Szittyakürt, 1981 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1981-09-01 / 9. szám
12. oldal n ittvaköht 1981. szeptember hó Üj felfedezések a mohácsi csatamezőn Munkások kutatják a mohácsi síkságot, az 1526-os csata színhelyét. Nem tudományos babérokra pályáznak ezek az emberek, hanem ismereteikkel segítséget kívánnak nyújtani a régészeknek és a történészeknek az ütközet helyének pontosabb meghatározásában. Helyismeretüknek és buzgalmuknak köszönhetően már eddig is számos értékes leletre hívták fel a szakemberek figyelmét: népvándorláskori temetőre, római erődmaradványokra, elpusztult középkori falvakra, csatatéri tömegsírokra. Az útmutatásaik nyomán kezdett ásatások minden esetben eredményre vezettek. Nemrégiben egy szerény kis füzet jelent meg Mohácson Kis Béla helytörténész szerkesztésében. Ebben foglalták össze a honismeretet művelő munkásemberek eddigi kutatásait. Többek között olyan adatokat közölnek a mohácsi-vész körülményeiről, amelyek mostanáig ismeretlenek vagy alig ismertek voltak. Szabó József karbantartó munkás 35 éve kutatja szenvedélyes érdeklődéssel az egykori csatamezőt. Nálánál jobban senki sem ismeri a terepet. Bár figyelmének központjában az 1526-os ütközet áll, vizsgálódásai során “mellékesen” más korra vonatkozó felfedezéseket is tett. O vezette nyomra a régészeket például a Duna-menti gepida temető és a római Limeshez tartozó Altinum esetében is. S ő hívta fel a figyelmet 1960-ban az első csatatéri tömegsírokra, amelyek köré később az emlékhelyet emelték. Az ötvenes éveiben járó férfi úgyszólván minden szabadidejét a hajdani csatamezőn tölti. Vizsgálódásai során eddig tíz elpusztult középkori falu nyoma, maradványait lelte meg, köztük nagy valószínűséggel a titokzatos Földvárét, amely a kulcsot jelentheti a további kutatáshoz. Évszázadok óta foglalkoztatja a történészeket és a régészeket a csata idején elpusztult Földvár helyének felkutatása, azonosítása. Miért oly fontos ez a hely? Azért, mert a település közelében zajlott le az ütközet döntő mozzanata, megtalálása tehát biztos útmutatást adhatna a csata középpontjának meghatározásához, esetleg a további tömegsírok — a tulajdonképpeni temető — felfedezéséhez. Az ütközetben részt vett Brodarics István királyi kancellár, szerémi püspök a szemtanú pontosságával és hitelességével írja le a színhelyet: “...velünk szemben hosszan elnyúló domb állott, olyanformán, mint egy színház, s e domb mögött volt a török császár tábora, a domb lábánál pedig egy közepes falu templommal, Földvár volt a neve”. Szűcs József a bólyi kombinát területén rábukkant a település — általa feltételezett — helyére, mégpedig pontosan olyan fekvésben, ahogyan Brodarics látta és leírta. A falu nyomai a dombvonulat lábánál kezdődnek és több mint egy kilométer hosszúságban húzódnak Mohács irányában. Párhuzamosan két sorban láthatók a kis földhalmok, mint egyegy beomlott házacska helye. Szerteszét patics (sárral tapasztott fal) maradványai, mész-szemecskék, cserép- és tégladarabok, valamint emberi csontok. Jól kivehető a hajdani templom helye is. Ezt a határrészt a mai napig is Törökdülőnek nevezi a nép, ami nem lehet véletlen. A döntő szót természetesen majd a régészek mondják ki a feltételezett Földvár esetében is. A Dunán lezajlott eseményekre viszonylag kevés figyelmet fordítottak a történetírók az elmúlt századok során. A mohácsi munkások ehhez is szolgáltattak néhány érdekes adalékot. Az egykorú források szerint a török hajóhad a csata előtti napon — augusztus 28-án — meglepte a mohácsi parton veszteglő magyar naszádokat, amelyeknek legénysége a hadiszerek és a poggyász kirakodásával volt elfoglalva. A kisebb és gyengébb magyar hajóhad nem tudta kivédeni a váratlan támadást; a naszádok többsége elsüllyedt, a megmaradtak pedig a török zsákmányává váltak. Az ellenséges hajók azután visszavonultak és a szárazföl-Tanuljunk a japánoktól' Az élete alkonyán hazatért Lengyel Menyhért egyik világszerte ismert drámájának, a Tájfunnak hősei a század eleji Németországban élő japánok, akik a császár, a Mikádó titkos megbízását teljesítik. “Öszszeesküvő” csoportjuk voltaképpen azokat a japánokat jelképezi, akik annak idején nagyszámban jöttek Európába, hogy ellessék mindazt, ami hasznos, úgyhogy közben fel ne adják ősi énjüket. A “tájfun” iránya azóta megfordult. Híven tükrözi ezt például az a cikksorozat, amelyet nemrég közölt Nyugat-Európa egyik legtekintélyesebb gazdasági napilapja, a Financial Times. Jelszava, egyébként kör alakú emblémaként nap mint nap megjelent az egyes cikkek felett ez volt: Tanuljunk a japánoktól. Nyugat-Európa sajtóját manapság azonban még távolról sem a tanulás felismerni vélt szükségszerűsége hatja át a japán “csodaemberekkel” kapcsolatban. Sokkalta inkább az aggodalom a tűrési határokat ostromló kereskedelmi deficit miatt. A tavalyi év szokásos módon zajlott a Közös Piac és Japán kereskedelmi kapcsolataiban. A szigetország kivitele 30 százalékkal nőtt, míg az EGK Japánba irányuló exportja mindöszsze 3,3 százalékkal. így az amúgy is krónikus kereskedelmi-mérleg-hiány csak nőtt: az 1979-es 7,1 milliárd dollárról 10 milliárdra emelkedett 1980-ban. A hiány abszolút nagysága önmagában is elegendő okot adna a vészharangok megkondítására, de a japán behatolás terhei ezúttal egy recessziós jelenségek sújtotta Nyugat- Európára zúdulnak. A Közös Piac munkanélküli tömege nyolcmillióra, a munkaképes korú lakosság 7,2 százalékra nőtt. A japán—nyugat-európai kereskedelmi háború újabban kezd dimenzióssá válni. Tokió fölénye ugyanis már nemcsak a szakadékszerű mérlegkülönbségben jelentke---------- -------------------------------—i Ha még nem vagy, akkor legyél 1 A MOZGALOM HARCOSA zik, hanem abban is, hogy mind több japán óriás vállalat igyekszik megvetni lábát az óceánon túl. Különösen nagy port vert fel a sorrendben utolsó, a Nissan autógyár által kötött megállapodás, amelynek alapján 200 000 egységet előállító üzemet létesít Nagy-Britaniában. Az érintettek, Tokió és London főleg azt a zászlót lobogtatják, amelynek jelszava: 300 000 új munkahely Angliában! Mindenki más azt latolgatja fanyalogva, vájjon nem a japánok “trójai falova” nyomult-e be Nyugat-Európa vámfalai mögé. A nyugat-európai vita kísértetiesen emlékeztet arra a korszakra, amelyben Servan-Schreiber gazdasági bestsellere, “Az amerikai kihívás” született. Most a japán tőkebehatolás kezdi megosztani Európa nyugati felét. A párizsi Le Monde amiatt dohogott, hogy a Nissan üzem termelésének fele a Közös Piacon talál majd gazdára, miközben honi autógyáraik, a Peugeot, s utána a Renault is elbocsátásokra, munkaidő-rövidítésekre kényszerülnek. A brüsszeli vezérkar nem nézi ölhetett kézzel a japánnal szembeni térvesztés felgyorsult folyamatát. Már az év első két hónapjában is magas szintű tárgyalások sorozatára került sor egyfelől Tokió és Brüsszel között, másfelől magán a közös piaci vezetésen belül. A japán piac mindenki számára kemény dió. egyik oldalon nem vámjellegűakadályok hosszú sora, a másik oldalon olyan sajátosságok, mint a japán fogyasztó ragaszkodása a hagyományokhoz, a kormány és a vállalatok szoros együttműködése stb. Az Európai Közösségek stratégiája változatlan: meg akarják fékezni a japán exportáradatot (főleg Tokió önkéntes korlátozása révén), más részt meg akarják nyitni a szigetország piacát a közös piaci áru és technológia előtt Minthogy a szóbeli ütésváltások edig hatástalannak bizonyultak, a közös piaci bizottság szívesen hozna létre egy nyugat-európai egységfrontot a japán exportáradattal szemben. Ez azonban nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Gyakorlatilag ugyanis minden közös piaci állam maga szabályozza kereskedelmi kapcsolatait a távol-keleti országgal, s természeesen ellenálóképességétől függően, ki szigorúbb, ki nagyvonalúbb. Tokió annál óvatosabb az ígéretekkel, mivel minden lépésnél fél szemmel Washington reagálását kell lesnie. Ott ugyancsak heves protekcionista tájfun söpör végig. Amerika nem alaptalanul aggódik amiatt, hogy minden Nyugat-Európának tett japán engedmény következményei az Egyesült Államokban csapódnak le. A hangulatra jellemző a képviselőház kereskedelmi albizottságában tavaly benyújtott határozattervezet, amely “elviselhetetlennek és elfogadhatatlannak” nyilvánítja a japán exporttöbbletet. Tény, hogy kétoldalú kereskedelmi megszorítások még sohasem oldottak meg tartósan ipar politikai