Szittyakürt, 1979 (18. évfolyam, 2-12. szám)
1979-10-01 / 10. szám
10. oldal **ITTVAKÖItT 1979. október Ki lesz a következő? .. . Wass Alberthez hasonlítanom magam igen nagyfokú szerénytelenség lenne. S most mégis valamiféle párhuzamra szeretnék rámutatni, ami ha nem is kettőnk közt létezik, de a legutóbbi hetekben velünk történt események különös hasonlóságában rejlik. Mindenki tudja, milyen hajsza indult Wass Albert ellen, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy lehetetlenné tegyék és elhallgattassák. Hadd mondjam el most pár szóval, mi történt velem néhány nappal ezelőtt New York városában, ahol az Amerikai Magyar Szövetség országos közgyűlésén vettem részt. Harmadik napja folyt a közgyűlés a Magyar Házban, amikor a tanácskozás kellős közepén betoppant oda az egyik helyi magyar rádió bemondója és szót kért. Az elnök gyanútlanul megadta, mire az illető középre penderült és bejelentette, hogy a Zsidók Világszövetsége képviseletében beszél, majd egy papírt lobogtatva lendületes vádbeszédet mondott e sorok írója ellen. A papír — mint kiderült — egy másfél évvel ezelőtt — 1978. április 28-án — kelt levél xerox-másolata volt, melynek utolsó bekezdésében “zsidózást” vélt felfedezni az illető. Ezt a részletet — melyet egyébként kétségbevonhatatlanul utólag kopíroztak a levél végére — a rádióbemondó harsogva felolvasta, majd néhány súlyosan sértő kifejezés kíséretében a “bűnös” levélíró eltávolítását követelte az AMSz igazgatóságából. És most következett a második meglepetés! A közgyűlés elnöksége nem mutatott ajtót a betolakodónak, hanem az intézőbizottság újonnan megválasztott elnöke felállt és udvarias szavakkal biztosította őt, hogy foglalkozik a bejelentéssel és bizottságot küld ki, mely kivizsgálja az ügyet. Tehát egy független magyar egyesület hitelt adott egyik vezetőségi tagja elleni olyan vádaknak “bűnösségnek”, melyeknek csupán egy ellopott és meghamisított magánlevél képezte alapját! S az a furcsa helyzet állt elő, hogy ahelyett, hogy alattomos módon hátbatámadott vezetőségi tagja védelmére kelt volna, éppen őellene rendelt el vizsgálatot. Az ellen, akinek felfogását a magyar lapokban kilenc év óta minden áldott héten megjelenő írásaiból az egész emigráció ismerheti. Szemben a demagóg vádaskodóval, akit senki sem ismer. Hogy egyesszám első személyre fordítsam a szót, a történtek után természetesen azonnal bejelentettem, hogy az új tisztikarba nem kívánom jelöltetni magam és eltávoztam. Mindezzel kapcsolatosan két kérdés merül fel: hogyan került egy jóbarátomhoz írt bizalmas magánlevelem illetéktelenekhez, akik azt meghamisították — és mint később kiderült — százszámra sokszorosítva osztogatták New York-ban?! A valószínű válasz: nyilván ellopták, amivel bűncselekmények sorozatát követték el. A levél írójának, illetve a címzettnek magántulajdona, melynek ellopását a törvény bünteti. Mint ahogy súlyosan büntetik a levéltitok megsértését, a magánlevelek sokszorosítását és terjesztését is. A második kérdés már nem is kérdés: hogy kik és miért csinálták ezt a galádságot? Nos, nyilvánvalóan azért, amiért Wass Albert ellen is otromba vádakat kovácsoltak elnémítására. A cél ugyanaz, csak a “kivitelezés” más: míg Wass Albert ellen harmincöt év előtti “atrocitásokat” fundáltak ki, addig nekem egy másfél év előtt írt hamisított magánlevél mondataival próbálnak gáncsot vetni. Az, aki egy magánlevél bizalmas és nyilvánosságnak nem szánt mondatait használja fel valaki ellen, olyan, mint aki a kulcslyukon kukucskálva, az ajtóra tapasztott füllel hallgatózva turkál bele más magánéletébe és az így ellesetteket fordítja ellene. Rossz cselédek tettek így régen, zsarolási szándékkal. Isten látja lelkem, soha nem vonzottak az egyesületi címek-tisztségek (úgy érzem, ezeknél több rangot jelent az emigrációs lapokban publikált ezer valahány írásom), de mégis bánt a dolog, mert tervük egy része sikerült: az Amerikai Magyar Szövetség vezetősége meghátrált az erőszakos fellépés előtt és ilyen körülmények közt nem maradhattam továbbra is annak tagja. De nyilván további terveik is vannak: ki akarják ütni a tollat mindazok kezéből, akik még írni mernek ellenük! Tegnap Wass Albertet vették célba, ma engem, s ki tudja, holnap kik kerülnek majd sorra, ki lesz a következő? Flórián Tibor, Nánay Endre, Csikós Zoltán, Erdélyi István, vagy Dunai Ákos? . . . De mindezek ellenére egy valamire büszke vagyok: ha ennyi energiát fordítottak arra, hogy benyálazzanak, ha nem restelték a fáradságot, hogy egy másfél év előtti magánlevelemet elorozzák, meghamisítva százszámra sokszorosítsák és városszerte terjesszék, akkor nagyon nagy szálka lehetek a szemükben . És ez jelenti számomra a legnagyobb elismerést. Stirling György CÍMVÁLTOZÁS! Tisztelettel jelentjük olvasóinknak, előfizetőinknek, lapterjesztőinknek és az emigrációs laptársaink szerkesztőségének, hogy a Hungária Szabadságharcos Mozgalom és hivatalos lapjának, a Szittyakürtnek postafiók száma megváltozott. A HSzM és a Szittyakürt új postafiók száma-. HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM c/o SZITTYAKÜRT P. O. BOX 35245 PURITAS STATION CLEVELAND, OHIO 44135 Hol a válasz, a dákó—rumén elméletre?! Ez év januárjában, Washington, D.C.-ben kezdtünk egy akciót, melynek keretében Erdéllyel kapcsolatos, angol nyelvű, tudományos munkákat küldtünk ki magyar testvéreinknek azzal a kéréssel, hogy elolvasás után adják azokat a helyi, de főleg egyetemi könyvtáraknak — magam tucatjával küldtem ki hasonló munkákat a Kongresszus tagjainak és a Külügyminisztériumnak. De én csak egy ember vagyok, s anyagi forrásaim sem kimerithetetlenek. Minap olvastam az egyik magyar lapban, hogy dr. Thiery Ákos kezdett hasonló akciót, melynek főcélja lenne az ún. dákó—rumén elmélet cáfolása a 2050 éves fantazmagória elsüllyesztése. Nagyon sajnálatos, hogy dr. Thieryék akciója, saját írása szerint, kétségbeejtő eredménynyel zárult, mi sem dicsekedhetünk, ezzel szemben a washingtoni “könyvakció” cca. 60%-ban pozitív, sajnálatos, hogy a jómódúaktól kaptuk a legkevesebb támogatást! Dr. Thiery erdélyi szakirodalom kiadását és terjesztését szeretné szorgalmazni, pillanatnyilag tucatjával áll rendelkezésünkre terjeszthető anyag, miért a kapkodás és a pánik? Új munkák keresése, kiadása, hol van rá az idő, honnan jön a pénz?! Miért nem ragadjuk meg azt, ami rendelkezésünkre áll?! Tessék megkeresni Haraszti Endrétől “Origin of the Rumanians”, abban minden le van írva, amit egy átlag amerikai egyetemi tanár, vagy congressman végig is fog olvasni. A legkevesebb türelemmel rendelkezőknek ajánlom Zathureczkytői “Transylvania the Citadel of the West”-et. Azok, akik gondolják, hogy a ridegebb statisztikai adatok és vázlatok hatásosabb anyag, ajánlom Nánay Júlia könyvét “Transylvania” — The Hungarian Minority in Rumania. Akik talán részleteket is óhajtanak és érdeklődnek a hetvenes évek eseményei felől is, rendelkezésükre áll “Documented facts and figures on Transylvania", dr. Wass Albert összeállításában. Mindezek mellett még tucatnyi, már kiadott mű van birtokunkban, a gond, ezek terjesztése. Említést érdemel, hogy washingtoni szervezetünk erdélyi könyvakciójára a több, mint harminc praktizáló magyar orvos közül mindössze három válaszolt. Az öt dolláros könyv árát az igazán jómódúak hetven százaléka még mindig nem küldte be! A nyugdíjasok és volt katonák 90%-ban pozitívan válaszoltak. Legyünk reálisak, alapszervezetek kellenek, áldozatos tagokkal, akik a már rendelkezésre álló propaganda anyagot terjesztik. Dr. Gallus Sándornak már nyomtatásban megjelent egy kitűnő tanulmánya “Committee for Human Rights in Central Europe”, itt Washingtonban már mindent előkészítettem, hogy a negyedévenként megjelenő kiadványt a Kongresszus, Külügyminisztérium, egyetemek részére kiküldjük (némi változtatással), amikor villámütésszerűen vettem a hírt, hogy megállj! Pedig az eredmény lehetősége sokkal jobb, ha rendszeres bombázás alatt tartjuk céljainkat, mintsem szórványos rajtaütésekkel kísérletezzünk. Legfontosabb teendőnk pillanatnyilag, kikutatni és publikálni azoknak az amerikaiaknak nevét és címét, kiket Ceausescu meghívott az 1980-as dákó — rumén celebrálásra! Ezeket a “szerencsétleneket” kell ellátnunk minden elképzelhető anyaggal, meginvitálni őket privát beszélgetésre, ha kell egy jó székely, vagy kolozsvári káposztára, az eredmény nagyon kecsegtető! Természetesen nagyobb érdeklődést kell keltenünk saját honfitársaink körében, tapasztalatom az, hogy az átlagos magyar nagyon keveset tud Erdély fontos szerepéről ezeréves históriánkban. Ha megismertetjük velük Erdély történetét, és hogy mit adott Erdély az Anyaországnak és a Nyugatnak, könnyebb- lesz újoncokat sorozni a zászló alá! E sorok írója (ahogy az ildomos irodalmárok szokták írni) nem született Erdély földjén, de józan hegyaljai esze azt diktálja, hogy először a súlyos sebesültön segíts, az öncsonkítók várhatnak. Kákái-Kun Tamás MENNYI MAGYAR EL ROMÁN ELNYOMÁS ALATT? Azok, akik az újságok, rádió, televízió híreit figyelemmel kísérik, bizonyára értesülve vannak arról, hogy a különböző — az igazságot kereső — népcsoportok milyen szervezettek és milyen egységesek a követeléseikben. Sajnos, ez magyar viszonylatban nincs a legmegnyugtatóbban megszervezve. Sok a külön vélemény, s mind a célkitűzésben, mind annak véghezviteli módszereiben vaskos eltérések vannak. Ebből hasznot csak az ellenségeink húznak. Ma egyike a legfájóbb kérdéseknek: mennyi magyar él román elnyomás alatt? Az erdélyi kérdéssel kapcsolatosan egyesek a legszélsőségesebb számadatokat idéznek, gyakran (tudva vagy tudatlanul) a románok által sugallt népességi adatokat használva. Van, aki 1.5 millió, más csak egy A TIHANYI APÁTSÁG alapítólevelében előforduló “Magyar szórvány-szöveget”, melyek egész mondatok, valamint az Andráskor! imádság szövegének érdemleges részét, prof. Badiny mutatta be a XXIX. Orientalista Világkongreszszuson — a Sorbonne-on, Párizsban, falitáblákra írva, korunk leghíresebb nyelvészeinek, akik a bemutatott szövegeket “Sumir nyelvűnek nyilvánították.” millió, ismét mások 2,5 millió magyarról beszélnek. Sajnos, ez a nagyfokú tájékozatlanság igen rossz színben tüntet fel bennünket mindazok szemében, kiknek közreműködésétől várjuk az erdélyi kérdés megoldását. Megbízható forrásból származó adatok szerint Erdélyi területén, továbbá a regátba átkényszerítve, valamint a Csángók vidékén összesen több mint 3,200.000 magyar él. Ez a helyes népességi adat és kérünk mindenkit, hogy a jövőben csak azt a számadatot használja! Az a magyar, aki románnal kötött házasságot, ezáltal még nem vált románná, mintahogy a román sem válik magyarrá! Azok a magyarok, akiket a Duna-deltájába deportáltak, vagy azok a székely lányok, akik Bukarestben cselédeskedtek azért, mert a regátban élnek, még nem felejtik el anyanyelvűket és nem válnak románná. Azok a magyar fiúk, akik a román hadseregben szolgálnak és mint román nemzetiségűek vannak nyilvántartva, ők csak a román statisztika szerint románok. Szívben és lélekben magyarok maradnak. Azok, akik mindezek ellenére is a románok által meghamisított népességi adatokat használják fel, rosszat tesznek a magyar ügynek, s mint ilyenek elítélendők.
