Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1980-10-01 / 10. szám
1980. október hó «ITTVAKÖHT 11. oldal DUKAI TAKÄCH GUSZTÁV: MOLDOVA-HAVASALFÖLD TURÁNI NÉPEI — A CSÁNGÓK — Kína Szecsuán (Szécsény) tartományának nyelvjárásában csángó a neve a parasztnak. A “csan” falut jelent, a “go” pedig lakót. Az ősi időben a falu-lakó elnevezés egyben megkülönböztetést jelentett az alacsonyabb műveltségű vándor, pásztor-életet élő, azelőtt vlach nevet viselő románokkal szemben. Valószínűleg a keletről jövő turániak nyelvjárásából eredt a földműveléssel foglalkozó, azonos nyelvet beszélő szitytya törzs-maradványoknak csángó elnevezése. Ezen megállapítást alátámasztja az is, hogy az őshonos különböző nevű szittya törzsek maradványait csak az oláh vajdaság kezdetétől nevezték csángóknak. Azaz az őslakosok csak az oláhoknak Moldva területén való megjelenése után szerepeltek csángónak. A maja feliratok szerint az I.e. 8 ezer évvel a kerek fejű turáni fajta népek egy nyelvet (agglutináló ősmagyart) beszélve magas műveltséggel bírtak, amit a feltárt alkotásaik, írásaik bizonyítanak. A csodálatos kultúrát megteremtő népcsalád különböző törzseinek főbb lakóhelyei a Kárpátmedence, Fekete-tenger körzete, Balkán, Földközi-tenger körlete és szigetvilága, Kisázsia, Mezopotámia, Egyiptom, Mauritánia, valamint a Kaukázustól keletre Indiáig lévő területek. Főbb kultúrközpontok voltak: a Kárpátmedencében Erősd és Tatárlak, Kisázsiában Trója, Kréta szigetén Knossos, Syriában Biblos, Mezopotámiában Ur, illetve Al-Ubaid, Középázsiában Mohanjó- Daro, Harappa, Ázsiában a Khemeri Ankor-vat, Egyiptomban Alexandria és Theba. A Kárpát medencét ősidők óta a turáni népek különböző törzsei és csoportjai birtokolták. Az alapréteget a pelazg, síkul ill. sekel, (székely), szarmata és pannon törzsek képezték. A V. Gordon Childe megállapítása szerint is a palazgok, sekelek (székelyek) és az etruszkok azonos fajhoz tartozó néptörzsek voltak. A magas műveltséget hordozó rokon turáni testvérnépek egymással mindég összeköttetésben voltak. Példa erre, hogy a Kheneri faraó aranymaszkja vörös fémlerakattal volt borítva, ami antimon ötvözetű készítmény. Az antimon azonban csak tellur fém felhasználásával ötvözhető az arannyal. Mivel az arany, az antimon és a telur együtt csupán Erdélyben fordul elő, így a tudósok megállapításaként az egyiptomiak I.e. 3 ezer év idejében a Kárpátokban honos magyar fajú testvérnéptől kapták. A kialakult műveltségben és jólétben élő kerek fejű ősi népek az I.e. 3 ezer évig békességben éltek. A Kárpátmedencéből voltak kirajzások, elköltözések és több ízben betelepedések. Később ugyanis egymásutáni időkben számos turáni néptörzs és csoport csatlakozott a Kárpáthonban őslakos testvér-népekhez. Az i.e. 3 ezer év után a támadások és a turáni népekre rátelepedett vad törzsek kegyetlenségei miatt megindult először délről, Mezopotámiából, a Kaspi tenger környékéről a menekülteknek északi irányú vándorlása a rokon népek felé. Utóbb keletről is megkezdődtek a támadások, de főleg a természeti csapások okozta élelem hiánya miatt az ott élő turáni népeknek nyugati áramlása az azonos fajú testvér népekhez. A turáni szittya népeknek a Kárpátokban való egyesülése Itálián, Balkánon, de főleg Kaukázuson, Moldván és Havasalföldön át történt. A Kárpátmedencében lakó turániak letelepedésének ideje: a pelázg, sikulok, másként sekelek i.e. 10 ezer év körüli, szarmaták i.e. 4500 év, jászok i.e. 1800 év (Palesztinából), dahok-dákok i.e. 1500 év (Mezopotámiából), pannonok i.e. 800 év (Kisázsiából), matyók-macedonokmauritániak a Balkánon át i.e. 300 év, fótiak i.e. 100 év (Mezopotámiából), hunok-uzok-székelyek i.u. 380 év a (Káspi-tenger mellől és Ázsiából), avarok i.u. 568 év (Káspitengertől), magyarok, szabírok és onogur kabarokból álló 7 törzzsel és a besenyő törzsrésszel i.u. 895 év (Mezopotámiából és Ázsiából), kunok i.u. 1238 év (Káspi tenger mellől). Kárpáthonban — sőt néhány esetben azon túli területekre is kiterjedve — államot, országot alapítottak a szumirral közeli rokon pelazgoksekelek, a szittyákként szereplő jászok-dákok, a pannonok, a hunok, az avarok és magyarok. Az ősi népcsaládból leszármazott különböző névvel szereplő népek azonos genetikai egységek és az etnográfiái, műveltségi, antropológiai, nyelvi azonosság az ősi turáni népeknél