ellentéteket. Tárgyilagos nyugat-európai és amerikai elemzések elismerik, hogy a problémák gyökere: a japán gazdaság és főleg az autóipar jobban vészelte át az újabb olajválság sokk-hatását, mint a főbb partnerek-versenytársak. Friss vélemények, például a kölni gazdaságkutató intézet tanulmánya szerint a japán ipar termelékenysége már 1985 előtt túlszárnyalhatja az NSZK-ét, amely mindeddig a világ legnagyobb késztermékexportőre. Még fenyegetőbb a térnyerés üteme az amerikai vállalatokkal szemben, s főleg a stratégiai ágazatokban, a számítógép- és félvezetőgyártásban. A magas termelékenységhez a japán áruk kiváló minősége társul. A szigetország nagyvállalatainak piacismerete, informáltsága rugalmassága felette áll a legtöbb tőkés versenytársénak. Logikusnak látszik tehát az az érvelés, hogy a nem vámjellegű akadályok leépítése Japánban nem változtatná meg lényegesen sem a Nyugat-Európával, sem az Egyesült Államokkal való kereskedelem mérlegének képét. Tokióban, persze, belátják, hogy ha mást nem, de a tárgyalások légkörét javítaná a japán engedékenység. (GY. S.) di sereggel egy vonalban lehorgonyoztak a Dunán. A mohácsi kikötőben rábukkantak egy magyar naszád maradványaira. Balázs János mohácsi kavicsbányász kotrógéppel tíz méter mélységből különös formájú deszkadarabokat emelt ki. A további munka során lassan felszínre került egy régesrégen elsüllyedt vizi járműnek csaknem valamennyi része. A tüzetes vizsgálat megállapította, hogy az 1526-ban elpusztult egyik magyar naszád roncsait és szállítmányának néhány darabját találták meg a munkások. Később, kis távolságra a helytől, több ágyúgolyót is a felszínre hoztak az úszó kotrógép kanalai. Ennek alapján — egyéb adatok összevetésével — meghatározhatták Mohács középkori kikötőjének helyét. Valahol ott lehetett, ahol most a várost az árvizektől védő betonfal végződik, illetve a földtöltés — helyi szóhasználattal: a bont — kezdődik. Jáksics Mátyás és Pávkovics István sokác munkások segítségével kiterjesztették a kutatást a csatatér, az elszakított Délvidékre átnyúló részére is. Az eszéki út mentén, egy magaslaton megtalálták annak a templomnak a maradványait, amelyet a törökök emeltek 1541-ben mohácsi győzelmük emlékére. A templom neve Puszu-Keleszeszi volt, magyarul: Les-templom. A furcsa elnevezés talán az ütközetben alkalmazott — s oly sokat vitatott — török cselvetésre utal. Az épület a török hódoltság utáni időkben elpusztult, helyét régóta keresték a régészek. A kutatást az nehezítette meg, hogy a terület nagyobb részét ma már erdő borítja. Egy irtásföldön a mélyen szántó eke sok török téglát hozott a felszínre, s idős helybeli lakosok elmondták, hogy azon a helyen régi épület romjai álltak. Századunk elején még másfél-kétméter magasak voltak a falai. Alapja hatszögletű. Oldalába vaskarikákat erősítettek, minden bizonnyal ehhez kötötték lovaikat a törökök, akik a templomot meglátogatták. A mohácsi síkságot átszelő Borzapatak az országhatáron túl, Dályok mellett, egy “Selska-bara” nevű állóvízbe torkollik. Neve magyarul falusi mocsárt jelent. Ezen a területen van jelenleg a dályokiak homokbányája. Mint a község lakói elmondták a mohácsi kutatóknak: a homokbányászás közben temérdek emberi csontvázat találtak és találnak ma is nagy összevisszaságban. Ez arra vall, hogy a Borza vize hordta le annakidején a csatában elesettek tetemeit. A leghevesebb összecsapás tehát a vízfolyás mentén zajlott le. Egyébként a feltételezett Földvár falu is a Borza mellett fekszik. UimAKÖEt * * Megjelenik havonta Publ. Monthly — Publ. mensuelle Felelős szerkesztő — Editor: MAJOR TIBOR Kiadó — Publisher: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM Levelezési cím — Corresp. Offices: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM P. O. Box 35245, Puritas Station Cleveland, Ohio44135, U.S.A. ELŐFIZETÉS: Egy évre $15.00 — egyes szám ára $1.00 — Légiposta előfizetés: Egy évre $25.00 A csekket kérjük “Szlttyakürf ’ névre kiállítani. * A névvel ellátott cikkek nem feltétlenül azonosak a kiadó, illetve a szerkesztő véleményével, azokért mindenkor a cikk írója felelős. Printed by Classic Printing Corporation 9527 Madison Avenue Cleveland, Ohio 44102.
