Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1980-04-01 / 4. szám

1980. április hó

n ITTVAKOfcT

3. oldal

Rév. Dr. MIHÁLY FERENC:

ISTEN ORSZÁGA — ISTEN FIAI

“Elmúlt világok nyomán jár az ásó, Múlásukon eltelt sok ezredév . . . Király és koldús csontja szertemálló, De ép még az arany és a cserép. ”

(dr. Bobula Ida)

Herodotos — a történelemírás atyja — Negyedik Könyvében a szkítákról azt írja, hogy azoknak ősapja Targitaus, az Isten fia (Son of Zeus), amint azt néki a szkiták (Szittyák) elmondták. Majd Dárius hadjárataival kapcsolatban a következőt írja: Amikor Dárius a szkítákat meg akarta semmisíteni és átkelve a Dunán, Idanthirsus szittya királyt követe útján felszólította, hogy adja meg magát és ismerje el őt urának, Idanthirsus azt üzente vissza, hogy: “Nem ismerek más urat, csak az Istent, akitől származom. ”

Herodotos bevezetőjében megjegyzi, hogy Scythia igen nagy ország, melyet még bejárni is lehetetlen.

Próbáljuk meg mi a lehetetlent, száz kilométeres lépésekkel a régészek ásója nyomán, az alanti vázlattal a kézben:

World History beszél egy nem semita népről, melyet indo-iráni kirajzásnak tart, mely Eszak-Mezopotámiában és Palesztinában megelőzte a Hetitákat, Philistineket és Edomitákat. Majd délfelé húzódva számos hercegséget alapítottak és ezt a népet Hurrianoknak nevezi, akiket más történészek Hóritáknak, Hóriaknak is mondanak, akik évezredeken át uralták az elveszett Paradicsomtól Egyiptomig terjedő hatalmas területet, sőt Hiero-Solymát (Jeruzsálemet) is.

Kik voltak a Hóriak, és hogy hívták őket azok a népek, akikkel érintkezésben, szomszédságban voltak, vagy akiket meghódítottak? Ami pedig még ennél is fontosabb: hogy hívták ők maguk magukat? Mert a hóri név nem tulajdonneve annak a népnek, hanem csak ismertető jelzője, ami a Bibliából értelmezve “óriást”, magas termetűt jelent.

A krisztianizmus szemellenzőjét viselő történetírók és legenda szerkesztők mindig engedték magukat befolyásolni a bibliai átfestésekkel és csak újabban és csak néhányan

időre téve, összeházasítják őket a zsidók leányaival, a következőképp:

“Lön pedig, hogy az emberek —- mármint a zsidók — sokasodni kezdőnek a Föld színén és leányaik születének.

És látok az Istennek Fiai az emberek leányait, hogy azok szépek és vevőnek magoknak feleségeket mindazok közül, kiket megkedvelnek vala.

Az Óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten Fiai bémenének az emberek leányaihoz és azok gyermekeket szülének nékik.

Ezek ama hatalmasok, akik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.”

Dávid király óriás termetű, Uriás nevű hadvezérének, sőt az ugyancsak óriás termetű Góliát foliszteusnak legendáját is a hóriakról mintázták az ótestamentumi írók.

Az ótestamentumi mítoszok “Isten fiúinak”, “Óriásainak”, “Góliátjainak” és “Gigászainak” kiléte, nemzeti hovátartozása, az őstörténelem és a régészet fényében ma már tisztán állnak előttünk, mint Ft. Lu-Az, hogy dr. William L. Langer professzor Világtörténelmi Encyclopédiájában az Egyiptomot elfoglaló hyksosokkal együtt a hóriakat is megemlíti, azt jelenti, hogy létszámuk nem volt jelentéktelen, de azt is megírja, hogy Palesztinában és Szíriában továbbra is fontos történelmi tényezők voltak.

1975-ben két olasz régész, a Szíriában végzett ásatásoknál fontos történelmi emlékeket tárt fel, amiket a régészet ma, mint “Eblaita Dokumentumok" -at tart nyilván, melyek a bibliai idők előtti “Eblaita Királyság” romjai és kőtáblákra írt dokumentumai.

