Szittyakürt, 1982 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1982-02-01 / 2. szám

4. oldal «ITiVAKOfti 1982. február hó ALKOHOLIZMUS ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ ■ S Papírhajó, Széchenyi-idézettel A svájci Jungwacht (katolikus if­júsági szervezet) luzerni tagozata 1956. nov. 4-én, mikor az oroszok orvul megtámadták Budapestet és vérbe fojtották a magyar szabad­ságharcot, egy hatalmas tölgyfa ke­resztet ácsoltak, hogy azt az ifjú magyar hősök iránti megbecsülésből és tiszteletből Svájc egyetlen szentje, Bruder Klaus, szülő- (Flüeli) és temetkezési helye (Ranft) közötti út felezőpontjában állítsák fel ezzel a felírással: “UNGARN HELDEN DENKMAL — 1956 — in Flüeli- Ranft”. A kereszt ácsolása közben mozgó­sították az ország különböző részei­ben működő szervezeteiket, hogy január 4-én, este 6 órára gyülekezés Luzernben a Hofkirche előtt. A hí­vásra, a jelzett időben több, mint ezer ifjú gyűlt össze Luzernben. Fel­kérésükre Sterng baseli püspök gyászmisét mondott a hősi halált halt magyar ifjakért, majd utána megindult a menet, hogy a 34 km-re lévő Flüeli—Ranft-be fáklyafény mellett, gyalogmenetben vigyék el a hatalmas keresztet és a két község közötti út felezőpontján felállítsák, hogy ott, ahol évente többezer turista és zarándok fordul meg, örökké hirdesse a magyar ifjak hő­siességét és szabadságszeretetét. Mikor Balogh József Luzern vá­rosi mérnöke tudomást szerzett a svájci ifjak egyedülálló, példás, ma­gyarbarát megmozdulásáról, meg­alapította a Magyar Hősök Emlék­­kereszfjét Védő Bizottságot (FEB), amelyik ma is működik, gondosko­dik a kereszt karbantartásáról és évente, a szabadságharc évforduló­ján koszorúzással egybekötött em­lékünnepséget rendez Flüeliben. Az évente megrendezett emlékün­nepségek közül messze kiemelkedik a 10. évforduló alkalmából, 1966- ban megtartott ünnepség. Balogh József az évforduló előtt behozatta az Emlékkeresztet inpregnálás vé­gett és felkérte a Jungwach vezető­ségét, hogy mint a magyarok vendé­gei, jöjjenek és ismételjék meg a ke­reszt éjszakai menetben Flüelibe való szállítását. A meghívást elfo­gadták. Este 6 órakor a Jezsuiták templomában a szentgalleni püspök a magyarok, a Hofkirchben pedig a baseli püspök a svájci ifjak részvé­telével mondott szentmisét a magyar hősökért. Mise után a 600 főnyi ma­gyar csoport fáklyás menetben a Hofkirch elé vonult, hogy az ott összegyülekezett mintegy 900 svájci ifjúval találkozva elinduljanak Flü­elibe és újból helyére állítsák a ke­resztet, mint az 10 évvel előbb tet­ték. Az esti indulást és az éjszakai fáklyás menetet a svájci TV heli­kopterről filmre vette és másnapi műsoron levetítették. Az éjszakai menetben Balogh József vezetésével csak 7 magyar vett részt, de a hatal­mas keresztet kettesével 200 méte­renkénti váltással ők vitték. A me­net kora reggel érkezett Flüelibe és mindjárt a helyére visszaállították a keresztet. A svájci ifjak kiadós, ma­gyaros reggeli után Saarnenbe vo­nultak, hogy az ottani templomban a magyar szabadságért mondott szentmisén vegyenek részt. Közben Flüeliben mintegy 500 magyar gyü­lekezett össze, akik részére néhai Haász István tábori püspök mon­dott Msgr. vitéz Vargha Gábor segédletével szentmisét. Majd levo­nultak a kereszthez és a kereszt megkoszorúzása után Flüeliben a Kurhaus dísztermében megtartott műsorral zárták be az örökre emlé­kezetes ünnepséget. A többi évben is, az éjszakai fák­lyás menet kivételével, hasonló mó­don zajlottak le az emlékünnepsé­gek, melyeknek jelentőségét csak fokozta, bogy ugyanakkor rendsze­rint 5—600 svájci és idegen turista is tartózkodott ott, akik elolvasva a kereszt felírását, keresztvetéssel és főhajtással adóztak 56 magyar hő­seinek. Az 56-os Szabadságharc 25 éves évfordulója alkalmából, a Flüeli ko­­szorúzási ünnepséget a FEB okt. 25-én rendezte meg, melyre Svájc különböző városaiból és tartomá­nyaiból a suttogó