető feltétele! Szalay Róbert Tört. tanár — Budapest 1989. október—november hó Hajas István: ARAD Aradi bitófák, hősök kopjafája, Habsburg bíborából került kötél rája. Ott törött derékba a magyar igazság, Hóhérkézre került a vágyott szabadság. Ott ásták meg sírját a bitók tövében, A fiatal császár fönséges nevében. Kellettek a bitók a trón alapjához, Foszladozó, kopott avult bíborjához. Kellenek mártírok, ez létünk alapja, Népünket hősökké mártírvér avatja. Ezredéves múltunk mártírvértől ragyog, Nélkülük nem lennénk régen már magyarok. Űj hajtásainkhoz kell a könny, kell a vér, Hogy erőssé nőjön, mire megjön a dér, Hogy új ezredévnek feszülhessen águnk! Csak így, csak így nőhet naggyá magyarságunk. Mérföldkövek lesznek az ácsolt bitókból, Termő búzatáblák a mártírsírokból. Aranyos betűkkel írnak mártírnevet, Ezek ragyogják be felettünk az eget. Bitók tövén fakadt piros vér és átok, Mutatják az utat, bitorlók, hozzátok. Hozzátok, kik mártírt avattok a hősből, Hogy korhadt trónotok ki ne dőljön tőből. Mindegy az, hogy bitó trónotok alapja, Hősök piros vére lett a csíkozatja. Emelte trónotok, színe felragyogott, Eltakarta a vér ott, hol foszladozott. Új színárnyalattal gazdagodott a trón, Magyar szabadságunk vonaglott a bitón. Hol van már ez a trón? Összeroskadt régen, De a tizenhárom szabadsághős neve Ott ragyog örökké fent a magyar égen. Arad. Vértanú-emlék. Ősza Csaba 1987. október 6-án jelen volt az aradi vértanúk emlékművének megkoszorúzásánál. A résztvevőkről készített rendőrségi fényképek alapján azonosították. Házkutatás során megtalálták nála a Szózat és a Himnusz szövegét, valamint a könyvjelzőként használt magyar nemzetiszínű szalagot. Kihallgatás után perbe fogták, munkahelyéről elbocsátották, s ismételt alkalmazásának előfeltételéül román nővel való házasságkötését és nevének románosítását szabták. * A nagyszalontai MÉH Vállalat igazgatója, Kenderesi János 1986. január 8-án elhunyt. Boncolásakor világosan kivehető volt bal alkarján injekciós tűszúrás helye. Az orvosszakértő a halál okát szívinfarktusban határozta meg. Az elhunyt korábban a városi vezetők értekezletén a hivatalos nemzetiségig politikát kritizálta. 1985. december 22-én vallomástételre berendelték az állambiztonsági szolgálat helyi irodájába. Ettől kezdve naponta kellett jelentkeznie, január 2-tól már nemcsak beszélgettek vele, hanem állásából is felfüggesztették. Kenderesi János tisztázatlan halálát közvetlen hozzátartozója többször is szóvá tette. Emiatt a hivatalos szervek több alkalommal behívatták, tettlegesen bántalmazták, majd elmegyógyintézetbe zárták.
