Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1980-04-01 / 4. szám
1980. április hó «IttVAKÖftt 5. oldal Prof. BADINY JÓS FERENC: ROKONSÁG VAGY AZONOSSÁG. . RÉSZLET: A “KÁLDEÁTÓL ISTER-GAMIG” c. munka II. kötetéből, mely 1980-ban kiadásra került “A sumir-magyar nyelvazonosság bizonyítékai”- ként. * * * Néha-néha megjelenik az emigrációs sajtóban egy-egy jóakaratú cikk, mely emlékeztetni akarja olvasóit arra, hogy létezik valami rokonság-féleség a “már kihalt” sumir és a “még élő” magyar nyelv között. Csaknem kivétel nélkül — minden író, aki ezzel a témával foglalkozik — a “szóhasonlítások módszerét” használja. Érthetően és egyszerűen kifejezve — mindig azt emlegetik, hogy 500, vagy 1000 azonos szavunk van a sumírral. Bobula Ida, a “sumir-magyar nyelvrokonság” hangoztatója — 2000 szavunkat eredezteti Sumériából. Nemesnek és sok kutatás eredményének tartom ezeket a megállapításokat, de a magyar nyelv eredetiségének mérhetetlen gazdagsága és különlegessége sokkal több lehetőséget nyújt a nyelvészeti kutatások lefolytatásában, mint a “szóhasonlítások”, “hangzóváltozások” és egyéb etimológus következtetések. Ha pedig ezeken a munkálatokon tovább megyünk, akkor a sumir-magyar nyelvanyag már nem rokonságot, hanem ennél sokkal többet mutat. Dr. Novotny volt az első kutató, aki az írott magyar nyelvemlékeink szövegeit vette vizsgálat alá. Megérthető csodálattal állapította meg, hogy pl. a “Tihanyi Apátság Alapítólevelének magyar szórványai” (azaz a latin szövegbe ékelt oly magyar mondatok, melyeket az idegen nyelvű egyházi írnokok képtelenek voltak latinra fordítani) egyáltalában nem hasonlítanak a mai magyar nyelv mondataihoz, hanem azonosak a ma sumírnak nevezett nyelvvel. (Csak a latin nyelv betűivel írt fonetika ad írásbeli, csekély különbséget, mely logikus. Képzeljük el, hogyan írja le pl. az angol mondatokat egy angolul nem beszélő kínai. így írták le a magyar kiejtést latinul az egyházi — és talán magyarul sem beszélő Írnokok, akik az okmányt szerkesztették.) Nézzünk meg néhány ilyen mondatot (a latin fonetikával írt szöveget az első sor, a helyes sumirmahgar formát a második sor és a mai magyar nyelv szerinti kiejtést a harmadik sor mutatja): NE-WE-MA -AG-GU -C -BAR-DU-OS NU-WU-MAH-AG-HU-U-KE-BAR-DU-US NE-I -MA -D -JU-U-K -PAR TU- S nyelvtudomány, és az i.u.-i 1000. évek körül “leírt” formáját magyar nyelvnek nevezzük, de a két nyelvforma azonos és csak a “kiejtés módjában” különbözik egymástól. Mondhatjuk tehát azt, hogy 5000 év távlatában ez a sumir-magyar nyelv megtartotta önmagát és csak az emberi fejlődés ütemének természetes változásaihoz alkalmazkodott. Aztán, ha kiegészítjük indokolásunkat annak az érdekességnek a hangoztatásával, hogy az elmúlt évezredek azon “írástudó népe”, melyet a mai tudomány egyszerűen csak “sumirnak” nevez — önmagát MAG-GAR névvel különböztette meg —, akkor megértjük azt is, hogy itt — még a nép- és nyelv-elnevezésben is — egy hagyománytiszteleten alapuló folytonossággal állunk szemben és az i. előtti MAH-GAR nép neve is felvette a természetes nyelvfejlődés parancsolta változatát és MAGYAR lett a MAH-GAR-ból. Mondhatjuk azt, hogy ez a nyelv ellenállt minden erőszaknak, mely élete ellen irányult. Megmaradt. De, akkor olyan csodálatos tulajdonságokkal kell rendelkeznie, ami elfeledhetetlenné és megváltoztathatatlanná teszi. Eddig senki sem kutatta ezeket a csodálatos tulajdonságokat. Miért is nem . . .? Valószínűleg azért nem, mert senki sem gondolt ezekre — a más nyelvekben elő nem forduló — adottságokra, különlegességekre, mondhatni “csodákra”, amik a mahgar-magyar nyelv megmaradásának és változtathatatlanságának biztosítékai. Költők, lánglelkű zsenik fedezik fel a “magyar nyelv” gyönyörűségeit. Nyelvtudósok, akik magyarul is beszélnek, idegenek, de igazságosak nyilatkoznak, megcsodálva a magyar nyelv tökéletességét. Sokat gondolkoztam ezeken — de legfőképpen Sir John Browning megállapításai ösztönöztek arra —, hogy olyan módszerrel fogjak hozzá a magyar nyelv tanulmányozásához, amilyent eddig senki sem alkalmazott. Ugyanis mindig arra gondoltam, hogy ez a — legalább pár tucat nyelvet beszélő — különleges tudós, ha úgy vélekedett a magyar nyelvről, mint ahogyan írta, valami olyan csodálatos tulajdonságokat, sajátosságokat és nyelvészeti kincseket kellett meglátnia a Magyar Nyelvben, amit a világ többi nyelveiben nem bírt felfedezni. Ezért írom nagybetűvel — így: “Magyar Nyelv”. Ismételjük csak meg Sir John Browning szavait, hogy kellő indoklást nyerjünk azokra, amiket a következőkben fogok elmondani. így Sir John Browning: ESE-UL-WE-K - ERE-US ZEN -T ESE-UL-WE-KE-GERE-US ZIEN-TU ŐSE I -N -K - ERŐ S ZEN -T IE-LE -SE-U-C GE-LEH-SE-U-KE JE LE -SE- I-K Nem kell nagy nyelvészeti tudás annak a megállapításához, hogy itt egy-azonos nyelv három különböző fejlődési fokozatával állunk szemben. Ugyanis nemcsak a szavak azonosak, hanem a mondatképzés és a nyelvtani törvény is azonos formában kerül alkalmazásra. Tehát ilyen mondatok birtokában már nem beszélgetünk többé sumir-magyar rokonságról, mert a szóhasonlításokon tovább menő nyelv-vizsgálat a két — eddig ülönbözőnek vélt nyelv — azonosságát mutatja. Dr. Novotny felsorolja tömegben a régi nyelvemlékeink sumir-magyar mondatait és a pontos egyeztetéseket közöltem “The Sumerian Wonder” c. könyvemben. Az összehasonlító nyelvészetben egyedülálló az a valóság, hogy az eddig “kihaltnak” vélt sumir nyelvet — latin betűkkel leírt állapotban — találjuk meg az i.u.-i 1000. év körüli nyelvemlékekben. Ez a felfedezés pedig kétségtelenül bizonyítja azt, hogy: a dunamedencei magyar nép, az i.u.-i 1000. esztendő körüli időben azt a nyelvet beszélte, amit ma a nyelvtudomány SUMIR-nyelvnek nevez. Tekintetbe véve azt a történelmi valóságot, hogy ezt a — nyelvtudomány által — “sumirnak” nevezett nyelvet, a Dunamedencében, magyarok beszélték, ez a magyarok nyelve. Ha ezt a nyelvtudomány sumirnak nevezi, akkor egyazonos nyelvnek íme két neve van. Az i.e.-i évezredekből származó formájának “sumir” nevet adott a “A Magyar Nyelv egyetlen darabból álló terméskő, melyen az idők viharai karcolást sem ejthettek. Nem az idők változásától függő kalendárium. Nem szorul senkire . . . nem kölcsönöz, nem alkuszik, nem ad-vesz senkitől. Ez a nyelv a nemzet önállóságának, a szellemi függetlenségének legfényesebb emléke. Amit a tudósok nem tudnak megfejteni, azt mellőzik. Ez a nyelvészetben is így van, csakúgy, mint a régészetben is. Az egyiptomi templomok egyetlen kőből készült padlatait sem tudják megmagyarázni. Honnan ered, melyik hegységből vágták ki e csodálatos tömeget, miként szállították le, vagy emelték fel a templom tetejéig. A magyar nyelv eredetisége ennél sokkal csodálatosabb tünemény.” * * * Feltört belőlem a könyörgés és — itt, az öregotthonomban — fel akartam érni “magyarul” az Istenig, mondva: “Uram, Isteneml Ha a nyelvben, amit most szólok, ily csodálatos ‘tünemény’ az, amit megengedtél a magyar-ember részére — adj erőt, hogy meg is leljem azt. ” Hát elindultam a nagy keresésben. Tudtam azt, hogy el kell vetnem mindazt a módszert, amit a mai nyelvészek a “Nyelvről — Felnőtteknek” sugalmaznak. Tudtam, hogy nincs szükségem a különféle “dimenziós nagyságrendekre”. A “lineáris” vagy “nem lineáris” nyelvi eszközök adta segítség sem lehetett irányítóm. Valami “más” kiindulást kellett találnom. Valahogy így okoskodtam: — MAH-GAR volt a neve ősi nyelvünknek, de ez valójában annyit jelent a nyelvtudomány által “sumirnak” nevezettek szerint: “tudás népe”. Ha a MAH-GAR a “tudás-népe”, akkor nyelvében nyelvének szerkezeti felépítésében is benne kell lenni a “tudásnak”. Vagyis — más szóval — az az “eredetiség tünemény”, amit Sir Browning 1830-ban megállapított — a mahgar-magyar nyelv képzésében, szerkezeti felépítésében és keletkezési mikéntjében kell mutatkozzon. Ezt a felismerésemet igazolják az összes nyelvészeti munkák, melyek a Magyar Nyelvvel foglalkoznak. Ugyanis mindenki a már ”készenlévő ” nyelvből indul ki és a módszerezés egyáltalában nem alkalmazkodik a magyar nyelv keletkezési sajátosságaihoz, egyedüli és különleges belső szerkezetéhez. Miután ezeket a nyelvteremtési körülményeket figyelembe nem veszik — szóba sem kerülhetnek a mélyebb vizsgálatok, mint az egytagú szavak jelentésének a természetbe gyökerező eredete s azoknak a karizmatikus függőség láncába való kapcsolódása. Minden tanulmány a “felületen” bonyolítja le a nyelv vizsgálatát. Nem a “gyökérből” indul, hanem a “hajtást” ápolgatja... és rendszerint — a “vadhajtást”. — Az én elhatározásomat, a módszerem megválasztására, nagyon befolyásolta az Akadémiai Kiadó (Budapest, 1966) egyik értekezése, mely “Adalékok a MEG igekötő funkciójának vizsgálatához a mai magyar nyelvben” címmel jelent meg. Ennek a munkának célját és értékét a 7. oldalán közölt és alább idézett kitétel határozza meg: “Mivel csak kevés olyan ige van, amely nem járhat meg igekötővel, az utóbbi használati köre olyan tág, hogy ennek elhatárolása nem adhat szilárd támpontot a MEG értékének objektív meghatározásához. Bizonyos objektivitás annyiban lehetséges, amennyiben a puszta és igekötős igét egymástól világosan különböző folyamatokra alkalmazzák (áll—megáll), az esetek többségében azonban a MEG csak árnyalati változást eredményez, amelyet különbözőképpen lehet magyarázni s amelynek értelmezése, még a magyarok nyelvi tudata számára is, valóban ingazodás forrása. ” Ebből a munkából azután észrevettem azt, hogy: 1. a kutató a magyar “igéket ” már készenlévő “vásári áru”-nak minősítette és egyáltalában nem volt tekintettel az igékben — jobban mondva —, a “magyar igékben” tartalomként lévő igei cselekvésre, amelyet az ige kifejez, amelyért létezik. 2. Megállapítottam azt, hogy a jószándékú francia nyelvészt, a tanulmány szerzőjét, az “általános nyelvészet tanárát” megrögzött és szélsőséges finnugoros magyar nyelvészek irányították, bírálták, kiegészítették és franciául írt tanulmányát magyarra fordították. Ebből azt a következtetést vontam le: — Ha a finnugor nyelvészetnek fontos a magyar nyelv MEG igei előrag valóságos értékének semlegesítése — akkor innen kell kiindulnom. A kiindulást ismét a megnevezett tanulmány alábbi — félrevezető szándékú — kitétele igazította el: “ Világos, hogy a MEG működési módjai olyan megkülönböztetéseknek képezik alapját, melyek a hagyományosan igeszemléletnek (aspektusnak) nevezett képzetcsoportba tartoznak. Az is világos, hogy ez az elnevezés olyan fogalmakat takar, amelyeknek körvonalait rendkívül nehéz meghatározni ...” — Itt találtam meg kutatási módszerem kiindulási pontját. Észrevettem, hogy: nem az “igeszemléletnek” nevezett “képzetcsoport”-hoz ka)bcsolódik a magyar igei-előrag — MEG —, hanem az ige tartalmának, az igei cselekvésnek módosítására szolgál — éppenúgy, miként a többi —, rendszerint irányhatározó-jellegű igei előragunk, mint: ki-, be-, át-, fel-, le- stb. Rájöttem tehát arra, hogy nem az igékből — mint nyelvi anyagból —, hanem a bennünk rejlő igei cselekvésből kell kiindulnom, hiszen ebben rejlik a Magyar Nyelv belső, sajátos tartalma, lelkisége és valószínűleg ez az, amit Sir Browning “csodálatos tüneménynek” nevezett. (Folytatás a következő számunkban) 1 : MEGJELENT Prof. Badiny Jós Ferenc legújabb könyve: AZ ISTER-GAMI OROSZLÁNOK TITKA kiegészítve, a szövegrész számos ábráján és képén kívül, “tizenhat” kiváló fényképből álló sorozattal, melyek feltüntetik az ősi Ister-Gami Szentélyből ránk maradt részleteket. A könyv ára, a viszonteladóknál: US. $10.00 *=K=
