Szittyakürt, 1985 (24. évfolyam, 1-11. szám)

1985-01-01 / 1. szám

1985. január «ItTVAKOftT 15. oldal Dr. Kovács Ernő: A magyarországi népi mozgalmak és 1956 Köszönöm, hogy itt lehetek közötte­tek, együtt emlékezni és ünnepelni ve­letek. Jelenlétetek tanúbizonysága an­nak, hogy nem a gyorsan és könnyen felejtők közé tartoztok. Mert ilyenek is vannak, sajnos sokan. Otthon a hata­lom haszonélvezői között, de itt kint is a szabad és nemzetinek mondott emig­ráció soraiban. Nemrég egyik újság fő­­szerkesztője azzal adta vissza Tria­nonról írott emlékeztetőmet, hogy múlthavi számában már hozott egy cik­ket erről. Mintha nem minden alka­lommal, nap mint nap, óráról órára, percről percre erről, történelmünk leg­nagyobb nemzeti katasztrófájáról, kel­lene emlékeznünk? Hisz végeredmény­ben ezért vagyunk számkivetésben is! A hamis, esztelen, gyűlölködő “béke” következménye a magyar történet min­denjelenkori eseménye. Igen, a “nem, nem, soha” jelszava helyes volt és helyes ma is, mert “sehonnai bitang ember” és nemzet az, mely az őt ért nagy igazságtalanságról, történelmi csapásokról, fiainak, őseinek áldoza­tairól elfeledkezik. Soha ne lehessen kitörölni a nemzet emlékezetéből Tria­­nont, de a tanulságokat is le kell von­nunk és cselekednünk okosan, bátran. Nem, soha nem felejtünk és hozzuk az emlékezés megszentelt virágát 1956 novemberének gyásznapjaira. Ám nem az örök magyar temetés és tetemre hívás, a balladai sors és a Vég­zet tragikus játékáról, hanem a győze­lemről emlékezünk! Arról, a magyar ifjúság szent vérével és életével szerzett hétnapos szabadságról, amely a mo­dern világtörténelem fordulópontjá­nak vérrel és arannyal beírt dátuma. Hőseink példája, a magyar név bejárta az egész világot. Leleplezte a bolseviz­­mus embertelen, természetellenes, ör­dögi doktrínáit és főleg gyakorlatát. És hogy az nem semmisült meg a felisme­rés és leleplezés izzó lángjaiban, Buda­pesten és globálisan, az nem a jó ame­rikai nép velünk érző, cselekedni kész akaratán múlott, hanem a “katona” elnök és “nagy antikommunista” ál­lamtitkár pipogyaságán. Egy másik történelmi napra is emlé­kezünk: Negyven évvel ezelőtt, 1944. október 15-én fordulópontra jutott az ún. “szegedi”, ellenforradalmi állami és politikai rendszer, vele országunk és nemzetünk. Horthy és bizalmi köre, munkatársai, a Parlament megkérdezé­se nélkül (mint háborúba lépéskor!) a Szovjet Vörös Hadserege és román, bolgár csatlósaik előtti kapitulálást és az országot velünk együtt védő német hadsereg megtámadását választotta. Mások, a Parlament és Felsőház több­ségét kitevő nemzeti csoport, a Hon­véd Vezérkar nemzeti érzésű, tisztán látó tagjai, a Hungarista Mozgalom, Szálasi Ferenc vezetésével, a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetsége, minden­ki, aki a történelmi felelősség elől nem tért ki, forradalmi úton távolították el az önmagával, múltjával meghason­­lott államfőt és uralmi rendszerét. A harcot tovább harcoltuk, mert külön­ben soha nem mosta volna le rólunk semmiféle választóvíz a hazaáruló ne­vet, mint Károlyi Mihályékról, akik ellenállás nélkül nézték, hogy felszúrt, véres hólyagként omlik össze ezred­éves államiságunk, zsugorodnak össze határaink, szedett-vedett alacsony harc­értékű ellenséges hadsereg nyomására. Éppen a Horthy-rendszer propagan­dája hangoztatta legerősebben a haza­áruló nevet és harsogta, hogy “nem lesz mégegyszer 1818”, és íme, a Főve­zér, suta kísérletével maga csinál majd­nem országvesztő forradalmat. Szálasi folytatta a harcot, mert három magyar hadsereggel és német bajtársakkal remény volt arra, hogy visszaszerzett országrészeinket megvédhetjük, mara­dék hazánkat megtarthatjuk és a pilla­natnyilag ellenséges megszállás alá került területeinket ismét felszabadít­hatjuk. Továbbá, hogy népi, magyar szocialista rendszerű Magyarországot