Szittyakürt, 1989 (28. évfolyam, 8-12. szám)

1989-10-01 / 10-11. szám

1989. október—november hó $*ITTVAKÖlrr 13. oldal DR. LELBACH ANTAL: Széljegyzetek a világpolitikai eseményekhez A balti államok próbára teszik a Szovjet igazi politikai szándékát Ha Gorbacsov komolyan veszi a „glasznoszt”-ját és a történelmi való­sággal szembenéz, akkor rá kell döb­bennie arra, hogy a Balti államokat Észtországot, Lettországot, Litvániát a Hitler—Sztálin titkos szerződés ke­belezte be a Szovjetunióba. 1939-ben Hitler és Sztálin egymásközött felosz­tották Közép-Európát. ötven éven át Moszkva tagadta, hogy ennek az egyezménynek titkos szakasza Közép- és Kelet-Európát keleti és nyugati érdekterületre osztotta fel. Erről az egyezményről a Szovjet ki­adott egy könyvet „A meghamisított történelem” címmel, melyben hangoz­tatja, hogy a Balti Államok szabad akaratukból csatlakoztak a Szovjet­unióhoz. Ez az orosz történelemhami­sításnak eklatáns példája. Az amerikai történészek éppen az ellenkezőjét bizo­nyítják. Azt állítják, hogy 1945-ben Németországban erről a szerződésről mikrofilmet találtak és ennek másola­ta megtalálható Washingtonban a „National Archives” gyűjteményében. Az 1939-es titkos protokolt két észt újság le is közölte és egy észt képvise­lő fel is olvasta a képviselőházban. A Hitler—Sztálin egyezményt az Egyesült Államok Kormánya soha nem ismerte el. A Balti Államok kö­vetségei továbbra is működnek az USA-ban. Ezeket az Egyesült Államok abból az alapból tartja fenn, mely alapot soha nem adták ki a Szovjet által felállított bábkormányoknak. Ennek a titkos egyezménynek gyá­szos ötvenedik évfordulójára a napok­ban emlékeznek az elnyomott és sza­badságukat követelő államok. Népeik úgy érzik, hogy ez megfelelő időpont lenne, hogy a Bush adminisztráció és az amerikai kongresszus elítélné az egyezményt és a Szovjet által bekebe­lezett országok további koloniális álla­potát. Múlt év novemberében az észt törvényhozó testület törvényt hagyott jóvá, mely szerint az észteknek joguk­ban áll a privát tulajdon elismerése és Moszkva döntéseinek megváltoztatá­sa. Követelik továbbá, hogy Moszkva vonja ki csapatait a Balti államokból, vigye ki a betelepített oroszokat és követelik még az önrendelkezési jogot. A lengyel—orosz történészekből fel­állított bizottság, mely a két ország közötti nézeteltéréseket hívatott kikü­szöbölni, bejelentette, hogy bár nem találják a Hitler—Sztálin titkos egyez­ményt — az utána következő esemé­nyek és diplomáciai levelezések elég alapot nyújtanak arra a következtetés­re, hogy igenis létezett ilyen az érdek­szférák elválasztására. Nyugat-Európa jelenleg a közös európai piac miatt bizonytalanságban vergődik. Bush elnök európai megbe­szélései óta néhány angol politikus örömmel látja, hogy Bush és Tacher között nem olyan szoros a kapcsolat, mint Tacher és Reagan között volt. Kohl Kancellár és Mitterand francia miniszterelnök sem leplezik e feletti megelégedésüket. Pedig az idő megköveteli, hogy Anglia és az Egyesült Államok a leg­szorosabb együttműködést fejtse ki, hogy Gorbacsov ne fenyegethesse és ne lazítsa az európai szövetséget. Valahogy úgy fest a dolog, hogy a térképrajzolók már gyülekeznek és hegyezik színes ceruzáikat, mert Európa országhatárai már nem igen vannak cementbe ágyazva. A szerbek és az Európai Közösség A Jugoszláviában élő nemzetiségek nyugtalansága nagy gondot okoz az Európai Közösségnek. Ez év júliusá­nak végén az ott tartott kommunista nagygyűlés, mely el akarta simítani az etnik csoportok között felmerült sú­lyos elégületlenséget — eredménytele­nül végződött. Arra azonban jó volt ez a nagygyűlés, hogy felhívta a figyel­met az ország gazdasági bajaira, mert a gazdasági élet Tito halála óta roha­mosan hanyatlik. Az infláció már több mint ezer százalékos és ez a szám állandóan emelkedik. A Nagygyűlés nyolcvan százaléka abban megegyezett, hogy a növekvő elégedetlenség az or­szág nemzetiségei és a szerbek között tragédiához vezethet. A delegátusok azonban nem voltak egy véleményen az okokat illetően. • A többség megállapította, hogy Jugoszlávia legnagyobb köztársaságá­nak a vezetői, a szerbek a bűnösök. A horvátországi szerbek pedig azzal vá­dolták Milosevicset, hogy magához akarja ragadni a hatalmat, Jugoszlá­via ura akar lenni. Ante Markovics a horvát nemzetiségű miniszterelnök megtámadta a szerbeket, hogy kerék­kötői az általa kidolgozott gazdasági reformok keresztülvitelének és hogy a katonaság bevonásával akarják akara­tukat keresztül-vinni és lehengerelni a nemzetiségeket. • A szerbek a gazdasági sikereket felmutató szlovéneket és horvátokat azzal vádolták, hogy a gazdasági libe­ralizmus hívei és prosperitásukkal a szegényebb köztársaságok kárára van­nak. A horvátok és a szlovének szerb ellenes hangulata a koszovói esemé­nyek miatt csak jobban elmérgesítette a helyzetet. Itt a szerbek és az albánok egymást gyilkolják. A jugoszláviai ki­sebbségek állandó félelemben élnek. Attól tartanak, hogy Slobodan Mihaj­­lovics hasonló rendszabályokat foga­natosít az elszakadni kívánó köztársa­ságokban, mint Koszovo Metohiában, amit mi Rigómezőnek hívtunk. Itt ugyanis a szerb tisztek irányította ka­tonaság időről-időre vérfürdőt rendez az albán lakosság ellen. • Ez a viszály és a bizonytalan poli­tikai helyzet megnehezetíti az Európai Közösség szándékát, hogy mindenkit kielégítő gazdasági támogatást ajánl­jon fel az országnak. Az Európai Közösség igen érdekelt Jugoszlávia sorsában földrajzi fekvése miatt is. Szomszédai Olaszország és Görögország — melyek az Európai Közösség tagjai — aggódva figyelik a jugoszláviai eseményeket. A helyzet kritikus lesz, ha Ausztria is belép az Európai Közös Piacba, mert ez nem engedheti meg magának, hogy hatá­rain egy politikailag és gazdaságilag összeomló állam álljon. Ennek a nagy gazdasági összefogás 12 államának készen kell lennie minden eshetőségre, ha Jugoszlávia a helyzet katonai meg­oldásához folyamodna. Az Egyesült Európai Közösségnek számolnia kell azzal a lehetőséggel, hogy Horvátor­szág és Szlovénia elszakadnak Jugo­szláviától. • Ebben az országban a katonaság tartja kezében a hatalmat, melynek tisztikara kizárólag szerbekből tevő­dik össze. Nem valószínű, hogy ez vérengzés nélkül figyelné a darabokra hulló Jugoszláviát. Az oroszok mozgolódnak a csendes-óceáni térségben A Csendesóceáni térség katonai szempontból jelentős terület, mert erre a területre tolódott át a világ ke­reskedelmi és részben politikai súlya. A Szovjet ezt már régen felismerte és ezért tengeri erejét itt lényegesen növel­te. Azt is tudja, hogy ezt a világrészt csak katonai hatalommal tudná ural­ma alatt tartani. Tudja azt is, hogy az ázsiaiak nem dőlnek be hízelgő takti­kájának, melyet az oroszok oly sikere­sen alkalmaznak Európában. Biztosak lehetünk abban, hogy a Szovjet külpolitikai célkitűzése sem­mit sem változott. Jelenleg azon fára­dozik, hogy kiszorítsa az Egyesült Ál­lamokat ebből a térségből. Hogy ezt elérje az USA érdeklődését Közép- és Dél-Amerika felé irányítja, a számára oly fontos térségben legyen politikai­lag és gazdaságilag lekötve. Ugyan­akkor Európát a fegyverkezés terén mindenféle trükkel semlegesíteni akar­ja. Hegemóniáját ki szeretné terjesz­teni Irán és a közelkeleti mohamedán államok felé is. Ami Dél-Afrikát illeti azt a Nyugat maga játsza a Szovjet kezére. A légüres teret a sötétbőrűek segítségével a Szovjet maga fogja be­tölteni. A Szovjet célja mindenáron megsze­rezni a katonai fölényt a Távolkeleten. Ezért nem szabad Amerikának csök­kenteni kötelezettségeit Dél-Koreával és ázsiai szövetségeseivel szemben. Fel­adni ezt az érdekterületet egyenlő lenne a vereséggel. Az Egyesült Államok kongresszusa újra vizsgálat alá vette hadseregének csökkentését Dél-Koreában. Latolgat­ja, hogyan tudná kivonni negyvenhat­ezerre rugó hadseregének egy részét. Richard Cheney hadügyminiszter be­jelentette, hogy a Pentagon jelenleg nem tervezi a csapatok létszámát csök­kenteni, mert az észak-koreai hadsereg félelmetes erejű és csak az Egyesült Államok légi és tengeri ereje tartja őket vissza. Máskülönben Dél-Koreát már elfoglalták volna. Bush amerikai elnök harmincezer katonát óhajt Európából kivonni, a demokrata képviselőház meg ahhoz ragaszkodik, hogy Koreából is ugyan úgy vonjanak ki csapatokat. Ezt a konzervatív képviselők szerencsére ellenzik, mert ez a lépés veszélyeztetné a békét Koreában és az amerikai érde­keket Ázsiában. A háború a hadügyi szakértők szerint feldöntené a hatalmi egyensúlyt egész Kelet-Ázsiában. Hangsúlyozzák, hogy a húszmillió északkoreai minden vonatkozásban túlszárnyalja Dél-Korea hadi erejét, sőt tengeri és légi ereje túl tesz az ott­­lévő amerikai hasonló fegyvernemek erején is. Igazat kell adnunk a dél­koreai elnöknek, aki nemrég kijelentet­te, hogy az amerikai csapatok viszony­lag minimális befektetéssel hozzájárul­tak a béke és a biztonság fenntartásá­hoz országában. Az amerikai haderő csökkentésével Dél-Koreára nehezedne a fokozódó Szovjet és Észak-Korea politikai és katonai nyomása. Tudjuk, hogy Gorbacsov politikai­lag és gazdaságilag nagy bajban van hazájában és azzal is számolnunk kell, hogy egy nap ő is B-listára kerül. Fel­merül a kérdés, ki és mi jön utána. Az általános összeomlást csak a katona­ság beavatkozása követheti és ez a fanatikus észak-koreaiakat csak tervük keresztülvitelére ösztönözné. GYÁSZJELENTÉS Meghalt 1989. április 10. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett gyermek, testvér, unoka, rokon és barát ifj. MOLNÁR FERENC ÁRPÁD életének 21-ik évében váratlanul elhunyt. Lelke visszatért Teremtőjéhez és ott az Egymást Szerető Lelkek közösségében várja, mikor találkozhat az őt örökké szerető családjával. Szeretett gyermekünk földi maradványait 1989. április 14-én, hamvasztás előtt, a Magyar Egyház szertartása szerint búcsúztattuk. Gyászolják: szülei, testvérei, nagyanyja, számos rokonai és barátai Magyarországon és a számkivetésben. „Szeretetünk soha nem szűnik meg, emléked szívünkben örökké él!” * A Molnár család hálás köszönetét fejezi ki mindenkinek, akik a megtört szívű, gyászoló család fájdalmában osztozva, halottunkat utolsó útjára elkísérték és részvétük kinyilatkoztatásával a gyászoló családnak lelki támogatást adtak. Külön köszönet jár dr. Hegyi Tibor, Canberrái ref. lelkésznek, aki az angol nyelvű búcsúztatót mondta és a Magyar Egyház melboumei Nimrud Végvár vezetőjének, Nagy Istvánnak, a magyar búcsúztató szertartásáért. Úgyszintén mindazon sydnei és melboumei magyar Testvéreknek, akik fáradságot nem kímélve (Sydney 300, Melbourne 700 küométerre van Canberrától) eljöttek Canberrába, hogy a fájdalomtól lelkileg összeroppant szülők nagy bánatában osztozva, őket résztvétükkel e súlyos napokon átsegítsék. A Magyarok Istene áldja meg őket nemes cselekedetükért. A gyászoló család nevében, Ferenc és Olga i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom