Szittyakürt, 1982 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1982-08-01 / 8. szám
1982. augusztus «ITTVAKOItT 5. oldal DR. KOVÁCS ERNŐ: BESZÉLGETÉS HEGEDŰS CSABÁVAL "Az élet akarat és képzelet” (Kant) A torontoi Magya Ház Kanadai Magyar Kulturális Központ sportszakosztálya, különösen annak birkózói, versenyzők és vezetők egyaránt, nagy izgalomban éltek ez év május 21-én. A Birkózó Világszövetség felkérésére Hegedűs Csaba, a magyar birkózók fiatal szövetségi kapitánya, sokszoros országos-, világ és olimpiai bajnok, a Kanadai Birkózó Szövetség hivatalos látogatására érkezett. Szemináriumokat tartott sportágának versenyzői, edzői és tisztségviselői számára. A testedzés e kiválóságának hivatalos torontói látogatása természetesen nem múlhatott el anélkül, hogy az itteni magyar birkózók tehetséges és szorgalmas csoportját meg ne látogassa Csaba a Kulturközpontban, ahol várva-várták! Hisz sokan (főleg az idősebbek, így Nagy Sándor szakosztályvezető) személyes ismerősei, mások (főleg a fiatalok, az itt születettek) csak híréből, fényképről ismerik, de mindannyian tisztelik, sőt rajongásig szeretik. A moziban, majd a fehér asztalnál megtartott est minden várakozást meghaladó siker volt. Nemcsak szakmai, de főleg erkölcsi szempontból. A világhírű magyar birkózás egyik legnagyobb csillagát, a teljesítmények világcsúcsát megjárt, szerény, intelligens, művelt képviselőjét, de a szenvedések mélységein is győzedelmeskedő, tusakodó igaz embert is megismerhettük Hegedűs Csabában! Amit okmány filmből bemutatott, az szakmai tökéletességet jelent, de a dokumentációs filmeket ki kellene egészíteniök az operatőröknek azokkal a tragédiának induló eseményekkel, élményekkel, amelyeken ez a fiatal ember diadalainak legnagyobbikát érte el. Ez pedig az volt, amikor szinte végzetes balesete után, betegségén, teljes tehetetlenségén győzött és ismét sorompóba állott, sőt olimpikon lett. Az erkölcsi nagyság világraszóló sikere volt ez és mivel az emberi magatartást, így a sport lényegét is a jellem határozza meg. Vizsgáljuk meg Hegedűs Csaba életének, sikerének ezt a nem közismert oldalát. Én akkori tanulmányomban kifogásoltam azt, hogy súlyos balesete, betegsége után miért kockáztatták egészségét, hírnevét a montreáli olimpiai játékokon (K. E.: “Az olimpiai játékok és a magyarság”, Szitytyakürt, 1977. júliusi szám). Most, hogy alkalmam volt személyesen hallanom Hegedűs Csabától hiteles “story”-ját, korrigálom akkori, aggódásból és tájékozatlanságból származó véleményemet. Torontoi ünneplésén többek között arról is beszélt Csaba, hogy mily felemelő érzés egy világversenyen győztesként állani a dobogón, látni a nemzetiszínű zászlót felkúszni az árbocon, hallani a magyar imádságot, a Himnuszt és énekelni magadban, könnyek között, idegen ország néptengerében. E nagyszerű percek, egész életre szóló emléke az igazi jutalom a terhes, makacs, kitartó munkáért, évekre nyúló edzésért, versenyzésért, vereségekért és kisebbnagyobb győzelmekért. Ez a betetőzése egy élsportoló pályafutásának. Megjegyeztem, hogy mennyire fontos a határokon kívül élő nemzet tagjainak egy-egy magyar világsiker s mennyire emeli az ország nemzetközi megbecsülését, de főleg az idegenben élő honfitársak öntudatát a nemes versenyben kivívott győzelem. Még a beolvadás felé haladók, kikben csak pislákol már a nemzeti öntudat, nevüket is elírják idegen módon, még azok is kihúzzák magukat és büszkék lesznek magyar eredetükre. A határokon kívül élő nemzettestvéreknek a megmaradás, anyanyelv és sajátos kultúránk megtartása az egyik fő problémája. Ebben komoly erkölcsi támogatást nyújthat a magyar sport. De ez kétirányú út: a hazulról jövőknek épp oly jólesik a külországi magyarok tapsa, biztatása, segítőkészsége, szeretete, amint azt Hegedűs Csaba, a torontoi Magyar Ház szeretet-vendégségén maga is tapasztalta. Majd mint orvos, egészsége után érdeklődtem Csabának, s elmondtam aggodalmaimat, úgy, amint azt a montreáli játékok után megírtam. Erre volt válasza balesetének és talpraállásának története, amelyet mint egyik legértékesebb emberi diadalt kell elkönyvelnünk és közhírré tennünk. Hegedűs Csabának ez a sikere nemcsak a magyaroké, hanem az egész emberiségé: minden rászoruló meríthet példájából erkölcsi erőt, akaratot, önfegyelmet a balsors legyőzéséhez, a felemelkedéshez. Hegedűs Csaba a müncheni olimpiai játékok aranyérmese, a válogatott keret tagja autószerencsétlenséget szenvedett 1973 tavaszán. Öt hétig élet-halál között lebegett és egymásután jöttek a szövődmények, vérmérgezés, a comb főereinek a trombózisa. Minden nap jöttek a sebészek, hogy az elhalásra ítélt végtagot eltávolítsák, de Csaba csak a fejét rázta: nem és nem. De a csoda megtörtént, a vérkeringés bár kínos lassúsággal, de helyreállott, az amputálás veszélye elmúlt. A lelkiállapota is javult, a remény is éledt a 25 éves fiatalemberben, hogy talán mégiscsak felépül és kedvenc sportját is folytathatja valamikor. Lábadozásában talán ez a gondolat vezette, de súlyos próbák álltak előtte. Huszonhat műtét, ám a legutolsó után még 6 hónapig ágyban fekvő beteg; térdeit nem bírta behajlítani, az első felülés után összecsuklik, később pár lépés után ugyan úgy, majd faltól-falig “gyalogol”, de már az ágyába nem bír visszamenni saját lábán. Hasonló kínlódások után pánikok azt hiszi, hogy szíve ment tönkre s ezzel vége birkózó pályájának. A szívvizsgálatok után megnyugtatták “olya erős az, mint 18 éves korodban”. E jó hír fordulópontot jelentett lábadozásában. Fokozatosan erősített és erősödött, tervszerűen edzette magát a kórházban, gyógytornán, majd végre otthon. Másfél évi kieséssel, 32 kiló veszteséggel indult, a pokol tornácát jelentő testi gyötrődések után, marokra fogott vasakarattal, önmaga építette föl fizikumát, erőnlétét, úszással, futással, súlyemeléssel. Lassan, fokozatosan, nagy gonddal és hozzáértéssel: mint maga mondja, kezdetben még a vízben is, egy két tempó után már “elege volt”. Végre elérkezett a várva-várt idő, amikor úgy érezte, hogy megjelenhet az olimpiai keret tréningjén. Testvérével, a szintén jónevű birkózóval mentek egy este: annak az ajánlatára a szereléket kint hagyták a kocsiban: “Majd kijövünk a cuccért, ha kell” mondta a másik Hegedűs. Bent kedvesen, de talán kissé kényelmetlenül fogadták s a végén nem kerteltek, hanem megmondták, hogy nincs hely számára a válogatott keretben, betegség, kondíció, tréning és versenyzés hiánya, stb., stb. Testvérének a szemei megteltek könnyel, mint a letaglózottak hagyták el a helyiséget, amitől tartott, bekövetkezett. Csabát is leverte ez a csalódás, de aki a baleset mélységéből visszajött, erős akarattal, ezt is elviselte. Sőt! Még keményebb tréningbe kezdett, minden versenyben elindult és súlycsoportjában megnyerte az év magyar bajnokságát! Most már nem mellőzhették, visszavették a válogatott keretbe és így vett részt a montreáli olimpián, ahol 3 évvel balesete után negyedik helyen végzett. De 1976 —77-ben márEurópa-bajnok nehézsúlyban! Közben jogi doktorátust is szerzett, ügyvédkedik és bár két éve visszavonult a versenyzéstől, a magyar birkózók legfiatalabb szövetségi kapitánya lett 31 éves korában. Nagyon-nagyon örültem annak, hogy csodálatos történetét tőle, magától hallottam. És hogy benne nem frázis-hazafit, hanem cselekvő, igaz magyar embert ismertünk meg. Ezt további életrajzi adatok is bizonyítják. Például, hogy házas, és ami ritka Magyarországon, harmadik gyerekük születését várják feleségével. (Éppen nagy volt Csaba aggodalma, mert már úton volt, amikor vette a hírt, hogy asszonyát valami komplikáció miatt kórházba szállították, de Torontóban tudatták vele távbeszélőn, miszerint már ki is engedték, gyógyultan.) Ezzel az utánpótlás kérdését is érintettük: népes tehetségkutató versenyekről és az ifik nagy nemzetközi sikeréről beszélgettünk (a vancuveri világbajnokságon az öt magyar kiküldött 5 arany, illetve ezüst érmet szerzett!) és arról, hogy a foci után, a birkózás a legnépszerűbb sportág Magyarországon (de minőségét tekintve, mint a moszkvai olimpia is mutatja, szinte páratlanul áll ma is). Megnyugszunk Hegedűs Csaba tájékoztatása után, hogy a nagymúltú magyar birkózás, mely a huszáros bátorság és értelem, a gyors felfogás és kitartó szívósság ötvözetét jelenti, tehát nemzeti jellemünkből fakad, nincs veszélyben! Amíg ilyen szellemű bajnokaink vannak, mint ő, vagy az öttusázó Balczó András és a többi, s ezekből lesznek szakvezetők, akkor van és lesz jövője nemzetünknek a népek nagy versenyében. Abban is megegyezünk, hogy mindenkiből nem lehet Balczó, Hegedűs, Puskás Öcsi, Papp Laci, vagy Németh Miklós, stb., de bárki edzheti testét, csiszolhatja jellemét, erkölcseit és szellemét: önfegyelmet tanulhat és állani a sarat! A csúcs-versenyzők kivételes tehetségű és szorgalmú egyének, de példájuk indító és serkentő a sportszeretők tömegének. Ezért kell megismertetni az egész világgal Hegedűs Csaba nagy győzelmét, nemcsak a birkózó porondon, hanem szinte végzetes betegségén is! (Nagyon jó szolgálat volt az is, hogy a helyi 200 ezer példányban megjelenő napilap, a “Star” féloldalon hozta Csaba fényképét és életrajzát.) Amikor reménységgel eltelve búcsúzunk kedves, mosolygós, délceg megjelenésű, okosan és szépen beszélő honfitársunktól, a fiatal világbajnok birkózó-kapitánytól, a Nemzetközi Sport Szövetség követétől, nem istenhozzádot mondunk Hegedűs Csabának, hanem viszontlátásra! Érezze magát mindig itthon minálunk, a torontoi Magyar Házban és az amerikás magyarok között. RITKA SZÉP ÉVFORDULÓ A hetvenéves házassági évforduló napjainkban még ritkaság. Jánoshalmán Dobra Sándor é* felesége, erőben-egészségben együtt érték meg ezt az ünnepet. Dobra Sándor 89, Dobra Sándorné 87 éves, 1912-ben esküdtek örök hűséget egymásnak. A MAGYAR KISCÍMER koronával és angyalokkal (vagy anélkül) színes és zománcozott, aranyozott kivitelben, 25/17 mm, illetve 9/17 mm nagysággal, kb. 4—7.-sv.Fr. árban kapható. DUNA Buchversand, Pf.10 CH.-5615 Fahrwangen Pkonto: Zürich-So 56049 + Lázár András I 1907—1982 Mély fájdalommal és megrendült lélekkel tudatjuk, hogy LÁZÁR ANDRÁS nemzettestvérünk életének 75. évében, 1982. július 11-én Solon-Ohioban tragikus körülmények között elhunyt, visszaadva nemes magyar lelkét Teremtőjének. A nemzetiszínű zászlóval takart koporsója előtt a HSZM nevében Szendrei István testvérünk búcsúzott a hűséges bajtárstól. Lázár András testvérünkkel a magyar nemzeti szocialista gondolat fáradtságot nem ismerő, áldozatkész harcosa távozott az élők sorából. Földi életében a száműzetés éveiben is kristályos tömörséggel vázolja — baráti találkozások alkalmával — gondolkodásának, életküzdelmének alapjait. Vallotta mindig a hűséges bajtárs, hogy nemzeti és szocialista gondolat nélkül csak passzív szemlélődés olcsó gyönyörét élvezheti lelkünk... Lázár András az országvédelem hőse volt, a Jézus! Magyar hit követője és az igaz magyar őstörténelem rajongója. Életében a hazátlanság kényszerzubbonyán is ott ragyogtak a hazához és a fajtához való hűség gyémántfényű csillagai. Kérjük hát az Urat, a mi nagy tehetetlenségünkben, hogy erősítse meg az Ő kegyelmével ezeknek a gyémántfényű csillagoknak hozzánk való érkezését és adjon erőt az árváknak a földi napok egyedüllétében. Isten veled Bandi bátyánk! Emlékedet a gyászoló családdal együtt őrizzük. (A szerk.)
