Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1980-10-01 / 10. szám
1980. október hó________________________________________TVAKÖfct_____________________________________________________7, oldal LEVÉL A CSÁNGÓK ÜGYÉBEN Az alábbiakban magyar eredetijében közöljük Domokos Pál Péter levelét, amelyet német nyelven küldött a “Frankfurter Allgemeine Zeitung” főszerkesztőjének. A levél válasz J. G. Reismüllernek a katolikus egyház romániai helyzetéről írt cikkére, amely a lap “ 1978 július 3.-t" számában jelent meg. Igen tisztelt Főszerkesztő Úri “Kérem szíveskedjék nb. lapja július 3-i számában Johann Georg Reismüller Viele Gläubige und nur ein Boschof — Die Katolische Kirche in Rumänien cikkére az igazság keresés jegyében alábbi válaszsoraimat közreadni. Az idézett cikk hangsúlya kétségtelenül Románia katolikusainak azon részére esik, akik a jassi-i püspökség területén, a szovjet határ szomszédságában élnek, számszerint negyedmilliónyian vannak, román nemzetiségűek, román nyelvűek és katolikusok. Ez a tájékoztatás a jassi-i püspökség katolikusainak lélekszámáról, nemzetiségéről és anyanyelvéről egy merőben új, általunk nem ismert, fejlődési fokot hirdetett meg. Azelőtt ugyanis a köztudat azt vallotta, hogy Moldvában aki román az egyben ortodox (görögkeleti) vallású, vagy fordítva, aki Moldvában ortodox vallású, az román. A katolikus román. Moldvában ismeretlen fogalom. A jassi-i püspökség területén magam személyesen is megfordultam mintegy 25 alkalommal az 1929 és 1978 évek között. A moldvai katolikus nép között néprajzi gyűjtést végeztem különös tekintettel a népzenére, melynek eredményét Bartók Béla és Kodály Zoltánnak való bemutatás után eddig négy kiadást ért A moldvai magyarság című könyvemben kiadtam. Könyvem nyelvi anyaga a moldvai katolikusok magyar nyelvét, magyar énekeit, magyar balladáit, magyar meséit-mondáit szólaltatja meg. A fonográf hengereken, magnetofon szalagokon álló nagymennyiségű nyelvi anyag a moldvai katolikusok magyar nyelvhasználatát igazolja és egyszermind magyar nemzetiségéről tanúskodik. A harmincas évek legelején megjelent könyvemet nagynevű magyar írók ismertették, Herczegh Ferenctől Balogh Edgárig mintegy ötvenen. Az ismertetések révén a kérdés központi ügy lett és az emberi jogok nélkül élő moldvai katolikus csángómagyar népcsoport élete és szavakkal méltán nem érzékeltethető elnyomása tény a főként közülük kinevelt janicsár katolikus papság kezében. A Moldvában végzett feltáró munkámat további ötven kutató folytatta és folytatja, akik megállapításaimat elismerve, megerősítve a beszédes élő anyagot kimeríthetetlennek látszó mennyiségben tovább gyűjtik és halmozzák, bizonyítva a magyar szó Moldvában való élő életét. Könyvek és cikkek hosszú sora jelent meg a kérdésről Budapesten is, Bukarestben is. Moldvában se a világi, se az egyházi hatóságok nem lelkesednek eme folklorkutatások sikerein és eredményein. Egyenesen üldözik a magyar kutatókat és büntetik a csángómagyarokat, ha magyar gyűjtőkkel szót váltanak. A román népdal kétségtelen legnagyobb kutatója és ismerője Bartók Béla többszöri kísérlete ellenére sem juthatott Moldvába népdalgyűjtési célból. Kallós Zoltánt, aki Moldvában 150 magyar balladát vett magnetofonra és azokat A balladák könyve címen kiadta, majd Szalyka Rózsa klézsei énekes