Szittyakürt, 1985 (24. évfolyam, 1-11. szám)
1985-01-01 / 1. szám
12. oldal «ITtVAKÖftí 1985.január rw !-v ■s&xy JtnUxí* iig-lnig-fai& fhluwec' íc 4uuU^eu a«.X' dúc nem tuSíuc. ^ ^ vften tnvnr cjWtnuc. ‘]iar poc^ttV fi£m ttLóíhet‘ nxci-c Íf4 yjr«J» tm»u t^y ' 1u% (jymtf \&f?Ctn£ynO fWeur ! a t*WfvifTtolxfcfy puc l^lnuü&Ű $\UÖt yU Üflfájh >jöi o.' lű a{iad^^vft &i^afTiu&«tnc ■!■ wpÄ'ntT^j)^ í'ií^tr vVn'CmC ef a rfrrmX ßn*- , <V ® 45líV tt vtau. '^ »i v"tftc «• i« /^'®í>^^SEé>5oratt^?a^ -álmt „i ' ■r' -rtO - . k <*—AT.a tílJUtÜf C^ÍK.4^4 . .Tt'Vu. f .*» A Königsberg] Töredék nagyított fotókópiája kán. Amikor pedig a döntés végre megtörtént — és ahogy nekem mondották, csak igen nagy vonakodás után történt meg —, megbízták Zsukov marsaik, hogy minden szükséges eszközt vessen be a felkeléstotális elnyomására. Az oroszok szemszögéből nézve ez abszolút politikai és katonai szükségesség volt és amikor egyszer az offenzíva megindult, azt százszázalékosan végre is hajtották. Ha az etikai és humanitárius meggondolásokat félretesszük, a döntés ridegen józan volt és az oroszok tisztában voltak vele, hogy mindenáron győzniök kell. A magyar forradalom könyörtelen leverését némileg elhomályosította a szuezi válság, amelyet az oroszok szempontjából nem is lehetett volna kedvezőbben időzíteni. Október 24-én a már Magyarországon állomásozó vörös csapatok megindultak és másnap újabb újabb kötelékek árasztották el az országot. Október 29-én angol, francia és izraeli csapatok támadták meg Egyiptomot. Az oroszok ugyan mindenképpen letiporták volna a magyar felkelést, de az Egyiptom elleni támadás könnyebbségükre szolgált. Például, amikor az Egyesült Nemzetek Szervezetébne Szíria elnökétfelkérték, hogy adjon kifejezést az oroszok budapesti viselkedése miattifelháborodásának, ez a tiszteletreméltó úriember kijelentette: őt az sem érdekelné, ha akár ötven Budapest volna, az egyetlen dolog, ami őt most aggodalommal tölti el, hogy mi történik Szíriával az Egyiptom elleni támadás következtében. A magyarországi, valamint az egyiptomi hadműveletek időbeni egybeesése rendkívül megterhelte az amerikai külügyminisztériumot, nagyobb felelősség zúdult rá, mint a második világháború óta bármikor. Én és munkatársaim szinte éjjel-nappal szakadatlanul dolgoztunk, Dulles külügyminiszter pedig New Yorkba ment, hogy Lodge ENSznagykövettel együtt személyesen irányítsa az ENSz hivatalaiban az amerikai ENSz-politikát ebben a két kérdésben. Az ENSz-ben Dulles-nek — mégpedig a Szovjetunió cinikus támogatásával —, sikerült olyan intézkedéseket foganatosítania, amelyek végül is az egyiptomi tűzszünetet eredményezték. Az oroszok ellen elfogadott ENSz-határozatok viszont semmi hatást sem gyakoroltak a magyarországi helyzetre. Dulles első lépése az volt, hogy határozatot nyújtson be a Biztonsági Tanácsnak, amely leszögezi, hogy a magyar népnek joga van saját kormánya megválasztására; ezenkívül a határozat felszólítja a Szovjetuniót, hogy a továbbiakban tartózkodjék a beavatkozás minden formájától. Jugoszlávia tartózkodott a szavazástól, a szovjet képviselő pedig, ami senkit sem lepett meg, megvétózta a határozatot. Az Egyesült Államok kormánya ekkor, Dulles irányítása alatt, a közgyűlés elé vitte az ügyet. A közgyűlés erélyes határozatot hozott, 53 szavazattal 9 ellenében és 13 tartózkodással. A határozat felszólította a Szovjetuniót a magyarországi beavatkozás azonnali megszüntetésére és azt kívánta, hogy ENSzmegfigyelők menjenek Magyarországra és ezek készítsenek jelentést a helyzetről. A Szovjetunió azonban nem engedte meg, hogy az újzélandi Sir Leslie Munro, mint megfigyelő Budapestre mehessen. Az ENSz-fórumokon mindent megtettünk, amit csak lehetett, de törekvéseink lényegét nem tudtuk megvalósítani, nevezetesen azt, hogy a