Szittyakürt, 1979 (18. évfolyam, 2-12. szám)

1979-12-01 / 12. szám

1979. december hó

»ITTVAKÖkt

11. oldal

Rev. Dr. MIHÁLY FERENC:

A MEGMARADÁS FELTÉTELE KÜLFÖLDÖN ÉS AZ ÓHAZÁBAN

“Nekünk a nyelvünk nagyobb kincsünk, mint a földünk, mert régibb és akkor is él, amikor már a föld nem a miénk . . .

Ezt az élő, zengő testet, ezt az óriási és közös műalkotást, ezt a kibeszélhetetlen szépségű lélekparkot maga az Alkotó teremtette.

Sok ezer év finomította, fejlesztette és ápolta . . .

Nyelvünk a mi közös kincsünk, amelyből mindenkinek egyformán jut és csak annak nincs belőle semmije, aki maga dobta el magától.

Titkos jegy ez, melyről minden bábeli zűrzavarban egymásra ismerünk.

Címer, melyet büszkén hordozunk az emberi szellem mérkőző porondján.

Bástyánk ez, lélekgyepűnk, védelmi rendszerünk, hódító hadseregünk.

Szent kapunk, amelyik kizár és befogad, menedéket nyújt és otthonunkat jelzi.

Nincs nemzeti vallásunk. Művészetünk, tudományunk és jogrendünk éppúgy európai, mint a miénk.

Egyedül a nyelvünk a mi sajátunk és senki másé.

Ezt beszélni és művelni: az igazi Ars Hungarica” — mondja a nagy magyar főpap Ravasz László.

A nagy püspöknek a magyar nyelv iránti rajongása nem egyedülálló a nyelvtörténelemben. — Nyelvészek, nagy írók, tekintélyes lexikonok ismerik el felsőbbségét minden más nyelvvel szemben.

Legújabban pedig a Rómában megtartott Nyelvtudományi Világkongresszus, melyen hatvanhárom ország nyelvészei, tudósai vettek részt, tüntette ki a magyar nyelvet, amint arról dr. Riesz Lajos részletesen tudósít a Katolikus Magyarok Vasárnapja című újságban.

Minthogy a Kongresszus nem politikai, hanem kulturális esemény volt, azon elsősorban a kultúrnemzetek képviseltették magukat.

A Kongresszusnak legfőbb célja az volt, hogy a kutatásokhoz a valóságnak legalábbis megközelítésére alkalmas összehasonlítási alapot teremtsenek.

Az összehasonlítás alapja viszont csakis olyan nyelv lehet, amelynél a fejlődés állandó jellege, folyamatossága kétségtelenül kimutatható és amelyiket szókincse, nyelvezete és kultúrnívója alkalmassá tesz arra, hogy a nyelvészetben mint kisegítő kutatási nyelv kétségtelenül használható legyen.

A kongresszusi delegátusok felszólalásai, előadásai során az olasz delegátus, a nyelvészeti összehasonlító kutatásokhoz kiegészítő nyelvül a magyar nyelvet ajánlotta, mert szerinte a magyar nyelv olyan fejlett nyelv, amely erre a tudományos kutatást célzó nehéz feladatra leginkább alkalmas. Mert — mint részletesen kifejtette — a magyar nyelv szókincse, formagazdagsága, nyelvezete, dallamossága, kifejezéseinek választékos és mégis könnyed volta teszi ezt a nyelvet a szóbanlévő feladatra tökéletesen megfelelővé és a már használatban lévő kutatási nyelvek melletti fontos kiegészítő feladat betöltésére mindenképpen alkalmassá.

A világ minden részéből egybegyűlt kongresszusi kiküldöttek, tudósok és nyelvészek, az olasz nyelvtudós javaslatát — hosszas és mélyreható megvitatás után — tökéletesen magukévá téve, egyhangúlag elfogadták és ezzel az oly sokszor lebecsült magyar nyelvet emelték erre a valóban megtisztelő magas világrangra

— írja dr. Riesz.

Ma, amikor a mondvacsinált költők és zugfirkászok kerékbetörik a magyar nyelvet, némely magyar anya pedig elfelejti gyermekét megtanítani magyarul, elégtétellel és büszkeséggel vehetjük tudomásul a kongresszus határozatát, amely nem véletlenségből született, hanem a világ legnagyobb nyelvtudósainak szakvéleménye alapján.

Köztük a legnagyobb^ Sir John Bowring angol nyelzsenié, aki szerint: “A magyar nyelv eredete a legcsodálatosabb tünemény ... és aki azt megfejti, az az isteni titkokat fogja boncolni, és annak is az első tételét: ‘Kezdetben vala az Ige’.”

“Maga az Alkotó teremtette. Ezt beszélni az igazi Ars Hungarica” — mondja dr. Ravasz László.

Nem véletlen tehát, hogy Isten legnagyobb Fia, a Názáreti Jézus is ezen a nyelven, az Ige nyelvén beszélt, hiszen — mint George Rawlinson (Sir H. C. Rawlinson unokaöccse) “Origin of Nations” című könyvében írja — Kánaán őslakóinak nyelve a kushita nyelv volt. A magyarok ősapjának, Kush fiának, Nimródnak nyelve.

A másik nagy nyelvész, Mezzofanti bíboros szerint: “A magyarok úgylátszik, nem tudják, hogy micsoda kincs lakozik nyelvükben. ” O tudta bár mint judeo-krisztián főpap nem mondhatta ki —, hogy a magyar nyelv az Ige nyelve és aki azt veszni hagyja, mikor ápolni, őrizni lenne kötelessége, az az Istent sérti meg.

A magyar nyelvet csak beszélni nem elég, mert azt ápolni, őrizni, fejleszteni kell. Ez az iskolák és az egyházak kötelessége lenne. De, hogy tudnának megfelelni ennek a kötelességnek szétszórtsági egyházaink, idegen nyelven tanító vasárnapi iskoláikkal?

Egyik vasárnapi iskolai tanítónőt megkérdeztem, hogy: Tiszteletes Asszony, miért nem magyarul tartja a hitoktatást? “Azért, mert magyarul nem értenék meg az Igét” — volt a válasz.

Hát ennyit érnek magyarságtudati szempontból a külföldre szakadt magyarság egyházainak vasárnapi iskolái. Mózes Vörös-tengeri átkelésének meséje, Józsué népgyilkosságai, Dávid mészkemencéből épített gázkamrái fontosabbak, mint a magyarságtudat, a magyar nyelvi és népi megmaradás.

Magyarul csupán beszélni nem elég, mert a nyelvművelés nem nélkülözheti a tudományt, de nem nélkülözheti a lélekművelést se, mert

— amint a Magyar Nyelvészeti Hetek egyik előadásán elhangzott — “A szép magyar beszédre való oktatás nem éri el célját, ha nem vesszük figyelembe, nem vesszük fel magunkba azt a kincset, amit a magyar néplélek nyújt nekünk. ”

A nyelvápolással szorosan összefügg az irodalom, a költészet és a dalkultúra.

A magyar népdal — Pázmány Péter szerint — édestestvére a vallásos éneknek. És mint Assisii Sz. Ferenc mondja: “Aki énekel, az kétszeresen imádkozik. ” Viszont, ahol énekelnek, ott nem elhanyagolandó a tánckultúra sem.

“Minden népnek főkincse a nyelve .. . Ha nyelvét elveszti, önmagát veszíti el” — mondja Gárdonyi Géza.

Szent Jeromos — már Atilla uralkodása előtt — azt írta, hogy a hunok — illetve magyarok — a saját ősi írásaikból olvassák és éneklik a zsoltárokat. Természetes, hogy ezek

a zsoltárok még nem a judeó-krisztiánizmus Ótestamentumának zsidó zsoltárai voltak, hanem az ősi szittya zsoltárok, amint azokat Zarathustra, Keresztelő János és a Názáreti Jézus tanította és énekelte a tanítványokkal.

A zsoltárokból sokat átvettek a zsidó Ótestamentum írói Babylonban és értelmüket megmásítva, az ő erkölcsi felfogásukhoz idomítva belefoglalták szent irataikba a suméri genézissel és a kinyilatkoztatással együtt. De, ha a sumérológusok — élükön professzor Krámer tudományával — mintegy röntgengéppel átvilágítjuk őket, előttünk áll a mi szittya örökségünk, a tőlünk elorzott teremtéstörténet, a kinyilatkoztatás és az Ős-Szövetség tana, sokkal régibb kőtáblákon, mint a mózesi legendáé. Vagyis, XXIII. János pápa szavaival: “. . . az egész ószövetségi fontosság egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letűnt népnek, a sumér, akkád, káldi, babyloni népnek megmásított történelme. ”

Nekünk azonban nem kell ez az “összelopkodott” holmi, mert nem vagyunk orgazdák. Mi visszamegyünk az Ősforráshoz és onnan merítjük az élet vizét. Az Ótestamentumot pedig meghagyjuk azoknak, akiknek szerkesztették. Szektáiknak pedig emlékezetébe idézzük a Názáreti Mester intelmét: “Oltalmazzátok meg magatokat a farizeusok és sadduceusok kovászától. ”

Az idegen mitológián alapuló vallás — nevezzék bár krisztiánnak, vagy magyarul kereszténynek — nem más, mint zsidó szekta.

Egy népnek az a vallása, amely vele születik, vele fejlődik, melyet neki nyilatkoztatott ki az Isten, mintahogy a mi őseinknek is megnyilatkozott Yima száján keresztül: “Tanítsd az én Vallásomat.” Legeltesd juhaimat, amint Zarathustra idézi és a Názáreti Jézus ismétli.

Mi eldobtuk magunktól az Élő Istent és Jehovához pártoltunk. Jehovához énekeltünk. És amint kicsúszott lábunk alól a magyar talaj, lettünk idegen népek kertjében rothadó avar — mint Flórián Tibor írja.

“Megszámláltattunk és híjával találtattunk. ” Híjával találtattunk a magyarságtudatban. Az öreg-ameri - kás magyarok által épített templomokat sorra becsukják, mert a fiák és unokák elszéledtek, elmagyartalanodtak, mert nem ápolták magyarságukat vallásos áhítattal. Krisztián egyházaink nem tudták megtartani őket magyarnak, mert Ft. Nyisztor Zoltán pápai prelátus szerint nem is akarják, mert nekik csak az a fontos, hogy jó keresztények, vagy jó keresztyének legyenek.

“De mit és hogyan kellene csinálni, van e rá garancia, hogy ha megtaláljuk önmagunkat, megmenekülhetünk a beolvadástól?” — kérdik sokan.

Testvéreim! A házunk ég. OJtani kell még akkor is, ha kevés kilátás van a sikerre, mert Isten csodát tehet és segíthet rajtunk, de csak akkor, ha mi magunk is segítünk magunkon.

Vannak, akik azt mondják, hogy ha nyelvünket el is veszítjük, megtart bennünket a magyar kultúra.

De Ravasz László szerint a kultúránk sem magyar, hanem európai, vagyis a magyarul kereszténynek nevezett Krisztián kultúra, melynek gyökere az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia, nem pedig a magyar őstörténelem és a Zarathustra által meghirdetett Ős-Szövetség, melyet a Názáreti Jézus megújított tanítványain keresztül mivelünk, az

O szkita testvéreivel, az Úrvacsora borában az Ő vérével.

A saját vallás megtartó erejét talán senkisem látta jobban, mint a Názáreti Jézus. Azért mondotta a Keresztelő János és őáltala az ősi hitre visszatérítendő szittya testvéreinek, hogy: “Én azért jöttem, hogy ti megtarttassatok. ” Látta, hogy a százhúsz évvel őelőtte zsidó hitre kényszerített turáni-suméri szittyák

— Melkizedek népe — a prozelitizmusba fuldokolva menthetetlenül elmerülnek, ha nem térnek vissza őseik vallásához, Zarathustrának az Élő Istennel kötött Ősszövetségben megpecsételt hitéhez.

“Nincs nemzeti vallásunk” — tör fel a panasz Ravasz László leikéből.

— Már csak a nyelvünk a mi sajátunk. De meddig?

“Magyar vallás kell!” — tolmácsolja a közóhajt az angliai református pap, Lajossy Sándor.

Publicistáink, íróink — mint például Gábor Áron, Petres Judith és sokan mások — világkörüli útjukat mindenütt a magyar nemzeti vallás iránti vágyat tapasztalták. Százötven, kétszázas létszámú értekezleteken vettek részt, ahol művelt emberek, okos koponyák adtak kifejezést óhajuknak, hogy “magyar vallás kell” és kellenének papok, de nem magyarul beszélő “prozeliták”, hanem a “farizeusok kovászától” független magyar papok. Ezen múlik minden. Jóindulatú kezdeményezések fulladtak közömbösségbe Argentínában, Új Zealandban, Európában és Amerikában, mert nem akadt megfelelő teológiai, vallásbölcseleti és természettudományi ismeretekkel rendelkező egyén, aki elég bátor és elég áldozatkész lett volna arra, hogy minden vasárnap felmenjen a szószékre komoly mondanivalókkal és kitartással.

.Amint “nagy időkben" mindig, úgy ma is vannak álpróféták, akik megnyergelik a közóhajt. De “báránybőrbe búit farkasok ők”, hamis próféták, akik még a koldústól is adót szednek.

A magyar nemzeti vallás mégsem utópia, mert a korszellem, a fejlődés, a tudomány új teológiát követel és az értelem és a megmaradás ösztöne nem hagyja elaludni a “Pétereket”.

Padányi Viktor nagy történelmi munkájában azt írja: “A történelem minden kultúrájának, tehát minden térben, vagy időben zárt folyamatának kiindulópontja és foglalata a vallás volt és minden kultúra annak a vallásnak letörölhetetlen vonásait hordozza magán, amelyikből született.”

Nem csoda tehát, hogy a magyarul kereszténynek nevezett krisztián kultúra az Ótestamentum vonásait hordozza magán, (hiszen abból hozták a világra a “Niceai Zsinat” bábái Kr.u. 325-ben.

Magyar vallás tehát kell!

Fogadjunk szót az Igaz Isten emberének, Zarathustrának: “Tömörüljünk egybe. Egy nép, egy nemzet. Egy szív, egy lélek. Egy akarat. Egy Isten. ”

A legnagyobb magyar, Széchenyi István azt mondta: “Nyelvében él a nemzet. ” Ő is tévedett. A nyelv megtartó ereje csak a nemzeti vallásban érvényesülhet.

De még akkor is — amikor az öreg magyarok által épített krisztián templomokban sorra elnémul a magyar ének, a tornyokban e haranglábakban elnémulnak a harangok — csak egy a reménységünk, amit néhai Ravasz László úgy fejezett ki, hogy: GYŐZ A MAGYAR HIT.

AZ ERDÉLYI VILÁGSZÖVETSÉG felhívja a figyelmet Nagy A. Tibor ( 535 West Fairview, Sierra Madre, Calif. 91024 USA) színes, zenés, magyarúl és angolul beszélő filmjeire, amelynek címe " ERDÉLYI1 az angol filmváltozat cíine^TRANSYLVANIA SURVIVAL OF A NATION.'