ellenpropaganda ellenére szép számmal sereglettek össze a nemzethű magyarok. Msgr. vitéz Vargha Gábor az Em­lékkereszt előtt mondott beszédében a kereszt jelentőségét méltatta, utána Balogh József, a FEB elnöke mondott imát, majd elénekelték a magyar Hiszekegyet és megkoszo­rúzták a keresztet. Mivel a svájciak most ünnepelték egyetlen szentjük, Bruder Klaus, 500. évfordulóját, Msgr. vitéz Vargha Gábor az ünnepi szentmisét a szokástól eltérően nem Flüeliben, hanem Ranftban, a szent kápolná­jában mondta. Az ünnepségbe a Flüeli Jodler­club is bekapcsolódott és az ünnepi menethez a zenét Ranftba és vissza Flüelibe ők szolgáltatták, a Kur­­hausban pedig Bruder Klaus 500 éves jubileumára írt egyházi és nem­zeti dalt énekeltek és két szép “Alp­horn” számot adtak elő. A Kurhauseban megtartott ün­nepség díszszónoka Fiala Ferenc, a Hídfő szerkesztője volt, aki átfogó képet adott a szabadságharc jelen­tőségéről és 25 éves nemzeti és az egész világra kiterjedő hatásáról. Csak a legnagyobb elismerés és tisztelet illeti a Jungwacht katolikus ifjak, hogy az Emlékereszt felállítá­sával ebben az eltömegesedett, el­­anyagiasodott, sexőrületben fetren­­gő világban ilyen nyíltan hitet tettek a magasabbrendű szellemi és erköl­csi eszmék mellett. Hasonlóképpen őszinte elismerés illeti Balogh Józse­fet, a FEB elnökét, és a szervezet tagjait, hogy minden gáncsoskodás és közöny ellenére 25 éven keresztül gongját viselték az Emlékkereszt­nek és az ott megtartott ünnepsé­gekkel ébren tartották az örök ma­gyar nemzeti eszméket és a jövőbe vetett oldhatatlan hitet. Szeretnénk remélni, hogy az 56- os Magyar Hősök Emlékkereszlje, ott a svájci hegyek között, Bruder Klaus kegyhelye közelében még szá­mos éven át fogja hirdetni a ma­gyarság 56-ban az emberiség sza­badságáért, keresztény kultúrájáért hozott véres áldozatát és a magyar feltámadásba vetett rendíthetetlen hitünket. v. E. I. ■ “Bármennyire jövedelmezőek legyenek is a szeszfőző házak, mi mégis a pálinkát azon B átkok közé számítjuk, melyek a népen igen ' nyomasztóan fekszenek." A Kossuth Lajostól származó megállapítást Berki Mihály, a Nógrád megyei Tanács elnök­­helyettese idézte egy minapi tanácskozáson, ami­kor az eszmecsere időszerűségét hangsúlyozta. S amilyen aktuális az aggodalmas Kossuth-idézet, olyan beszédesek a ma tényei is. A 100 százalékos alkoholra átszámított fogyasztás rangsorában az utóbbi évek alatt a tizenharmadik helyről a hete­dikre rukkoltunk; a töményszeszfogyasztásban pedig — a korábbi tizenegyedikkel szemben — az elszomorító harmadik hely a miénk. Nem ezek az adatok, hanem nagyon is prózai, apró történetek ösztönöztek arra, hogy a Salgó­­tarjában Ifjúság az alkoholizmus ellen címmel rendezett tudományos ifjúsági nap programját végighallgassam. Már kezemben volt például a meghívó, amikor egy nagyközség jeles vendéglátó­ipari egységének a vezetője kérdezte csodálkozva: — Még soha nem voltál nálunk a diszkóban? Ott csudát láthatnál. A minap is... két fiatal lány jól bekapott, aztán tánc közben a szoknyájukat emelgették, végül pedig begyűrték a bugyiba. Megalázott nem ivók A történeteket azonban még sokáig lehetne folytatni. Abban is bizonyos vagyok, hogy hétfőn a helyiérdekű vonaton bármikor tanúja lehetek a diáklányok kacarászó hencegésének: ki mennyit ivott a hét végén. S ami kétségbeejtő, azt is hall­hatja az ember minden különösebb fülelés nélkül, hogyan alázzák meg, miként “cikizik ki" azt a társukat, aki tartózkodik a pohártól. A tudományos ifjúsági nap színhelyén, a Pénz­ügyi és Számviteli Főiskola előcsarnokában ked­vezőtlen jel fogad, egy pedagógus csődíti maga köré a diákjait: — Hol vannak a többiek?! Összesen tizenöten kellett jönni az iskolánkból! A fényes előadóteremben már-már feledem is a lehangoló “élőképet”, amikor eszembe jut, hogy a meghívó szerint a résztvevők középiskolások, fiatal értelmiségiek, valamint nagyüzemi