Rev. R. K. Harrison — a torontói Wicliffe College professzora —, a Toronto Star, 1976. július 31-i számában “Discovery in Syria backs up the Bible” című cikkében azt írja, hogy ez az állam nincs megemlítve a Bibliában, és hogy a feltárt írásokból még keveset fejtettek meg, de azt is megjegyzi, hogy erről a királyságról az egyiptomi, hetita és mezopotámiai írásokban is szó van.

A leletek feldolgozása, a táblák ékírásainak megfejtése most van folyamatban. Az ótestamentumista történészek máris szeretnék azokat a zsidók őseivel kapcsolatba hozni, mintha azok egy ötezer évvel ezelőtt virágzott “szemita királyságra”, a zsidók őseire vonatkoznának.

Az ilyen sugalmazásokkal kapcsolatban, a feltárásokat vezető olasz régészprofesszor Dr. Matthiae, a National Geographic magazin 1978. évi, Vol. 154, 6. számában a következőképpen nyilatkozott a riporternek:

“Az én véleményem szerint az állítólagos bibliai vonatkozásoknak nincsenek reális bizonyítékai. Jehova neve nem fordul elő az Eblaita szövegekben. A háromezer évvel régebbi, magasan fejlett Eblaita városi civilizációt nem lehet összehasonlítani a bibliai Pátriárkák nomád kultúrájával.” — EBLA a Kr.e. 2000- ben még fennállt.

A zsidók ősei — amint Joseph Ward Swain, a chicagói egyetem történészprofesszora The Ancient World című könyvében írja —, csak jó ezer évvel később kezdtek bevándorolni Arábiából a kánaáni őslakosok közé a Hiero-Solymától (mai Jeruzsálemtől) délre eső hegyes-dombos területre.

A másik nagy történész, Ivar Lissner The Living Past című könyvében hasonlóképpen ír, kijelentve, hogy “Zsidó nemzetről az időszámításunk előtti 560 évvel előbbi időkben nem tesz említést a történelem."

Az Eblaita leletek tehát nem lehetnek szemita hagyatékok, hanem a mi Hóri-Szittya örökségünk. Az örökhagyókat a Biblia igenis megemlíti, de nem Ebláiak, hanem “Az Óriások”, az “Isten Fiai” néven.

A feltárt kőtáblákon hetita és babyloni ékírások vannak. De nem lehetetlen, hogy egyes szavaik rokonságot is fognak mutatni a Hebrewvel, mert J. M. Allegro zsidó történész szerint, a zsidók már Kr.e. 500 körül adoptálták az őslakosok arameus nyelvét. A hebrewet csak a “Babyloni fogság” feloldása után szerkesztették a zsidó tudósok Babylonban és a negyedik században hozták készen Kánaánba. De a zsidók még Jézus idejében is az őslakosok arameus nyelvét beszélték. A Talmud ekkor írt része a Sota 33. lapján dorgálja is a zsidókat, hogy ne beszéljenek és ne imádkozzanak arameusul, mert azt az angyalok nem értik.

A Hebrew nyelv a babyloni, akkád, arab és arámi nyelvek átírásával készült. Nyelvtana azért hasonlít a sumériek és a magyarokéhoz.

A Huritáknak is nevezett Hóriak,

Roy Chapman Andrews és Henry Fairfield Osborne, az American Museum of National Sciences régészei szerint Középázsia gazdag tengere az emberi történelemnek és a Gobi Sivatag helyén, a valamikor létezett Paradicsom volt az emberiség szülőhelye — írja Ivar Lissner The Living Past című könyvében.

Történelmi legendák szólnak róla és geológiai vizsgálatok bizonyítják, hogy a Góbi nem volt mindig olyan sivár, olyan száraz, mint ma, hanem valamikor ott egy beltenger és bővizű folyók biztosították az életlehetőségeket a dús vegetációnak és a nyüzsgő ember- és állatvilágnak.

Ma már az őstörténelem, a geológia, geográfia és az archeológia egyöntetűen bizonyítják, hogy a mai Góbi sivatag területén, néhány millió évvel ezelőtt paradicsomi életviszonyok legendája nem mese.

“Két- vagy hárommillió év előtt már emberek éltek e nagy Paradicsom erdeiben, ahol ma Mongolia várja az órát, amikor választania kell Kelet, vagy Nyugat között.

A megkövesedett erdő feltárásakor, melynek zöldjét valamikor a Dinosaurus tépte, a mongolok előtti 198 cm magas emberek csontvázait is kiásták” — írja Lissner.

Ez a csaknem két méteres emberi magasság akkor még valóságos óriásnak számított, hiszen az emberi magasság állandóan növekszik, mégsem érte el máig sem a két méteres magasságot.

Hová lettek ezek a magas emberek?

A régészet és az őstörténelem Ural-Altáj és Mezopotámia felé jelzi útjukat. Az An Encyclopedia of

merték az ótestamentumi mázt lekaparni és megvizsgálni, hogy mit takar a jehovista zománc. Ilyenek voltak a múlt században Sir H. C. Rawlinson, Sir A. H. Layard, J. Oppert és újabban Dr. Sámuel Noah Kramer, hogy csak a legnagyobbakat említsem.

Rawlinson már 1876-ban nyíltan hirdette, hogy a Mezopotámiában kultúrát alkotó nép beletartozik a Scythának nevezett hatalmas népcsaládba, melyet zömmel Kushitának és Hunoknak, néhol pedig Kun, Saka, Daha, Avar, Kazár, Besenyő, Massageta, majd vallásuk után Mahgaroknak és Zendeknek is neveztek.

A magyarok őseinek és ősi neveinek nagy kutatója, Lukácsi Kristóf, szamosújvári kanonok, a leghitelesebb örmény kútfők és Krónikák alapos vizsgálata alapján írt kitűnő munkája alapján elénk tárulnak a magyar nemzetcsaládnak régi “lakhelyei”. Megnyílnak előttünk vándorlásának útvonalai, melyeket mint mérföldkövek jeleznek a szomszédoknak, vagy a meghódított népeknek átadott nyelvemlékek és legendák, vagy a régészek által egyre nagyobb tömegben feltárt kultúralkotások.

A Hóri megnevezés annyira hozzájuk tapadt ezekhez a hunfajta népekhez, hogy még az ótestamentumi írók is beleszőték mítoszaikba őket, hiszen ezek maguk Isten Fiainak, országaikat pedig gyűjtőnéven “Az Isten Országának” nevezték (lásd Herodotus: Negyedik Könyv és I. Welykovsky: Ages in Chaos c. könyvét).

Mózes I. Könyve írói, a 6. rész 1—4. verseiben már a Noé előtti

kácsy Kristóf és az örmény írásos dokumentumok “Hunfajta Szkitái”, a “Hóri-Horgas” Méd-Pártos szittya vitézek, kiket a történelem szétszórt és maradékaikat Atilla nagy királyunk és “Árpád Apánk”, a testvérnépek által évezredek óta lakott Kárpátmedencében tömörítettek egybe.

Az említett Encyclopedia of World History nem nyújt kellő tájékoztatást a hóriak származásáról és nyelvi eredetükről, csak megjegyzi, hogy a Hóriták uralták egy időben Kisázsia nagy részét Assyriától Palestináig, sőt jelenlétük kimutatható Föniciában, Edomban, Jeruzsálemben, és a Hettiták földjén Boghaskőiben is. Amikor az Assyrokról ír, megemlíti, hogy “Az Assyr kultúra sokkal tartozik a babyloni, a hettita és a hurrita kultúrának." Említi továbbá, hogy Kr.e. XVII. században az Egyiptomot elfoglaló Hyksosokkal együtt Hóriták is résztvettek az invázióban, sőt még semita csoportok is.

Az Egyiptomot meghódító Hyksosokkal együtt a szemiták is ottmaradtak és — mint az Otestamentum írja — elszaporodtak és meggazdagodtak. Vagyonszerzési módjuk azonban ellenszenvet váltott ki az egyiptomiakban, akik nem bíztak a zsidók államhűségében, amit Mózes Második Könyve I. rész 10. verse is említ. További történetüket Martin Gemol The Exodus c. könyvében és Tacitus Ötödik Könyvében részletesen tárgyalja, és a történelmi valóság igényével száll szembe a krisitiánizmus Ótestamentumának nevezett zsidó mitológia “egyiptomi fogságról”, Mózes sziklábóli “vízfakasztásáról” és a negyven évi vándorlásról szóló legendájával.