Szittyakürt, 1981 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1981-03-01 / 3. szám
1981. március hó «IttVAKOkt 5. oldal A Csehszlovákiai Magyar Nemzetiség Jogait Védelmező Bizottság ez úton teszi közzé jelentését a Csehszlovákiában élő magyar nemzetiség helyzetéről A Csehszlovák Szocialista Köztársaság magyar nemzetiségének jogait védelmező bizottság, amely 1978-ban azon elhatározással alakult, hogy a — elsősorban Szlovákia területén élő — magyar nemzetiségű polgárok helyzetét teljes mértékben figyelemmel kíséri, az elvitathatatlan polgári jogok, valamint az általános emberi jogok értelmében, alapján állva, a magyar nemzetiségű polgárok érdekeinek védelme céljából újból a politikai és polgári nyilvánosság elé lép. A bizottság megvizsgálta és értékelte, a Csehszlovákiában élő magyar nemzetiségű polgárok jogi, kulturális, szociális és gazdasági helyzetét, és ama megállapításra jutott, hogy a magyar kisebbség a II. világháború óta eltelt időben az állam tendenciózus népirtó (etnocid) politikája e kisebbség keletkezése óta megszakítás nélkül létezik (1945 — 48 között csúcsosodott ki), mégis, 1969. óta erősödik újra. A CsSzSzK Federális Statisztikai Intézete szerint, a CsSzSzK területén 1978. végén 604.000 magyar nemzetiségű lakos élt, ami azt jelenti, hogy számuk 1930 óta stagnál, annak ellenére, hogy 1945 óta évente 9 — 16 ezer gyermek születik magyar nemzetiségű anyától. A magyar nemzetiség növekedési alapján megítélhető, hogy az I. vh. utáni népszámlálás óta a szlovák lakosságban mintegy 150 — 180.000 ember olvadt be, azaz, a természetes szaporulat 50%-a. Ez a szám a magyar kisebbség mai állományának 25 —30%-a. 1945 óta az asszimiláláson kívül, a magyar kisebbség állománya a mai Szlovákia területéről erőszakkal kitelepített 74.407 magyar nemzetiségű lakossal, valamint az erőszakos elnemzetlenítéssel, az ún. reszlovákizációval 326.679 magyarral is csökkent. (Ez utóbbi reszlovákizált magyarok egy része a későbbiek folyamán visszatért az eredeti nemzetiségéhez.) Ebből következik, hogy a Csehszlovákia területén élő magyar kisebbség mai valódi száma, megközelítőleg 850.000 fő kellene, hogy legyen. Ez azt jelenti, hogy a mai állapotnak teljes 40%-kai kellene többnek lennie ahhoz, hogy elérje azt a számot, amit a nemzetiség teljes jogú és normális fejlődés útján érhetne el. A bizottság kiindulva az emberi jogokkal foglalkozó nemzetközi nyilatkozatokból és szerződésekből — melyek főleg az ENSz-nél születtek, továbbá az 1968-as Teheráni Konferencia Záró nyilatkozatából, továbbá az 1975-ös Helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia Záróokmányából —, megvizsgálta az ezen szerződésekbe és nyilatkozatokba foglalt elveket és ezen elvek érvényre juttatását a CsSzSzK nemzetiségi politikájában. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság legújabb alkotmánya, amelyet 1968. október 27-én fogadott el, s amelynek része a 144/1968. 266. számú, a CsSzSzK-ban élő nemzetiségek helyzetéről szóló alkotmánytörvény, és amely először biztosítja a CsSzK-ban élő nemzetiségek némely jogát, vagyis jogot a művelődésre, az önálló kulturális életre, és saját nyelvének használatára korlátozott hivatali érintkezéseikkor. Csakhogy a CsSzSzK alkotmányát képező alkotmánytörvények, főleg a 100/1960, 143/1968, 144/1968, zb., alapvetően különbséget tesznek az államalkotó csehek és szlovákok, valamint a többi nemzetiség között. A 100/1960 zb.sz. alkotmánytörvény a 6. cikkelyben, valamint a 143/1968. zb. számú alkotmánytörvény bevezetője és 1. cikke továbbélteti az 1945. ápr. 5-én kihirdetett kassai kormányprogram szellemét, amely politikailag és jogilag előnyben részesíti a szláv nemzeteket a nemszláv nemzetekkel szemben, s amelynek alapján 1945 és 1948 között megkísérelték a magyar etnikum erőszakos megsemmisítését. A CsSzSzK alkotmánya feleleveníti a Kassai Kormányprogramban megállapított faji megkülönböztetést az ENSz XX. közgyűlésén, 1965-ben elfogadott 1. Nemzetközi cikkelyével szemben, amely a faji megkülönböztetés minden formájának megszüntetéséről szól. Az alkotmány ezen szelleme vet árnyékot a nemzetiségekről szóló alkotmánytörvény alapelveire is, különösen a gyakorlati megvalósításuknál, ellentmondva az ENSz 1963-as deklarációjának is, amely a faji megkülönböztetés minden formájának megszüntetéséről szól. Különösen a kiáltvány 1. bekezdésének 2. cikkelyét és az 1. bekezdés 3. cikkelyét nem vették figyelembe, de nem törődtek a kiáltvány 1. bekezdés 1. cikkelyének tartalmával sem. Eme cikkelyek szerint a megkülönböztetés — a már idézettek értelmében — az emberi méltóság elleni tett, és tagadása az ENSz Alapokmányának, de az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában, 1948-ban, foglaltaknak is. Ezért a résztvevő államok — köztük Csehszlovákia is — megállapodtak, hogy nem tesznek megkülönböztetést sem etnikai, sem nemzetiségi eredet szerint, különösen nem a polgári jogok területén, munkavállalásban, hivatásban és egyéb szociális lehetőségekben. Ezzel szemben Csehszlovákiában még mindig érvényben vannak némely törvények és rendeletek, 1945—1948-ból, amelyek megkülönböztetik a magyar nemzetiségű polgárokat. Példaként megemlítjük a 255/1948. zb. számú törvényt, mely a csehszlovák hadsereg külföldön tartózkodó tagjairól, a nemzeti ellenállásban résztvevőkről, valamint a felszabadulásért folyó harc némely más résztvevő tagjáról szól. Ezen törvény rendeltetésének alapján a fasiszta-ellenes ellenállás tagjainak, ill. utódaiknak anyagi előnyei biztosítatnak, de egyúttal kizárja a törvény érvényességét a magyar és német nemzetiségű ellenállókra. A törvény megkülönbözteti (diszkriminálja) azokat a magyarokat, akik a háború alatt Csehszlovákiától elcsatolt részen éltek, akik közül sokan résztvettek a harcokban, szovjet partizánegységekben a Szovjetunió területén. A törvény ugyancsak kizárja az ellenállók soraiból a magyar nemzetiségű interbrigadistákat, akik 1936 —39-ben Spanyolországban harcoltak. A CsSzSzK alkotmányával összefüggnek más diszkriminációs jelenségek is, amelyek akadályozzák a magyar nemzetiségű polgárokat teljes jogú életet élni. Az ENSz Közgyűlése XXI. ülésszakán 1966-ban elfogadott A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egységokmánya bevezetőjében lefektették, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának megfelelően a félelemtől és nélkülözéstől mentes “szabad emberi lények eszménye csak akkor valósítható meg, ha olyan feltételeket hoznak létre, amelyek révén mindenki élvezheti gazdasági, szociális és kulturális jogait, úgyszintén polgári és politikai jogait is.” Ezen elvek fényében a magyar nemzetiség által lakott területen (de az ukrajnai, ruszin nemzetiség által lakott területen is) meglévő viszonyok nem teszik lehetővé a törvény által biztosított szociális egyenlőséggel való élést, a munkához való jog teljesértékű, maradéktalan kihasználását. A magyar nemzetiség területe, amely a magyar államhatár mentén helyezkedik el, és Szlovákia területének ötödrészét teszi ki — 10.000 négyzetkilométer területtel —, a rendszeres havi fizetéseket figyelembe véve, a köztársaság legrosszabb kereseti területe. Az állami költségvetésből egy főre eső beruházási összeget figyelembe véve, Szlovákiában ezen a területen ez csak 25 — 30%, miáltal ez a terület gazdaságilag teljesen elmarad, s ez a tény munka utáni tömeges elvándorlást okoz. Ezen terület némely vidékén a gazdaságilag aktív lakosság 40%-a kénytelen egzisztenciális okokból elhagyni azt a járást, ahol az állandó lakhelye van. A magyar nők foglalkoztatásának mértéke, az összállami helyzetet tekintve is, a legalacsonyabb — a munkaképes nők 35%-a —, amelyet az elégtelen munkalehetőségek okoznak. Erről a területről származik a legtöbb szakképesítés és szakma nélküli munkaerő, mivelhogy a középfokú magyar nyelven történő oktatás maximálisan korlátozott. A 18 éven felüli magyar nemzetiségű fiatalság 30 —35%-nak legfeljebb alapfokú végzettsége van, vagy még az sem. Az idősebb korosztályokat tekintve a helyzet még kedvezőtlenebb. Az idézett Egységkokmány 13. cikkelye szerint “a részesállamok elismerik, hogy mindenkinek joga van a művelődéshez. Egyetértenek abban, hogy az iskolai nevelésnek az emberi személyiség és az emberi méltóság érzetének teljes kifejlesztésére, az emberi jogok és alapvető szabadságok iránti tisztelet megerősítésére kell irányulnia.” Eme cikkely a., b. bekezdésében elismerik, hogy eme jog teljes megvalósításához lehetővé kell tenni az alap és középfokú műveltség megszerzését, éspedig minden lehető eszközzel mindenki számára. * * * A KULTURÁLIS MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ELLENI KÜZDELEM Az egyezményben — a kulturális megkülönböztetés elleni küzdelemről szóló —, melyet az UNESCO közgyűlése, a XI. ülésszakon fogadott el, s 1962-ben lépett érvénybe, a 2. bekezdés 1. cikkében kiemelik, hogy “A jelen egyezmény szempontjából az oktatás szó, az oktatás összes fajtájára és fokozataira vonatkozik, valamint kiterjed az oktatásban való részvétel lehetőségeire, az oktatás színvonalára és minőségére, valamint a tanulmányok folytatásának feltételeire.” A 3. cikkely a., bekezdésében az államok kötelezik magukat, hogy visszavonnak minden törvényes rendelkezés útján történt intézkedést és megszüntetnek minden végrehajtó gyakorlatot, amely a kultúra területén bármilyen jogfosztáshoz vezethetne. Az 5. cikkely c., bekezdésében elismerik, a nemzetiségi kisebbségek tagjainak jogát a saját oktatásra, beleértve az iskolák igazgatását is. Ezen elvek fényében, ismeretében a nemzetiségi iskolaügy valódi helyzete és a különböző fokozatokon megszerezhető iskolai végzettség lehetőségeinek ismerete csak tovább súlyosbítja a csehszlovákiai magyar kisebbség diszkrimináltságának mértékét. A jogfosztottság ezen a területen a bölcsődéktől kezdődik, mivelhogy nem léteznek bölcsődék a magyar gyermekek gondozására, valamint a magyar szakszemélyzet képzése is teljesen elégtelen. 1978-ban, a magyar nemzetiségű óvodalátogatást igénylő gyermekek 27,2%-nak nem volt lehetősége óvodába jutni, annak ellenére, hogy a gyermek jogaira vonatkozó 1959. évi nyilatkozat, melyet az ENSz XIV. Közgyűlése fogadott el, a 2. elvi pontban hangsúlyozza, hogy meg kell találni az alkalmat és eszközöket, mivel “a gyermek különleges védelmet élvez, s jogi, valamint egyéb eszközökkel lehetőséget kap arra, hogy fizikailag, szellemileg, erkölcsileg, lelkileg és társadalmilag fejlődjék, egészséges és szokásos módon a szabadság és méltóság viszonyai között. Az e célból elfogadott törvényekben a döntő meggondolás a gyermek legjobb érdeke.” A végrehajtó szervek 1950 —1978-ig 233 iskolát szüntettek meg, vagyis az iskolák meglévő létszámához képest a magyar iskolák 38,8%-át. A magyar nemzetiségű iskolaköteles gyermekek aránya azokban az iskolákban, ahol nincs anyanyelvi oktatás, 21%-ra növekedett. Az SzSzK (Szlovák Szocialista Köztársaság) Iskolaügyi Minisztériumának utasításaival erőszakosan irányítják a jövő folyamatát. Befolyásolják a diákok arányát a szlovák és a magyar iskolákba. Pl. a Dunaszerdahelyi járásban, ahol a lakosság 89%-a magyar nemzetiségű, ez az arány 1:1 kell, hogy legyen, mivel az alapfokú műveltség megszerzésének lehetősége az anyanyelven — magyarul — 40%-kai csökken. (Ford. megjegyzése: Az idézeteket kikerestem, és eredetiben tettem a magyarra fordításban, mivel az eredeti szlovák nyelvű volt.) Ugyancsak az Iskolaügyi Minisztérium rendeletéi állapították meg a középiskolai létszámhatárokat, amelyek korlátozzák a nemzetiségi iskolaügy fejlődését. Ezért az alapfokú iskola elvégzése után a magyar nemzetiségű fiataloknak csak 30 —35%-a szerezhet képesítést az anyanyelvén. Az 1978-as évben a gimnáziumokban 15%-kal, a szakközépiskolákban 35%-kal tanulhatott kevesebb magyar nemzetiségű tanuló, mint a hasonló korosztályú szlovák nemzetiségű tanulók. Csakhogy a lemaradás a magyar középiskolák, illetve magyar tannyelvű osztályok tanulóinak számát tekintve (a szlovák tannyelvű középiskolák lehetőségeihez képest) a gimnáziumi osztályokban 29%-os, a szakközépiskolákban pedig kb. 85 —90%-os. Ez azt jelenti, hogy ilyen mértékben kellene növekednie a magyar tannyelvű iskolákban a magyar nemzetiségű tanulók számának, hogy a magyar és szlovák tanulók iskoláztatásának mértéke azonos legyen. Az 1978-as jóváhagyott iskolaügyi törvényből következő, végrehajtandó rendeletek alapján fokozatosan megszűnőfélben vannak némely magyar tannyelvű gimnáziumok azon elv alapján, hogy egy-egy magyarlakta járás területén csak egy magyar tannyelvű gimnázium lehet, illetve közös szlovák-magyar gimnázium magyar tannyelvű osztályokkal, tekintet nélkül arra, hogy hány jelentkező van ezekben az iskolákban. A szlovák magyar vegyes tannyelvű iparitanuló iskolákban fokozatosan megszüntetik az osztályok elosztását oktatási nyelv szerint, vagyis a magyar nyelvet fokozatosan kiszorítják ezekből az iskolákból. Némely iparitanuló intézetben megtiltották a tanulóknak a magyar nyelv használatát (pl. Vajánban, a tevebesi járásban). Hasonló kísérletek voltak a magyar nyelv betiltását illetően néhány üzemben is (pl. a Vajáni Hőerőműben és a Vágsellyei Műtrágyagyárban). Főiskolai és egyetemi oktatásban a magyar nemzetiségű ifjúságnak csak jelentéktelen töredéke részesül. Pl. 1977-ben a 19 éves korosztályból 5,9% magyar nemzetiségű, míg a szlovák nemzetiségű tanulók 18 — 20%-a került a főiskolákra. A magyar nemzetiségű főiskolai tanulók száma 270%-kal
