Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1980-06-01 / 6. szám
10. oldal «ITTVAKÖfcT 1980. június hó "Hiába menekülsz, hiába futsz . . Február 12-én volt 35 éve, hogy Buda, mint történelmünk során már annyiszor, 52 napos hősi védelem után a tízszeres túlerőben lévő ellenséggel szemben elesett. És ezzel beteljesedett nemcsak a már romokban heverő “Duna gyöngyének”, a magyar fővárosnak, hanem az egész országnak és nemzetnek újabb tragédiája, ami 35 év után még most is tart, s az évek múlásával egyre nagyobb és végzetesebb lesz. A védők, a polgári lakosság hősi élet- és véráldozata, mérhetetlen szenvedése, a főváros pusztulása mégsem volt hiábavaló. Hogy ma Ausztria szabad, semleges állam, a földig lerombolt, csonka Nyugat- Németország a világ egyik gazdasági, ipari nagyhatalma, hogy a vasfüggöny nem a Rajnánál húzódik, az kizárólag Budapestnek és hős védőinek köszönhető. Ezért egyszer be is fogjuk nyújtani a számlát Európának, hiszen a leendő Egyesült Európa múlt évben kicsírázott magja, az Európai Parlament sem ülésezhetne ma Straszburgban. Budapest hősi védelmének hadászati jelentőségét az bizonyítja a legjobban, hogy 52 napos ellenállásával 3 hadseregcsoportot tartott fenn és ezzel megmentette Európát a teljes orosz elözönléstől. Hindy Iván vezérezredes, a magyar védők hős parancsnoka az utolsó kitörési kísérlet alkalmával fogságba esett. Malinovszky, akit Sztálin ezért soronkívül marsallá léptetett elő, lovagias udvariassággal fogadta és minden tisztelet megadásával szállította a keleti front legyőzött hadseregeit vezénylő tábornokok táborába, ahol szintén tisztelettel vették körül. De alig egy év után, az NKDV figyelmeztetése ellenére, hazaszállíttatta magát. Budapesten a pályaudvaron Péter Gábor fogadta, bilincsbeverette és népbíróság elé állíttatta — 1946 augusztus végén fel is akasztották. A gellérthegyi szovjet emlékmű felavatásakor mondta Nagy Ferenc: Ennek a háborúnak nincsennek magyar hősi halottjai . . . Hát igen, szerinte és társai szerint nem volt, mert a szovjet győzelemre spekuláltak és annak köszönhették, hogy valakik(Pl) lettek..., de csak itt a földön, mert azóta már Nagy Ferencnek is el kellett számolnia odaát mindenért. Mint minden nemzeti tragédiánknak, ennek is megvoltak nemcsak a hősei, mártírjai, hanem a haszonélvezői, hiénái is. Ha egyre kevesebben is, de még elég sokan vannak, akik emlékeznek rá, hogyan üvöltötték, recsegték 1944 — 45 telén Budapest körül az orosz állásokból a hangszórók a “búgó hangú” színésznő lemezéről: Hiába menekülsz, hiába futsz, a sorsod elől futni úgysem tudsz ... És nem véletlen, hogy pont az ő lemezét játszották, hiszen már évekkel az orosz beözönlése előtt megkezdte “honmentő” munkáját néhány fontos beosztású vezérkari tiszttel való “szoros' kapcsolat révén: “Sok a bajom — írja többek között Kádár Gyula vezérkari ezredes ‘elvtárs’. ‘A Ludovikától Sopronkőhidáig’ című munkájában (504. old) — Újszászy tábornok és Karádi Katalin viszonyával is. ” De hát később sem tagadta meg magát . . . Zsedényi Béla, akit az “országhódító” Voroszilov marsall jóvoltából választottak meg Debrecenben “az első független magyar parlament” elnökének, ami egyben “országfői” tisztséget is jelentett, mesélte a börtönben a következőket: “Egy ízben üzente (mármint Voroszilov) adjutánsával, hogy szívesen eljönne hozzám vacsorára. Nem hivatalos vacsorát kért, hanem amolyan vidám estét, ahol hölgyek is jelen vannak, no meg jó italok és egy kis zene se hiányozzék. Mikor közölte az adjutáns a marsall szóbeli üzenetét kissé kacsintott. Én persze azonnal megértettem, és megkérdeztem, hányán jönnek a marsall úrral vacsorára? Az adjutáns szerényen azt válaszolta, hogy csak ő, meg a főnöke. Tehát két nő kell — gondoltam magamban, és máris döntöttem. Az egyik hölgy, akire a választásom esett az ismert fővárosi primadonna, a másik pedig a még ismertebb búgó hangú moziszínésznő volt. Meg is hívtam őket — tekintettel a vacsora magyar érdekeket szolgáló fontosságra — a hölgyek el is jöttek. A vacsora után a búgó hangú énekesnő magyar és orosz dalokat énekelt és éjfél után, amikor eltávoztak a szakácsok meg az inasok, a marsall engedélyével én is visszavonultam irodámba. Kissé elszundítottam és amikor visszatértem már hajnalodott. Nem sokkal ezután a marsall — aki igazi úriember volt — eltávozott és a lépcsőházban midőn megköszönte a szíves vendéglátást, nagy csomó pénzt adott át azzal a kéréssel, hogy azt adjam át a hölgyeknek, amit meg is tettem” (Fiala Ferenc: Zavaros évek, München, 1976. 80. old.). Ezeket csak azért idéztem fel, mert a hazulról érkezett hírek szerint otthon valóságos Karádi-láz van; a Karádi-filmeket játszó mozik állandóan zsúfoltak és “A közelmúltban megjelent Karády-lemezt — írja a Füles — villámgyorsan szétkapkodta a közönség. A művésznő a honoráriumot a budapesti színészotthonok javára ajánlotta fel.” Azt még valahogy meg lehet érteni, hogy az otthoni rendszer Budapest elestének 35. évfordulója “örömére” újra felfedezte a “felszabadító” oroszokat így is, úgy is kiszolgáló, majd külföldre disszidált “búgó hangú ” művésznőt és szemethuny az átkos burzsuj-világot idéző filmjei és slágerei sikere felett. Még azt is meg lehet érteni, hogy az otthoni közönség Karádi-lázt kapott, hiszen ezek a filmek és slágerek egy emberöltő múltán is még mindig különbek, mint a kommunista rendszerben készült — tisztelet a csekély kivételnek — “magyar” filmek, a “magyar” beat-, meg rock-slágerek. Azt azonban már nehéz megérteni, hogy itt szabad földön, New York és környékén, egyes keresztény egyházak kultúrhelyiségeiben a magyar rádióadók lelkes propagálásával az év eleje óta szinte megszakítás nélkül szintén Karádi-filmeket játszanak . . . Nem is szólván arról, hogy ezeket a filmelőadásokat zömmel gyerekes családok látogatják; már pedig, ha a “Halálos tavasz”, “Halálos csók”stb., a mai sexfilmekhez képest ma született bárányok is, a legjobb akarattal sem mondhatók erkölcsnemesí tőknek. De mindentől eltekintve, akárhogy is nézzük, ez az itteni “Karádi-láz” az elmondottak után, ha közvetve is, nem más, mint Budapest hős védői emlékének meggyalázása és az országot rombadöntő, a nemzetet meggyalázó, vérbetipró “dicsőséges felszabadító vörös hordák” felmagasztalása. Márpedig az emigráns csak addig ember és emigráns, amíg minden szíve dobbanásával, gondolatával, tettével, cselekedetével azon van, hogy az, amiért kénytelen volt hazáját elhagyni, minél előbb megszűnjön, megváltozzon. Sajnos, egyre többen vannak az élen ágálok, vezérkedők között is, a mindent feledők, megalkuvók, hazafelé hajbókolok, csak az egyéni érdeküket hajszolok, magukat is becsapok. Pedig: Hiába menekülsz, hiába futsz, a múltad elől futni úgy sem tudsz . . . Csikmenasági —------------------------------------------------------------------------------------Megfejtették a magyar rovásírás legrégibb emlékét? A kitűnő fiatal felvidéki magyar őstörténész, Püspöki Nagy Péter figyelmét felhívták a felsőszemerédi (régebben ipolysági, most lévai járás) római katolikus templom hajójának oldalfalában fennmaradt későgótikus kőportálé ismeretlen írásrendszerű feliratára. A rovásjeleket Püspöki Nagy Péter tanulmányozta és megállapította, hogy a felírás első része arab számjegyekkel, a második rész, a felirat, a magyar rovásírás betűivel készült. Az 1482-ben épült templom eredeti alakját a gyakori átalakítás miatt nagyjában elvesztette ugyan, a feliratot őrző portálé azonban eredeti helyén, a régi templom hajójának falrészében áll. Püspöki Nagy szerint, “szigorú értelemben vett epigráfiai rovásemlékünk” eddig három volt: 1. a székelyderzsi tégla, eredetiben (a XVI. század első feléből; Pais Dezső szerint talán a XIII. századból), 2. a csikszentmihályi felirat 1501-ből, végül az 1515-ből eredő konstantibápolyi felirat. A felsőszemerédi felirat, írja Püspöki Nagy, “a magyar rovásírás máig ismert legrégibb, első biztosan datálható, eredeti helyén sértetlen állapotban fennmaradt epigráfiai emlék". A megfejtési eljárás négy szakaszra tagolódott: először meg kellett állapítani a felirat olvasási irányát (bal-jobb irányú). Másodszor, tisztázni kellett a rovásjelek hangértékét, harmadszor, meg kellett határozni a rovásírásos feljegyzés tagolását. Végül, negyedszer, meg kellett fejteni, az előbbiek alapján, a felsőszemerédi felirat tartalmát, tehát azt, hogy mai magyar nyelven mit jelent. A szöveg végül, a szerző olvasata szerint, ez lett: 1482 — Kürakó János mester. “Kürakó János mester írja Püspöki Nagy Péter —, amikor a felsőszemerédi templom potáléjára felrótta az építkezés befejezésének évét és saját nevét, a magyar epigráfiának és általában a rovásírás ügyének igen nagy szolgálatot tett. ” A megfejtés új szemléletnek nyit utat: a rovásírás, írja Püspöki Nagy Péter, nemcsak az székely magyarok nemzeti kincse volt, hanem ősi kulturális hagyaték, amely két mederben fejlődött tovább: a Duna-medencében és a Székelyföldön. Feltehető, hogy más helyeken miként szűkebb szülőföldemen, az Ipolyvölgyében a Kürakó János mesteréhez hasonlatos feliratok rejtőzhetnek. A Magyar Nyelvtudományi Társaság folyóirata, a Magyar Nyelv nagyterjedelmű, méltán feltűnést keltő tanulmányt közöl Püspöki Nagy Péter felfedezte felsőszemerédi leletről, amely különös hangsúllyal emeljük ki — a kárpáttáji szláv gyűlölség, elképesztő történelemhamisítások lávamezőin az évezredes magyar település- és művelődéstörténet egyik cáfolhatatlan, döntő bizonysága! (Ipoly völgyi) Egyre szemérmetlenebb a román propaganda Már régen tudjuk, hogy a románok szemrebbenés nélkül, orcátlanul csalnak, hamisítanak, hazudnak, ha az érdekeik úgy kívánják. Az őrültségig fokozott román “szocialista-nacionalizmus ”-nak egyetlen célja a 60 évvel ezelőtt ölükbe hullott Erdély és kapcsolt részeinek mielőbbi teljes elrománosítása, hogy egy esetleges történelmi fordulatkor se népi, se nyelvi, se történelmi, se kulturális alapon ne lehessen kétségbevonni a birtoklását. Ennek érdekében semmitől, de semmitől nem riadnak viszsza: ölnek, gyilkolnak, rabolnak, csalnak, hamisítanak, hazudnak rendületlenül ... És teszik ezt ördögi tervszerűséggel, céltudatossággal, központi, állami irányítás és vezetés mellett. Hogy aztán ennek áldozatául esik Európa legnagyobb “nemzeti kisebbsége”, a román uralom alá kényszerített 3 millió őslakos magyar és csodálatos ősi kultúrája — ki törődik vele?! Ha a Moszkva által a csonkaország nyakára ültetett “magyar” kommunista vezetőknek nem fáj, miért fájna az pl. a szabadság és az emberi jogok bajnokának talárjában tetszelgő Amerikának? Hiszen Ceausescunak, ennek a véreskezű, sztálinista, kommunista román diktátornak, a 60-as évek óta éppen Amerika a legfőbb patrónusa és támogatója. Tehát, emberi szabadság és jogok ide vagy oda, minden gátlás nélkül szabadon irthatja a magyarokat, annál is inkább, mivel Moszkvának is végső célja a szláv tengerbe ékelt magyarság megsemmisítése. A románok nagyon jól tudják, hogy 60 évvel ezelőtt a pénzért mindenre kapható nyugati sajtó támogatása nélkül sohasem kapták volna meg Erdélyt. De azt is tudják, hogy ez ma még inkább áll. Élnek is vele . . . Ennek az egyre merészebb és szemérmetlenebb román propagandának iskolapéldája a montreáli The Gazette márc. 15-i számában (CP) jelzéssel megjelent Bukarestből keltezett “New Romania finds pride in historic Latin heritage” c. propaganda riportja. Éppen ezért szabad fordításban közlöm a lényegi részét: “Minden év július hó utolsó vasárnapjának hajnalán felbúg a román hegyi kürt Gaina hegyén Erdélyben. Ennek az ősi hívásnak az erdős hegyektől sokszorosan visszaverődő hangjára — 2000 évvel ezelőtt a római centuriók is hallották már — a reggeli ködben megindulnak az emberek fel a platóra, ahol a “leányvásárt” tartják. Egykor ez volt a legjobb alkalom feleséget találni az ünneplőbe öltözött lányok között a gainai vásáron. Most ez már csak egyike a számos román népünnepélynek a turisták szórakoztatására. Az északamerikai turisták, mivel a vasfüggöny mögött vannak, élesen figyelnek. Éppen ezért a románok mindent elkövetnek, hogy a nyugatiaknak bebizonyítsák, hogy Románia és történelmi múltú népe nem olyan, mint a varsói paktum többi állama. Jóllehet, a bürokrácia, mint általában a kommunista országokban, itt is virágzik, mégis a turista minden előzetes bejelentés és kérvényezés nélkül kaphat vizumot a bukaresti repülőtéren és bérelt kocsin minden megkötöttség és vezető nélkül szabadon mehet bárhová. A hivatalos személyek mindig kihangsúlyozzák a Nyugat és Románia közötti nyelvi és kulturális hasonlóságot. “Ez latin sziget a szláv tengerben — mondja Radu Constantinescu, helyettes kultúrfelelős — hiszen a legközelebbi latin nép 2000 km-re van ide.” Az interjú során megjegyzi, hogy a román szavak 73 százaléka latin eredetű, mivel Dáciának 106-ban történt elfoglalása után római légionáriusok telepedtek ott le. A maga nemében egyedülálló dák —latin hagyományokra büszke románok két ősi emlékműre (de nem írja mik azok és hol vannak) hivat(Folytatás all. oldalon)