valamennyi énekét Új guzsalyam mellett címen közzétette, “homosexualitás” címen börtönbe zárták és azóta is hatósági érdeklődés mellett éli életét. Jakab József lécpedi földművest 5.000 lej büntetés megfizetésére kötelezték, mert Kóka Rózsa tanítónőnek szállást adott. Halász Péter agrármérnököt és feleségét meghurcolták, mert Pusztina községben mezőgazdasági adatok és gyógynövények után kutattak és csomagjukat Erőss Ferenchez betették. A meghurcoltak, sőt tettleg is bántalmazottak sorát hosszan lehetne sorolni... Reismüller úr negyedmilliónyi román nemzetiségű és román nyelvű katolikusról Radu Rosetti román egyetemi tanár Unguri si episopiile catolice in Moldova (Magyarok és katolikus püspökségeik Moldvában) című könyvében, amelyet a Román Akadémia Bukarestben 1905-ben adott ki, már címében hangosan hirdeti, hogy Moldva katolikusai magyar nyelvűek. Rosetti könyvében megírja, hogy Moldvában a katolikus magyarok ősfoglalók (razesi — részesek), akik a hegyeket és vizeket megnevezték, fel is sorolja a dűlőneveket, és akik már a moldvai vajdaság megalapítása (1352) előtt ott, akkor még Kunországnak, Kumániának hívott területen éltek. Románia hivatalos könyve, a nagy fólió alakú hat kötetes I. G. Lanovari által szerkesztett Marele Dictionar Geografie al Rominici I. kötet 173. lapján írja “...a földműves falusi lakosság között találtunk régi magyar származású telepeseket, akik a mai napig megőrizték katolikus vallásukat és magyar anyanyelvűket...”; később “...száz és száz családot kitevő csángó falvak vannak, amelyeknek lakói egyetlen román szót sem tudnak, mint pl. Forrófalva, Klézse, stb.”; még alább “...a moldvai magyar telepesek két részre oszlanak: az első: a csángók (csángó-magyarok), akik az emberi emlékezetet meghaladó idők, lehet, hogy a vajdaság megalapítása előtti idők óta lakják a Szerei folyó jobb partját Lécpedtől mint legészakibb ponttól Rekecsinig, mint legdélibb pontig...”. Weigand Gusztáv a lipcsei egyetem tanára 1894 és 1902 között beutazta az összes románlakta területeket a románnyelv tanulmányozása céljából. Az 1902. évi jelentése szerint Moldvában idegen elemeket talált (Fremde Elemente in der Moldva). Weigand Moldvában 58.000 csángót és székelyt, 2.100 székelynél és csángónál régebbi magyart és 13.000 elszórtan élő székelyt, együtt 73.100 magyar katolikust említ. Bogdánfalva-, Forrófalva-, Klézse- és Luizi Calugar falvakban a csángó dialektus köznyelv. “Ezen a vidéken kényszerítve voltam a magyar nyelv használatára”. A Szeret völgyében — írja tovább Weigand — még egész sor katolikus népességű csángó falu van, akik tudják, hogy nagyszülőik még magyarul beszéltek, de ők nyelvük elvesztésével elrománosodtak. A falvaknak harmadik fajtája is található, amelynek lakói nem katolikusok, hanem ortodoxok, akiknek kiejtésükből és típusukból kétségbevonhatatlanul megállapítható csángó származásuk, de akik környezetük miatt elrománosodtak és nyelvükkel együtt vallásukat is elhagyták... A moldvai magyar kutatás akadályozása miatt finn tudós volt kénytelen megírni a leghíresebb moldvai faluban, Szabófalván nagyjelentőségű szótárát, melynek címe: Wörterbuch des ungarischen Moldauer Nordcsángó und Hétfaluer Csángódialektes nebst grammatikalischen Aufzeichnungen und Texten aus dem Nordcsángódialekt. (Herausgegeben von Bahnt Csűri und