építhet fel a nagy háború után. Végül, de nem utolsó sorban, hogy az ország népét megvédje attól a rettenetes orosz megszállástól, amely máig tart és nincs magyar család, mely nem lett volna áldozata vagy az első, vagy a második szovjet inváziónak. Meg volt a siker reménye, melyben osztozott az oro­szoktól remegő ország nagyrésze. Ha elbuktunk, legalább harcoltunk a Vég­zet ellen, nem a németekért, hanem szeretett hazánk és népe védelmében. Akkor is, mint később, 1956-ban, fiatal gyerekek páncélököllel pusztítot­ták az orosz tankokat a főváros védel­mében, a sorkatonaság veteránjainak csodálata mellett; de erről ma szemér­mesen hallgatnak az emigráció berkei­ben. Pedig ez történelem, nincs szé­­gyellnivaló benne, pláne az öregebb kibujdosottaknak, annak a milliónyi szerencsés kitelepítettnek, akik a to­­vábbharcolóknak köszönhették, hogy nyitott kapukon, rendben és a visszaté­rés reményével hagyták el az országot Nyugat felé, nem jiedig marhavago­nokba zsúfoltan Észak-Kelet irányá­ban, mint foglyok, elhurcoltak. A harcok után, mint nem egyszer törté­nelmünk folyamán, jött a győztesek zsarnoki megtorlása: akasztás, halál, börtön, szibériai vagy otthoni kény­szermunka. Aztán lassan az egész or­szág nem lett más, mint sötét fogház, a muszka vezetők és kiszolgálóinak bosz­­szú-birodalma. E szervezett magyarir­tás ellen keltek fel 1956 októberének ifjai és vénei. Szabadságharcuk ismét fényessé és tisztává tette a magyarság nevét széles e világon. Olyanná, amilyen az 1849-es szabadságharcosoké volt, akiket épp úgy cserbenhagytak a nagyhatalmak, mint az ötvenhatosokat! A novemberi gyászban elmélkedjünk arról is, ho­gyan történt mindez; lehetett volna másképp? Tényleg utat tévesztettünk, mint jóslatok idejében jelezték, vagy utólagos bölcsek mondják? “Itt régik a bűnök, itt régik a vétkek ”— írta Ady a népi mozgalmak mély magyar hangja. De mi maradjunk az újabbaknál. A harmincas évek forrongó ébredé­sével két népi mozgalom indult, illetve teljesedett ki Magyarországon. Az egyik irodalmi volt Szabó Dezsőben és Móricz Zsigmondban gyökerezett, Er­délyi Józseffel, Sértő Kálmánnal, a fel­vidéki, erdélyi, délvidéki költőkkel, Nyírővel, Tamási Áronnal, a falukuta­tókkal; Németh Lászlóval, Illyés Gyu­lával és a fekete bojtárral Sinka István­nal ért csúcsba,országos szellemi moz­galommá vált. Tragédiája, hogy csak feltárta, megmutatta a magyar valósá­got, de nem öltött testet, politikai tö­mörülést, pártot nem hozott létre; pedig politikai jogokat, eredményeket, rendszerváltozást kiharcolni más úton nem lehet. Ugyanebben a korszakban jelentkezett az új politikai népi moz­galom, szintén Szabó Dezső vetése­ként (ha a Mester meg is tagadta őket), mely teljes rendszerváltozást, népi Ma­gyarországot, a magyar nép megerősö­dését és a trianoni helyzet gyökeres megoldását a kis népekkel való össze­fogással, connacionalizmussal. Átme­neti állomásai voltak követőinek a Bartha Miklós Társaság, Nemzeti Ra­dikális Párt, Magyar Nemzeti Szoci­alista Párt, (a Szász Béla vezette) Hun­garista Mozgalo, egymás után felosz­latott alakulatai, Égyesült Magyar Nemzeti Szocialista Párt(N.A.P.), Nyi­laskeresztes Párt, Nemzeti Front, hogy végül is legnagyobbként a Nyilaske­resztes Párt legyen az ellenzék zöme a Parlamentben. Két legkiemelkedőbb személyisége a mozgalomnak Matol­­csy Mátyás, a radikális földreform leg­felkészültebb szakértője, és megnemal­­kuvó harcosa és Szálasi Ferenc, aki példájával új színt és eszméket vitt be a magyar politikai élet állóvizébe; mun­kás, paraszt és értelmiségi híveivel pe­dig ténylegesen az egész magyar nem­zetet felölelte mozgalmába és pártjába. A magyarság tragédiája ez volt, hogy a két mozgalom nem ötvöződött egybe és akár parlamentáris úton, akár a már száz éve esedékes magyar forra­dalommal, még a béke éveiben nem bírt