bizonyító erejűek. A magyarok megérkezésével megtörtént a Kárpátmedencében lakó azonos nyelvet, az ősmagyart beszélő népek testvéri egyesülése. V. Gordon Childe megállapítása szerint az egész európai kontinensen Erdély az egyetlen belső részen létesült település, amelynek lakói az ókorban már földműveléssel foglalkoztak. A nemzetközi tudósok vizsgálata alapján az UNESCO által 1963-ban kiadott “Préhistória és Kultúrák kezdete” című könyvben Európa legősibb kultúr központjának Erdély “Körösi kultúráját” jelöli meg és azt i.e. 6000 évre teszi. A magas kultúrát a honfoglaló turáni fajú pelazgok és sikulok-sekelek, illetve a mai tudósok által “szeszklok”nak elnevezettek alakították ki. Műveltségük fokáról alkotásaik beszélnek. Az i.e. 6000 évvel épült Erősd városnak a lakossága több szobás házakban lakott, amiket a központilag elhelyezett, színes csempékkel kirakott kemence fűtött. Az Olt folyó völgyében sok trójaival azonos kultúr maradvány került elő. A felszínre került kerámiák fényzománccal való ellátásához 1700 Celsius fokot kellett előállítani. Már az i.e. ötezer évből nyoma maradt az írásuknak, amit a sok emlék közül a “Torontáli” 7 ezer éves írásjelekkel ellátott bronz fokos is bizonyít. A Tatár falu mellett fellelt i.e. 2800 évből származó ékírásos táblák pedig a szumírokkal közös származást igazolják. A Kárpáthonban élő magyar fajú törzsek nagyobb része a Kárpáthegylánctól keletre elterülő Moldva és Havasalföldön átvonulva érkezett az új honába. Az átvonulásnál a törzsek egy része le-lemaradozott és megtelepült Moldván, valamint Havasalföldön. Moldva és Havasalföld legrégibb őslakói a szarmaták, jászok, roxolanok, bolgárok, hunok, avarok, magyarok, székelyek, kunok és a besenyők törzsmaradványai. A hun birodalom felbomlásakor 453-ban a székely nép a kunokkal együtt kivált a többi fehér kun nép közül. A székelyek részben a Prut és Szeret folyók környékén, részben Erdélyben a Maros folyó vidékén, de jelentősebb számban a Kárpátoktól keletre elterülő Havasalföldön telepedett le, megalapítva Székelyországot. A kunoknak viszont csak kisebb csoportjai kerültek Havasalföldre és a nagyobb részének Moldva — mint a kunok földje — lett a hazájuk. Később 1086-ban újabb kun törzsrész érkezett Moldvába és települt le a már ott lakó testvérei mellé. A keletről 1238-ban megindult mongol támadás végigdúlta egész Moldva és Havasalföld területeit. Ekkor megkezdődött az ott lakó kunok egy részének, de főleg a székelyeknek a magyar honba való átköltözése. A kunok nagyobb tömege Moldvában maradt, amit a róm. kát. egyház okmányai is alátámasztanak. A Vatikán titkos levéltárában őrzött és nyilvánosságra került okmányok szerint a Moldvában élő kunokat 1227- ben az esztergomi prímás térítette meg a róm. kát. hitre és 1228- ban felszentelte a kunok első püspökét Teodoritot milkói székhellyel. A kunok második róm. kát. püspöksége 1240-ben Szörénytornyán létesült. A kunoknak 1371-ben felállított harmadik püspökségét, a Sirethi-t András ferences szerzetes töltötte be. A negyedik kun róm. kát. püspökség Kurtea Argesben és az ötödik kun róm. kát. püspökség pedig Moldvában került felállításra. Az öt püspökség létesítése egymagában kétségtelenül igazolja a Moldvában maradt kunok nagy létszámát. Erdélyből való áttelepülésekkel még állandó utánpótláshoz is jutottak. A kunoknak 1227 évi megkereszteléséről szóló oklevél azoknak moldvai őshonosságát és egyben már a 13. századtól való róm. kát. mivoltukat igazolja. A megőrzött feljegyzések szerint a csángók által alapított és általuk lakott faluk száma még a múlt században kb. 400 volt. Jenei János “Keleti magyarok” címmel 1951-ben Budapesten kiadott könyvében hiteles adatokkal bizonyítja, hogy a csángók túlnyomó többségükben a 900-as évek előtt Moldvában a Prut és Szeret folyók mentén már ott lakó jászok, kunok és az etelközi magyaroknak a leszármazottai. Ezekhez 1395-ben többezer magyar csatlakozott, majd 1467-ben pedig közel 10 ezer székely települt melléjük. Magyar és székely csoportoknak Moldvába való áttelepülése még folytatódott 1490-ben és 1764-ben, miáltal a csángók létszáma szintén növekedett. Radu Roseti és N. Kogalniceanu román történészek elismerték, hogy a csángók Moldva őslakói. Petru Groza román államelnök 1947-ben a csángókat nemzeti kisebbségnek ismerte el és magyar nyelvű első fokú