Szittyakürt, 1982 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1982-11-01 / 11. szám
1982. november «ifTVAKflirr 5. oldal WASS ALBERT:-----------------------------------------------------A SIKER TITKA Az egyetem kísérleti laboratóriumában néhány percig döbbenve figyeltem a minap egy szerencsétlen patkányt, ahogy vérző orral, kidülledő szemekkel rohant fejjel az üvegfalnak, újra meg újra, hogy hozzájusson az üveg mögé helyezett sajthoz. Döbbenetemet látva a fiatal tanársegéd átvezetett egy másik ketrechez, ahol egy kövér, megelégedett patkány üldögélt a rács megett. A fiatalember kinyitotta az üvegfal mögötti kisajtót, zsebéből kis sajtdarabkát kotort elő, s betette azt a tálacskába. A patkány orra megmozdult, szimatolt, de ahelyett, hogy fejjel rontott volna az üvegfalnak, oldalra fordult, rálépett egy keskeny fémlépcső-félére, ettől fölemelkedett egy kicsike rácsajtó, azon kényelmesen átsétált, minden segítség nélkül végigtotyogott egy zegzugos, keskeny rácsfolyosón, míg oda nem ért az üvegfal másik oldalára, ahol várta a sajt. — Intelligencia kérdése — vigyorgott rám a tanársegéd —, egyikben van, másikban nincs! Ilyen a világ! — Téved, asszisztens úr — szólalt meg mögöttünk az ősz hajú profeszszor, aki a kísérleti intézetet vezeti —• nevelés és szokás dolga mindössze. Ezt az állatot születése óta rászoktattuk, hogy minden új helyzetben meglelje az élelemhez vezető utat, értelme számára felfoghatatlan módon. Azt a másikat két nappal ezelőtt hoztuk be a farmról, s figyeljük, hogy mennyi időbe kerül, míg véletlenül rálép arra a kis lépcsőre, ami ajtót nyit előtte a sajthoz. — Sajnálom, professzor úr — felelt öntelt mosollyal az asszisztens —, én nem hiszek a véletlenekben. Agysejtek kérdése az egész. A professzor válaszra se méltatta. Rám nézett, mosolygott, s legyintett a kezével, mint aki legyet hesseget el az orra elől. — Mit tudnak ezek a fiatalok — dünnyögte —, tálcán nyújtják ma eléjük a világot. Mit ér a világ minden agysejtje a törvényszerű véletlen segítsége nélkül? Jó, jó, maga nevezze Istennek, ha így jobban tetszik. Én maradok a törvényszerű véletlen fogalma mellett... Ez a beszélgetés napokon keresztül visszhangzott a fülemben, s az üvegfalnak rohanó patkány képe ott kísértett emlékezetem függönye mögött. Míg egyszerre csak rádöbbentem, hogy miért: valahol mélyen bent azonosságot éreztem azzal a szerencsétlen állattal. Mi, magyarok is így rohanunk fejjel a láthatatlan üvegfalnak, újra meg újra, ahelyett, hogy nekilátnánk megkeresni azokat a rejtett lépcsőket, melyek titkos ajtókat nyitnak az Istenben vagy a “törvényszerű véletlenben” bízók számára. Izraelhez — Zsidóországhoz — ezek a rejtett lépcsők és titkos ajtók vezették a zsidó népet a világpolitika labirintusain keresztül. Ott vannak valamennyiünk számára, készen, beleépítve ebbe a világba, amelyikben élünk. Akár a fiatal segédtanár elméletét fogadjuk el, hogy intelligencia kérdése az egész, akár az öreg tudóssal értünk egyet, aki egy láthatatlan és megfoghatatlan törvényszerűségben keresi a magyarázatot: a lépcsők és ajtók itt vannak körülöttünk, mindössze meg kell találjuk azokat. Mióta gondolkodásom gépezetét ráállítottam erre a vonalra, felfedeztem dolgokat, amikre nem is gondoltam azelőtt. Rádöbbentem például arra, hogy “emberi jogok”-ra hivatkozva nem mehetünk semmire Erdély dolgában. Ezen a vonalon Erdély magyarjait az Amerikába beszivárgott mexikóiak, kubaiak és más nemzetbeliek színvonalára süllyesztjük alá. Ezektől természetszerűen elvárja a befogadó ország, sőt: a világ közvéleménye is, hogy beleilleszkedjenek az amerikai rendszerbe, jó és hű amerikaiakká váljanak, s míg emberi jogaik garantálják azt, hogy egymás között bármilyen nyelven társaloghatnak, a gyakorlat szüksége megkívánja, hogy gyermekeik amerikai iskolákba járva amerikai oktatásban részesüljenek, mely hozzásegíti őket ahhoz, hogy beolvadjanak az ország népébe, és hasznos polgáraivá váljanak új hazájuknak. Nem csoda tehát, ha Amerika népe és vezetői nem értik meg sérelmeink és panaszaink súlyosságát az emberi jogok vonalán. A mi ügyünk nem ide tartozik! Erdély magyarjai nem bevándorlók, hanem őslakók, akik politikai balsors következtében, és nem gazdasági okok miatt kerültek egy bevándorló kisebbségből helyi viszonylatban többséggé növekedett idegen nép uralma alá. Hazájuk továbbra is ugyanaz, mint amit ezer éven keresztül hűséggel szolgáltak és védelmeztek: a Kárpát-medence. Azonban ennek az ezeréves magyar hazának a népi többségéből erőszakkal kiszakították őket a világpolitika, és hozzácsatolta egy hegyeken túli idegen szomszédországhoz, akaratuk ellenére, megkérdezésük nélkül. Erdély magyarjainak tehát nem csak emberi, de NEMZETI JOGAIK is vannak azon a földön, ahol születtek, s ahol őseik évszázadokon át teremtettek országot és kultúrát Európa gazdagítására. Ezeket a jogaikat még a békeszerződések is elismerték. Itt van tehát a kulcs, a titkos lépcső, mely ajtót nyit a jövendő felé. Ezt kell szem előtt tartanunk folytonosan, ezt kell hangoztatnunk újra meg újra, míg felfigyel reá a világ. De mentjünk egy lépéssel tovább: mi a “világ”? Négyezer millió, különböző nyelvet beszélő ember, kik különböző rendszerek alatt igyekeznek életet biztosítani a maguk számára azon a földön, ahol élnek. Érthető, hogy elsősorban a maguk gondjaival vannak elfoglalva, s más népekről mindössze annyit tudnak, amit szabad idejükben itt-ott magukba szívhattak a hírközlő intézmények jóvoltából. Magát a világot “megnyerni” tehát valami ügyhöz megvalósíthatatlan vállalkozás. A világot két hatalom igazgatja országonkéntésországcsoportonként: gazdasági érdekek és politikai kormányok. Izrael létezése igazolja, hogy aki ezeket megnyeri, az megnyerte a világot. Erdély dolgában mi, szabad földön élő, szétszórt magyarok, a politikai kormányok megnyerését tűztük ki feladatunkká esztendőkkel ezelőtt. Kétségtelen, hogy itt, az Egyesült Államokban pompásan haladtunk előre ezen a téren. Kongresszusi felszólalások tucatjai igazolják ezt. Barátaink vannak Washingtonban, kik jól ismerik már Erdély történelmét, rokonszenveznek velünk, s minden lehető alkalommal megbélyegzik a román kormány magyarüldöző, magyart pusztító politikáját. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy az amerikai magatartás Romániával szemben nem változik semmit. Miért? Mert már világos: elhanyagoltuk a másik vonalat, a gazdasági érdekek vonalát. Márpedig Ceausescu uralmát valójában néhány nemzetközi méretű nagyvállalat támogatása tartja életben. Miképpen mondta Lenin? “Az utolsó kapitalistát azzal a kötéllel kötjük majd föl a lámpavasra, amit tőle vásárolunk meg az általa kölcsönzött pénzen.” Lenin tehát már akkor tisztán látta, hogy a kommunista diktatúra leghűségesebb fenntartója maga a világkapitalizmus, a maga telhetetlen kapzsiságával. Mi a kapitalizmus alapja? Minden nagyvállalat a részvényesek ezreire és százezreire épül, kik befektetett pénzükért osztalékot követelnek. Az osztalék mérete pedig a vállalat sikerén múlik. Ha a vállalat olcsó munkaerőhöz jut — mint például egy kommunista uralom alatt senyvedő országban —, a kereset növekszik. Ha azonban a fogyasztók tömege bojkott alá vesz egy vállalatot, a kereset csökken, a részvényeseknek nem jut osztalék, a részvény értékét veszti, a vállalat csődbe jut. íme, a következő titkos lépcső: meg kell győznünk azokat a nagyvállalatokat, melyeknek Romániában lévő érdekei okozzák a Románia számára nyújtott kereskedelmi kedvezmények újabb és újabb meghosszabbítását. Ha az erdélyi magyarok nemzeti jogainak kérdése hasznos lehet számukra, akkor kétségtelen, hogy ezek a nagyvállalatok gondoskodnak arról, hogy a román kormány orvosolja a helyzetet saját jól felfogott érdekében is. íme, azoknak a vállalatoknak a névsora, melyek a maguk súlyával, képviselők és szenátorok tiltakozásával szemben is elérik azt Washingtonban, hogy Amerika mindenkori kormánya “kedvelt nemzet” jelzővel tüntesse ki Ceausescu országát: UOP INC. (a multinational corporation engaged in energy technology, construction and engineering services and manufacture of products on a worldwide basis) washingtoni szóvivője H. K. Baboyian, alelnök. Saját bevallása szerint átlagos évi kereskedelme Romániával egy és fél billió dollár; NACA (National Agricultural Chemicals Association) Elnök: E. Reding; Atlanta Corporation. Romániai import évi 29 millió. Elnök George Gellért; Chilevich Corp. Évi forgalom Romániával 29 millió; Control Data Corporation', Island Creek Corporation] National Foreign Trade Council (átlagos évi 722 millió dollár Romániának). Elnök: Richard W. Roberts. Legkevesebb, amit ezek a nagyvállalatok megtehetnek jószándékuk bizonyítására, az lenne, ha befolyásukat az erdélyi magyarok javára használnák Romániában. Mindeddig azonban ennek nyoma sincsen. Itt a feladat. Álljunk össze mindenütt ezen a földön, feledjük el sértődéseinket, tegyük félre óvódásainkat boldogabb időkre, és összpontosítsuk erőinket a megfelelő irányba. A többit elvégzi az Úristen. {ErdélyiMagyarság. 4. szám.) + KRÄLL KÁROLY búcsúztatója Szomorú szívvel jelentem a kedves Híveknek, hogy Králl Károly, volt magyar királyi főkonzul, a Ruhr-vidéki magyarok évtizedes gondozója és önzetlen segítője — népszerű Karcsi bácsija — hosszú szenvedés után, a Mindenható Isten akaratában megnyugodva, az utolsó kenet szentségében megerősödve, a feltámadás reményében, augusztus 14-én, 79 éves korábban visszaadta lelkét Teremtőjének. Utolsó kívánsága az volt, hogy földi maradványait hazai földben, szeretett édesanyja mellett helyezzék örök nyugalomra. Králl Károly életútját tövisek szegélyezték. Alig 17 éves serdülő ifjú volt, amikor szűkebb értelemben vett hazáját — a Bács-Bodrog vármegyei Szépiigetet — a trianoni békeszerződés Jugoszláviához csatolta. Králl Károly a megcsonkított szűkebb hazába menekült, ahol tanulmányait folytatva csatlakozott kora szellemi áramlataihoz. A háborús összeomlás Németországban érte. Itt is maradt haláláig, anélkül, hogy megszerezte volna a német állampolgárságot. 1956 óta életfeladatának tekintette a menekültek gondozását; önzetlenül, szerényen és szegényen, de mindig fáradhatatlanul dolgozott honfitársai sorsának jobbrafordításán. Az egykori hivatásos főkonzulból a menekültek önkéntes nagykövetévé nőtte ki magát. Becsületességének legfőbb bizonyítéka az életét végigkísérő szegénysége volt. A menekültek megsegítésén túlmenően életfeladatának tartotta az idegenbe szakadt magyarság nemzeti öntudatának fenntartását. Saját szerény anyagi forrásaiból adta ki és küldte szét a “RUHR-VIDÉKI MAGYAR HÍREK“ című tájékoztatót és a “NAPKELET” című nemzeti jellegű folyóiratot. Minden tettét magyar nemzete iránti féltő aggodalma vezérelte. Most, amikor szomorú szívvel búcsút veszünk Károly bácsitól, kérem az irgalmas Istent, fogadja be Králl Károlyt mennyei örökkévalóságába és jutalmazza, fizesse vissza jótetteit. A drága magyar haza földje pedig ölelje magához édesanyja sírhaimán hazatérő száműzött harcosát. Nyugodjék békében és az örök világosság fényeskedjék néki. Amen. (Molnár János) Emlékezzünk és emlékeztessünk! DR. LELBACH ANTAL FELSZÓLALÁSA A CLEVELANDI SZABADSÁGHARCOS EMLÉKÜNNEPÉLYEN Cleveland városának polgármestere, George Voinovich abban a megtiszteltetésben részesített, hogy képviseljem személyét a dicső 56-os Szabadságharc megemlékezésének megtartásánál. Ennek az időpontnak megemlékezése, többek között arról nevezetes, hogy az Egyesült Államok nemcsak hogy cserben hagyták, de hozzájárultak hazánk brutális leigázásához és ezáltal állandósították a szolgaságot és a terror uralmat. Eisenhower elnök politikai rövidlátása és félelme egy harmadik világháború kitörésétől, beleszólt a magyar nép életének jobbrafordulásába. Műve gyümölcséről ismerhető meg, mely nagyon keserűnek bizonyult, mert kidöntötte a szabadság reményét a népek millióiból. Ennek a szellemi és erkölcsi árulásnak következménye a mai nemzetségek tragédiája. Eltűnt a jog és az igazság. Helyenként a katonai erő vette át az uralmat, van, ahol a vallási fanatizmus szolgálja a kitűzött célt, ami pedig nem megy csellel, hazugsággal, avagy megtévesztéssel, azt kikényszerítik ótestamentumi erőszakkal. Eisenhowert megelőzte a “nagy Franklin Delano Roosevelt” és tanácsadói, akik a társadalmi élet tartó oszlopait bontották le, és most a beomlott ház ronyjain ülve töpreng a Nyugat, hol kezdjék el Sodoma-Gomora eltakarítását és egy új világ építését. Képmutató, hamis világban élünk és a világ a gyűlölet és az ellenségeskedés tüzében ég, saját gonoszságának áldozataként. Mindamellett, hogy a szabadságért a harcot minden korszakban külön kell megvívni, imádkoznunk kell, hogy óvjon meg a magyarok Istene, hogy részt ne vegyünk egy jövendő küzdelemben, hogy ne feszítsék népünket egy Újabb ítélettel a régi keresztfára. Ennek meghiúsítására mi itt, a számkivetésben próbáljunk előrelátó diplomáciával harcolni igazságunkért és az új honfoglalásért.