ifjú­munkások. A sok gyerek között azonban — akik szemmel láthatóan alig sejtik, hogy hová keve­redtek — talán négy ifjúmunkást vélek felfedezni. Egyről aztán kiderül, hogy a rendezőkhöz tarto­zik, ő cipeli az elnökség asztalára a virágot. A másikról, hogy budapesti főiskolai hallgató, a harmadik meg éppenséggel kritikus. A negyedik ott ül előttem. Meghívóján hatalmas hivatali — ÉRKEZETT — stempli, valamilyen G. elvtárs "szignálta rá” a mai tanácskozást. De kicsi a világ, egy ismerős fiatalasszony két kolléganőjét mutatja be. — Na hallod, még szép, hogy itt vagyunk. Teg­nap jött az igazgató parancsa, addig nem is hal­lottunk erről az alkohol... izéről. Egészségügyi dolgozók mindhárman, s most egy utasítás révén egykettőre bekapcsolódnak az alkoholizmus elleni küzdelembe. Mint később lá­tom. az első szünetig, amikor feltűnés nélkül le lehet lépni. Dr. Samu István ideggyógyász-pszichiáter fő­orvos mindenekelőtt azt fogalmazza meg a gyere­keknek: az alkoholizmus elleni küzdelem java ré­sze a fiatalságra vár, s ez korántsem lesz harc nél­küli. — Huszonöt éves korig különösen károsítja az agyat az alkohol, a tizenévesek rövid idő alatt alkoholistákká válhatnak — mondja a főorvos kellő hévvel, majd azt sorolja szuggesztív erővel: a csendes részegségtől az erőszakosságig hányféle következménye is lehet az iszákosságnak. És adatok megdöbbentő adatok. Félmillió körül van hazánkban a nagyivók száma, az 1980- ban elkövetett bűncselekmények 37 százaléka függ össze az alkoholfogyasztással. Szemléletes adalék ahhoz, hogy a bűnözés elleni küzdelem nemcsak igazságügyi, hanem népegészségügyi fel­adat is. Samu főorvos azonban nem marad adós a későbbi következményekkel sem, megrázó ala­possággal sorolja a betegségeket, majd a tényt: — Húsz év alatt, 1960-tól, kétszeresére nőtt a dolgozó korú, 25—60 éves férfiak halálozási aránya. Az ok: az emelkedő alkoholfogyasztás. Őrjítő állapot, hogy miközben a reménytelen ese­tekért is anyagot és erőt nem kímélve küzdenek az orvosok, egy egész hadseregnyi ember nyomorú­ságosán pusztul el. S a következő megállapítás: a májzsugor húsz év alatt a háromszorosára emelkedett és merede­ken ivei fölfelé az alkoholos eredetű elmebetegek száma is. Samu doktor szerint: — Az utóbbi például Bács-Kiskun megyében négyszer gyakoribb, mint Vas megyében. Mindez összefügg a magas pálinkafogyasztással, nem utolsósorban pedig a zug-pálinkafőzéssel. Inni: sikk A számos figyelemfelhívó adatot tartalmazó előadás végén Samu főorvos a megoldás útjait is keresi. — Az összefogás mellett megfelelő vezetői dön­tések szükségesek ehhez. A legmagasabb szintű társadalmi vezetésben látszik is az erre való tö­rekvés, de nem igazodik hozzá a középszintű irá­nyítás. Az alkoholellenes küzdelem neves és közismert szakembere azt mondja: gondolkodjanak el a halottakon a fiatalok. De ezzel kezdi a következő előadó, dr. Muraközi Ferencné pszichológus is: a megelőzés vezethet el a megoldáshoz, ezért jó annyi fiatalt itt látni. Az előadó a pedagógia felelősségéről beszél, s talán éppen itt helyénvaló idézni egy főiskolai hallgató későbbi véleményét: — Rossz modelleket látunk a szülőktől és a pe­dagógusoktól. Magyarán: manapság sikk inni. Még a gye­rekeknek is. — A 13—14 évesek között is sok a potenciális alkohol-fogyasztó — halljuk dr. Muraközi Fe­­rencnétől. — A vizsgálatok szerint az általános iskola befejezése előtt gyakorlatilag minden gye­rek megízleli az alkoholt, sokszor tanár jelenlété­ben. A vendégfogadás ugyanis nálunk csak úgy kép­zelhető el, ha a konyakért vagy a borért nyúlunk, a csoportokban való befogadásnak is közös ivá­­szat az ára. Hozzám közelálló fiatalembertől tu­dom, aki több mint két éve nem iszik: — Elképzelhetően nehéz. Nem szesz nélkül lenni, hanem mert úgy néznek rám, mintha a Holdról jöttem volna. Mindenki a betegségemet kérdezi, de nehezen viselhető el a sok szekálás is. Szerencsére, most kitaláltam valamit. A kollégák­kal rendszerint ugyanazon szórakozóhelyre me­gyek, ahol ismerős — és cinkos! — a pincér. Teát, szaknyelven kamut, iszom konyak gyanánt és nincs semmi macera. Ez az egész azonban félel­metes. Megdöbbentő és elkeserítő! Miért nem va­gyok a többivel egyenértékű — egy kóla mellett? Egy öröklakás ára... Az ivászatnak ára van. Az ifjúsági nap résztve­vői előtt ott egy összehajtható lap, a grafikonokon a szeszfogyasztás — és a kiadás — emelkedő mértéke. 1970-ben hazánk minden egyes lakosa 1918 forintot költött szeszes italra, 1979-ben pedig már 3894-et. Előadás alatt szépen össze­adom az 1979-ben tejre és tejtermékre, húsra, könyvre és újságra elköltött forintokat — összesen csak 3705 jön ki. A számok ismeretében nem is igen lepődik meg senki a következő előadást tartó dr. Mérő Endrén, aki az alkoholfogyasztás és az életszínvonal összefüggéseit világítja meg. Egy al­kalommal krétát ragad, a táblán pedig a 3894 forintos “fejadagból” kiindulva szépen levezeti, hogy egy öttagú — statisztikai — család har­mincöt év alatt 681.450 forintot, azaz egy örök­lakás árát issza meg. Az előadások, a számok és adatok követik egy­mást rendületlenül, nézem az unott gyerekarco­kat. A szünetben, az egyik megyei vezetővel be­szélgetve, nem is hallgatom el aggályomat: — Remek előadásokat iktattak a programba, csak nemigen ennek a közönségnek valók. A gye­rekekhez valami más formában kellene szólni. Egyetértünk. Valószínűleg abban is, hogy az alkoholfogyasztással összefüggő antiszociális ma­gatartásról beszélő Juhász István előadását fölöt­tébb élvezték a gyerekek. Hogyisne, amikor meg­történt bűnügyekről, a Néma Anna balladája cí­men ismert markecolásról, a csövesekről és a nagystílű rumlopásról, a bútorüzletekben szöve­tek összevagdosásával 300 ezer forintos kárt okozó “dilizésről" beszélt. Az érdekeltek nélkül Még egy előadás, dr. Ratkóczi Éváé, a fiatal­korú deviáns magatartásmódról. Aztán ebédszü­net. Döbbenten látom, hogy sietve bontani kezdik az előcsarnokban Az élet szép címmel rendezett kiállítást, pedig a délutáni program még hátra van, két vitakörben folytatódik a munka. Végül azonban csak egy teremben foglalunk helyet, megszámolom: éppen harmincnyolcán marad­tunk. A kínos bevezető után — “...aki itt maradt önként, kényszer nélkül...” — Könczöl Csaba kritikus kér szót. Okkal beszél a tökéletes érdek­telenségről, a környék összeterelt szabad-szom­batos középiskolásairól, más szervezési hiányos­ságokról. Meg az érintettek-illetékesek távolma­radásáról. Ekkor jut eszembe, hogy előző nap is volt egy hasonló tanácskozás, a Nógrád megyei Alkoholizmus Elleni Társadalmi Bizottság ülésé­ről szóló tudósítás azonban úgy fejeződött be a Nógrád című napilapban: “A tartalmas, sok új gondolatot felvető tanácskozás egyetlen és alap­vető szépséghibája az volt, hogy a megjelentek — csaknem valamennyien egészségügyi dolgo­zók — közül hiányoztak a nagyüzemek, a gyárak képviselői, a pedagógusok. Mindazok, akik az al­koholizmus elleni nehéz küzdelemben érdemi munkát vállalhatnának, a társadalmi összefogás részeseiként." Néhány erőtlen hozzászólás — ennyi a vitakör. A nagyteremben pedig már takarítják a padokat, söprik össze a szerteszórt propagandaanyagot. Abból készítették az itt-ott árválkodó papírhajó­kat is. Ha széthajtaná az ember, ott olvashatná a lapon a Széchenyi Istvántól idézett mondatokat: “A pálinkafőzés, nem tagadhatni, nagy nyereség­gel, s még sokkal nagyobbal járhat, de ugyan milyen áron? Nem csekélyebbel, mint számtalan embertársaink lealacsonyításával, testi és lelki meggyilkoltatásával." A papírhajókat azonban már senki sem szedi szét, a takarító egykedvűen löki a szemétkosárba. KELEMEN GÁBOR (Magyar Nemzet, 1981. dec. 1.) HA MÉG NEM VAGY, AKKOR LEGYÉL A MOZGALOM HARCOSA! 25 éves az “56-os Magyar Hősök Emlékkeresztje" Flüeliben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom