Szittyakürt, 1981 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1981-05-01 / 5. szám

1981. május hó

Ober 23.

életre halálra. A harcoknál fontos szerepet játszott a.telefon útján való hírközlés. Ennek révén az egyes körzetek küzdelmeiről, az orosz csapatok mozdulatairól és minden lényeges eseményről az elkülönülten küzdő szabadságharcosok értesültek.

A felkelés másnapján, október 24-én rádió útján amnesztia ígérése mellett — megtévesztésül — valótlan eseményeknek közlésével akarta a kormány a szabadságharcosokat fegyverük letevésére bírni, ekképpen: “A tűzfészkeiteket a város minden pontján már bekerítve, a megsemmisülés előtt állanak. Néhány óra alatt mindenütt fel kell adnotok állásaitokat. Most érkezett jelentés szerint a Lánc hidnál 30 főnyi felkelő szolgáltatta be fegyverét, akik azonnal szabadon el is vonulhattak, minden bántódás nélkül.’’ A hamis hírnek az ellenkezője történt. Mindazok, akiknek lakása ablaka a Lánchidra nézett, ismerőseiket és az ellenállási gócokat felhíva megcáfolták a hazug rádió bemondást, egyben hírt adtak a Lánchídnál fehér zászlót kitűzött három orosz tank személyzetének megadásáról, kiket géppisztolyos gyermekek vették őrizetbe. Az átadott tankokon a nemzeti zászlót kitűzve, a szabadságharcosok vitték a további véres ütközeteket. A szabadságharc láza a gyermekeket is magával ragadta: a családi tűzhelyen óvott 12—16 évesek hazulról kiszökve, nagy lelkesedéssel vettek részt a felkelésben. Október 25-én, amikor a szabadságharcosok a katonaság raktáraiból már fegyverekhez jutottak, a gyermekek is összeállottak. A Bajcsi-Zsilinszky úton zászlókat lobogtatva a nagy tömeggé növekedett gyermekáradat a “Ruszkik haza!” követelésüket kiáltozva meneteltek, hogy fegyvert szerezve a ruszkik ellen harcoljanak. Az egyik kapualjból frissen varrott nemzeti színű lobogót kaptak az asszonyoktól, majd harceszközökkel is ellátták magukat.

Küzdeni vágyó lelkes hangulatban a Sztálin úton áthaladva, a Körúton nyugati irányba fordultak, mivel a hírek szerint Budáról özönlenek át a ruszki tankok. Ezeknek jövetelét a lakók az emeleti ablakokból már látták. A tüntető gyermeksereg félelmetes tömeggé összezárkózva, magasan tartott lobogókkal, komoran vonult, hogy útját állja a szovjet páncélosoknak. A Podmaniczky utca felől rázkódott és remegett a föld, csikorogva robogtak, szinte megállíthatatlan menetben a hernyótalpasok és a páncélautók lecsukott tetőkkel.

A harci alkotmányok szörnyű fegyverei a házakra voltak irányítva, mikor a kettévált ifjúsági sorok közt haladva öntötték előre a tüzet. A gyermekhad nem tétovázott, tüstént támadásba lendült. A vasrudaikkal gyorsan rácsaptak a harckocsikból mindkét oldalon kidugott golyószórók csöveire, melyek legörbülve, béna karokként váltak hasznavehetetlenné. Repültek a benzines üvegek tömegesen, majd egymásután kigyulladt a menet elején lévő első, majd a második és harmadik tank. A többiekre is rázúdult a fiatalság, csatatérré vált a Körút. Élő emberfáklyák ugráltak ki a tankok fel»IttVAKŐfct

7. oldal

nyíló csapóajtaján és a lángoló katonákat lefegyverezték a gyerekek. Egy 12 éves ifiú vitte a zászlót és mögötte ordítva ömlött a gyermekhad. Amerre haladtak, a leomlott házfalak és a szanaszét heverő halottak szörnyű látomást adtak. A lobogót vivő fiú találattól érve véresen bukott le a kövezetre, mire a mellette haladó 13 éves bajtársa kivette a halottnak fájdalomtól görcsökbe szorult kis kezéből a zászlót és azt magasra emelve, indult neki a tankoknak. A lobogót vivők mögé tömören felsorakozva, halálmegvető bátorsággal megrohamozták a hős gyermekek a többi harckocsit. A körülvett tankok hirtelen megálltak és utánna a többiek is. Elhallgattak a fegyverek. A távolabbi harckocsik egymás után fordultak meg és elmenekültek. A lelkes ifjúság tömegével körös-körül bezárt tankoknak kinyíltak az ajtajaik és onnan — megadás jeléül fehér zsebkendőket lobogtatva — kibújt a személyzet. Az orosz katonák feltartott kezekkel felsorakoztak a tankok tetején a vitézül harcoló ifjú magyar nemzedék előtt. A gyermeksereg a győzelemtől megittasodva, levett sapkákkal, vigyázz állásban, meghatódva énekelte: “Isten áldd meg a magyart!”

Október 26-án úgy Pesten, mint Budán elkeseredetten folyt a harc, az ellenség soraiban nagy veszteséget okozva. A véres küzdelem az ÁVH-sok és az orosz egységek ellen a napok múltával egyre jobban fokozódott. A Kőbányai-úton egy munkás iíjú az úttest szennyvízlevezető aknájában elhelyezkedve, a páncélöklével a felvonuló oroszokat kellő fogadtatásban részesítette. A Bartók Béla úton a gyermekek tányéraknákat helyeztek el és az aknák előtt az érkező harckocsik ijedten megálltak, majd felnyíltak a tankok csapóajtajai és az előkerült katonák géppisztoly sorozatot kaptak. Csepelen az orosz tankokat benzinnel leöntött úttestek várták. A megjelenteket kedveskedésül tűzoltó fecskendővel épület tetőkről még jól megöntözték, mert e réven a beléjük lőtt rakéta biztosabban tüzet fogott. Legtöbb helyen a benzines palackok alkalmazása okozta számos tanknak és a benne ülőknek végzetét. Legsúlyosabbak az éjszakai ütközetek voltak, mert azon kerületek negyedeiben, ahol az ütközetek folytak, teljes sötétség uralkodott. Sokszor nehéz volt megállapítani, hogy a felvillanó torkolattüzek a magyar, avagy az ellenség harci egységeitől származik. A magyar felkelők a megtévesztő tevékenységükkel több ízben elérték, hogy az oroszok egymást pusztították.

Budapest példáját már másnap a vidéki városok: Győr, Tata, Fehérvár, Pécs, Szeged, Miskolc, Debrecen, Magyaróvár és Dunapentele is nagy lelkesedéssel követte.

Október 27-én minden központi irányítás nélkül az egész ország ifjúsága és munkássága harcban állt. Budapesten a kórházak zsúfolásig megteltek, egy ágyon 3 sebesült is feküdt. Már az első napokban ezrek haltak meg. A sebesültek száma 10 ezer felett volt. De még sohasem volt olyan ölelkezés, olyan nemzeti egység, olyan szívós összetartás, oly nagy közös magyar harc, mint azokban a csodálatos napokban.

Az orosz katonákra is nagy hatással volt a magyar szabadságharc. Meglazult közöttük a fegyelem és mivel nem akartak a magyarság

ellen harcolni, ezért százával hagyták el csapataikat. A vidék nagy része a felkelők ellenőrzése alá került. A szabadságharcosok követelésére megalakult az új kormány, melyben a kommunista párt mellett a kisgazda párt, a paraszt párt és a szociáldemokrata párt is részt kapott.

Október 28-án, vasárnap Nagy Imre bejelentette, hogy a kormány a felkelőkkel megállapodott és elrendelte a tűzszünetet. E hír gyorsan szétterjedt a világ minden tájára. Az osztrák—magyar határ már szabad volt és özönlött a világ valamennyi részéből nagy mennyiségben mindenféle, de főleg gyógyszert tartalmazó segítő anyag.

Vasárnap éjszaka Nagy Imre rádión beszédet mondott, melyben megígérte, hogy a szovjet csapatok azonnal elhagyják Budapestet. Az ÁVH-t feloszlatja. Az új karhatalmat a honvédség, rendőrség, munkások és ifjúság csoportjai fogják alkotni. Tárgyalásokat kezd az orosz csapatoknak az országból való kivonásáról.

A felkelésnek ezen a hatodik napján az elképzelhetetlen megtörtént: a magyar nép a csodálatos, önfeláldozó harcával kivívta a szabadságát. Megtorpant a szovjet katonai erő, mivel a magyar szabadságharccal szemben való elhatározása Kína és az USA döntésétől függött. Ugyanabban az időben Anglia és Franciaország a szuezi hadműveletekkel volt elfoglalva és így saját ügyük lekötötte őket. A magyar nemzetnek szabadságküzdelme drámai fordulatokban bővelkedett. Kína és a Szovjetunió közt 1956-ban szövetség állt fenn és ennélfogva a magyar felkelők elleni hadművelet megindításához a Szovjetnek Kína hozzájárulására volt szükség. Hruscsov emlékirata szerint a kínaiak a tárgyalásuk első napján a magyar szabadságharc letiprását ellenezték, így ettől a Szovjetunió elállt. A tárgyalás másnapján azonban szikratávirat útján értesítés érkezett, miszerint Nagy Imre Magyarország védelméért az UNO-hoz fordult, bejelentve a varsói szerződésből való kilépést, egyben kérte az állam semlegességének az elismerését.

Kína budapesti követe október 31-én felkereste Nagy Imrét és felszólította, hogy kérje Csu-En-Lain keresztül Kína segítségét és akkor a nemzet sorsa kedvező elintézést nyerhet. A felajánlott segítséget Nagy Imre elutasította. Az UNO- ban akkor Csiang-Kai Sheknek és nem Mao-Cse Tunknak a küldöttsége képviselte Kínát. A felemlített két ok idézte elő Mao megbízottjának, Lin-Chao Chinek hozzájárulását a magyar szabadságharcosok elleni hadművelethez.

Az U.S.A. elnöke október 27-én ekképpen nyilatkozott: “Az Egyesült Államokban a magyarországi fejleményeket a magyar szabadságszeretet újabb megnyilatkozásának tekintik. A magyar diákság követelései egyeznek az ENSz alapokmányokban lefektetett elvekkel. A munkások és diákok által követelt elemi jogokat a békeszerződésben is biztosították a magyar nép számára. Ezt a békeszerződést nemcsak a magyar kormány és a nyugati hatalmak, hanem a Szovjetunió is aláírta. Az Egyesült Államok népében mélységes megdöbbenést keltett a szovjet csapatok beavatkozása. Ezeket a szovjet csapatokat a békeszerződés értelmében már ki kellett volna vonni az országból. Most bebizonyosodott, hogy a szovjet haderő magyarországi tartózkodásának fő célja az ország megszállásának meghosszabbítása. Ez a megszállás megint egy idegen kormány önző céljait szolgálja. Amerika szíve ezekben az órákban a magyar népért dobog” — Dwigt Eisenhower.

Nagy lelkesedést váltott ki az üzenet, de utánna azonban jött az USA-nak a megdöbbentő és a magyarság sorsát eldöntő pálfordulása, amikor Amerika szíve már nem dobogott az árván hagyott magyar népért. A nyilatkozat után ugyanis pár nap múlva Eisenhower Belgrádon át tudomására hozta a Szovjetuniónak, hogy a magyar szabadságharc elintézését a Szovjet hatáskörébe tartozónak ismeri el. Miután nyilvánvalóvá lett a magyar szabadságharc támogatásának a két számottevő hatalom részéről való elejtése, a Szovjetunió azonnal elindította 20 hadosztállyal és 6 ezer páncélossal a segítség nélkül maradt magyar népnek lehengerlését.

Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa, majd az ENSz rendkívüli gyűlése több ízben tárgyalta a magyarság ügyét, sőt szabadsága javát szolgáló határozatokat is hozott, de egy sem lett végrehajtva.

Okt. 29-én Zsukov marsai — a megegyezés szerint — parancsot adott a szovjet erőknek a főváros elhagyására.

Okt. 30-án megkezdődött Budapestről a szovjet csapatok kivonása.

Okt. 31-én és a tizenegyedik nap, nov. 2-a között pedig elkezdték a megszálló orosz csapatoknak az országból való kiürítését. — Ugyanakkor azonban már jelentések érkeztek, hogy új orosz erők lépték át az ország határát.

Nov. 3-án az elnöki tanács a nemzeti kormányt több új tagnak megválasztásával kibővítette.

A szovjet diplomácia és katonai parancsnokság hamis szándékkal a Nagy Imre kormányát a békés megegyezésre való hajlandóságuk és az országnak katonai kiürítése ígéretével félrevezette. Eközben a magyar hont 500 ezer főnyi újonnan érkezett orosz hadsereg árasztotta el, megszállva a fontosabb közlekedési pontokat és a fővárost körülzárták. Este 8 órakor az ellenfél rádióján közölték az ellenkormány megalakítását Kádár János vezetésével. A magyar katonai vezetők a szovjet parancsnokság színhelyén este 10 órára kitűzött tárgyalásra kaptak meghívást. A csapdát nem sejtve megjelent katonai bizottságot Maiéter Pál honvédelmi miniszter és Kovács István vezérkari főnök vezetőkkel együtt a Szovjet letartóztatta. Ezzel a felkelők katonai felső irányítóit a szovjetnek sikerült kikapcsolnia.

Nov. 4-én, vasárnap hajnalban indította el a Szovjet több mint ezer tanknak a harcbavetésével a körülvett főváros elleni nagy támadását. A nagy tűzerővel bíró túlerő ellen folyt a kilátástalan küzdelem. Több magyar adóról hangzott el a világnak szóló segélyt kérő kiáltás a remélt eredmény nélkül. A magyar szabadságharcosok nehézfegyverek nélkül mindent felülmúló hősiességgel és halálos elszántsággal küzdöttek a páncélosokat, lángszórókat, repülőgépeket, nehéz ágyúkat harcba vetett, sokszorosan nagyobb orosz katonai erőkkel szemben. A harcok főleg Budapest munkásnegyedeiben: Kőbányán, Csepelen, Újpesten, Komló és Pécs körül, Dunapentelén, Győrött és a bánya-