Szittyakürt, 1981 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1981-09-01 / 9. szám
6. oldal $*imAKÖfcT 1981. szeptember hó 1300 éves a bolgár állam A kettős honfoglalás egyik bizonyítéka “A nyugatra távozott Konsztantinosz császársága idején Krobatos volt az ura az említett Bulgáriának és a kotragosoknak; ez megvált az élettől és öt fiút hagyott maga után. Úgy rendelkezett, hogy semmiképpen se váljanak szét, távozva egymáshoz érő lakóterületükről, mert így mindenfelé ők lesznek az urak, s nem válnak más nép szolgáivá. Ám rövid idővel az apa halála után az öt fiú osztozkodásba fogva elvált egymástól, ki-ki a saját hatalma alatt álló néppel. A Barbajan nevű első fiú, betartva atyja rendelkezését, máig megmaradt az ősi földön. A második, ennek testvére, akinek neve Kotragos, átkelve a Tanais folyón, az első testvérrel szemben lakott. A negyedik és az ötödik átkelt az Isztros vagy másképpen Danubis folyón; az előbbi az Avarországhoz tartozó Pannóniában, az abarisok chaganosának alattvalója lett és ottmaradt a maga hadával, az utóbbi pedig Rhabenna vidéki Pentapolisba jutva, a keresztények császárságának hatalma alá került. A testvérek harmadika, az asparuch nevű, átkelve a Dunaprison és a Danastrison, s az Ogloshoz jutva — ezek mind a Danubiostól északra fekvő folyók — köztük és a Danubios közt telepedett le...” MEGFUTAMÍTOTT POGONATOSZ Az idézett szöveg a mai olvasó számára nem egykönnyen érthető. Nem csoda. A bizánci Theophanész sorai az időszámítás előtti VII. évszázad vége felé születtek. A történet tudomány bolgár származásmonda gyanánt tartja őket számon, ezzel is jelezve, hogy csak részben ad hitelt nekik.Annyi bizonyos, hogy aszparuh kán a kazárok támadása miatt hagyta el a kaukázusbeli “őshazát”, a Theophanész említette Bulgaria-t, s előbb a mai Besszarábia területén ütött tábort, majd IV. Konstantinosz Pogonatosz bizánci császár seregét kétszer is megfutamítva betört a mai Bulgária területére. Itt okos egyezséget kötött a hét szláv törzsből álló tözsszövétséggel, s jórészt ennek köszönhette, hogy 681-ben végleg térdre kényszerítette az ismételten rátámadó bizánciakat, sőt adófizetésre is kötelezte őket. így alakult meg az első szláv— bolgár állam, amelyet a mai Bulgária is elődjének tekint. Az idei esztendő számos eseményét annak szentelik, hogy megemlékezzenek a bolgár államiság létrejöttének 1300 évfordulójáról. Az emlékezésből hazánk is részt vállalt. Az Akadémiai Kiadó nemrég adta közre a “Tanulmányok a bolgár — magyar kapcsolatok köréből” című vaskos tanulmánykötetet, amelynek bolgár változata a magyarral egy időben jelent meg Szófiában. Az 1300 évvel ezelőtti szláv-bolgár államra való emlékezés nem egy olyan tanulsággal szolgál, amelynek szellemi haszna fölöttébb jelenidejű. Vagy — másként fogalmazva — jövőbe mutató. Elsősorban azért, mert arra hívja föl a figyelmet, amiről Kelet-Közép-Európában oly gyakran hajlamosak megfeledkezni: az itteni népek több évezredes történelmére a kezdet kezdetétől nem az egymástól elválasztó, hanem az egymással öszszefűző jelenségek a jellemzőek. A szóban forgó kötet Írásai is azért érdemelnek figyelmet, mert tudományos pontossággal bizonyítják: a magyarság mintegy három évezredes történelmi múltjából két és fél évezred bolgár-török kölcsönhatások jegyében telt el. A nyelvészet már régebben kiderítette, hogy a magyar szókincs megőrizte azokat a szavakat, amelyeket a Theophanész említette Bulgaria-ban —tehát még az időszámítás előtti V—VI. században — vettek át a bolgár-törököktől az annak idején ezen a vidéken élő magyar törzsek. Arról azonban jóval kevesebben tudnak, hogy az átvett szavak tanúsága szerint a bolgár-törökök magasabb fejlettségi szinten álltak; mind a földművelést, mind az állattenyésztést jól ismerték, sőt a házi mesterségek egyik-másikát is. Juhász Péter kitűnő tanulmánya a legújabb kutatásokról szólva megemlíti: Kaukázus északi előterében a régészek megtalálták a hajdani bolgár birodalom földbe sülyesztett, kerek alaprajzú házainak nyomát. Ezek a házak a sátrak formáját megőrizve alakultak ki és időbelileg megelőzték a négyszögleteseket. (Szimokattész és Zacharias Rhétor VI. századi följegyzései szerint a bolgárok őseinek Európába költözésük előtt “saját városaik” voltak. Alighanem az innen származó városépítési kultúrának is része van a mai Bulgária területén, az első szláv-bolgár államban gyorsan kiépülő — Európát ámulatba ejtő — városrendszerben. Pliszka, a hajdani főváros például óriási volt: 23 négyzetkilométernyi területen feküdt; a földsánccal körülvett külső város a parasztok és kézművesek otthona volt, s ha kellett, a tekintélyes védőseregé is ; a belső városban az előkelőségek laktak, s itt találták meg a hatalmas Trónpalota maradványait; hozzá fogható építményt alig tártak föl a régészek; 52 méter hosszú, 26,5 méter széles volt, falainak vastagsága elérte a 2,6 métert, négyszögletes faragott kövekből építették, természetesen csatorna- és vízvezeték-hálózattal, légfűtéssel). “VÉRT ISZNAK” Mindezt túlnyomórészt a szomszédos Bizánc hatásának tulajdonították, s okkal. Ám épp a legújabb kutatások hívják föl rá a figyelmet: az Aszparuh vezette törzsek jóval fejlettebb kultúrát hoztak magukkal Ázsiából, mint az utókor sokáig hitte. Máskülönben aligha lettek volna képesek történelmileg valószínűtlenül rövid idő alatt új hazájukban erős államhatalmat s vele együtt magas színvonalú gazdasági és szellemi életet teremteni. Számunkra, magyarok számára azért sem közömbös ez a bolgár múlt, mert őseinket is más megvilágításba helyezi. Mindmáig ugyanis Regino apát honfoglalás kori “Világkróniká”-ja szellemében ítélte meg a világ Árpád népét: “Az Úr testet öltésének 889. évében az ungorok igen vad és minden szörnyetegnél kegyetlenebb népe, amelyről az azelőtti nemzedékek azért nem hallottak, mivel nevük sem volt, a szkíta tartományokból és ama mocsarak közül jött elő, amelyet a Thanais kiáradásával mérhetetlenül kiterjesztett... Állítólag nyers húst esznek és vért isznak...” Csakhogy ez a félvad nép, bár nyers húst evett, szintén nem pusztai nomádként jött a Kárpát-medencébe. Elég akár egyetlen pillantást vetni rá, s azonnyomban nyilvánvaló az egyoldalú megítélés képtelensége. Egy Nikephorosz, bizánci császár idejéből származó leírásból tudjuk, hogy a bolgár-törökök és magyarok öltözete teljesen hasonló volt: Bőrsüveg, alatta könynyű vászonturbán, szűk, rövid kabát és szűk nadrág, fölötte térden alul érő, jobbról balra gombolható, színes selyemből készülő, kaftánszerű felsőruha, ezüstveretes öv és csizma; esős időben szűr is — olvasható a tanulmánykötetben. Egyezett a hajviselet is.A kereszténység ellen 1045-ben lázadó Vata — a pogánysághoz való visszatérést kifejezve — elöl leborotváltatta haját, csak hátul hagyott meg három fonatot. Azaz épp olyan volt a külseje, mint az endzsei Dr. PALFALVY i SÁNDOR: Mikor 1934-ben Budapestről, mint fiatal orvos, a dunántúli bakonyaljai községekbe és falvakban működtem, feltűnt, hogy ott a falusi emberek az István nevet “Están"-nak mondották és írták is. — Ezt akkor egy ottani “tájszónak” tartottam és hittem! Azonban pár év múlva Biharban telepedtem át és ott is “Están'-mk nevezte a falusi nép az Istvánokat. De különösen meglepett és feltűnt ez, mikor mint körorvos a bodrogközbe kerültem, hogy ott is “Están”noztak. Hogy három ilyen egymástól távol eső helyén az országnak ez a név került és használt volt a falusi nép szókincsében, ez nem lehet véletlen és meg voltam győződve, hogy ez egy igen régi ősi név lehet, mely apáról fiúra szállt évszázadokon keresztül, mely valamilyen okból nem fogadta el az István nevet! Ha belelapozunk a magyar történelembe és a mezopotámiai eredetű ősi szavaink szótárába, akkor erre minden kétséget kizáróan felvilágosítást és magyarázatot kapunk. Mint írva vagyon a magyar történelem lapjain: Az 1000. évben Adalbert Prága szláv püspöke (a mezopotámiai eredetű ősi szavaink szótárának szószerinti tartalma és értelme szerint: “a tehetséges fejedelem”— GE SA) GESA fiát (a mezopotámiai eredetű ősi szavaink szótárának szószerinti tartalma és értelme szerint: “a tündöklő uralkodó fenséges fiát — VAIK) VAJK-ot megkeresztelte. A keresztelés szertartása latin nyelven történt, mert hiszen az Egyház nyelve a latin volt. EGY OSI NÉV A kereszteléssel az Egyház püspöke az Egyház egyik vértanújának szent Stephanus-nak nevét — mint védőszentnek — adta és öntötte a keresztelés szent vizével VAJK fejére. Szilveszter pápától koronát is kapott az ország ura, így őt “király” név és cím illette meg! A “király” szó viszont a mezopotámiai eredetű ősi szavaink szótárának szavai szerint — melyet a nép beszélt — “ESTAN”—“nagy király” szónak felel meg, így az országának népe ezzel a szóval nevezte el. Tekintve, hogy a magyar királyt, azért mégsem lehetett egy latin névvel (Stephanus) nevezni, viszont a nép nyelvén használt “ESTÁN” szó pogánynak minősült a keresztény vallás szerint — ezért a szláv nyelvű szerzetesek kitalálták és kiverejtékeztek az “ESTÁN”-ból egy új magyar^) szót és nevet az István-t! Hogy ezen István szó az “ESTÁN” eltorzított és elcsúfított alakja, és hogy azt valóban szláv nyelvet beszélő szerzetesek gyártották, elárulja a szóban egymásra torlódó három mássalhangzó (S T V), mely a magyar nyelvben nem fordul elő, viszont a szláv nyelvekre jellemző! A latin Stephanus név nem jelent “ESTÁN”-t, mert a vértanú nem volt király. De ez nem megfelelője az Istvánnak sem, mert az István név a szlávoktól kificamított “ESTÁN”ból született. így az ország távol eső részein a falusi nép ajkán élő “ESTÁN” szó kétséget kizárólag VAJK megkeresztelése idején a mezopotámiai eredetű ősi nyelvet beszélő nép “nagy kibolgár sírszobor férfialakjának, amely ugyancsak elöl leborotvált fejű, hátul három hajfonatos. A hasonlóság csakis a kaukázusi időkből származhatott. MADARAI BIZONYÍTÉK A Theophanész lejegyezte származásmonda egyik ágáról szintén kiderült, van valóságos, történelmi magva. Krobatos negyedik fiával nem csak bolgárok, hanem magyarok is jöttek “Avarországba”. László Gyula a “kettős honfoglalás”-ról kialakult nézeteinek egyik bizonyítékát látta meg a negyedik fiú vándorlásában. “Váratlanul megerősítette e mondának vélt történetét a ‘Miraeula Sancti Demetrii’ egyik passzusa és a madarai felirat új olvasata, amelyből név szerint is megismerhetjük a negyedik fiút, a negyedik fejedelmet: Kubert” — írja a kitűnő tudós tanulmánykötetbeli eszmefuttatásában. — Tehát Kubert vezetésével érkezett az időszámítás előtti 670 — 680 táján a Kárpát-medencébe az a bolgár-török és magyar népcsoport, amelynek régészeti maradványai késztették László Gyulát a magyar honfoglalás történelmi körülményeinek újragondolására. S ez a mozzanat egyúttal kitűnően példázza, miként termékenyítik meg egymást a két ország tudósainak kutatásai. A bulgáriai Madara község mellett még Aszparuh utódjai — Tervei, Kozmeszij és Omurtag kán — vésették föl egy 23 méter magas sziklára a szláv-bolgár állam és Bizánc “történelmi krónikáját”. A sziklán látható, alatta dárdával ledöfött oroszlán hever, mögötte pedig egy kutya. A relief melletti görög nyelvű szöveg azonban annyira tönkrement, hogy a legutóbbi időkig csak részben tudják megfejteni. Amikor végre ez teljesen sikerült, a bolgár tudósok közül alig hihette bárki is, hogy a hazánkban oly sok vihart kavaró “ kettős honfoglalás” egyik közvetett bizonyítékára derült fény. Veszprémi Miklós rály” értelmű és tartalmú szava, melynek a hosszú évszázadok során már feledésbe került az eredeti értelme, de megmaradt az ősi falusi népünk szókincsében a mai napig is: ESTÁN. * FORRÁSMUNKÁK ÉS JEGYZETEK: D S A—P. Anton Deimel: Sumerisch — Akkadisches Glossar. Roma 1934 (a számok a könyv oldalszámai). GE7—Fürst (herceg, kormányzó, fejedelem) DSA 44 SA7—Licht, Schein (fény, tehetség) DSA 192 GE-SA—tehetséges fejedelem U (V, W.) DSA 98 V—Herr (úr, uralkodó) DSA 98í A—Sohn (fia valakinek) DSA 2 I—Erhabenheit (fenségesség) DSA 129 KU3—hell (fényes, tündöklő) DSA 144 VAIKU—tündöklő uralkodó fenséges fia (szóvégi magánhangzó kopás) ESDA—König (király) DSA 97 AN—hoch (magas, nagy) DSA 14 ESDA-AN—nagy király < TT-cf LA — Rene Labat: Manuel D Epigraphie Akkadienne (Párizs 1952) könyvének 15. oldalán a “D” és a "T” mássalhangzók foghangok (dental). A "D” az erősebb “T” lágyabb hangzású. Ezek a mezopotámiai szóképzés szabályai szerint válthatják egymást. Tehát “ESDA, ESTA”-nak is kiejthető. Az ESTA-AN-ban az egymást követő két “A” magánhagzó Ä-nak ejtendő, minden régi magyar szóban. Példa: Gaal név Gál-nak ejtendő. Az ESDA-AN szóra tökéletesen jellemző a mezopotámiai szavak sorrendje is: ahol a jelző nem elől, hanem hátul van!