Arturi Kannisto, Helsinki, 1936.) Wichmann szótára is fontos tanúja a moldvai katolikusok magyar voltának. Auner Károly temesvári kanonok német nyelvű könyvet írt a kérdésről, melyet Pacha Ágoston püspök fordított magyar nyelvre. A könyv címe: A romániai magyar telepesek történeti vázlata, Temesvár, 1908. Auner könyve főként a moldvai katolikus magyarok történelmét tárgyalja a XIII. századtól a XX. századig. Az okmányokra épített könyv minden tétele megegyezik a felsorolt művek adataival. A jassi-i püspökség területéről a negyvenes években 15.000 magyar katolikus lélek — 400 református vallású — telepedett vissza Magyarországra. Először Bácskában telepedtek meg, majd a Tolna-megyei Völgységi járásban Bonyhád környékén. 1948-ban a román kormány a moldvai magyar katolikus gyermekek tanítása céljából száznál több magyar tanítót nevezett ki és Bakó városában tanítói utánpótlás nevelése céljából magyar nyelvű tanítóképzőt állított fel. A Moldvába kinevezett magyar tanítók 3-4 évi működés után Erdélybe visszatértek, a bakói magyar tanítóképző is csak pár évig működött. A felsorolt művek és tények a moldvai katolikusok magyar voltát kétségbevonhatatlanul tisztázták, s így XVIII-XIX. században már meghirdetett tétel áll: Moldvában aki katolikus az magyar, vagy aki magyar az katolikus. A moldvai magyar katolikusok nem Erdélyből Moldvába beköltözött lakosok, hanem Románia jogelődje, a Moldvai Vajdaság jogelődjének, Kunországnak ősfoglaló lakói, kiknek lelki vezetésére a pápa legátusa, Robert esztergomi prímás, püspököt szentelt 1227-ben, 125 évvel a moldvai hűbéres vajdaság megalakulása előtt. Az első milkovi vagy kun püspök Teodorik, aki rendes tagja a magyar püspöki karnak. Az ősfoglaló magyar csoportokat az egész Magyarország területéről kiköltöző magyar telepesek sűrítették az idők folyamán. A mohácsi vészig hat katolikus püspökség létesült a régi Kunország területén a két hűbéres vajdaságban Moldvában és Munténiában. (Milkov 1227, Szörénytornya 1252, Szeret 1371, Kurtea de Arges 1382, Moldvabánya 1410 és Bakó 1602.). Ezek a püspökségek a milkóit kivéve 100-200 éves fennállás után megszűnnek, de az ősfoglaló nép tovább éli életét ott. A protestantizmus terjesztésének mérséklésére Róma 1622-ben “ de Propaganda Fide” néven magas egyházi képzettséget adó intézményt hívott életre. Végzettjeit olyan országokba küldötte, ahol az államvallás nem a katolikus volt. Az ortodox államvallásban élő Moldva és Munténia katolikus magyarsága így került a “de Propaganda Fide” gondozásába. Olasz missziós főnökök vezetése alatt érkeztek az olasz, vagy más misszionáriusok a magyar katolikusok lelki vezetésére. A hívek nem értették meg lelki vezetőiket, a lelki vezetők sem a híveiket. A gyónás “ita” — igen és “non” — nem re egyszerűsödött, melynek semmi haszna nem volt. A moldvai magyar nép hiába könyörgött, esengett anyanyelvükön beszélő papokért. Erdélyből e legnagyobb magyar katolikus csoport Mária Terézia vérengzése, a Madéfalvi veszedelem (Siculicidium) után (1764) a “Bűnvizsgáló Bizottság” elől vándorolt ki Moldvába, ahonnan egy részük Bakovinába is feljutott. A ki rálynővel való szembeszállás szervezője a csíkszentléleki plébános, Zöld Péter volt, ki börtönéből hívei után Moldvába ment. Bejárta az egész magyarlakta területet — még a dnyeszterparti