Szittyakürt, 1981 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1981-05-01 / 5. szám
4. oldal «itmmt 1981. május hó Néhány Április 3-án volt 40 éve, hogy Teleki Pál, a világhírű földrajztudós, a magyar cserkészet kifejlesztője, a Csonkaország egyik legvégzetesebb politikusa önkezűleg végetvetett életének. A két világháború közötti politikusaink közül ő az egyetlen, akiről a szabad földön élő magyarok írásban és szóban a leggyakrabban, szinte évente, megemlékeznek, márcsak azért is, mert tragikus halála elválaszthatatlan a Délvidék felszabadításától. Különösen sok tanulmányt és megemlékezést írtak róla 1971-ben, a 30. évforduló alkalmából, amik közül a legtárgyilagosabbak egyike dr. Török Béla “Teleki Pál tragédiája” (Sidney, Ausztrália, 1972.) c. nagyszerű tanulmánya. A 40. évforduló alkalmából most is egymásután jelennek meg a különböző cikkek, tanulmányok. A megemlékezések során elmondott beszédekből és megjelent cikkekből, tanulmányokból — tisztelet a ritka kivételnek — lassan egy Teleki-mitosz burjánzott ki, ami nem méltó se a nemzethez, se Teleki egyéniségéhez — a jövő szempontjából pedig még káros is, mert az ifjabb nemzedék, amelyik lassan átveszi a vezetést, márcsak ebből a mesterségesen kitenyésztett mitoszból ismeri őt és halálának körülményeit. De a legtragikusabb az egészben az, hogy a mitoszt fabrikálok — nyilván sajátmaguk igazolására — a szabad földön felnövő fiatalságunk elé a szerencsétlen politikájára öngyilkossággal pontot tevő Telekit állítják mintaképül, nem pedig a világhírű tudóst és kiváló nevelőt. Félreértések elkerülése végett ki kell jelentenem, hogy már kiscserkészkoromban személyesen ismertem őt és a mai napig a legnagyobb tisztelettel tekintek fel rá a tudósra, nevelőre, jellemes, gyakorlati vallásos életet élő, igaz magyarra. És éppen ez az iránta érzett tisztelet és nagyrabecsülés késztet arra, hogy nyilvánosan szót emeljek a személye köré font hamis mitosz ellen. De erre kötelez a történelmi igazság töretlen szolgálata is. Az 1941. feb. 27-én Budapesten megkötött barátsági szerződésen és márc. 25-én Bécsben aláírt Háromhatalmi Egyezményen meg sem száradt a tinta, mikor az angol titkosszolgálat támogatásával és orosz sugalmazásra márc. 26-án Szimovics tábornok puccsal elkergette a szerződéseket aláíró kormányt, félreállította a nyugati beállítottságú Pál régensherceget és felmondta a csak imént aláírt szerződéseket. Ezért közönséges álszent nagyképűség volt, amikor a “nagy” Churchill Teleki halálakor az angol parlament színe előtt azt mondta, hogy “a sorra kerülő világrendezéskor, a tárgyaló asztalnál ott kell állnia Teleki üres székének is”, mert se Teheránban, se Jaltában, se Potsdamban, de még a párizsi béketárgyalásokon sem volt ott. Ettől függetlenül, a legősibb idők óta, minden szerződés csak addig érvényes és kötelező, amíg azt mind a két fél betartja. A jelen esetben nem kétséges, hogy a szerződést a Szimovics-féle puccsal a jugoszlávok mondták fel, s így a németek támadása teljesen jogszerű volt. Nem is szólva arról, hogy a horvátok kiválásával — még akkor is, ha ezt Teleki idegekkel már nem bírta kivárni — az egyik szerződő fél, Jugoszlávia, jogilag és gyakorlatilag is megszűnt létezni. Ezek után a legelfogultabb ellenfél sem vádolhatja Magyarországot, a szerződést aláíró Telekit, de még Németországot sem szerződésszegéssel. Minden más csak beteges, túlérzékeny képzelődés és a való szó a Teleki-mitoszról tények tudatos, rosszindulatú meghamisítása. Hogy Teleki, a hivő katolikus és napi áldozó, minden tárgyi, jogi és erkölcsi alap nélkül, a hátrahagyott búcsúlevelek — a különböző dokumentációs munkákban közölt fotókópiák eredetijének létezése és hitelessége nincs igazolva — tanúsága szerint mégis a nemzet becsülete és az adott szó szentségének védelmében vetett véget életének, az logikailag és lélektanilag teljesen érthetetlen. A valódi ok felderítése arra a történetíróra vár, aki egyszer majd hiteles okmányok alapján írja meg Teleki Pál élete történetét. így érkezett el 1941. márc. 26-ka, a belgrádi puccs napja. Teleki az előző két kudarc után ezt a harmadikat már nem bírta elviselni. A sorozatos kudarcok hatására beállt lelkihasadás és meghasonlás pisztolyt adott a kezébe. Az vesse rá az első követ, aki hasonló körülmények között nem így cselekedett volna. A Teleki családban nem ő az első, aki egy sajátmaga kreált és betegesen felnagyított lelki meghasonlás következtében vetett véget életének, hogy csak Teleki Lászlót, a 48 —49-es szabadságharc neves politikusát említsem. Akárhogy is nézzük a dolgokat, A történelmi igazság kedvéért annyit máris meg kell állapítani, hogy a politikus Teleki homlokegyenest az ellenkezőjét csinálta, mint a tudós és nevelő, aki egész életét a trianoni igazságtalanságok megszüntetésére, jóvátételére tette fel. A politikában ősidők óta íratlan szabály, hogy az egyezkedő feleknek mindig olyan maximális követelésekkel kell leülni a tárgyalóasztalhoz — ahogy azt a politikai gyakorlattal sem rendelkező tótok és az évszázados török hódoltság alatt kirafinált románok is tették —, hogy a tárgyalások során szükségszerűen adandó engedmények ellenére is el lehessen érni a kitűzött célt. Sajnos, Teleki amilyen kiváló tudós, olyan rossz politikus volt. Egyéni adottságai miatt neki sohasem lett volna szabad politikai feladatokra vállalkoznia. Egyenesen nemzeti tragédia volt, hogy azokban a kritikus, sorsdöntő években ilyen, realitásokkal semmit se számoló, betegesen jóhiszemű, elérhetetlen ideálokat kergető ember állt a kormány rúdjánál. De talán az volt a legvégzetesebb hibája, hogy tisztán érzelmi alapon az utolsó pillanatig rendületlenül bízott a hidegen számító, önös érdekeiket szolgáló angolokban, jóllehet a szeme előtt játszódott le a szövetséges angoloktól felbiztatott és magára hagyott lengyelek véres tragédiája (lásd: Hóry András “Még egy barázdát sem” c. munkát). így aztán nem lehet csodálkozni rajta, hogy Komáromban (1938) az autonómiájukat csak éppen megkapott tótokkal és Turnu Severinben (1940) a románokkal nem az észszerű maximális, hanem csak a minimális magyar követelések alapján ült le tárgyalni, amiket nemcsak a minden hájjal megkent román Pop Valér, hanem a még szárnyait próbálgató tót Tiso is kereken visszautasított. Ilyen előzmények után született meg a minimális magyar követeléseket alaposan megnyirbáló és végső kifejlődésében olyan tragikus következményekkel járó két bécsi döntés. Hogy a két bécsi döntéssel annyit is visszakaptunk, azt kizárólag az olaszoknak (Ciano gróf külügyminiszter) köszönhettük. nagy kár volt érte. Ha lett volna benne elég lelki erő és az öngyilkosság helyett nyugatra “disszidál”, az élő Teleki tudásával sokkal többet tudott volna használni a nemzetének, mint a halott. Talán még a csehszlovák és jugoszláv emigrációk magyar-ellenes mesterkedéseit is semlegesíteni tudta volna. Ezek után önkéntelenül felmerül a kérdés: Kinek használt életáldozatával? Magának nem. De a nemzetnek sem, mert ezzel a tettével a legválságosabb időben lelkileg megosztotta azt. De miatta kellett a magyarokhoz mindig hű, most is visszatérni akaró rutén nép vezetőjének, Bródy Andrásnak is a csehek börtönében elpusztulnia, mert politikai kicsiny - hitűségében Komáromban még csak felvetni sem merte Kárpátalja visszacsatolásának a kérdését. Hogy a jugoszláv kérdésben tanúsított állásfoglalásával mennyire szembekerült a magyarság egyetemével, az bizonyítja a legjobban, hogy tragikus halála ellenére Mindszenty bíboros, akkor még zalaegerszegi plébános, személyesen állt a Muraköz visszacsatolását követelő mozgalom élére. Nem is szólva arról, hogy ha a magyar kormány nem mond le Teleki kicsinyhitű, megalkuvó politikai állásfoglalása miatt egész Erdély viszszaszerzéséről — a honvédség készen állt Erdély visszafoglalására —, amit akkor még Sztálin is támogatott, akkor a háború végső, döntő harcait nem Budapest utcáin, a Duna és a Balaton vonalában kellett volna megvívni, hanem a Kárpátokban. Hogy aztán ez mit jelentett volna nemcsak a mi, hanem Európa szempontjából is, a Tatárhágónak 2 elit orosz hadsereggel szembeni több, mint féléves, eredményes, hősi védelme bizonyítja a legjobban. Nem is szólva arról, hogy a magunk erejéből visszaszerzett Erdéllyel és Bánáttal megnagyobbodott Magyarországgal Hitler is mindjárt másként tárgyalt volna. Mindentől eltekintve, Teleki Pál, mint tudós, nevelő és a magyar cserkészet kifejlesztője, örökre beírta nevét a magyarság történetébe. Semmi sem méltatlanabb hozzá, mint az, hogy most egyesek, feledve valódi értékeit, politikai kudarca következtében emberi gyarlóságból elkövetett végzetes tettéből fonnak köré hamis mitoszt. Széchenyi sem azért lett a magyar történelem “legnagyobb magyarja”, mert idegzete a szabadságharc tragikus bukása miatt érzett felelősség roppant súlya alatt és a bécsi kamarilla megalázó zaklatásai miatt összeomlott és öngyilkos(P) lett, hanem azért, amit életében tett. Akik ma öngyilkossága miatt csinálnak Telekiből nemzeti hőst, sokkal jobban tennék, ha helyette minden nap elmondanának a lelkiüdvéért egy Miatyánkot. CSIKMENASÁGI Ha még nem vagy, akkor legyél MOZGALOM HARCOSA FELHÍVÁS! KEDVES MAGYAR TESTVÉREINK! 1931 júliusában az egész művelt világ figyelme Magyarországra terelődött. Endresz György pilóta és Magyar Sándor navigátor elindultak New Founlandról egy Lockhedd Sirius típusú repülővel, hogy Közép-Európáig repüljenek egyhuzamban. Addig még senki nem volt erre képes a világon. Amikor 26 óra múlva, 3600 mérföldes repülés után Bicskén leszálltak, 180.000 ember ünnepelte őket Budapesten! A világsajtó hetekig foglalkozott az új világrekorddal és a hős magyarokkal! Amerikában megalakult a Magyar Repülős Emlékbizottság, hogy megszervezze a magyar hőstett ötven éves évfordulójának megünneplését. Megakarjuk ismételni a világhírű repülőutat egy hasonló repülőgéppel. Emlékeztetni akarjuk a világot arra, hogy él a magyar bátorság és vállalkozó szellem. Kis nép vagyunk, de tettrekész, hőslelkű nemzet! Csak úgy tudójuk tervünket véghezvinni, ha Amerika magyarsága összefog és segít és támogatja akciónkat! 1931-ben Szalay Emil, a Győrből származott Flint, Michigan-i húsgyáros 50.000 dolláros támogatása tette lehetővé a világraszóló magyar sikert. Most is áldozatvállalásra, mindannyiunk anyagi támogatására van szükség az 1981-es emlékrepülés sikeréhez! Kéijük küldje mindenki bőkezű, az adóból levonható anyagi támogatását, csekken vagy Money Order-en a következő címre: Hungarian Commemorative Flight P. O. Box 26, Old Bridge, N. J. 08857 Közös ügyünkről van szó, mutassuk meg a világnak, mire vagyunk képesek! Magyar köszöntéssel az Emlékbizottság nevében: Németh Zsigmond az Emlékbizottság elnöke
