Szittyakürt, 1986 (25. évfolyam, 7-12. szám)

1986-12-01 / 12. szám

8. oldal

«IftVAKÜfct

1986. december

A Szabadvilági Magyarok IV. Világkongresszusa II/9. pontjában az áll többek között, hogy „rehabilitálják” Nagy Imrét.

A magyarságot és a Szabadságharcot súlyosan sértő határozat ellen a legerélyesebben tiltakozni kell. Nemzetünknek sajnos, még vannak olyan valódi mártírjai, akik rehabilitálásának eshetősége még csak fel sem merült: például Budapest hős védői és irányítói: az 1945—56-ig tartó nemzeti ellenállás ismert és ismeretlen áldozatai, a népbírósági perek vérbosszújának tízezrei. A Szabadságharc 30. évfordulójának küszöbén egy kommunistát rehabilitálni — akit a nemzeti felkelés csak magával ragadt, de kommunista meggyőződésén nem változtatott —, és ezzel egyenrangúvá tenni a nemzet igazi mártírjaival, nagyon furcsa módja a Szabadságharc tisztasága méltatásának. Mielőtt rátérnék, hogy ez miért nemzetellenes cselekedet, nézzük meg, hogy ki is volt valójában ez a Nagy Imre?

Nagy Imre 1896-ban született Kaposváron. Részt vett az I. világháborúban s orosz hadifogságba esett, ahol 1917-ben csatlakozott a Vörös Hadsereghez. Vágó Pál fehérorosz adatokra támaszkodva bizonyítja, hogy Nagy részt vett a cári család kiirtásában. Erről így ír: Az orosz emigránsok folyóirata”, ,az Ipatiev-ház gaztette’ címen közli, hogyKolcsak tábornok Jekaterinburg visszafoglalásakor megtalálta az orosz cári család gyilkosainak névsorát. 14 kétségkívül zsidó név között szerepelt két magyar is. Az egyik Nagy Imre volt. A megtalált okiratok a gyilkosság színhelyét Ipatiev nagyiparos házában jelölte meg, ahol a cári család internálva volt. A helyszíni szemle a következő héber feliratot találta: „Itt a titkos erők parancsára áldoztatott fel a cár az állam megdöntése végett. Vegyék ezt tudomásul a gójok.”(i>

Nagy Imre miután hazatért, kommunista szervezkedésbe fogott, amiért két évre elítélték. Szabadulása után szíve Moszkvába húzta, ahonnan győztesként térhetett vissza 1945-ben, együtt a szovjet tankokkal és Rákosival.

Földművelésügyi miniszterként hűségesen végrehajtotta azt a gálád és őrült „földreformot”, amelyet Vorosilov marsall diktált annak a Nagy Imrének, akinek a magyar föld örök törvényei és a magyar parasztiélek józan mértéktartása kellett volna, hogy diktálja a földosztás ütemét, mértékét és szakszerűségét.

Hűségesen teljesítette a rábízott feladatokat, mert Nagy Imre szerint a „szovjet alapelvek Magyarországra is érvényesek”, sőt, idézi Méray Tibor Nagy Imrét: „ha lehet és szabad így kifejezni, még helyesebbek és igazabbak, mint a Szovjetunióban annak idején voltak”. (2) Ezért és így lett a „földreformból” szabadrablás, így került az ősi föld végkiárusításra.

Különböző beosztásaiban hűséggel hajtja végre a szovjet utasításokat, s mikor begyűjtési, azaz a „parasztnyúzás miniszter”-e lesz, „ezt a munkáját is kiválóan végzi el.”<3>

Az 1953-as munkás és parasztmegmozdulások következtében Moszkvába rendelik a magyarországi kommunista párt legfőbb vezetőit. Nagy Imre szerint a népfölkelésnek ezekben a zavargásokban megjelenő „veszélye késztette Hruscsovot és az új szovjet vezetőket, hogy őt nevezzék ki miniszterelnökké, és életbe léptessék az Új Szakaszt.”(4) így lett 1953. július 4-én M oszkva választása és kétségbevonhaCSISZÁR LÁSZLÓ:

Nagy Imre a „kommunista szent”

tatlan megbízatása alapján Nagy a rabország miniszterelnöke addig, amíg Moszkva célszerűnek találta az új szakaszt, tehát 1955 kora tavaszáig. Ehhez az új szakaszhoz csak annyi köze volt, hogy a parlamentben hazatérése után felolvasta a budapesti Központi Vezetőség által jóváhagyott moszkvai programot. Az a körülmény, hogy Nagy miniszterelnöksége idején erős bírálatot gyakorolt Rákosi állam és pártvezetősége fölött, az az ő személyi harcuk, és a magyarságnak ehhez annyi köze volt, mint nekik a magyar néphez. Az új szakasz bizonyítja, hogy a rabnépeknek ebben a Moszkvából irányított bábjátékban a legkevesebb szerep jut.

Közvetlenül az októberi események előtt nem sokkal Rákosi menesztése után Andropov nagykövet, valamint az átutazó Mikoján Nagy Imrével tanácskozott. Hogy miről beszéltek valójában, azt nem tudjuk. Feltételezhető, hogy valami biztos értesülést kaphatott Nagy Imre. Ugyanis nem sokkal Mikoján látogatása után Nagy Imrét felkereste egy Zádor István nevű fiatal kommunista. Nagy többek között megemlíti Zádornak „Mikoján látogatását, aki biztosította őt rokonszenvéről”. Arra a kérdésre, hogy visszakerülhet-e a legális vezetésbe, Nagy Imre magabiztosan válaszolja: „Őszre minden az ölembe hull! ,5,Ez megerősíti azt a feltetelezest, amelyet Csaba István „Az elsüllyesztett háború” című könyvében bizonyít, hogy Moszkva irányította az októberi eseményeket.

Október 23-án este, az akkori kormány és párt vezetőség kérésére Nagy a parlamenthez ment „ lecsendesíteni a tömeget. Nagy Imre kormányát a legfőbb államhatalmi szerv, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevezte ki, és ugyancsak az Elnöki Tanács hagyta jóvá a kormányon belüli változásokat. Ebből látható, hogy az októberi események alatt a Magyar Népköztársaság végig fenn állt. „A legalitás folyamatos volt, semmiféle alkotmányjogi változtatás 1956. október 23-a és november

4. között nem történt.”<7) Egyébként pontosan ugyanezt állapította meg a Kádár-rendszer egyik jogásza is.(8)

Az orosz beavatkozás, a Szabadságharc legázolása, majd Nagy Imre elhurcolása nem adott lehetőséget arra, hogy megéljük, hogyan folytatta volna politikáját. Ezt csak következtetni tudjuk azokból a cselekedetekből, amelyeket ezekben a naponban végrehajtott.

Figyelmesen tanulmányozva az „56-os” munkákat megállapítható, hogy Nagy Imre célja a kommunizmus uralmának további biztosítása volt — a néppel szemben.

Ezt azért tette, hogy Moszkvának bizonyítsa rendíthetetlen kommunista hűségét. Ugyanis az ekkor Budapesten tartózkodó Mikoján és Szuszlov Gerő leváltása után Nagy Imrét miniszterelnöknek, Kádárt pedig a kommunista párt főtitkárának nevezték ki, mely világosan mutatta, hogy Kádár a Kreml bizalmas embere, s Nagyot pedig ejtették. (Október 25-én délután a parlament előtti mészárlás után a rádióban többször elhangzott közlés — jellemző — csak Kádár megbízatását említi Gerő elmozdítása mellett: Nagy Imréről csak annyiban esik szó, hogy ő is beszélni fog a néphez.m

Nagy Imre írásaiban hangsúlyozza, hogy igazát, álláspontját, nézetei helyességét, marxista-leninista voltát az elmélet és gyakorlat tényével bizonyítja be.no) Erre vallanak a Szabadságharc alatti intézkedései. Nagy Imre rehabilitációjával foglalkozók jobban tennék, ha több figyelmet szentelnének Lenin

tanításai megismerésének. Lenin ugyanis 1918. március 4-én a következőket mondotta: „Minden szerződés papírrongy! Értéke addig van, ameddig érdekemben áll a fenntartása és megtartása. Ha nem érdekem többé, azt a darab papírt arra használom, amire akarom!” Ezt a lenini útmutatást követte Nagy Imre 1956-ban.

A többpártrendszerről beszélt a népnek, de barátainak felháborodottan kijelentette: „amíg élek, soha!”<ii) nem lesz ez megvalósítva. 25-én Nagy kijelentette, hogy „a szovjet csapatoknak a harcokba való beavatkozását szocialista rendünk létérdeke tette szükségessé.”(i2)Az orosz hadmozdulatok hírére Nagy hírzárlatot rendelt elmi, hogy megakadályozza a szabadságharcososoknak a harcra való felkészülését. A szovjetellenes hangok megszüntetése érdekében „a lapok megjelenését engedélyhez köti”(i4i, azaz bevezeti a cenzúrát.

Nagy Imre kormánya felállította a Forradalmi Karhatalmi Bizottságot, melynek november 3-i határozata kijelenti, hogy „a reakciós zavarkeltések megsemmisítésére adott rendelkezéseket híven teljesítjük.”(i5)Losonczy Géza államminiszter az „ellenforradalom veszélyére” figyelmeztetett közvetlen a második szovjet beavatkozás előestéjén, egy sajtókonferencián, és megerősítette „hogy a kormány határozottan fel fog lépni ellene.”o6) Kopácsi írja, hogy Nagy Mikojánnal és Szuszlovval folytatott „megbeszélésén arról volt szó, hogy most már a harcok elükével rendet teremtünk Budapest utcáin, azaz lefegyverezzük azokat a kétes elemeket, amelyek az utolsó napokban ugyancsak fegyverhez jutottak és esetleg veszélyeztethetik az újonnan alakuló demokratikus társadalmat. Ezt a „tisztogatást” két újonnan szervezendő hadosztály segítségével november 4-re terveztük. (17)

Akit még a felsorolt adatok sem józanítottak ki, azok emlékezzenek arra, hogy maga Nagy Imre büszkélkedett halálos ítélete kihirdetése napján, hogy „a forradalom alatt miniszterelnökként hozott intézkedéseivel, másodszor teremtette meg a magyar kommunizmus megmentésének lehetőségét.”i8)

Most pedig nézzük meg, miért elítélendő Nagy Imre rehabilitálása. Ismeretes, hogy az új szakasz bevezetése után, de főleg az októberi események előtti időben állandóan azt hangoztatták, hogy Nagy Imre „jó magyar ember”. Fogadjuk ezt el annak ellenére, hogy vannak bizonyítékok arra, hogy Nagy Imre zsidó származású. Tehát vegyük Nagy Imrét derék és becsületes magyar paraszt-családból származónak.

Nagy Imre az új szakasz vállalásával megbocsáthatatlan nagy bűnt vett magára, amikor vállalkozott a kormányalakításra. Akkor, amikor megingott a talaj a vörös Kreml alatt: amikor a sztálinizmus a csődjéhez érkezett, úgy látszott még csak egy lépés és az egész pokoli rendszer, — a gonoszságnak, a terrornak, a becstelenségnek ez a sátáni terméke —, mindenestől a szakadékba zuhan. És ekkor jött Nagy Imre, a „jó magyar” és beült Rákosinak még ki sem hűlt székébe, hogy folytassa a „dolgozók szocialista államának” felépítését. A magyar népnek nem kell a kommunizmus, de Nagy Imre, a „jó magyar” bebizonyította, s vele együtt most a rehabilitálásával foglalkozók bebizonyítják, hogy kell a magyarságnak a kommunizmus! Ez volt Nagy Imre IGAZI szerepe — a durák szerepe ebben a játszmában —, nem pedig

az, hogy egy mérsékeltebb irányzattal hozza egyenesbe azt, amit Rákosi— Róthék évek óta fajtánk ellen bűnöztek.(i9)

Ezért hangsúlyozták állandóan Nagy Imre „jó magyarságát”, hogy fedezze magyar nevével annak a hat hitehagyott gonosz zsidónak minden bűnét, akik népünket a mai nyomorúságba és rabságba taszították.

Kinek az érdeke az, hogy a magyarországi kommunizmus gonoszságát és gyalázatát magyar név, a Szabadságharc dicsőségét egy kommunista fedezze? A magyarnak nem érdeke ez! A mi érdekünk ellenkezőleg az, hogy kétségbeesetten ordítsuk a világ fülébe az egyetlen igazságot, ami egyben az egyetlen mentségünk, és azt nevezetesen, hogy ezt a vörös gyalázatot a mi tisztalelkű és Isten-hívő népünk nem akarta és nem áhította még álmában sem. Ezt eléggé fényesen bizonyította az a nemzeti összefogás, mely 1956 őszén megmutatkozott, s ebből semmit sem szabad engednünk, mert akkor elvesztünk. Soha nem volt olyan fontos, mint most, a 30. évfordulón, hogy megvédjük Szabadságharcunk tisztaságát.

Végül felteszem a kérdést, mint annak idején több szabadságharcosul», lehetnek-e a marxizmusnak hősei? Lehet-e olyan ember- és lélekellenes tannak, mint a materialista marxizmus, idealisztikus híve? Nem éppen önmagából zárja-e ki a marxizmus a hős fogalmát? A szó tiszta értelmében a szovjethős fából vaskarika. A szovjetnek és minden marxizmusnak csak áldozatai lehetnek, hősei csak a hősi életszemléletnek vannak. A hősi életszemlélet pedig hisz Istenben, a szép, igaz és jó eszményében, hisz az évszázadokon át az ősök vérén keresztül hozzáhullámzott titokzatos kollektivitásban, a nemzeti géniuszban. Valamiben, amit nem lehet szavakkal leírni, de ami ott él, lüktet lelke mélyén s amikor eljő az óra, elvérzik érte Budapest aszfaltján. Hogy mennyire nem lelkesít harcra a rózsaszínre agyait szocdem. és egyéb program, bizonyítja az, hogy éppen azok, akiknek lelke állítólag telítve van e tanoktól, ugyancsak messze húzódtak a puskaporos térségektől és igen nagyon ügyeltek bőrükre. A nemzeti kommunizmus mákonya azoknak terméke, akiknek lelkében káosz él és künn a világban is káoszt akarnak látni. A tisztára mosásnak egyetlen célja van, hogy a kommunizmus valami módon össze ne omoljon.

* * *

FORRÁSMUNKÁK

1. Vágó Pál: Merjünk magyarnak lenni. (Kelet Népe, 1. sz. 10. old.)

2. Méray Tibor: Nagy Imre élete. (Ötödik kiadás. 30. old.)

3. Méray. i.m. (45. old.)

4. Bill Lomax: Magyarország 1956-ban. (Magyar Füzetek, 1—2. old.)

5. Méray. i.m. (141. old.)

6. Igazság a Nagy Imre ügyben. (Európai Petőfi kör. 56. old.)

7. Igazság a Nagy Imre ügyben, (i.m. 37. old.)

8. Dr. Soltész Magda: A szovjet hadsereg segítsége a magyar jogrend és a nemzetközi jog tükrében. (Magyarország, 1957. ár. 17. Közli: Igazság a Nagy Imre ügyben. 37. old.)

9. Selmeczi Kristóf dr.: Véres árnyak 1956- ból. (Magyar Politikai írások, 1951- 1976. Duna könyvkiadó. 1—ii. 178. old.)

10. Nagy Imre: A magyar nép védelmében. (Magyar Füzetek, 11. old.)

11. Bill Lomax (i. m. 56. old.)

12. Rádióadások könyve. (325. old.)

13. Méray, (i. m. 270. old.)

14. Méray, (I. m. 298. old.)

15. Rádióadások könyve (56. old.)

16. Bill Lomax, (i. m. 59. old.)

17. Kopácsi Sándor: Az 1956-os forradalom és a Nagy Imre per. (27. old.)

18. Bill Lomax, (i. m. 62. old.)

19. Dr. R. K.: Képzelt beszélgetés Nagy Imre miniszterelnök „Elvtárs”-sal! (Út és Cél V. évf. 8. sz. 10 — 11. old.)

20. A nemzeti felkelés dicsősége. (Cél. 1958. okt.)