népiskolákat létesített magyar tanítókkal. A 10. században Árpád fejedelem alatt, valamint a 14. században Nagy Lajos király és a 19. században Mátyás király uralkodásakor Magyarország határa egészen a Feketetengerig terjedt. Magába foglalta Moldvát, Havasalföldet, a Szörényi bánságot azaz a mai óromániai területeket is. Ezen térségek ősidők óta magyar fajú szittya törzseknek volt a letelepülési helye. A magyar uralom alatt, főleg Nagy Lajos és Mátyás király idejében magyarok is nagyobb csoportokban települtek Havasalföldre. Az előzőleg vla-choknak nevezett románok a görög feljegyzés szerint még 1095-ben a Balkánon felhúzódva, a Dunától délre lévő területeken éltek. Onnan átszivárogtak Havasalföldre, majd lassanként a felsőbb területeket is elárasztották. A vlachok, azaz az oláhok először 1210-ben tűntek fel pásztorkodva a déli Kárpátok havas legelőin, határőri szolgálat fejében kapott engedéllyel. Idők folyamán az oláhok nemcsak Havasalföldön, Moldvában, de még Erdélybe is beszivárogva rátelepedtek a magyar fajú ősi népekre. A moldvai román vajdaság csak a 14. század második felében alakult meg a magyar király által kinevezett magyar kenéz és vajdákkal. A moldvai és a havasalföldi vajdák, kenézek a megalakulástól az 1512- ben bekövetkezett török megszállásig a magyar királyok hűbéresei voltak. Az 1877-1878 évi orosz-török háború következtében a Balkán északi része megszabadult a török megszállás alól és megalakult Szerbia, Bulgária és Románia. Románia rövid történelme folyamán mint ország ekkor jutott először önállóságra. A római egyház Moldvát és Havasalföldet missziós területnek vette és ezzel az ottani róm. kát. csángókat a Vatikán látta el közvetlenül lengyel és olasz papokkal. Ezek a nép nyelvét nem ismerték és az egyházi szertartásokat és teendőket román nyelven végezték. A csángók a gyónást magyarul mondták, tinit a pap nem értett meg, viszont a románul mondott feloldást pedig a gyónók nem értették. A csángókhoz kiküldött idegen nyelvű róm. kát. papok, mivel az egyházi teendőket román nyelven végezték, ezzel erősen hozzájárultak a csángók elrománosításához. A csángók által alapított és eredetileg Jászvásárnak nevezett és később Jassynak átkeresztelt moldvai fővárosban létrehozott magyar róm. kát. egyház nyelve 1838-ig magyar volt. A csángók évszázadokon át hiába kérték úgy a Vatikántól, mint az esztergomi prímástól magyar nyelvű papokat lelki gondozásra, a kérelmük teljesítése soha nem teljesült. A csángók a legelemibb nemzeti jogoktól már évszázadok óta meg vannak fosztva és anyanyelvű iskolákat sem tarthatnak fenn. Rövid ideig 1947 és 1958 évek között kedvező irányzat alakult ki az óromániai magyar lakosok felé, amikor a román kormány felállítva elsőfokú népiskolákat, ezekhez magyar tanítókat nevezett ki. E kedvezményt azonban 1958-ban beszüntették és jelenleg a csángók nem, hogy magyar nyelvű oktatásban nem részesülnek, de még nekik nyilvánosan magyarul beszélni is tilos. A csángóknak kötelező a román nyelvű alsó fokú iskola látogatása. A felsőbb fokú iskoláztatásban nem részesülhetnek, nehogy tanultabb vezetőket nyerjenek. így értelmiség rétegük nincs. Papjaik, tanítóik, orvosaik és hivatalnokaik mind idegenek. Templomaikat gyakran 2 ezer hívő tölti meg és kénytelen a románul tartott prédikációt hallgatni. A búcsúkat is nagy részvéttel tartják, ahol színpompás nemzeti ruhákban díszelegnek. A csángóknál nem ritka a 7 gyerekes család és otthon magyarul beszélnek. A sok gyermekáldással védekeznek az elrománosítással szemben. A falvakban fafészer szolgál tánchelyiségül. Egyik falu tánchelyiségének homlokzatát 1474—1974-es évszámok díszítik, ami egyben a településnek 500 éves alapítását is bizonyítja. A csángóknak szinte csodaszámba menő magyar öntudata és fajához való ragaszkodása tette lehetővé a nemzetisége megtartását az évszázadokon át tartó súlyos elnyomás mellett. Órománia területén Moldvában a csángókként szereplő magyarok létszáma megállapítás szerint mintegy 250 ezer főt tesz ki. Ehhez Bukarestben, Havasalföldön, Barcaságban és Bánátban élő összesen 220 ezer főnyi magyarral együtt Órománia területén és a Romániához csatolt bánáti részen összesen 470 ezer magyar lakos van. A súlyos elnyomás következtében a románok már több mint 1 millió őshonos magyart magukba olvasztottak. Magyar fajiságukat még
