Szittyakürt, 1981 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1981-03-01 / 3. szám
6. oldal «ITTVAKÖftT 1981. március hó marad el az össz-szlovákiai mutató mögött. Ezen magyar nemzetiségű korosztály aránya 1978-ban 12,2% volt, ellenben a főiskolai tanulók aránya csak 4,2% volt. A magyar kisebbség összlétszámát tekintve eddig 0,8 —0,9% szerzett főiskolai diplomát, holott a szlovák nemzetiség összszámát tekintve ez az arány már 4%-hoz közeledik. Az UNESCO idézett egyezményében az oktatásban alkalmazott megkülönböztetés elleni küzdelemről a 4. cikkely d., bekezdésében bennfoglaltatik a megkülönböztetés nélküli felkészülés fogalma a tanítói pályára. Ennek ellenére 1977-ben megkezdték az egyetlen alapfokú, magyar tannyelvű iskolák részére felkészítő főiskolai képzés fokozatos megszüntetését. A magyar tannyelvű középiskolák nem várt megkülönböztetését jelenti az SzSzK Iskolaügyi Minisztériumának rendelete, hogy külföldi tanulmányokra jelentkezni csak a Selmecbányái Szlovák Tannyelvű Központi Gimnáziumban szerzett érettségivel lehet. Más módja a külföldi tanulmányokhoz jutásnak gyakorlatilag nincs. Fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy a magyar anyanyelvű, Csehszlovákiában élő állampolgárok nem saját akaratukból váltak kisebbséggé, hanem politikai elképzelések és területi elrendezések következtében. A csehszlovákiai magyar kisebbség továbbra is a magyar nemzet része, ennek a kisebbségnek a szellemi alkotóereje az egységes magyar kultúra része, amely azonban specifikus kisebbségi viszonyok között fejlődik. Ezért fontos lenne, hogy a Csehszlovákiában élő magyar kisebbségnek lehetővé tegyék a kapcsolatok minél szélesebbkörű ápolását a Magyar Népköztársasággal, ahol a Közép-Európában összefüggő tömbben élő magyarság — az összességet tekintve — háromnegyed része él. A Helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Zárónyilatkozata 1975-ben kihangsúlyozza a nemzeti kisebbségek feladatát a nemzetközi kapcsolatokban való részvételben, főleg az iskolaügy és a kultúra területén. Csakhogy, ahogyan azt már megemlítettük, a Magyarországon történő tanulmányok folytatása, valamint a szakmai továbbképzés lehetőségei 1970 óta jelentősen csökkentek. Megtiltották az ösztöndíj nélküli főiskolai és egyetemi tanulmányok megpályázását a Magyar Népköztársaságban és nincs lehetőség a Magyarországon felajánlott állami vagy magánösztöndíj elfogadására sem. Ezek a tilalmak élesen ellentétben állnak a helsinki zárónyilatkozattal, mint az a tény is, hogy évről évre csökken a tömegesen árult, Magyarországról behozott könyvek címszavainak száma is. Szlovákiában, ahol a csehszlovákiai magyar kisebbség 97%-a lakik (a legnagyobb kisebbség az országban), még mindig nem alapítottak egyetlen magyar konzuláris üzletet sem, annak ellenére, hogy a bolgár, német (NDK), lengyel, szovjet már régen létezik. A szerződő államok a Helsinki Konferencia Zárónyilatkozatának előszavában kifejtették elhatározásukat, hogy hozzájárulnak a nemzetek közötti biztonsághoz, igazságossághoz és együttműködéshez. Ezen elvek közül az igazságosság a legfontosabb, mert ezt nélkülözik leginkább a mindennapi életben. Az igazságosságra hivatkozik az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is. * * * NINCSEN MAGYAR KISEBBSÉG-VÉDELMI SZERVEZET A CsSzSzK területén nincsen a magyar kisebbség érdekeit védő, államilag elismert társadalmi szervezet. Politikailag tilos ilyen szervezeteket alapítani. A magyar kisebbség egyetlen szervezete — aCSEMADOK — csak kulturális szervezet, a kisebbség érdekeit védendő jogkör nélkül, mely az SzSzK Kulturális Minisztériumának szigorú ellenőrzése mellett működik. A szervezetet 1972-ben kizárták a Nemzeti Frontból, amely az állam egyetlen, alkotmány által elismert politikai szervezettségű rendszere. Igazságtalan büntetés volt ez 1968-ban, a nemzetiségek helyzetének államjogi rendezése kidolgozásában történt részvételért. Nem kevésbé nyugtalanít bennünket a csehszlovákiai többségi nemzetek fejlődésének folyamatos, állandósult elnyomása sem. A cseh nemzet szellemi alkotóerejét 1968 után erőszakkal megszakították, az értelmiségi felépítményt megrongálták, összetörték. Deformálódtak a társadalom-politikai, erkölcsi és etikai értékei is, és a nemzet azon tagjait, akik effölött érzett nyugtalanságukat kifejezték, üldözték és üldözik. Hasonlóan megfojtották a szlovák kultúrát is, útban az európai ideálok felé, ami rendkívüli módon lassítja eme nemzeti kultúra belső tagolódását és egészséges fejlődését. Világos számunkra, hogy a magyar nemzetiségű polgárok kollektív jogfosztása, amely az utóbbi tíz évben erősödik, szorosan összefügg az egész csehszlovákiai társadalom deformálódásával, és ezért a nemzet életbenmaradásához, vagy a nemzet egy részének életbenmaradásához nem elégséges a politikai önigazgatás, mivel elsődleges alapul csakis a demokrácia szolgálhat. Ugyanúgy, ahogyan nem létezik a politikai kisebbségek védelme, nem létezik a nemzetiségi kisebbségek érdekeinek védelme sem, annak ellenére, hogy a politikai és polgári jogok nemzetközi egységokmánya 1966. részének 22. cikkelye 1. bekezdése biztosítja: “Mindenkinek joga van a másokkal való szabad társulásra, ideértve azt a jogot, hogy érdekei védelme céljából szakszervezetet alakítson, illetőleg azokhoz csatlakozzon.” A nemzetiségi politika eddig felsorolt, a kisebbség életében egyenesen visszatükröződő diszkriminációs jelenségei alapján világosan jelentkezik a helsinki konferencia szellemében történő kisebbség-védelem hiánya is, valamint az állampolgárok és elöljáróik figyelmeztetésének állandó szükségessége a (CsSzSzK magas elöljárói által is aláírt) nemzetközi szerződések és nyilatkozatok következetes betartására. Helsinkiben Csehszlovákia is kötelezte magát, hogy hiánytalanul lehetőséget nyújt az állam területén élő nemzetiségeknek, “hogy ténylegesen élhessenek az emberi jogokkal és az alapvető szabadságjogokkal, és ily módon védelmezik a nemzeti kisebbségek törvényes érdekeit ezen a téren.” A polgári és politikai jogok nemzetközi egységokmánya 1. rész, 1. cikk, 2. bekezdés szerint: “Semmilyen körülmények között sem fosztható meg valamely nép a létfenntartásához szükséges eszközeitől.” Csakhogy az idézettekből következik, hogy a magyar nemzet Csehszlovákiában élő részének léte alapjaiban veszélyeztetett. A magyar nemzet ezen részének eddig anyagilag, erkölcsileg, és az asszimilációval okozott fizikai károk orvoslására a CsSzSzK területén nem létezik hivatott bíróság vagy törvényhozó testület, holott az egységokmány aláírásával Csehszlovákia is kötelezte magát erre az a., b., c., bekezdésben, és a 2. cikk 3. bekezdésében. A csehszlovákiai nemzetiségek helyzetére vonatkozó alkotmánytörvényt 1968-ban hagyták jóvá az Emberi Jogok Nemzetközi Évében. Csakhogy a magyar kisebbség azon politikai képviselőit, akik ezen törvény megszerkesztésében együttműködtek, rövidesen félreállították és kizárták a politikai és közéletből. Mindmáig nem teljesítették ezen törvény 5. cikkét, amely előírja, hogy végrehajtó törvényekkel és rendeletekkel általánosítják ezen alkotmánytörvényben foglalt elveket. A Csehszlovákiai Magyar Nemzetiség Jogait Védő Bizottság 1978-ban kezdett kialakulni. A bizottság 1979. év májusi emlékirata — amelyet mindenekelőtt a CsSzSzK állami és politikai hatalmának élenjáró képviselői kaptak — figyelmeztetett a magyar kisebbség életének alapvető problémáira, amelyek a nemzetiségi, politika törvényhozó és igazgatási elégtelenségeiből következnek. Az emlékiratban a magyar nemzetiség állapotának torzulásainak megszüntetését szolgáló, a CsSzSzK Alkotmányából kiinduló javaslatok egész sorát vonultatják fel. Az állami és politikai hatalom reakciója azonban újból rámutatott a polgári és politikai jogok nemzetközi egységokmányában és általában az idézett nyilatkozatok és egyezmények összességében lévő, vállalt kötelezettségek be nem tartására. A Bizottság 1979-es emlékirata megtorlásokat idézett elő viszonylag nagyszámú (mintegy 40), a magyar kisebbség értelmiségei ellen. Az állami titkosszolgálat több, mint 100 esetben avatkozott be, főleg kihallgatások, személyi és házkutatások formájában, magánlakások és telefonok lehallgatásával, a levéltitok megsértésével, szóbeli, írásbeli és fizikai fenyegetések formájában. A Bizottság működését a büntetőtörvénykönyv szerint a köztársaság felforgatásának, az államérdek és a szocialista alkotmány veszélyeztetésének, valamint az állam jóhírnevének lejáratásaként a külföld előtt — fogták fel. A rendőrség beavatkozásai a magyar kisebbség ellen megrázóan, alkotmányjogi bizonytalansággal hatottak, tovább mélyítették a polgárok jogi bizonytalanságát és bebizonyították a kisebbségnek a törvényhozói biztosságába vetett hitének reménytelenségét, kilátástalan voltát. A polgárok biztonságba vetett hitének újraéledését immár kizárólag az államhatalom álláspontjában történő alapvető változások segíthetik elő, mint például az állampolitika megváltozása az idézett nemzetközi nyilatkozatok és egyezmények szellemében, a nemzetiségi politika átértékelése ezen elvek szellemében, és úgyszintén azon személyek üldözésének beszüntetése, akiket a Csehszlovákiai Magyar Nemzetiség Jogait Védelmező Bizottság munkájában való részvétellel gyanúsítanak. Meggyőződésünk, hogy ez visszatérés lehetne a humanitás, az alapvető emberi és polgári jogok ideáljához, kimelynek kiindulási alapja az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. A Bizottság úgy döntött, hogy ezt a jelentést kézbesíti: * A CsSzSzK állami és politikai hatalmának élenjáró képviselőinek; * a nemzetiségi politikát közvetlenül irányító és alakító tanácsoknak és szakszervezeteknek; * néhány központi lapkiadó szervezet szerkesztőségének és * az állam némely polgárának, akik személyesen segíthetnek az idézett ideálokon esett torzulások megszüntetésében. A Bizottság úgy döntött, hogy ezt a jelentést, mely szlovák, magyar és angol nyelven készült, elküldi az 1975-ös Helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet néhány magasrangú résztvevőjének, a Bizottság 1979-es Emlékiratának másolatával. A Bizottság ezzel akar hozzájárulni a megoldatlan közép-európai kérdések megvilágosításához és ezzel az európai népek és államok jövőbeli egységének megerősödéséhez is. 1980. márciusában A Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogait Védő Bizottság In Memoriam házat összes sebesültjeivel együtt az oroszországi visszavonulás borzalmaiból. Erdély szülöttje volt és hűen szőkébb hazájának hagyományaihoz annak jogaiért küzdött egész életén át. Debrecen, Miskolc, Sopron, Németország és végül Cleveland voltak életének főbb állomásai. Élt, hogy gyógyíthasson testi és lelki sebeket egyaránt. Élt, hogy áldozhasson fajtájáért és hazájáért. Élt, hogy szerethesse családját. Élete teljes volt, mert szeretetben élt és úgy halt meg. Isten veled Károly... Zádorfalvi Deme Károly volt m. kir. orvos őrnagy, aki 1902. dec. 13-án született Ziiahon, elhunyt Clevelandban, 1981. március 6-án. Gyászolják: özvegye, szül. Nyilas Dóra, anyósa özv. dr. Nyilas Ferencné, sógornői, unokaöccsei, Erlangenban leánya Erzsébet és otthon testvérei, Gábor és József. A gyászszertartást az Első Magyar Református Egyház templomából dr. Szabó István lelkész végezte. Barátai és bajtársai megható szavakkal búcsúztatták. Dr. Szentmiklósy Éles Géza FABRICY KOVÁTS MIHÁLY MAGYAR RÁDIÓ Felhívjuk clevelandi olvasóink szíves figyelmét arra, hogy a Cleveland State University rádióprogramján, a 89.3 FM hullámon minden szerdán délután 5 órakor egy órás magyarnyelvű adással jelentkezik a Fabricy Kováts Mihály rádió dr. Szentmiklósy Éles Géza műsorvezető és Csömör János technikai vezető közreműködésével. Hallgassuk minél többen a Fabricy Kováts Mihály magyar rádió programját, amely bel és külpolitikai kommentárjai mellett a rabmagyarság és a külföldre szakadt magyarok életviszonyait, politikai, társadalmi és kulturális munkásságát ismerteti és szemlélteti. Ezután ez már így lesz. Mindig gyakrabban öltjük fel fekete ruhánkat, hogy elbúcsúzzunk rokonainktól, barátainktól, vagy munkatársainktól. Ez a természet rendje, ami úgy jön mint esőre a napsütés, hidegre a meleg. A fontos csak az, hogy az ittmaradottak úgy emlékezzenek ránk, mint akik a kötelességüket teljesítették és küldetésüket itt az emigrációban betöltötték. Nemzedékünk ideje lejár, kettébetört tragédiájának lassan már nem lesznek élő tanúi, csak papírra vetett emlékei, melyek például szolgálnak utódainknak. Legyenek ezek oly fehérek és tiszták, mint a papír melyre ráírták. Tanítsanak ezek az emlékek annyi bátorságot, áldozatkészséget és emberszeretetet, mint zádorfalvi Deme Károly bajtársunk élete, aki mint magyar, mint katona, és mint orvos bőkezűen adta lelki és szellemi talentumait fajtájának, aki nemcsak tudásával, de mosolyával is gyógyított, akinek egyedülállóan sikerült kimentenie a parancsnoksága alatt lévő hadikór-
