Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1980-04-01 / 4. szám
4. oldal «ITTVAKÖfcf 1980. április hó . . akik eleitől fogva híres-neves emberek voltak”, Ural-Akaii szitytyák voltak, a hajdani Edénkért lakóinak leszármazottai. Az “Isten Fiai”, akik túlnépesedés és kalandvágy, végül egy nagy természeti katasztrófa miatt elhagyták a Paradicsomkertet és ahol megtelepedtek mint Hunok, Kushok, Pártosok, Madák, Médek, majd a Kárpátmedencében, mint Magyarok, mindenütt magas kultúrát teremtettek. Mindig csak adtak és végül szétosztották sajátmagukat is. Hosszú volt az Isten fiainak útja az Édenkerttől a kárpátmedencei ígéret Földjéig és nem szűkölködik hol tragédiát, hol pedig dicsőséget jelző “mérföldkövekben”. Ezen utóbbiak közé tartozik az utóbbi évek két leghíresebb felfedezése — az említett Eblaitán kívül — a turkméniai Altin Depe és az afganisztáni Tallya Tepe nevű “aranydombok” archeológiái leletei. Altin Depe és Tallya Tepe, a legjelentősebb mérföldköve annak a történelmi útvonalnak, amely a hittita Ugarittól, Ebián, Árpádon, Nimrudon, Parthián, Baktrián, Balkhon és Mazaron keresztül az elveszett Édenkerthez vezet. Legjelentősebb leágazása pedig a Saka szkiták, Huzák földjére, az Északnyugat indiai Kashmirba és Pakisztánba, Harappába. Az altindepei ásatásokat szovjet régészek végezték Masszon professzor vezetésével. Beszámolója szerint Altin Depe a nép nyelvén azt jelenti, hogy “Arany Domb”, mely az ókori civilizáció egyik központjának romjait rejti, mely 4000 évvel ezelőtt nagy város volt. Sorozatosan tárnak fel egész városnegyedeket. Az épületek kivétel nélkül, még a legnagyobbak is vályogból készültek. A vallási kultuszok monumentális épületei mellett a lakóházak is kényelmesek és nagyok. A város kulturális központja egy óriási bástyaszerű építmény, mely a suméri Ziggurátokra emlékeztet. A sokszer elsőosztályú kézművesipari tárgyak között finom kerámiákat, arany és ezüst ékszereket, gyűrűket, pecsétnyomókat, edényeket és szobrokat találtak. Különösen érdekes az arany bika- és farkasfej, valamint egy kis kőlap, melyen az égitestek jelképei, köztük a holdsarló is látható, melyet a professzor a Mezopotámiában is jelentős holdistenségekkel hoz vonatkozásba. Masszon professzor szerint Altin Depe nem volt elszigetelve a többi civilizációtól. Kultúrájának és művészetének számos jellegzetessége utal a suméri hagyományok hatására és különösen erős volt kapcsolódása Észak-Indiához és a harappaihoz. Az egyik pecséten levő felirat jelentése Kronozov szerint “Hatalmas Isten”. A nép főfoglalkozása az öntözéses földművelés volt. A feltárások során búza, árpa és szőlőmagvak kerültek elő. Feltártak egy présházat és borospincét nagy bortároló agyagcserép edényekkel. A város lakói erős emberek voltak, mondja a professzor. A férfiak testmagassága meghaladta a 180 centimétert. A város lassan, fokozatosan néptelenedett el. A lakosság elhagyta otthonát, csak a legértékesebb holmiját vitte magával. Jelenleg Üzbegisztán déli részén és Észak-Afganisztánban vannak hasonló feltárások, fejezi be információját Masszon professzor. Ezeknek egyike az afganisztáni Tallyia Tepe, mely az ottani nép nyelvén szintén “Arany Domb”-ot jelent emberemlékezet óta. Itt a feltárást 1977-ben kezdték el szovjet és afgán régészek és elsőre kiásták egy táglaoszlopos háromezer éves templom kereszt alakú oltárát és ugyanekkor tártak fel egy csillogó aranykincs halmazt is, mely a szovjet tudósok véleménye szerint vetekszik a Tutankhamon-féle leletek gazdagságával. A templom alapjainál sírokat is tártak fel, melyekben arany és ezüst művészi domborművű lemezekkel birított fakoporsókban voltak az eltemetett előkelőségek csontjai ékszerekkel és használati eszközökkel. A hat sír mellékleteinek számát húszezer darabra becsülik, melyeknek hetven százaléka színaranyból készült. Néhány nagyobb tárgy súlya közel egy kilogramm. “A leletek az indiai, mongol, partos, szarmata, saka-szkita és általában az euráziai szteppék nomádjai kultúrhatását mutatják — mondja Sariadini, szovjet archeológus — és ez az az időpont, amikor Baktria története ‘titokzatossá’ válik, űr támad, egészen addig, amíg az öt középázsiai törzs egy főnök — a Kushán Dinasztia — alatt, időszámításunk szerinti 50 körül egyesül. ” A Tallya Tepe-i leletek arra vallanak, hogy az egymást követő uralkodó generációk tagjai kb. kétszáz évig temetkeztek ide. A kincsek kizárólagosan helyi kézművesek alkotásai — fejezi be felvilágosítását Victor Sariadini archeológus. A felfedezett óriási jelentőségű és értékű leletek mind a mi Hóri, Szittya, Méd, Pártos, Mahgi-ar nemzetünk ősi öröksége. Az Isten Fiaié, akik “híres-neves emberek voltak eleitől fogva”. Mienk még akkor is, ha azok más nemzetek múzeumait díszítik, mert a mi nyelvünkön — Sir John Bowring szerint —, az Ige nyelvén szólnak. Az Eblaita, az Altin-depei és a Tallya-tepei titkok kulcsa a magyar történelem. Az “Aranydombok” magas termetű emberei azonosak a kánaáni Hóriakkal, a bibliai “Óriásokkal”, a Melkizedek népével, köztük a Názáreti Jézussal, kiről Lentulus római proconsul azt írta, hogy: “Magas termetű. Az arca komoly és nemes. Megjelenése félelmet!_ és szeretetet kelt egyszerre . . . ” Ő is hóri volt. Isten legnagyobb Fia. A régészek által feltárt kincsek és cseréptáblák pedig “Magyar arany és Magyar cserép". L -__ BOLDOG HÚSVÉTI ÜNNEPEKET áldást és békességet kíván ... a Hungária Szabadságharcos Mozgalom DR. KOVÁCS ERNŐ: X. Magyarország—Franciaország Magyarország támogatása helyett Franciaország hozzálátott a “Kis-Antant” megszervezéséhez és felfegyverzéséhez. Persze ezzel nem lettek népszerűbbek nálunk, mintahogy a frank hamisítással mi sem náluk. Ez a fantasztikus, kétségbeesett cselekmény, melyben a húszas évek politikusai közül többen szerepeltek, vagy tudtak róla, “tökéletes” francia ezerfrankosok tömegét kívánta forgalomba hozni, hogy ezzel Franciaország közgazdaságát aláássa. (Hasonlóképpen cseh és más hamis valutákat készítettek, hogy gazdasági és politikai válságot idézzenek elő az utódállamokban, amit a magyar területek visszaszerzésére kihasználhatnak?!) Az első ügynök, Belgiumban ékszer-vásárlás közben, elvesztvén hidegvérét, hamis frankjaival rendőrkézre került és rövidesen világszenzáció lett az ügyből. Kiderült, hogy a m.kir. Térképészeti Intézet, az Országos Főkapitány, állítólag Bethlen miniszter elnök és Teleky Pál miniszter is “benne volt” a dologban. Nagy szavak estek, a franciák fenyegetőztek-, végül is a per 1 frank jelképes kártérítéssel végződött, de az egész világ tudomásul vehette, hogy Magyarországot kétségbeejtő helyzetbe taszította a franciák által diktált béke és az, mint a fuldokló minden szalmaszálba belekapaszkodik, hogy életben maradhasson. Végül a franciák is így fogták föl és lassan-lassan a francia — magyar viszony kezdett normalizálódni. Ennek következménye lett aztán, hogy megindult a magyar közgazdaság nemzetközi, népszövetségi megsegítése, a Young-terv, mely a magyarság élniakarásával párosulva rövidesen nagy eredményeket ért el. A franciákat azonban sem megingatni, sem megszeretni nem tudtuk. Barthou külügyminiszter körbejárta csatlósait, a Kis-Antant, biztatott, hitegette őket, országa pedig lassan, de biztosan csúszott lefelé nagyhatalmi csúcsáról. Barthout utólérte a végzete: macedón és horvátok golyói ölték meg, Sándor szerb királlyal együtt Marsaille-ben, 1934-ben. Magyarországot és jugoszláviai kisebbségeinket meghurcolták a királygyilkosság miatt, de ez nem segített Franciaországon, mely olasz, német és angol riválisaival nem bírta a versenyt. Népfrontos kormányai tönkretették népének és hadseregének morálját, a híres francia katonaszellemet. így, amit józan ésszel és idejében nem akartak, a rossz békék revízióját, azt 1938-ban kénytelenek voltak megtenni, Daladier, Chamberlain és Hitler nyomására, Münchenben. És bár ígéreteikben, garanciáikban bíztak a lengyelek, amikor elkezdődött a II. világháború, valójában a hadüzeneten kívül semmi segítséget nem adtak nekik és a háború végén az orosznak lettek kiszolgáltatva. Érdekes volt, hogy a magyar belpolitikában a francia orientáció tette tönkre Bajcsy-Zsilinszky “Nemzeti Radikális Pártját” a harmincas évek elején, sokatígérő indulása idején. A nemzeti közvélemény egyszerűen nem bírta lenyelni ezt és elhinni, hogy Trianon szerzői és a státuszkvó védői, a franciák, kívánnának, vagy bírnának valamit is tenni Magyarország érdekében. Ezért tulajdonképpen csak a Sors büntetését látta a magyarság nagy része Franciaország súlyos vereségében és német megszállásában és végül nagyhatalmi állásának, meg gyarmatainak az elvesztésében. A második világháborút befejező párizsi békében azonban Franciaországnak nem volt döntő szava. (Nem úgy, mint 1918 után Trianonban, ahol ő diktált!) Amerika és főleg a Szovietunió(l) vitték a prímet. Franciaország csatlós állapotban leletzett (talán egy fokkal Olaszország előtt), oda ülhetett, de csak az asztal végéhez. (Ezt is úgy kellett kiharcolnia DeGaulenak, szinte foggal és körömmel Roosevelttel szemben; de mihelyt tehette, igyekezett revánsot venni az amerikaikon és angolokon.) Egyet azonban meg kell adni, hogy, eltekintve a kezdeti nehézségeket, a németországi és ausztriaifrancia megszálló csapatok, katonai hatóságok rendesen bántak a magyarokkal, a 45-ös emigránsokkal. Sajnos fiataljainkat, leventéink egy részét beleugratták az “Idegen Légióba” és ezáltal sok magyar vér és élet veszett el a francia érdekekért Indokínában, Algírban. Ezzel szemben alig adtak ki magyar menekültet az otthoni emberevő rendszernek, sőt emigránsok tízezreit, köztük jócskán honfitársainkat vitték, vagy engedték be Franciaországba (nehéz munkára). Különösen ki kell emelnünk a tiroli katonai parancsnok, Béthouárd tábornok nevét, aki magyar őrszázad felállítását engedélyezte (első parancsnoka v. Gömbös Ernő, a Csillagbörtönből bravúrosan megszökött és kijutott fiatal százados volt). A katonai kormányzó és törzse igyekezett a menekültjeinken segíteni. Ebben a közszeretetben álló, mindég szívélyes és szolgálatkész Kovács Attila százados, összekötő tiszt járt elő, akit aztán az otthoni muszka vezetők által kiküldött pribék, kinek szállást adott, meggyilkolt Tirolban. Ő már a “hidegháború” áldozata, őrizze nevét kegyelettel a nemzeti emigráció! Bár DeGaulle néha Benesékkel és a volt kis-szövetségesekkel egy követ fújt, további jelenségeket kell még felsorolnom annak bizonyítására, hogy talán végre a franciák szeme is felénk fordul és rádöbbennek arra, amit Magyarország és nemzetünk ellen vétettek — csak ebben az évszázadban! A legnagyobb esemény az 1956-os magyar forradalom volt — mely megrázta a francia közvéleményt és megrepesztette a kommunista pártot. Beláthatatlan nagyságú tömeg vonult fel a Champs Elisée-n, öt volt miniszterelnökkel az élen, miniszterek, tábornokok, köztük Juin marshall; a fiatalság szétverte a kommunista napilapot, LHumanité nyomdáját, a párt székházát; Sartre és sok más francia intelektuel kilépett a vörös táborból és az akkor még életben lévő Camus megírta felejthetetlen vezércikkét a “Le Sang Hongrois” (“A Magyar Vér”). A magyar októberrel tört meg a jég a hideg francia —magyar viszonyban, valójában másodszor (először 1848 — 49-ben). Sajnos azonban nem lett komoly folytatása, de ez nem a nagyhatalmát elvesztett Franciaországon, hanem a világ első hatalmává “vedlett” Amerikán, az Egyesült Államokon múlott, mely a korunkban rászakadt történelmi szerepét nem hajlandó vállalni, mind a mai napig. Annál nagyobb jelentőségű a másik franciaországi esemény, Yves de Daruvár 1971-ben megjelent könyve, “Le destin dramatic de la Hongrie” (“Magyarország tragikus sorsa”). Ez szinte példanélküli Franciaország legújabb történelmében, hogy egy volt miniszter, ma is magas állami állású férfiú kiálljon a trianoni igazságtalan béke ellen és Magyarország mellett. Kritikája olyan erős, hogy magyar sem tehette volna erősebben és kiterjed a párizsi béke elítélésére, mely az előbbiek megismétlése, még sokkal súlyosabb körülmények között és következményekkel. Tudjuk, hogy nagy erkölcsi (Folytatás a 12. oldalon)
