Szittyakürt, 1978 (17. évfolyam, 1-9. szám)

1978-05-01 / 5. szám

1978. május hó $*lfTVAK<>*T PÉCSI KORNÉL dr.: DIPLOMATÁK EGY ÉVFORDULÓRA EMLÉKEZVE A régi diplomáciai kar egyes tag­jai hagyományosan találkozójukat ismét évfordulón tartották. Mivel legfiatalabbja is jócskán beletapos hetedik évtizedébe, így a magas, egykor tiszteletreméltónak tartott kor kedveli a melegebb éghajlatot, az 1978. évre a Riviérán ébredtünk. Előbb angol kartársunk javaslatára ennek Kairó környékén kellett volna történnie. Ember tervez — Sadat végez... Hogy az ügy is terítékre ke­rült, az természetes. De erről talán majd máskor. Volt más meglepetés. Nem is egy. Az első: mindig élelmes olasz kar­társunk javaslatunkra “beszervezte” az USA egyik kiérdemesült, hiva­tásos diplomatáját, aki a megtisztel­tetést az egykori amerikai nagybá­csikra emlékeztetőén viszonozta. Mi tagadás, ez sanyarú nyugdíjas és in­flációs viszonyaink között jelentős segítség volt. Második meglepetést francia kar­társunknak köszönhettük. Valóban meglepetés volt hallgatni emlékezé­sét a 40 évvel ezelőtt aláírt müncheni egyezmény kulisszatitkairól. (Elő­adását mindnyájunk örömére hang­szalag rögzítette s engedélyével alább közreadom. Magyar szem­pontból szükségesnek tartott kiegé­szítéseim, megjegyzéseim P.K. betű­jegyekkel jeleztem.) Az is igaz, megborzongtunk, ami­kor arra gondoltunk, hogy 40 évi S Oh! Milyen borzalmas emlékekkel terhes 40 év nehezedik reánk! Ilyen­kor a keserűséget, sok bánatot csak az Isten csodálatos irgalmáért átér­­zett mély hála oldja fel. — Az elő­kelő szálló termeiben mulatozó fia­talabb nemzedéket egyikünk sem irigyelte; inkább nagyon őszintén sajnáltuk, ahogy mi ítéltük, felelőt­lenségüket. Zsörtölődésünkre, érde­kes, hivő mohamedán kartársunk a Szentírást idézte: Bocsássátok meg nekik, mert nem tudják, mit cselek­szenek. Én inkább úgy vélekedtem: tudják miért, azért, hogy jól utánoz­zák az üldözőbe vett struccot. Kicsit mosolyogtunk, azután a várvavárt tárgyra tértünk, amit én tagoltam alább. * * * A MÜNCHENI DÖNTÉS ELŐZMÉNYEI Borzalmakkal terhes 40 eszten­dőnket 20 másik keserves előzte meg 1918-tól, az I világháború végétől 1938-ig. Záróaktusuk a párizskör­­nyéki békediktátumok felszámolása Münchenben. (Érdekes volt hallani a békediktátum kifejezést! P.K.) Az 1920-ban hozott döntések új korszak felé nyitottak kaput. A kapu hom­lokzatán a franciának nevezett, 1798-i forradalom óta a sokatígérő népek önrendelkezésének joga ra­gyogott, amit aláhúzott egyrészt a stratégiai határok tiltása. Ezt a vesz­tesekkel szemben érvényesítették. Másrészt ott állt a Népszövetség egyezményének 10. szakasza. Ennek értelmében “tagjai kötelezik magu­kat a Szövetség minden tagja jelen­legi területe sérthetetlenségéért és politikai függetlenségéért minden külső támadással szemben.” Ki sem vette észre akkor a határok sérthe­tetlensége leszögezésében az ellent­mondást, ami betömte a biztonsági szelepnek szánt 19. paragrafust. (Erre hivatkozva sürgette annyiszor Magyarország hiába a revíziót! — je­gyeztem meg, élve a közbeszólás jo­gával. Megértő bólogatások után kartársunk így folytatta): A párizs­­környéki békediktátumokkal létre­hozott állapotok rögzítését célzó Népszövetség és vadhajtása (P.K.) a kisentente éppen nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. — A béke­diktátumokkal ütött sebek pedig üszkösödnek. Köztük a legkritiku­­sabbnak bizonyultak a “kisebbsé­gek” panaszai az elemi emberi jogok lábbal tiprása miatt. A Népszövetség tehetetlensége e sérelmekkel kapcsolatban, akárcsak utódánál, az Egyesült Nemzeteknél, nyilvánvalóvá vált. — Jog helyett erőszak uralkodott tehát. A majd­nem azt mondhatnánk, csodálatos — szerintem ördögi! — agya­fúrtsággal szerkesztett Csehszlovákia megteremtője, Benes, Európa má­sodik Svájcát ígérte nekünk. Ámde hamarosan kiderült, hogy a nem­zetiségek avagy kisebbségek börtöné­nek vádolt Osztrák—Magyar Mo­narchia helyébe lépett utódállamok a legtöbb esetben nemzetiségi orszá­gok voltak, ahol a kisebbségi jogokat lépten-nyomon sovinizmus sértette. A legdemokratikusabbnak hirdetett Csehszlovákia tekintélyes számú né­met, magyar, szlovák, rutén “ki­sebbség” felett parancsuralmat gya­korolt. (Az 1921-i csehszlovák nép­­számlálás szerint 6.727.000 cseh mellett 3.122.000 német, 2.010.000 szlovák, 1.077.000 magyar, amit az 1927-i már 750.000 csökkentett! 459.000 rutén, 180.000 izraeli és 75.000 lengyel. — Visszatekintve a különösen megcsonkított Magyar­­ország dolgaira, érdekes, hogy a lát­szólag mindig nehezen mozgó angol külügy a maga módján, nehogy el­kötelezze magát, mégis 1927-ben hozzájárult Lord Rothermere emlé­kezetes kezdeményezéséhez. Vissz­hangja Lloyd George alább idézen­dő beszéde! P.K.) Lord Runciman 1938. IX. hó 14, A ZSELIZI XXII. ORSZÁGOS MA­GYAR NÉPMŰVÉSZETI FESZTI­VÁL kiemelkedő eseményei közül hangsúllyal a CSEMADOK népmű­vészeti együtteseinek versenye, a néptánc-mozgalom időszerű kérdé­seivel foglalkozó szeminárium, majd Gömörnek, mint jellegzetes magyar folklór tájegységnek szokás-, népdal- és viseleti hagyományait áradó bő­séggel felvonultató néprajzi kiállítás és népszokások bemutatója érdemel­nek különös értékelést... A “ Virágba szőtt álmok... ” folklór műsorban a bussai, ipolyvarbói, ipolyszalkai, inámi, bényi, izsai, martosi, zsitvabesenyői, lédeci, zsé­­rei, egerszegi és felsőkirályi viselet­hagyományok, ősi népszokások be­mutatójában lelkesen gyönyörködött a messzi vidékekről a barsi Zseliz városkába sereglő közönség. A há­romnapos ünnepség záró műsorában a legjobb eredményt elért felvidéki népművészeti együttesek, a keszt­helyi vendégcsoport, az Agrártudo­mányi Egyetem “Georgikon” tánc­­együttese és a CSEMADOK KB po­zsonyi központú “Szőttes” népművé­szeti csoportja arattak sikert. * * * A GALÁNTAI KODÁLY ZOL­TÁN DALOSKÖR nemrég ünne­pelte megalakulásának 20. évfordu­lóját. Öt felnőtt és egy gyermekkar dalosainak ajkáról zengett a magyar dal... A jubiláló énekkart, amely igen rangos helyet foglal el a folyvást fejlődő felvidéki magyar kórusmoz­galomban, Ágh Tibor, a palóc nép­dalok neves gyűjtője és Csemez Zsuzsa vezényelték. Majd a galántai gyermekek, Kodály Zoltán egykori “kis mezítlábasainak” utódai követ­keztek, Balogh Csaba karnagy veze­tésével. A szenciek Agárdy Gábor szakavatott vezénylete alatt arattak sikert, miként a diószegiek “Vox Humana” vegyeskara tisztán csengő szólamaival. Majd a somorjaiak “Hid” vegyeskara köszöntötte a ju­biláló galántaiakat. Befejezésül új­ból a hazaiak léptek a színpadra. Kodály és Halmos műveket énekel­majd 21-én kelt jelentéseiből futár­postánkban megrendüléssel olvastuk a Csehszlovákiában uralkodó álla­potokról a tényeket. (Ld. ezekre a Documents on British Foreign Policy megfelelő köteteit. P.K.) Visszaem­lékeztünk Lloyd George 1928. X. hó 7-én, a Guild Hallban mondott e szavaira: “Minden okmány, amit a versaillesi tárgyalások alatt egyes szövetségeseink elénk terjesztettek, hamis vagy csalárd volt.” (V.ö. G. Champeaux: La croisade des dé­­mocraties. II. 9. P.K.) így nyilván­való volt, hogy még ha a valóban félelmetessé növelt katonai készült­séggel nem is rendelkezett volna, az igazság Hitler oldalán van, amikor az Anschluss után (1938. III. 12.) a népek önrendelkezési jogára hivat­kozva követelte egyre türelmetleneb­bül a szudéta-német kérdés igazsá­gos megoldását. Ugyanekkor nyilvánvaló volt, hogy pl. a magyar, szlovák, rutén és len­gyel panaszok is indokoltak lévén, a stratégiai szempontból is tarthatat­lan benesi tákolmány napjai meg­­számláltattak, hacsak Ánglia és Franciaország nem ránt kardot a Mussolini jellemzése szerint “undorí­tó bél-alakú ország” védelmére. — Tudjuk, erre nem sok készség mu­tatkozott sem Londonban, sem Pá­rizsban... Itt élve a közbeszólás jogával, ami előadónknak kis pihenőt engedélye­zett, szükségesnek véltem emlékez­tetni az illusztris hallgatóságot arra, hogy 38. IV. 10-én, a népszavazás­tek és tökéletes összhangjukkal bizo­nyították húszéves, lelkes munkájuk eredményességét. * * * 3. oldal kor az osztrákok 99.5%-a helyben hagyta őszinte lelkesedéssel Ausztria Németországhoz csatolását, amit ugyan az 1919. IX. 10-én aláírt St. Germain-i szerződés 88. szakasza ki­fejezetten megtiltott! S azt se felejtsük, hogy Anglia és Franciaor­szág már 8 nappal előbb, tehát IV. 2-án elismerte Ausztria de facto bekebelezését... Fölvethető a kérdés: ki követett el szerződésszegést? Igen, ez történt, folytatta előadását s ép­pen ez adta Mussolininak az ötletet, amivel szeptemberben népszavazást javasolt Hitlernek, akinél ez kedvező fogadtatásra talált. Nem így Benes­­nél, a nagy demokratánál, aki ettől úgy félt, mint ördög a szentelt víztől! A MÜNCHENI DÖNTÉS FELÉ A nemzetközi jog szempontjából nem lehet eléggé hangsúlyozni mind az osztrák népszavazás, mind az ennek most említett 38. ápr. 2-i angol és francia részről történt elő­zetes elismerése jelentőségét. Az 1920-ban rögzített nemzetközi rend csődjét belátták őrei. A csőd elisme­résével olyan precedenst teremtet­tek, amit ha a szükséges következe­tességgel folytattak volna, nem szakad ránk a II. világháború. (A magyaroknak mégis mindenkori jog­alap revíziós követeléseik igazolá­sára. P.K.) De, tudjuk, más erők dolgoztak — főleg a kulisszák mö­gött. Érdekükben a háború állt... (Ezekről Id. P. Rassinier: Les res­ponsables de la seconde guerre mon­diale, Paris 1967, 288. l.c. nél­külözhetetlen művét! P.K.) Mussolini ismerve a közép-európai viszonyokat, igen helyesen úgy gon­(Folytatás a 4. oldalon) lét problémáin dolgozhatnánk és magyar nyelven közölhetnénk ered­ményeinket...” * * * A CSEMADOK KÖZPONTI BI­ZOTTSÁGA “NÉPRAJZI KÖZLÉ­SEK” eddig megjelent két kötete hozzáférhetősége és jellege szem­pontjából mindazoknak lehetőséget nyújt a családi- és évközi szokások, népi hiedelmek és hagyományok egy-egy tájra, falura jellemző for­máinak megismeréséhez, akik ön­képző vagy szakképzett szinten ér­deklődnek a néprajz, szűkebb érte­lemben a felvidéki magyarság nép­rajza iránt. Hasznosak e kötetek, kedvező visszhangra is találtak. A folyamatosan összegyűjtött anyagot — a felvidéki magyar néprajztudo­mány rendszeres felépítése érdeké­ben — a pozsonyi Madách kiadó gondozza és adja ki. * * * A POZSONYI IRODALMI SZEM­LE (1977/3) NEMZETISÉG ÉS TUDOMÁNY címen ankétot indí­tott “a szlovákiai magyar tudomá­nyosság fogalmáról, mai jelentősé­géről, helyzetéről és jövőbeli felada­tairól". A kérdésekre Csanda Sán­dor, Jakab István, Kiss József, Méryné T. Margit, Mészáros László, Püspöki Nagy Péter, Tőzsér Árpád, Turczel Lajos, Végh László válaszol­tak. Ezek a válaszok külön tanul­mányt igényelnek... Most csupán az egyik legjellemzőbb megállapítást emeljük ki. Mészáros László — töb­bek között — imigyen szól: “Magyar nyelvű (nemzetiségi) tudományos dolgozóink a szlovák tudomány struktúráiba (intézményeibe) be­épülve kell, hogy dolgozzanak. Né­­hányan kiváló eredménnyel. Például Tölgyessy doktor — mások, a nyelvi barrier miatt, az eredmények publi­kálása terén némi — esetleg behoz­hatatlan — hátrányba szorulva a szlovák kollégákkal szemben...” A továbbiakban megállapítja: “Ebből a kötöttségből csak úgy tudnánk sza­badulni, ha a csehszlovákiai magyar A POZSONYI MADÁCH KÖNYV­­ÉS LAPKIADÓ Szenei Molnár Al­bert “Válogatott művei” gondozásá­val valóban hagyományőrző feladat­ra vállalkozott. Szenei Molnár Al­bert legnagyobb és legmaradandóbb érdemeként azt tartják számon, amit a magyar nyelvért, a nemzeti nyelvi irodalomért tett. Viszontagságos, hányatott életet élt, életműve rend­kívül sokrétű és terjedelmes. A Ma­dách kiadó válogatása erről a monu­mentális írói és emberi vállalkozásról ad átfogó képet. Szénássy Zoltán “Klapka György”-e az 1848/49-es szabadságharc legendáshírű tábor­nokáról eddig kialakult vélemények­hez nyújt további értékes, komáromi helytörténeti szempontból is, gazdag adalékot. Turczel Lajos, a pozsonyi Komensky egyetem (a mai törté­nelemhamisító szlovák történetírás szerint Mátyás királyunk alapította Academia Istropolitana “utódja”) magyar tanszékének tanára “Portrék és fejlődésképek” című tanulmány­­kötetében a szlovákiai magyar iro­dalom fontos kérdéseit elemzi. Csan­da Sándor “Szülőföld és irodalom” újabb tanulmány-gyűjteménye érde­kes és elhanyagolhatatlan adalékok­kal egészíti ki ismereteinket a régi magyar irodalom és a Felvidék jól dokumentált kapcsolatairól és a mai felvidéki magyar irodalom egyes, alapvető kérdéseiről. A hontfüzes­­gyarmati Duba Gyula, a rangos po­zsonyi Irodalmi Szemle főszerkesz­tője “Vajúdó parasztvilág” című, a Garam-menti magyar parasztvaló­ságot — szociográfiai szinten az egész magyar nyelvterületen szinte egyedülállóan — elemző kötetét második kiadásban helyezi az olvasó asztalára a “Csehszlovákiai Magyar írók” sorozatában a Madách kiadó. (A Csehszlovákiai Magyarok Nem­zeti Bizottmánya tájékoztató szol­gálata — S. L.) Magyar művelődés a Felvidéken

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom