Szittyakürt, 1989 (28. évfolyam, 8-12. szám)
1989-10-01 / 10-11. szám
14. oldal iílTTVAKÖfef 1989. október—november hó DR. KOVÁCS ERNŐ: Tisztán, bátran, okosan: együtt! Levél Kanadából Magyarországra Szívem küldöm ez ó frigy-ládát S kívánok harcos jónapot. Véreim, ti dübörgő ezrek Tagadjatok meg, mégis-mégis Én a tietek vagyok. (Ady: Küldöm a frigyládát) „Nekünk két hazát adott végzetünk”, de szeretjük mindkettőt. Különösen azok, kik életüknek felét a szülőföldön, másik részét külországban, az újvilágban töltöttük. Külön féltő, aggódó szeretettel figyeljük népünk minden mozdulatát, nagy lélekzetvételét, útkeresését és önzetlenül segíteni vágyunk. Tanáccsal és kaláccsal, de nem személyi haszonért, hanem érvényesülés végett. Az ország a tietek, kik kitartottatok a Hazában. Nektek kell a legutolsó tatárjárás, lelki és testi, erkölcsi és fizikai rontásaiból újhazát építeneket, melyben mi csak vendégek, de szívesen látottak óhajtunk lenni. Otthon szeretnénk lenni az óhazában is, de nem visszaélni a vendégjoggal. Ha a tanácsnál tartunk, ne vegyétek azt kibicelésnek, belekotyogásnak, hanem szerelmetes drukkolásnak a végre boldogabb élet és jövőért. Legelőszöris arra kérünk, okuljatok a múltból? Ne engedjetek nyakatokra ültetni, tukmálni senkit, semmit, se külföldi, se belföldi nyomásra, mint történt 1919-ben, vagy 1945-ben. Nézzétek jól meg, bármilyen színben, vagy bőrben is jönnek az új kőművesek — nektek „építésre kész vannak a követek” és meg vannak a mestereitek is hozzá. Magyar hagyományokra, magyaroknak építsétek az új, boldogabb Hazát! Hogyan? Tisztán, bátran, okosan: együtt! Ne feledjük el Berzsenyi ostorozó szavait, kérdő felkiáltásait, tiszta erkölcs követelését. E fundamentum nélkül nemcsak „Róma”, hanem Magyarország is „ledől és rabigába görnyed”. A sok hazug jelszó, a kétféle mérték és erkölcs nagy- és kiskereskedői után fedhetetlenül tiszta vezetőket kíván a Magyar Nemzet! Becsületes, új embereket, pártokat, tiszta kezeket. Hallgassatok nagy költőinkre — csak önzetlen hazafiak adhatnak reményt és mindent elsöprő lelkesedést, mely nélkül nem lehet romlásba, züllésbe taszított országunkat, népünket, szétszórt Nemzetünket felemelni! Erkölcsi alapunk Krisztus tanai, teljes vallásszabadság, de nem felekezeti vülongás, hegemónia, hanem élt kereszténység. Bátorságban nincs hiány magyaroknál. Ne is legyen, de vakmerőségre nincs szükség! Az országgal nem szabad huszonegyezni, vabankot játszani. Bátran, előre, de fontolva kell haladnunk. Egységesen, összefogva, terv szerint, nem egyéni bravúrokkal, kétségbe-esett és -ejtő huszárvágásokkal: de félelem nélkül. Nyilvánvaló, az ellenség sem alszik. Legnagyobb öröme, ha megoszthat, szembeállíthat ambíciókat, egyesületeket, intézményeket, egyházakat, pártocskákat, közjogi vitázókat, pártosokat, eladó embereket. A viszonylagos szabadságban gombamódra szaporodnak egyesületek, az öntevékenység és a politikai pártok. Amerikának elég két nagy párt váltógazdasága, Kanadának három. Magyarországnak? Clausewitz a porosz katona-filozófus a hadászat alapmozdulatát a felvonulást így határozza meg: „Külön masírozni, együttesen ütni”. Ezt magyarosan sokan úgy értelmezik, hogy Járjunk csak külön utakon és üssük egymást.” Ez lenne a vég ifjú magyarjaim! Alakulhat taktikából egy-két pártocska? Kreálnak vakulásunkra a hatalomhoz ragaszkodók is, de egy új, szilárd, közös demokrata köztársasági front viheti csak diadalra a magyar reformot és töltheti be történelmi hivatását — az igazi, a szabad és független Magyar Haza megteremtését. Gondoljuk, hogy a régi, levitézlett pártok is fenik rozsdás-véres kardjaikat, készülnek az egyelőre távoli ködben lebegő választásokra. Nem sok sikert jósolunk ezeknek. Krisztus urunkkal mondjuk: „Ne töltsétek új bort ó-tömlőkbe”! A magyarok túl jó borszakértők ahhoz, hogy az igazit a hamistól, a hamisítottól meg tudják különböztetni. Az egyesült ellenzéki frontnak nincs versenyképes ellenfele. Csak önmagát ütheti ki, tehát vigyázat: tisztán, bátran, okosan cselekedjünk! A felemelő erdélyi tüntetés, a vízlépcső ügye, a 31 egyesület, közület által rendezett, világhírre lett március 15-i szabadság ünnep szívvidító ujjmutatás nektek és nekünk külországi hazafiaknak egyaránt. Csak így tovább az úton. Ne hanyagoljuk el a külföldi kapcsolatokat se. így elsősorban az amerikait, mely a világ egyik súlypontján két millió magyar szószólóval, komoly erkölcsi és anyagi tőkénk lehetne. De csak a jó, önzetlen, segítségre kész amerikanizmust igényeljük — nem az anyagiasság, erkölcstelen szabadosság, a demagógia, a holywoodi epidermisz-műveltség ragadós, az egész vüágot megrontó mérgét. Az új magyar vezetés számíthat az egész föld kerekét behálózó határokon felüli Nemzet erkölcsi és anyagi támogatására. A munka dandárja előttünk van, abban minden hazafi részvételére szükség van és becsületes, bátor, okos vezetésre, mely mögött nem kancsuka, hanem egységes, lelkes, de fegyelmezett és lelkiismeretes Nemzet munkál, alkot, termel s teremt: műveltséget, ifjúságot, összetartást. Etnikai és kérdéses politikai határokon túl is; elől jár közép-európai szolidaritás kimunkálásában Kossuth Lajos szellemében, de nem kisebbségbe taszított véreink feláldozásával, mint történt a közelmúltban. Hogy ez ne legyen álmodozás, arra az új vezetésnek jó csillagjárása van. 1956 óriási presztízst, becsületet adott a magyar névnek a Világban — a mai reform mozgalom öregbíti ezt, hogy ennek fényében sikerre vigye követeléseit. A választott, szabad magyar vezetés az összmagyarság érdekeit kell, hogy védje, de annak erkölcsi és anyagi együttműködésére is bizton számíthat. Előre hát, tisztán, bátran, okosan: együtt! Felső sor: Krüger Anita, Murányi Melinda, Ryan Lidia, Murányi Monika és Bakos Julika. Alsó sor: Davis Ádám, Krüger Kati, Ryan Bronwyn, ifjú Szántó Géza és Tam Cynthia. Félmillió áldozatra emlékezve! Beszámoló az 1989. május 27-én, Canberra-ban megtartott ötödik megemlékező Istentiszteletről. Május 27-én, szombaton reggel borongós-esőre álló időjárásra ébredtünk Canberra-ban. Izgatottan készülődünk a Szent Christopher katedrálisban tartandó ötödik megemlékező Istentiszteletre, melyet a Duna-Fekete tenger közötti csatorna megépítésénél elhunyt lelkek emlékére tartunk. Fel-fel nézünk az égre, — jajj csak ne essen az eső — száll fel a Magyarok Istenéhez kérő sóhajunk. Hisz a magyarzászlók és a nemzeti viseletek is oly csillogóbbak, oly ünnepélyesebbek a jó időben. De nincs sok időnk a fejünket törni az időjárásban, hisz 12 órakor kezdődik az Istentisztelet, melyet Morgan püspök úr fog celebrálni. Ő még akar velünk beszélni a mise előtt. Főleg dr. Hegyi Tiborral, a Canberra-református lelkésszel, aki az evangéliumot olvassa fel. Alig, hogy megérkeztünk a püspök úr is ott volt. Mégegyszer átmentünk mindenen, a mise-rendet kiosztotta, újra megbeszéltük, hogy a Székely Himnuszt a mise kezdetekor, a Magyar Himnuszt pedig a mise végén fogjuk énekelni. Még egy-két utolsó helyreigazítás a ruhákon és megkezdődik az ünnepélyes bevonulás. A katedráinak az előcsarnoka tele lett színnel, mikor a négy zászló elől és a magyar ruhások pedig a zászlókat követve bevonultak a templomba. A négy zászló az oltár két oldalánál foglalt helyet. A magyar ruhás lányok pedig az első sorba ültek le. Mindenki a helyén. Bejön a püspök úr, megáll középen az oltár előtt, felnéz és abban a pillanatban megszólal az orgona és felhallatszik, „Ki tudja merre, merre visz a végzet”. A két énekes, Lacheta Bea és Dr. Zeöld Károly, megrázó énekébe könnyes szemekkel kapcsolódott be a jelen levő magyarság. Száll fel az ének Csaba királyfihoz segítségért, a Magyarok Istenéhez pedig, hogy mentse meg az Őhozzá oly hűséges Magyar Nemzetet és ne hagyja, hogy az a szent föld, a mi Erdélyünk, elvesszen! Morgan püspök úr azzal kezdi a misét, hogy bejelenti: „Ez már az ötödik éve, hogy megemlékező Istentiszteletet tartunk a Duna-Fekete tenger között épített csatorna munkálatainál elhunyt félmillió ember lelkiüdvéért. Ez az ártatlan félmillió, a kommunista román kormány kegyetlen, fajgyűlölő és istentelen rendszerének lett az áldozata. Ez a félmillió a különböző nemzetiségekből adódott össze, kik ma románia fennhatósága alatt élnek. Az áldozatok 75%-a székely-magyar volt”. Megemlítette, hogy a román kormány, Erdélyben, az emberi jogokat sárba taposva, az ősi székely lakosság kiirtására és az ősi műveltség eltüntetésére törekedve a legrettenetesebb terrort alkalmazva száz és százezer székelyt küldött halálba és az ősi székely faluk ezreit teszi a földszínével egyenlővé, hogy semmi ne maradjon, ami a székely ősiséget bizonyítsa. A nagy katedrális néma csöndjét csak a szívbe hasító szavak okozta zokogás szákította meg. Majd felszólította a jelenlevőket, hogy ne csak most, de minden nap emlékezzenek meg imáikban ezekről a sokat szenvedett léikéiről. A mise megkezdődött. Az első sorban ülő, különböző viseletét hordó magyar lányok, Bakos Julika, Murányi Mónika, Murányi Melinda, Krüger Anita és Krüger Katika, mint egy színes gyöngysor csillogtak az ablakokon besugárzó fényben. A misét a püspök úr, a szűz Máriának, Jézus Urunk Édesanyjának, a Magyarok Nagy boldogasszonyának ajánlotta fel. Az áldozati kelyhet két magyar ruhás gyermek, ifjú Szántó Géza és Tam Cynthia, vitték az oltárhoz, ahol Morgan püspök úr vette azt át. A mise befelyeztével a püspök úr az oltár előtt fogadta el a különböző Canberra-i Magyar egyesületek által felajánlott virágcsokrokat, melyek a következő sorrendben lettek a Nagyasszony oltárára elhelyezve: Canberra-i Magyar Egyesületek Szövetsége nevében, Malonyay Éva, Canberra-i Magyar Egyesület nevében, Csíki Zsófia, Canberra-i Erdélyi Egyesület nevében, dr. Kazár Lajos, Canberra-Queanbeyan Magyar Nők Egyesülete nevében, Magassy Kornélia, Canberra-i Magyar- Ausztrál klub nevében, Bellák Piroska, Canberra-i Magyar Klub Nőegylet nevében, Vida Julianna, és végül az Erdélyi Világszövetség Sydney-i Csoportjának Canberra-i képviselete nevében, egy-egy magyar ruhás ifjú és lány, Davis Ádám és Ryan Bronwyn vitték a virágcsokrot az a Magyar Himnusz, a két énekes és a jelenlevő magyarság könnyes szemekkel énekelte a magyar Nemzet sorsára oly érvényes könyörgést, hogy „Isten áld meg a Magyar"! A Himnusz után a négy zászlótartó, Hám Magda, az Erdélyit, Molnár Ferenc, az Árpádsávost, Bakos Tibor, a Magyart és Ryan Lydia, az Ausztrált, követve a nemzeti viseletben levőkkel, ünnepélyes menetben a katedrális főbejáratán keresztül vitték ki. Ezzel véget ért az ötödik megemlékező Istentisztelet, melyet minden felekezeti különbség mellőzésével tartottunk Canberra legnagyobb templomában, a Duna csatorna építésénél elhunyt Nemzettestvéreink lelkiüdvéért. Molnár Olga