Csöbörcsököt is — és amit látott, tapasztalt azt püspökének, Batthyány Ignác erdélyi püspöknek megírta. Zöld Péter jelentése alapján a püspök Rómának is megírta, hogy pap hiányában a moldvai katolikus magyarság pusztul. Egyetlen Moldvában született és misszionáriussá nevelkedett Petrás Incze János — a legelső magyar népdalgyűjtő — tette szóvá még az anyanyelv elvesztésével járó elnemzetlenedést. Moldvában az 1851. évi schematizmus szerint négy esperes-kerületben 22 plébánia 61 filiával 43.719 hívőt tart nyilván. A 22 plébánia közül 15-ben a magyar nyelv a használt és alkalmazott nyelv, 1866-ban az alábbi 26 pap volt alkalmazásban: 1. Barbiera Pietro, 2. Barbogli Rafael, 3. Bella Ludovico, 4. Braida Bonaventura, 5. Carbonelli Vincenzo, 6. Carnili Antonio, 7. Cordioni Philippo, 8. Giglio Mariano, 9. Gigli Luigi, 10. Jaroskivicz Leonard, 11. Kohne Bonifác, 12. Liverotti Casatano, 13. Manfredo Alfonso, 14. Mei Gagriale, 15. Miglioratti Dominico, 16. Schüsselbauer Alfonso, 17. Barlati Michael, 18. Pietrobono Dantele, 19. Rossi Leopoldo, 20. Scaramucci Luigi, 21. Schnobal Gábor, 22. Zapolski Jenő, 23. Ferenc Bálint, 24. Filustek Mihály, 25. Petrás Incze János és 26. Hussek János. 1881-ben Josephus Camilli az apostoli vizitátor, aki Hochenzollern Károly Románia királyával egyetértve a moldvai missziót egyházmegyévé szervezi át. Jassi városában székelő Camilli Joseph lett a jassi-i egyházmegye első püspöke, 1881. június 27-én. Ugyancsak ő alapította 1886-ban az egyházmegye papneveldéjét, szemináriumát is a “román világi papság nevelése céljából”. Ez a papnevelés és szeminárium neveli a román világi papokat. így: A papi pályára jelentkező csángómagyar ifjakat felveszi a papnevelde tanulói közé, annak ellenére, hogy csak magyarul tudnak. A jelölt a papneveldét sohasem hagyhatja el, onnan nem távozhat el vakációban sem. Ha a szülők látogatják, gyermekeikkel csak a szemináriumi prefektus jelenlétében beszélhetnek. A felszentelt pap hangosan hirdeti román voltát, azzal a megtoldással, hogyha tudná, hogy ereiben magyar vér folyik, azt kivágná... Elképzelhető, hogy az eféle janicsár pap milyen szándékkal indul vértestvérei lelkigondozására. Camilli Josephus az evangéliumi örökséget: “Euntes docete omnes gentes“, a következő körlevelével viszi gyakorlatba: “Jassi, 1889. szept. 17 — 27, ...megparancsoljuk, hogy a plébániák templomaiban, ahol különböző nemzetek hívői gyűlnek össze, a pápai enciklikákban előírt összes imádságok semmi más nyelven nem mondhatók, csak román nyelven, amely nyelv közös nyelve mindazoknak, akik ez országban laknak”. Camilli vallotta, hogy egyházmegyéje csak úgy virágozhat ha a katekizálás is, az evangélium hirdetése is román nyelven történik. Az idézett püspöki körlevél ellenére a luizi kalagori csángómagyarok arra kértek a püspöktől engedélyt, hogy ők templomaikban magyar anyanyelvükön imádkozhassanak, énekelhessenek és hogy magyarul prédikáljanak nekik. A nép könyörgő iratára a püspök így válaszolt: “A reklamációknak tudni kell, hogy Romániában a román nép nyelve a román nyelv és más nem is lehet. Nemzete elleni jogtalanság, személye elleni szégyen lenne, ha egy román állampolgár, az ő országában idegen nyelven akarna beszélni, például magyarul. Most kérdezem Lujzi Kalagor lakóit, kik saját írásuk szerint más nemzetekkel