magyar népet megszabadítsuk bilincseitől. Végül is kormányunk arra a minimális politikai programra szorítkozott, hogy segítséget nyújtson a magyar menekülteknek és igyekezzék befolyásolni a világ közvéleményét. Abban a feltevésben, hogy az amerikai nép nem kívánna háborúba keveredni a Szovjetunióval, és Washingtonban ebben biztosak voltunk, más járható út nem volt, más politika nem volt lehetséges. A budapesti amerikai követség menedékjogot biztosított Mindszenty bíborosnak; 21.500 menekültnek lehetővé tettük a bevándorlást az Egyesült Államokba; és végül kormányunk kivette a részét számos olyan emberbaráti intézkedésből, amellyel a magyar népet igyekeztünk megsegíteni. Mindez az Egyesült Államoknak nem válik díszére, és ettől kezdve a “visszaverni az agreszszorokat” kitételek eltűntek a nyilvános beszédekből. Iván A. Serov tábornok, a szovjet állambiztonság vezetője Magyarországra ment és nyilvánvalóan ő irányította a deportálásokat, amelyek roppant arányokat öltöttek. Igen sok magyar hazafit, férfit és nőt kivégeztek. Kétségtelen, hogy a Szovjetunió erkölcsi szempontból vereséget szenvedett a nyugati közvélemény előtt. A szovjet akció halálos döfést adott az úgynevezett “genfi szellemnek”, amely egy idő óta már erősen hatott a Nyugatra és amely az oroszok számára kezdett kifizetődő lenni. De a Szovjetunió, ami a gyakorlati dolgokat illeti, csak kevéssé sínylette meg az ügyet és a világban elfoglalt pozíciója nem szenvedett látható kárt. A helyzet az, hogy a félelem mindig fontos szerepet játszik a nemzetközi kérdésekben és a magyar fejlemények nyilvánvaló hatása számos országra az volt, hogy az Egyesült Nemzetek fórumán a Szovjetunióval szemben engedékennyé váltak. Visszatekintve az eseményekre, ma is csak azt mondhatjuk, hogy a Magyarország elleni szovjet agressziót a világ nem fogadja el, ez ma is elképzelhetetlen. Mert álnok hitszegés történt és egy szabadságra vágyó bátor nép könyörtelen elnyomása. Magyarország örökre a szabadságvágy klaszszikus szimbóluma lesz. A történelem talán bebizonyítja, hogy a szabad világ igenis beavatkozhatott volna és megszerezhette volna a magyaroknak a hőn áhított szabadságot. De itt nálunk a külügyminisztériumban senkinek sem volt meg a tehetsége vagy a fantáziája arra, hogy utat mutasson. “Nemzeti értékeink sorsa nem szűkölködik regénybe, sőt gyakran rémregénybe illő fejezetekben, ahogy maga nemzeti történelmünk sem. Tatár, török dúlta kolostorainknak, templomainknak nemcsak arany és ezüst kincsei, ötvösremekei szóródtak anynyiszor szanaszéjjel, hanem a nyelv fölbecsülhetetlen kincseit őrző kéziratos könyvek, a kódexek is. ” E sorokkal és gondolatokkal kezdődik egy otthon nemrégen megjelent vidéki napilapban meglepően érdekes cikke. “Bécsi-kódex, Müncheni-kódex, Dubnici Krónika, Königsbergi Töredék, Nikols burgi Rovás ábécé— az elnevezések is jól mutatják nyelvemlékeink szétszóródását, vándorlását. ” Ezután beszámol a cikk arról, hogy nemrég a Dalmát tengerparton fekvő kis városka, Sibenik (kb. 60 km Splittől — régi nevén Spalato — északra) egyik kolostorában egy, — a XIV. századból származó — eddig ismeretlen, becses nyelvemlékünkre bukkantak rá —: egy magyar nyelvű könyörgésre. Egy-egy nyelvemlékünket kétszer is föl kellett fedeznünk. Ilyen a Königsbergi Töredék is, a Halotti Beszéd (Latiatuc feleym...) után korban a második szövegemlékünk, amelynek újrafelfedezéséről ez év július elején jelent meg az első hivatalos közlemény. Az említett Töredék első felfedezése sem ment egészen “simán”. A becses nyelvemléket nem is az eredeti kódexben fedezték föl, hanem egy latin nyelvű kódex kötésében. A XIV. századi könyvkötő szétszabdalta a számára érthetetlen idegen szövegű lapokat, egyetlen oldalt hagyva csak meg ún. “védőlevél”-ül a bekötött kódex elején. Az így szétszabdalt XIII. századi magyarországi eredetű kódexről azt tudjuk, hogy 1393-ban már Boroszlóban — Breslau, ma Wroclaw — volt. (A magyar nyelvemlék többi részét, a hiányos szövegű pergamentcsíkokat, a Königsbergi Töredék Szalagjait később kiáztatták a bőrkötés alól.) Az első fölfedezés jó 120 éve történt. 1863- ban tűnt fel a latin kódexet tanulmányozó H. Franz Hipler königsbergi káplánnak a furcsa, idegen nyelvű szöveg a kötet védőlapján. Tüstént fölhívta rá a könyvtár igazgatójának, Julius Zacherneic figyelmét, mivel azonban ő se tudta megfejteni, milyen nyelven lehet írva a fura kilenc sor, lemásolta és elküldte barátjának, August Friedrich Pottnak, a hallei egyetem nyelvész-professzorának. Az általános nyelvészet tanára azonnal sejtette, hogy itt csak egy ázsiai eredetű nyelvcsaládhoz tartozó szövegről lehet szó, elküldte azt Altemburgba, Johann Gabelenznek, a híres ural—altáji nyelvésznek, aki fölismerte a kilenc soros szöveg magyar eredetét. Azonnal le is fordította s elküldte a fordítással együtt Pottnak. De szerencsére nemcsak Pottnak küldte meg. Mivel 1858-ban a Magyar Tudós Társaság — az Akadémia — Gabelenzet külső tagjául választotta, hálából Akadémiánk titkárának, Toldi Ferencnek is elküldte. O mindjárt 1863-ban ismertette is azt “Ó-magyar nyelvemlék a XII. századból, s a magyar nyelv fejlődési korszakai” címmel. Ugyancsak az ő indítványára kapta meg az akkor fölfedezett fontos nyelvemlék a “Königsbergi Töredék” nevet. A nyelvtudósok a nyelvemlék eredetét kezdetben a XIV. század derekára tették. Az idő azonban mást igazolt: a Szűz Máriát magasztaló versszerű részlet (föltehetőleg egy nagyobb Mária-legenda része) az 1200-as évek első évtizedeiben keletkezhetett, megelőzve a XIII. század végére tehető “Ó-magvar Mária siralom ” szövegét, amely nemrég tért haza Belgiumból, a leuveni (Löwen) egyetem könyvtárából, ahová német jóvátételként került az 1. világháborúban elpusztított könyvtár anyagának pótlásakor. (Érdemes megjegyezni, hogy a Jóvátételi Bizottság a “Siralmat” egy müncheni antikváriustól szerezte meg, aki viszont Toscanában vásárolta a magyar verset őrző szöveget.) Itt kapcsolódik valamelyest a két fontos nyelvemlékünk — a Königsbergi Tpredék és az Ó-magyar Mária siralom — története: a Königsbergi Töredék a 2. világháború viharában tűnt el s bukkant föl később, hogy most talán visszatérhessen legillőbb helyére. A Magyar Irodalmi Lexikon 1963- ban még azt írta, hogy “A nyelvemléket a kalinyingrádi egyetemi könyvtár őrzi”. (“Kalinyingrád ” lett az ősi Königsberg neve, amikor az a Szovjetunióhoz került a 2. világháborút követően.) Kiderült azonban, hogy ez megalapozatlan föltevés volt: a front közeledtével ugyanis a németek igyekeztek menteni a königsbergi könyvtár értékeit. Egy részüket a tengeren túlra szállították, a többit vidéki kolostorokban, udvarházakban rejtették el. A békekötéskor a hat rejtekhely közül három Lengyelországhoz került. Az elmúlt év decemberében közölte a Varsói központi Régi Levéltár igazgatója a magyar kutatókkal, hogy a becses nyelvemléket megtalálták Torun városában, a Kopernikusz Egyetem Könyvtárában. A négy magyar nyelvű szalag, amelyet a háború előtt üveglapok közé zárva őriztek, még “fölfedezésre” vár. A szakemberek remélik, hogy hamarosan a szalagok is hazakerülnek. (H. J.) (Duna, 1984. aug./szept.) Ismét kapható Pongrátz Gergely CORVIN KÖZ 1956 című könyve, amelyben a szerző mint a Corvin-köz egykori harcosa és főparancsnoka méltó emléket állított a magyar szabadságharcnak és az elesett bajtársainak. A történelmi dokumentációs könyv beszerezhető: Kossuth Bookshop, 14025 Lakota Avenue, Cleveland, Ohio 44111 címen. Ára: 20.00 dollár. ' V." V' ; -i fiergdy Königsbergi töredék: a kétszer megtalált nyelvemlékünk
