Szittyakürt, 1985 (24. évfolyam, 1-11. szám)
1985-01-01 / 1. szám
14. oldal ttlfTVAKÖkT 1985.január Az állam és az egyház viszonya Magyarországon Irta:DR. PUNGUR JÓZSEF Nemzetőr, 1984. okt. 15. Az állam és az egyház viszonyáról igen sok cikk, tanulmány jelent meg az utóbbi időben úgy magyar, mint külföldi teológusok, újságírók tollából. A probléma bonyolultsága miatt gyakran ellentétes kiértékeléseket olvashatunk. A téma lényegére nyugaton, talán még senki sem mutatott rá olyan világosan és félreérthetetlenül, mint dr. Pungur József kanadai református lelkész az Amerikai Református Lelkészegyesület legutóbbi közgyűlésén elhangzott beszédében. Az előadó 13 évig szolgált a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsánál mint titkár, majd a Zsinat külügyi osztályán mint előadó. Beosztásaiban közelről figyelhette hazánkban az állam és az egyház közötti kapcsolat elvi és gyakorlati alakulását. Előadását érthető okokból kivonatosan közöljük. Nagyfontosságú ez a téma, hiszen a Magyar Református Egyház léte, bizonyságtétele és szolgálata forog kockán egy megvallottan ateista, vallásellenes és így egyházellenes párt vezetése alatt élő államban. Ezt a helyzetet csak a Habsburgok vezette ellen-reformációs korszakhoz lehet hasonlítani. A vélemények külföldön is, otthon is megoszlanak. Vannak akik azt mondják, nincs vallásszabadság, az egyház vezetői eladták az egyházat, az egyházban csak annyi élet van, amennyi egy kirakati ablak számára — propagandisztikus célokra elég. Mások azt mondják: van egyházi élet Magyarországon. Az egyház vezetői mindent megtesznek az adott körülmények között az egyház érdekében annak jelenlegi életéért és jövőjéért. Ezek az ellentétes vélemények megosztják a külföldön élő magyar református lelkészeket, feszültségekhez vezetnek, kölcsönös vádaskodásokra és gyanakvásra. Lássuk elsőbben a magyar állam egyházpolitikájának elveit, módszerét és gyakorlatát. Magyarország 1948 óta kommunista diktatúra alatt él. Egy párt, a kommunista párt vezeti az országot, jóllehet különböző nevek alatt, egyszer mint Magyar Dolgozók Pártja, 1956 óta mint Magyar Szocialista Munkáspárt. Ez többek között azt jelenti, hogy az állam egyházpolitikája alapjában véve kommunista egyházpolitika. Ennek az alapelveit még a múlt században Marx és Engels rakta le és Lenin fejlesztette tovább. A kommunista valláselmélet szerint a vallás eszköz az elnyomó osztályok kezében az elnyomott tömegek féken tartására és kizsákmányolására. így a vallás az uralkodó osztályok egyik elnyomási eszköze. Mielőtt tovább mennénk beszélnünk kell a módszerről, mert a továbbiakban csak ennek segítségével érthetjük meg az elmélet gyakorlati alkalmazását. A módszert igen fontos helyesen látni, mert aki ezt nem érti, az nem érti meg az állam egyházpolitikáját sem s ez az oka annak a konfúziónak, ami sokakban van a kommunista egyházpolitika helyes megítélését illetően. Nos, a módszer, amit a kommunizmus alkalmaz minden területen: belpolitikában, külpolitikában és az egyházakkal szemben is a “dialektikus” módszer. Mi ennek a módszernek a lényege? Ez az a módszer, aminek segítségével egységet lehet találni ellenkező tényezők között. A tézis és antitézis feszültsége a szintézisban feloldódik. A kommunista teoretikusok dialektikusán gondolkoznak és politikusaik cselekszenek. Azaz a társadalmakban, világpolitikában meglevő ellentéteket úgy használják ki, hogy a kommunizmus előrehaladását szolgálják ezek. Ezt a dialektikus módszert alkalmazzák az egyházzal szemben is. Itt meg kell jegyeznünk, hogy szemben a dialektikus módszerrel mi keresztények a “romantikus” módszert használjuk és romantikusan gondolkozunk, azaz abszolútumokban: fehérben vagy feketében, jóban vagy rosszban, világosban vagy sötétben, Istenben vagy sátánban. Ez az abszolútumokban való romantikus gondolkodásmód jellemző az egész nyugati világra. Innen ered az, hogy ezeknek a kategóriáknak segítségével sem politikusok, sem filozófusok, sem teológusok igazában nem tudják megérteni a kommunizmus lényegét és gyakorlatát. Végső fokon innen ered a Nyugat tragikus megosztottsága a kommunizmust illetően, amit ők mesterien ki is használnak. A marxista—kommunista párt egyik legfontosabb feladata az, hogy mindent megtegyen a múlt még fellelhető maradványainak — köztük az egyháznak — a felszámolásán és az új, a kommunista társadalom megvalósításáért; köztük az új kommunista embertípus megteremtéséért, amely ember megszabadult mindenféle babonától, Istenhittől, vallástól és egyháztól. Nézzük meg most, hogy a szocialista párt és államvezetés milyen egyházpolitikát alakított ki. Alapvetően két tényezőt vettek figyelembe. Az első a marxista dogma, amely szerint az egyháznak-vallásnak meg kell szűnnie hosszabb távon. A második az, hogy jelenleg az egyház létezik, vannak még jelentős számban vallásos nézeteket valló emberek. Ezt az ellentmondást a dialektikus módszer alkalmazásával igyekszenek megoldani, azaz a dialektikus módszer segítségével alakították ki egyházpolitikájukat. Tehát egy olyan egyházpolitikát láthatunk, amely látszólag ellentmondásos, azaz jelen van benne az egyházellenes küzdelem és az egyház bizonyos szabadsága azonban olyan módon, hogy hosszabb távon az egyház megszűnjön. így érthető meg, hogy az alkotmány biztosítja a lelkiismereti és vallásszabadságot, ugyanakkor a pártvezetés mindent megtesz az egyház társadalmi gyökerei elvágásáért, befolyása csökkentéséért, nézetei ellensúlyozásáért ateista propaganda, szemináriumok és az iskolarendszer adta lehetőségek segítségével, amely által fel kívánja nevelni az új szocialista típusú embert, amely mentes vallási nézetektől. így történhet meg az, hogy ha valaki — mondjuk egy nyugati egyházi ember kérdést tesz fel az egyház szabadságáról, hivatkozhatnak arra, hogy a templomok nyitva vannak, az egyházak működnek, a vallásos emberek kielégíthetik ezirányú igényeiket. A dialektikus módszer tökéletes alkalmazásának másik eredménye, egy minőségi ugrás produkálása. A valláspolitikában elérték ezt, nevezetesen az állam- és pártvezetésnek sikerült elérnie, hogy az egyház felsorakozott a rendszer politikai céljainak támogatására. Jelenleg az egyház a népfrontpolitika keretén belül a jelenlegi rezsim úgy belmint külpolitikai objektiváinak előmozdítója lett. Az egyház teológiailag jónak minősítette az állami célkitűzéseket és azokat teológiailag alátámasztja és vallásos nyelvre fordítva azokat propagálja. így állt elő az a helyzet, hogy a szószékről az a beszéd hangzik, mint a népfrontgyűléseken, azzal a különbséggel, hogy itt politikai zsargont használnak, míg a szószéken vallási zsargont. Meg kell állapítsuk, a rendszer vezetői méltán lehetnek büszkék az elért eredményre, t.i., hogy az egyház vezetői a totalitárius párt és állami célkitűzéseknek meggyőződéses kiszolgálói lettek. Az egyháznak ma olyan szerep jutott, mint a legtöbb családban a nagymamának. O a múlthoz tartozik, visszafelé néz, olyasmikről beszél, amit már alig érteni, előbbutóbb meg fog halni. Mit lehet vele kezdeni? Meg kell tűrni és amíg erejevan, fel kell használni a háztartásban: takarítson, főzzön, vigyázzon a gyerekre, de már nem kell komolyan venni. Az egyház, amíg van, fel kell használni — ebben lehet összefoglalni a szocialista egyházpolitikát. Belpolitikai síkon az egyház segíteni tud a tömegek “komfortérzésének” megteremtésében. Azaz legyen meg a vallásos embernek a jó közérzete, hogy íme egy szocialista államban élve, ha akar elmehet a templomba. Ez közvetve azt a célt szolgálja, hogy a tömegek meg legyenek elégedve a szocialista rendszerrel. Az egyház segíthet a népfrontpolitika támogatásában, azaz a szocialista társadalom felépítésében. Az egyház továbbá segíthet az öregek, terhelt gyermekek, valamint az alkoholisták gondozásában. Külpolitikai vonatkozásban az egyház segíthet a békemunkában, a hazai vallásos emberek között, de főleg a nyugati vallásos tömegek és egyházi vezetők megnyerésében. Ebben fontos szerep jut a Keresztyén Békekonferenciának, amely a nyugati vallásos békemozgalmak létrehozásában és irányításában tölt be fontos szerepet és így elősegíti a szovjet blokk külpolitikai objektiváit. Meg kell látnunk azt is, hogy a rendszer részéről az egyháznak nyújtott szabadság, élet- és akciótér, az ország kül- és belpolitikai helyzetétől függően változik. Ha az ország belpolitikai téren nehézségekbe ütközik, mint ezekben az években a folytonos áremelkedések miatt — az egyház tevékenységének nagyobb teret engednek, hogy ezáltal is elejét vegyék a tömegek elégedetlenségének. Külpolitikai téren a békeoffenzívák idején — amit az elmúlt években tapasztalhattuk — az egyház külügyi tevékenységének adnak nagyobb teret. Ebben az összefüggésben kell látnunk például azt, hogy mind a négy egyházkerületnek lehetősége nyílt építkezésre, mint amilyen a Ráday Kollégium kibővítése, vagy a Tiszántúli vagy Dunántúli kerületek építkezései. Ehhez azonban emlékeznünk kell arra, hogy a Rákosi-rezsim illegálisan tulajdonította ki a Lónyai gimnáziumot, a Sárospataki és Pápai Teológiákat az ötvenes évek elején. 1956 nyarán komolyan szóba került ezeknek az objektumoknak egyházi tulajdonba való visszaadása — amiből akkor nem lett semmi. Most majdnem három évtized után az állam kegyesen megengedi, hogy az egyház saját, de főleg nyugati egyházi segítséggel bővíthesse néhány objektumát. Mindezek után nézzük meg hogyan tartja ellenőrzése alatt az egyházat a proletárdiktatúra formájában élő, azaz totalitárius állam. Ennek az ellenőrzési rendszernek legjellemzőbb formája az Állami Egyházügyi Hivatal. Ez lépett a régi Kultuszminisztérium helyébe. Az ÄEH feladata hármas. A párt és állami vezetők által megszabott politika keretén belül segíteni az egyházak sajátos egyházi és főleg politikai tevékenységét. így folyósítani az államsegélyt, esetleg extra államsegélyt szerezni, engedélyek megadása. Általában biztosban a kapcsolatot az egyházak és az állam között. Az állam felé kérésüket az egyházak az ÄEH-on keresztül nyújtják be és az ÄEH képviseli az állam akaratát az egyházak felé. Ezen túl az ÄEH- nak az a feladata, hogy monitorozza az egyház tevékenységét és felmérje az egyház befolyását a társadalomra. Továbbá az AEH ajánlásokat ad a párt és államvezetésnek az egyházakkal kapcsolatos politikában, valamint személyi ügyeket illetően. Az ÁEH-nak nem csak központja van Budapesten, hanem megyei, városi, járási és falusi szervei is. A különböző szintű tanácsoknál legalább egy személy az egyházakkal kapcsolatos ügyekkel, vagy azzal is foglalkozik. Az ÁEH-nak van úgy nevezett “K” telefonvonala, amely révén pillanatokon belül kapcsolatba léphet az ország bármely pontján levő aktivistájával. Az ÁEH munkatársai állandó ellenőrzés alatt tartják az egyházak és lelkészek tevékenységét. Informátoraik révén pontosan tudják mi történik az egyházban, miről prédikálnak a lelkészek, milyen kapcsolatokat tartanak fent és kikkel. Ha valamelyik lelkész túlzottan aktív, vagy gyülekezeti élete jól megy, vagy állami szempontból gyanús kapcsolatai vannak — az illetékes egyházügyi titkár behivatja megbeszélésre, amelyen figyelmeztetést kap előbb udvarias, majd fokozatosan nyers formában. Az egyházügyi titkárok káderozzák is a lelkészeket, igyekezve megtalálni azokat, akik informátorokká tehetők, megcsillantva előttük a továbbhaladás lehetőségét. Általában az a gyakorlat, hogy az ÁEH a lelkészek felettesein — espereseken vagy püspökökön keresztül igyekszik a renitens lelkészeket jobb belátásra bírni. Súlyosabb esetekben a biztonsági rendőrség is bekapcsolódik és akcióba lép. Az ÁEH különleges figyelmet fordít az egyházi vezetők kiválasztására. Egyházvezető ma csak ún. “elkötelezett” ember lehet, aki a rendszerhez való hűségét elégségesen bebizonyította. Nem a rátermettség vagy a tehetség a döntő, hanem a hűség; a rátermettség és tehetség, állami szempontból negatív erényeknek számítanak; — manipulálható és irányítható és valami oknál fogva már a kezükben lévő egyházi személy az, aki magasabb tisztségbe kerülhet. Biztonsággal elmondható, hogy a mai egyházi vezetők esperesektől fölfelé kivétel nélkül a rendszer elkötelezett emberei. Ilyenek az egyszerű lelkészek között is szép számmal akadnak, akik szolgálataik jutalmáért magasabb egyházi tisztséget remélnek. Az ellenőrzés másik formája a biztonsági rendőrség. Ennek külön osztálya foglalkozik az egyház és papság ügyeivel, szemmel tartja aktivitásukat a maga független információs hálózatán keresztül. A biztonsági rendőrség magasabb szervei kapcsolatban vannak úgy az ÄEH- lal, mint a magasabb egyházi vezetőkkel. Ha egy ügy kezelhetetlen, úgy az egyházvezetők, mint az ÄEH részéről, akkor a biztonsági rendőrség lép akcióba. Senki ne gondolja, hogy az ellenőrzési rendszer valami magyar sajátság. Ugyanezt találjuk más szocialista országokban is. Ezt a rendszert szovjet mintára alakították ki és szervezték meg, éppen úgy, mint az élet más területein, a szovjet minta a követendő. Mindezek alapján amit elmondtam, joggal beszélhetünk az egyház modern babiloni fogságáról Magyarországon is, ahol pedig az Alkotmány biztosítja a szólás- és vallásszabadságot. így fest a vallásszabadság dialektikus értelmezése a proletárdiktatúra alatt élő országban. Folytatjuk