rendszerváltozást kicsikarni és a Népi-Magyarországot megvalósítani. Áz események vészes iramban követ­ték egymást és az irodalmi népiség csak a háború utolsó évében alapította meg a Nemzeti Paraszt Pártot, és így nem lett politikai tényező, csak az ország orosz megszállása után. Akkor is taktikai tévedés következtében nem az egyetlen jelentős nemzeti jellegű tö­mörüléshez, a választásokban fölénye­sen győző Kisgazda Párthoz csatlakoz­tak, hanem a megszálló hatalom kegyét élvező Kommunista Pártnak szekundáltak. Eredmény: Veres Péter lejáratása hadügy és más miniszteri tár­cákkal és a két kriptokommunista Er­dei és Darvas minisztersége, akik vi­szont önmagukkal együtt pártjukat já­ratták le. A népi írókat éppúgy félre­állították, vagy börtönbe tették, minta jobb-, közép- illetve baloldali magya­rokat. Ebből csak a szabadság kitörése hozott változást, amikor az egy évtized óta hallgatásra kény szeritett Sinka Ist­ván megírhatta ódáját: "Üdv néked Ifjúság”(Buda, 1956. október 26.) cí­men és a sokat próbált Veres Péter felolvasta a 12 pontot. A következő terror a népi írók egy részét ismét hosz­­szabb-rövidebb fogságba vetette, de a legjava kitart a meggyőződése mellett. Abban mindenki megegyezik, még talán a kormány is, hogy a mai relatív szabadság, a gazdaságit is beleértve, az ötvenhatos forradalom vívmánya. És talán még egyet meg kell látnunk nekünk is; mind több és több paraszt származású magyar szorítja ki a ma­gyar élet porondjáról a nem odavaló elemeket. A magyarság sok-sok vesz­tett csatái után kis győzelmeket köny­velhet el, kint és bent. De a legnagyobb katonai hatalommal szembeni helytál­lás 1956-ban, világraszóló győzelem volt, még mindmáig végeláthatatlan következményekkel. Az56-osforradalomnak nincs vége. Ezt üzenik a piszkos pesti utca kövei alatt szunnyadó gyerekemberkék. Jel­telen sírjaik parancs a jólétben szaba­don élő, könnyen felejtő magyar nem­zeti emigrációnak. Hirdetnünk kell a magyar igazságot: tiltakozni minden nap világneveken Trianon, Yalta és Párizs esztelen rendelkezései ellen, amelyeknek következménye volt 1956, ifjúságunk megtizedelése és a most is kitartó politikai és gazdasági szovjet megszállás, kizsákmányolás. A ma­gyar emigráció szétszórtságában még hatalmasabb lett, mert egyedei kulcs­­pozícióban befolyásolhatják a nem­zetek közvéleményét. Éreznünk kell, bármerre is élünk vagy járunk a világ­ban, hogy egy ősi nemzeti közösség tagjai vagyunk. Ez a láthatatlan szálak­kal összekötött magyar szolidaritás 17 millió magyar akaratát és szabadság­­vágyát kell, hogy jelentse s akkor né­pünk újra szabad, nagy és boldog lesz, egy korszerűen rendezett Kárpát-Du­­natájban. (Elhangzott a H.Sz.M. clevelandi Szabadság­­harcos Emlékünnepélyén.) Ml DR. KOVÁCS ERNŐ: r es a V tó... című tanulmánya. A magyarság és szomszédos, még távoli nemzetek viszonyát vizsgálja, a múltban és jelenben. Jövőnket az egész világra kiterjedő magyar szolidaritás kia­lakításában látja a szerző. Munkája kapható helyi könyvterjesztőknél. Megrendelhető: Kossuth Bookshop, 14025 Lakota Avenue, Cleve­land, Ohio 44111, vagy Fabó László, 22 Hancock St., San Francisco, California 94114. Ára: 10.00 dollár. II. RÁKÓCZI FERENC halálának 250. évfordulója alkalmából a Hungária Szabadságharcos Mozgalom 1985. március 31-én, vasárnap a Nyugat-oldali Magyar Református Egyház nagytermében (150 St, és Puritas Ave. sarkán) “Minden magyarok vezérlő fejedelme” címmel emlékünnepélyt rendez. Az emlékünnepély előtt A Szittyakürt Baráti Köre 12.30 órakor tartja Baráti ebédjét Minden rendezvényünkre szeretettel váijuk minden magyar testvérünket! Hozzájárulás személyenként 10.00 dollár, .... . , gyermekek részére az ebédjegy 4.00 dollár. a HSZM Központi Vezetosege Ebédjegy rendelhető a 228-5562,476-1696 számokon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom