Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-05-01 / 5. szám
6. oldal «ITTVAKÖfcT 1977. május hó VARGA ISTVÁN: NEMZETI ÜGY I. István király “Intelme”-i fiához, Szent Imréhez, örök dokumentuma marad nemzetünk történelmének arra nézve, hogy az első magyar-ellenes tömegmészárlás előtt, a mi nagy Kárpát — Duna hazánk “egy nyelvű”, azaz magyar nyelvű volt. Méltó eredményeképpen Árpád pap-lugálunk honalapító zsenijének, előrelátásának, alakult ez így... Nagy önbizalom kellett ahhoz, hogy az európai népek nem éppen családi körébe vezesse be harcos népét 896-ban, amikor már nyugvó pontra került Európában a három fő etnikai elem, a germán, latin és szláv népek elhelyezkedése. Annyira kockázatokkal teli volt ez az új honfoglalás, hogy egy bizonyos támpont nélkül gondolni sem lehetett volna rá... Ez a támpont volt, most már minden kétség nélkül bebizonyítottam a Frank Birodalom által sorozatosan megtámadott és kifosztott Avar Birodalom magyarul beszélő etnikai tömbjének fennmaradása a Dunamedencében és környékén. Árpád pap-lugálunk számított a székelyavar népek testvéri fogadására, kikkel minden bizonnyal még az új honfoglalás előtt érintkezett futárok útján. A “királyi szkita” Árpád és legendás hírű törzse, mely Herodotos szerint fejedelmeket és hadvezéreket adott minden más szkíta törzsnek (ez dönti meg azt az ostoba próbálkozást, mely szerint a “besenyők” egyetlen, királyi szkíták által vezetett törzse elől menekült volna az összes többi hét törzs), ilyenképpen nem ellenséges, más fajú és nyelvű területre, hanem testvérek közé jött be, a Kárpát —Duna hazába... Ez a tény már maga is kidomborítja annak az “Intelmek”-be foglalt, de “negatívum”-ként említett factumot, hogy István királyig a Magyar Hon egynyelvű volt. O volt az, ki fajnemzete iránti hűtlenséggel, tűzzel-vassal, temérdek kiontott magyar vérrel Nemzet helyett megteremtette az Országot, most már több — sok nyelvvel. Árpád lugál földrajzi és népi egységgel megalapította értékes nemzetországa ezentúl nyitva állt minden idegen jött-ment számára, a leggazdagabb földekkel ajándékoztatva meg, hogy legyen kikkel megzabolázni a minden pillanatban újra fellázadható, ősi jogaitól megfosztott törzsökös magyarság még megmaradt kétharmadát. A szabad és nemes, birtokos össz-nemzetből szolga nép lett, nehogy a gazdát cserélt földek műveletlenül maradjanak. Ez volt az első “stáció”-ja nemzetünk — innen kezdve ezeréves kálváriájának (dr. Málnási Ödön) és ez lett az eredő oka az összes többi, ezután következő “stációnak” is. Ha nem lenne még ma sem erkölcsi bátorságunk, több, mint félévszázaddal a trianoni békeszerződés után, megírni nemzetünk eddigi tragédiájának eredő főokát, hanem alamuszi kézmorzsolgatással és áhítatos fejbólintgatásokkal térnénk végképpen napirendre az ezer éves szörnyű királyi baklövés felett, akkor képtelenek lennénk a jövőben jóvátenni az immár ezer éves római múltunk katasztrofális tévedéseit. — A mi nemzeti múltunk gyökerei nem ezer, hanem hatezer éves mélységig hatolnak az emberiség történelmébe. Legyen köztudomású mindenki előtt, bármi légyen is a hitbéli, vagy politikai beállítottsága a magyarnak: Minekünk szentebb és kedvesebb a szkíta—pártos-sumer múltunk dicsőséges évezredeire támaszkodva újjáépíteni nemzetünket lelkileg, szellemileg és társadalmilag és elindulni az új hon-visszafoglalásra, mint az egynyelvű hazát soknyelvű országgá degradáló szentistvános gondolattal tovább agyonmákonyozni népünk gondolatvilágát... Elég a köd-etetésből! Megbotránkozva ébredő és szörnyűlködve szunnyadó gyászmagyarok! Elég az önbutításból! A második évezred végén, nemzetünk legalacsonyabb sors-nívóra való süllyedésének évtizedeiben őserővel szökött a magasba ifjúságunk, népünk hősi élniakarása 1944/45- ben és 1956-ban, úgy, hogy az egész világ beleremegett. Népünk organizmusának reflexei duzzadó életerővel hatezer éves múltra hatottak vissza, hogy az ott szunnyadó szellemi és erkölcsi húrokat megpengessék... A már elhúnyt Ferenczy Gyula, Somogyi Béla, Zajti Ferencek nyomán nagy nemzeti múltunk hőslelkű bányászai és bányásznői, Bobula Ida, Telekiné Kovács Zsuzsanna, Varga Zsigmond, Padányi Viktor, Baráth Tibor, László Gyula, Nagy Sándor, Fehér Mátyás Jenő, Gosztonyi Kálmán, Magyar Adorján, Rimóczy László, Csőke Sándor, Zakár András, Pass László, Schedel Andor, Orbán Árpád, mind-mind felbecsülhetetlen értékű ékkövei voltak annak a nemzeti Diadémunknak, melynek pompás keretét Badiny Jós Ferenc és közvetlen munkatörzse adta meg az 1973-as XXIX. párizsi Orientalista Kongresszus plénuma előtt, a sumermagyar folytonosság nyelvészeti és régiségtani bizonyításával. Baráth Tibor professzor vaskos tudományossága nemzeti múltunk sokezeréves kultúrájának és dicsőségének általános bizonyítására épp úgy ragyog ebben a pazar nemzeti ékszerünkben, mint a már felsorolt kutató honfitársaink örökértékű munkái, együtt Miss Mary Brady, Harmattá János, Mme. Gy. Endrelin, Novotny Elemér és Hajnal Margareth tudományos hozzájárulásával a párizsi győzelemhez. Bármelyikük is hiányozna ebből a nemzeti Diadémunkból, szegényebbé tenné azt, mert ez az ékszer nemzetünk újjászületésének tudományos értékfedezete a mi népünk és a világ előtt... Tudják meg mind — ékkövei nemzeti újjászületésünk útjának — kimondhatatlanul büszkék vagyunk rájuk! Ok mind bizonyítékai fajtánk hallhatatlanságának a Teremtő Úristen számításaiban, ennek a földgolyónak a sorsában. Hősi vérrel, hittel és hatezer esztendős mélységből újra a felszínre hozott vakító szellemmel, dicsőséggel és kultúrával, íme a magyar nemzet előre tör ismét, hogy behozza az elvesztett évszázadokat és az őt megillető helyét elfoglalja a világ első kultúrnemzetei között. De ehhez szükséges, hogy a világ és magunk előtt tudatosítani tudjuk a mi újra felfedezett “énünket”. Ez az igazi “én ünk” törést szenvedett kulturálisan akkor, amikor a sumeriai elveszett “paradicsomból”, “regenerálódni” visszatértek őseink az északi keményebb éghajlat alá, mert magas kultúránk agyagtáblákra írt bizonyítékait visszahagyták az ott maradt mágus kolóniák őrzésére. És az új, birtokba vett területek fában gazdag földjei által nyújtott új íráslehetőséghez, a “rovás íráshoz” folyamodtak. Ennek az új írásmódnak a tanítómesterei ismét az őseinkkel északra vonuló, már nomád-mágusok lettek. Ők, az őseinkkel új hazát szerzett mágusaink azonban sohasem szakították meg kapcsolataikat a nipuri és shurupaki teológiákkal. Az új haza szerzése és megtartása érdekében kellett azonban, hogy őseink értéke súlyával a haditudományok felé billenjen... Ha mi, az emigrációban nem lennénk képesek minden lehetőségeinkkel és szabadságunkkal elsősorban önmagunk és az otthoniak előtt tudatosítani, majd az egész világközvélemény tudomására hozni sok ezer éves nemzeti értékeinket, akkor ötven év múlva — nem lesz többé Magyarország. A XX. század különböző pán-mozgalmai közepette, legyen az faji alapon álló, nyelvi, avagy ideológiai, a mi hatezer éves faji és szellemi adottságainkkal közöttük teljesen egyedül állunk. Csakis ősi gyökerünkbe kapaszkodva meg, de most keményen, meggyőződéssel, tudjuk isteni küldetésünket átvinni az elkövetkező új évezredre... Ezt értették meg őstörténelmünk kutatói. Ők nemzetünk lelkiismeretének élő fáklyái! Isten ujjai ránkszegezve... Mi magyarok nem születtünk másod, harmad vagy negyedrangú - népnek. A mi múltunk kötelez bennünket Istentől kapott hatezer éves küldetésünk továbbvitelére. Akkor, Mesanipada, Abagi és Ur Namu lugáljainak idejében, lefektették má-HONFOGLALÁS gusaink az emberiség első és emberi meggondolásokon nyugvó törvényhozását, melynek az alapja a Világtörténelem első dogmája lett: “Egy az Isten”. Budapest, a hősök és vértanúk városa harcos ifjúságának, hős — az általános apostázia közepette bátran hitvalló — Mindszenty Józsefjének szent hagyatékait hagynék kárbaveszni és őstörténelmünk kutatóinak felbecsülhetetlen értékű szellemi és erkölcsi Diadémját, ha nem lennénk képesek mindezek birtokában előkészíteni, itt, kint az emigrációban azt a szellemi és erkölcsi forradalmat, mely képessé teszi majd az új honvisszafoglalásra. Ezt végre kell hajtanunk bármiképpen, mert sok ezredéves nemzeti mítoszunk ellen követnénk el helyrehozhatatlan bűnt... A már múltkor idézett Moeller van den Brock történelemkutató írásaiból szándékosan hagytuk ki mostanra egy idézetet. Ez így hangzik: “Les peuples vivent aussi longtemps que vit leur mythe.” “A népek addig élnek, ameddig nemzeti mítoszuk él.” A nemzetek mítoszának nagy tanulmányozója ezt a könyvét 1926- ban fejezte be, amikor még a Brit Világbirodalom a fénykorát élte. Prófétaként hozta fel példának a brit mítoszt, mely szerint “Británnia uralkodik a tengereken...”. Brock szerint, ha Británnia ezen hatalmi ténykedése a gyakorlatban egyszer megszűnik, az angol szigetország önmagát fogja felszámolni, beolvadva az USA államainak sorába, önként, mivel nemzeti motorja megszűnik működni... Ezt a határidőt Moeller van den Brock ötven évben állapította meg. És íme, Británnia már nem uralkodik a tengereken. Winston Churchill V-re formált ujjaira már elhangzott a “habet"\ Minden ami történt nemzetünkkel a második világháború végén és azóta, bizonyítják, hogy: Mi vagyunk az emberiség legrégibb és egyben a legfiatalabb kultúrnépe, mert tudunk és akarunk hatezer éves nemzeti mítoszunk szerint élni és meghalni! Mi nem ismerünk sohasem árulást, a gyáva megadást, a Teremtő Isten és az önmagunk ellensége előtt. Ezért kellett megtörténnie 1944 október 15-nek is! Eddig nincs törés nemzeti mítoszunkban. Tegyünk róla, hogy ezután se lehessen. Mi vagyunk ebben a hazug, züllő világban az emberiség egyetlen élő, igazi lelkiismerete. Nagyszerű, dicsőséges őseink évezredek mélységéből bánatosan tekintenek reánk: Mivé lett az emberiség legősibb kultúr-központjából, az Ur város államból elindult “tudás népéből”...? Nemzeti mítoszunk egyik legragyogóbb tolmácsolója, a mi Petőfi Sándorunk felel erre — lángoló lelke mélyéből feltörő fogadással: “Amit rákentek a századok, lemossuk a gyalázatot”. Őstörténetünk kutatóinak eddig eredményei mind bizonyítják azt, hogy nem vagyunk végképpen vakok az “idők jelének” felismerésére. És képesek vagyunk még-immár ezer év óta gyökérszakít ottan is ránkerőszakolt alacsonyabb-rendűségi komplekszumunk ketrecéből kitörni a XX. század utolsó negyedében. De ezért elengedhetetlenül szükséges, hogy mozgósítsuk az össz-magyar emigráció tettre kész, tettre képes és áldozatos egyedeit... Előttünk már sokan megtették a kötelességeiket ebben az értelemben; most mirajtunk van a sor. Tudatosítsuk minden eszközzel, önmagunk és a világ előtt, legrégibb múltú kultúránk bizonyítékait és azt, hogy a magyar nemzet megritkulva bár, de maradéktalanul teljesíti ma is hatezer éves mélységből kapott isteni küldetését: az egy Isten iránti hűség és az Ember-Istentől kapott méltóságának állandó bátor védelmét minden megalázás és jogtiporlás ellen, de nem üres, csak farizeuskodó szólamokkal, hanem tettekkel. Az emigráció által végzendő magyar szellemmentés eredményeképpen, az otthoni, falusi hajlékok családi, meghitt eszmecseréi és a fejlettebb városi körök társalgásának témaköréből kiküszöböltetnek majd az ilyen kifejezések: “a művelt Nyugat”, “mit szól majd a művelt Nyugat?”, melyek által elismerjük a judeó-kereszténységen keresztül ránk erőszakolt alacsonyabbrendűségi kompleszum diadalát a keletről magunkkal hozott, ősi tudásunkon alapult önbizalmunkkal szemben. Ezen ős-önbizalmunk éles kontúrjai megmaradtak bennünk az ős, Sumer hazából való négyezer éves eltávozásunk ellenére is, hála a velünk együtt távozó mágusaink egy részének... Tudásunk magasan fölötte állt a nyugati civilizációnak akkor is, amikor Árpád pap-királyunktól vezetve, negyedszer jelentünk meg, most már végképp a Kárpát —Duna hazában. Fölényes önbizalom volt ez, a Sumeriából magunkkal hozott hitbéli, orvosi, művészi (ötvös) és szkíta hadászati tudományokon alapulva. Ennek az önbizalomnak gazdag nyomaira akadtunk Herodotos írásaiban, a Királyi Szkíták által vezetett nagy Szkytia és Pártos Birodalom magatartásait illetőleg... Ezekről a mirólunk szóló feljegyzésekből a mi hazai irodalmunk, évszázadokon keresztül valami ördögi titalom folytán, úgyszólván nem akart tudomást venni... Lássunk egy két példányt belőlük, ahogyan Herodotos jellemezte a Királyi Szkyta őseink hadviselését az “Enciclopédie de la Civilisation et de 1’ Art” által tolmácsolva: “Idegen fejedelem, miért menekülsz előlem, amikor népeddel együtt olyan könnyen tudnál két okos dolgot cselekedni? Ha úgy véled, hogy elég erős vagy velem szembeszállni, ne fuss tovább. Mérkőzzünk meg. Ha viszont elismered és féled az én hatalmamat, minek menekülsz? Hozz ajándékba nekem egy korsó vizet és egy kosár földet, is
